A prágai katedrális egyik ereklyetartójában aranyszegélyű párnácskán csodálatos épségben megmaradt kézfej nyugszik, mintha csak az imént metszették volna le. Még az ujjak alatt levő vértócsa is egészen frissnek hat. Hajnal van. A templomba rendőrök érkeznek s nemsokára megtalálják Kalandra atya holttestét a templom alapzatában fejjel lefelé eltemetve. Egyik kezét levágta a gyilkos.
Aki ismeri Miloš Urban eddig magyarul megjelent regényeit, aligha lepődik meg a hátborzongató kezdésen és sejtheti, ebben a könyvben sem ez lesz az egyedüli rémtett: rituális gyilkosságok, a katedrális falába vésett ijesztő kétszarvú körök, egy nagykalapos óriás démon, aki éjszakánként fekete gyomot vet a kövezetre, egy sor megrongált szobor – mind kapcsolódik valamiképp a Szent Vitus-székesegyházhoz. A rendőrség pedig hiába nyomoz. A megoldáshoz talán egy rejtélyes könyv vezet el: A katedrálisok titka.
A katedrális árnyának műfaja az alcím szerint isteni krimikomédia (nem annyira vígjáték, mint inkább dantei értelemben vett ’commedia’), a regény egyik méltatója találó megfogalmazása szerint pedig misztikus thriller: olvashatjuk izgalmas krimiként, tragikus szerelmi történetként, sajátos műemlékkalauzként, beavatási regényként vagy akár mögöttes tartalmakat rejtő intellektuális kalandregényként.
* * *
„A Szent György térről már ráláthattam a székesegyház keleti oldalára. Nem szeretem túlzottan ezt a nézetet, talán azért, mert a tornyokkal díszített hajó a támpillérek erdejével már gyerekkoromban is óriási és sötét fakoronára emlékeztetett; a kúszólevelekkel díszített fiálék az épület körül akárha cserjék lennének, a tornyok pedig nyesett koronájú fák, amelyekből valaki észrevétlen figyeli, ahogy az ember a távolból közelít. Mindig is ez volt az érzésem és soha nem tudtam levetkőzni, még ha a katedrálist a folyó túlpartjáról néztem is, viszonozta a tekintetemet: amott állsz, tudok rólad, ne gondold, hogy megszökhetsz.”
http://www.kalligram.com/?cl=kniha&iid=852&PHPSESSID=44e5c60e921fcb81483670a0a2341b88
