Pavel Vilikovský: Az élet örökzöld hátaslova

Pesti Kalligram, 1999

144 oldal

A kisregény bonyolult, abszurd-morbid jelenetekbe futó, maró gúnnyal megírt posztmodern parabola Közép-Európa, közelebbrol az egykori Osztrák-Magyar Monarchia népeinek szinte vérfertőző összefonódásáról. A történetet az egykori k. u. k. hadsereg titkosszolgálatának ezredese meséli el fiatal tisztszeretőjének, aki a történetet továbbadja egy újabb fiatal tisztjelöltnek. A tisztjelöltről a történet végén kiderül, hogy ő nem más, mint a mesélő tiszt valamikor elképesztő helyzetben fogant saját fia.

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=58165&type=22&_v=Vilikovsky_Pavel_Az_elet_orokzold_hataslova
--------------------

"Megzabolázni az érzékiséget azt jelenti: helyt állni a kísértésben."

"... a valóban egyetlen jutalom a tudat, hogy segítettünk forgatni a történelem kerekét; hogy aztán erre-e vagy arra, teljesen mindegy, az a fő, hogy mozogjon."

"Szinte minden nagy gondolat küszöb alatt született. A relativitás elmélete például, amikor Einstein jelentéktelen svájci polgár volt, egyszóval Bern kantonban dolgozott kantinosként."

"Nem tudom, tudatában van-e, hogy már súlyánál fogva a bal oldali here, azaz tojás a termékenység és a férfierő hordozója, ezért az egy heréjű férfiak is teljes mértékben megőrizhetik termékenyítő képességüket, feltéve, hogy a bal oldali tojásuk van meg."

"A führer elrendelte, hogy latin betűkkel kell írni - ismeretes, hogy a gót betűk nehézséget okoztak neki -, és a vita elült. Íme, egy szép példa az egyén történelmi szerepére!"

"Sehol sem találni készségesebb taxisokat, mint Romániában. Ha úgy kívánta a nemzet érdeke, II. Károly habozás nélkül elgázoltatta az egész kormányt."

"A romániai lakosztályok! Akarom mondani, a romániai szobaasszonyok!"

"A szexuális életet leginkább az élvezi, aki képes zavartalanul, egész lényével átélni."

"Az élet, habár rövid, sok megpróbáltatásnak vet alá bennünket."

"Dél Londona! Ugyanúgy lehetne tehát, olvastam le arcukról, Londont Észak Bukarestjének nevezni!"

"Kedves barátom, az ember ezen a világon vagy kalapács, vagy üllő."

"Ismeri Szlovákiát? Nem csodálom. Azt mondanám, Istentől elhagyott táj, de előbb biztosnak kellene lennem abban, hogy Isten egyáltalán valaha is tudott róla."

"Ausztria-Magyarországot - mert ez volt az - megfontolt nemzetiségi politikájának köszönhetően a népek börtönének szokták nevezni."

"Iszom a szlovákok egészségére. Azok a feladatok, melyeket a szlovák népnek mint a nemzeti vagyon hordozójának meg kellett oldania közép-európai hazájában másfél évezred alatt, nem voltak csekélységek."

"Nem akarok esetleg csalódást okozni, de a legszebb magyar nők éppen a szlovák nők. A hasonló jelenségek nem olyan ritkák, mint ahogy talán gondolja. A legjobb pozsonyi kiflit vagy bejglit Bécsben készítik, a legjobb frankfurti virslit Prágában. Latinul erre azt mondják: genius loci. No, és hogy visszatérjek a témához, a legtöbb ilyen genius locit, vagyis helyi géniuszt Szlovákiában találja. Más géniusz ott nincs is."

"Tud magyarul? Ahány nyelven tud, annyi embert ér. Ezen általános szabály alól egyetlen sajnálatos kivétel van: tudhat magyarul hússzor, attól még mindig magyar marad."

"II. Károly román király, és ezt személyes beszélgetés alapján mondom, azt gondolta, hogy a román nemzet történelmi küldetése, létezésének úgyszólván értelme a román kultúra megőrzése és terjesztése a Balkán barátságtalan tájain, s egyelőre az egyetlen tartós dolog, ami a románok után maradt, a juhtúró [...]"

"A németek viszont csupa Sturm und Drang, Drang nach Osten, Drang nach Westen, Dichtung und Wahrheit, és a csupa handabandázástól nem érnek rá tudatosítani, hogy az ő küldetésük az, hogy a történelem felkiáltójeleként szolgáljanak mint intő példa, hogy milyen szélsőségektől kell óvakodni. Az osztrákok meg mindent egy lóra tettek, az meg ökör volt. Mire észbe kaptak, vége volt Ausztria dicsőségének és nagyságának."

"A svájciakat csak az egységes európai idő köti össze, és az a közös vágy, hogy baleset nélkül éljék meg a történelem ezer évét. Ugyan kérem, egy nemzet, amely a sajt minőségét aszerint ítéli meg, mennyi benne az üres hely! Az efféle túlfinomultságba már az ókori Róma is belepusztult."

"No és a franciák! Ha De Gaulle-nak nem volna olyan nagy orra, rég megfeledkeztek volna a franciákról a kultúrájukkal együtt. Meglátja, hogy néhány év múlva csak a 'francia' melléknév marad fenn, amellyel reklámokból bizonyos kondomok és illatszerek fajtáit fogják megjelölni."

"Minden nemzet mély barázdát akar szántani az emberiség történetében, túl akarnak érni mindenen, habár egyelőre a bokájáig sem érnek senkinek, egyedül a szlovákok, Isten gyermekei, látják létük értelmét és tartalmát abban, hogy vannak. Ki más tud oly gyermeki ártatlansággal örülni: eltelt már száz év, és mi még egyre vagyunk, nem vagyunk tehát fölöslegesek! Vagyunk, az bizony nem lesz csak úgy! És lelkesedéssel telve nyomban meghatározzák a világos célt: Legyünk még!"

"Tudja, melyik a hét főbűn? Mindjárt gondoltam, hogy nem. És ha igen, akkor csak a saját mindennapos gyakorlatából. Nem tudom, hogy az a műveltség, mely csupa hézagból áll, nevezhető-e még műveltségnek."

"A cseh turisták zöme idealista volt, abban a meggyőződéseben élt, hogy kultúrát és műveltséget terjeszteni jön az elmaradott szlovák nép közé."

"Amint a népek tanítómestere, Comenius mondogatta: Nincs fontosabb a szemléltetésnél, főként, ha gyerekeknek vagy csökkent értelmű személyeknek akarunk valamit megmagyarázni."

-------------------

Indivisibiliter ac Inseparabiliter - hirdette az Osztrák-Magyar Monarchia közös címerének felirata. Hogy mennyire feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul összefonódott a K.u.K.-élettér népeinek és kultúráinak közössége, annak egyik szép példáját olvashatjuk Az élet örökzöld hátaslovában.
I. Ferenc József lassan-lassan már 100 éve halott, s az ő halálával tulajdonképpen már 1916-ban sírba szállt a Monarchia is, de vajon Őfelsége váratlan feltámadása esetén ráismerne-e egykori birodalma népeire? És Európára?
Bizonyára. A kultúra lassan változik, a népek sem egyik napról a másikra. Régiónk (és a kötetben érintett már európai régiók) népeinek léte és kulturális önmeghatározása sem kormány- és békeszerződés-függő. Semmi új a nap alatt.
Torz önképek, hajsza a főszerepekért, a történelem színpadán kiutalt (mellék)szerep fel nem ismerése és el nem fogadása - Ferenc József óta vajon mi változott?
Kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk?
Az élet örökzöld hátaslova csodás kritika rólunk, róluk... Felismerjük magunkat, őket...Már csak talán az elfogadás hiányzik: a magunké és a másoké. Talán magunkat is akkor érthetjük legjobban, ha mások tükrébe nézünk.
S ennek ideje lenne pedig: a Monarchia halála óta eltelt időszak fricskái is erre ösztönöznek mindenkit, ahogy az enyhén (homo)erotikus könyv végső tanulsága is.

Jacobus M. Coetzee: A semmi szívében

Art Nouveau, 2003

288 oldal

J. M. Coetzee a posztgyarmati kultúra és irodalom jelképes alakja, akinek kétszer is sikerült elnyernie a rangos Booker-díjat, és életművét 2003-ban irodalmi Nobel-díjjal is elismerték. E sokszínű életmű jellegzetes darabja A semmi szívében, melynek tragikus sorsú és szenvedélyes hősnője Dél-Afrika egyik távoli farmján él, s innét figyeli meg az életet, amelyből kirekesztették. Egyszerre megkeseredett és metszően intelligens asszony, akinek létezéséről érzéketlen apja tudomást sem akar venni, és aki befelé fordulásával leplezi eltökélt vágyát, hogy ne csupán a történelem egy elfeledett áldozata legyen. Amikor apja afrikai ágyast vesz maga mellé, felborul a farm látszólagos rendje...

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100838979&type=10&_v=Coetzee_Jacobus_M_A_semmi_sziveben
----------

"Apám ma hazahozta új feleségét."

"Több részletet nem árulhatok el, hacsak nem hagyatkozom a fantáziámra, mivel nem láttam őket."

"Szóval itt vagyok én, aki alig járok ki a szobámból, egyfolytában olvasok, írok vagy migrénnel küzdök."

"Ő az új feleség, a réginek tehát halottnak kell lennie. A régi feleség az édesanyám, aki oly sok éve meghalt, hogy jóformán nem is emlékszem rá."

"Távol maradtam. És nem hiányoztam. Apámnak sosem tűnik fel, ha távol maradok. Apámnak egész életében nem hiányoztam."

"Talán beszélgettünk közben? Nem, nem beszélhettünk, csak néma csendben méregettük egymást és táráguk magunkat a vacsoraidőn, szemünk, az ő fekete szeme és az én örökölt fekete szemem üres tekintettel pásztázta végig a látómezőt. Azután visszavonultunk aludni, megálmodni hiú vágyaink allegóriáit, amelyeket szerencsénkre mi magunk se tudtunk értelmezni, reggel pedig kiszámított önsanyargatással versengtünk, ki kel fel elébb és rak tüzet a hideg kandallóban. Élet a farmon."

"Élek, gyötrődöm, vagyok. Ha kell, agyafúrtsággal és álnoksággal, de harcolok azért, hogy ne vesszek el az időfolyamban."

"Dacos öntudat vagyok, de még ennél is több."

"Vajon tényleg felül akarok kerekedni önmagamon?"

"Szánalmas fekete aggszűz vagyok, és a történetem az én történetem, még ha unottan közhelyes, ostobán nyomorúságos kis történet is, híján minden jelentésnek és értelemnek, sőt vélhetően a boldog végkifejletnek is. Vagyok, aki vagyok. A jellem a végzet."

"Nem élek sem egyedül, sem közösségben, mintha csak gyermekek közt lennék."

"De hát mit ér a szellem tobzódása a test szerelme ellen?"

"De hogy adhatnám fel a valóságot a mélyben parázsló vágyakozásért?"

"Többé nem kell amiatt szoronganom, hogy mivel töltsem ki a napjaimat. Megszegtem a legsúlyosabb parancsolatot, és egy bűnös sosem unatkozhat. Meg kell szabadulnom két kifejlett hullától, nem is beszélve erőszakos tettem egyéb nyomairól."

"A vegetatív élet olyan vegetatív állapotra csupaszítja le az embert, mint a puszta indulat, a puszta falánkság, a puszta restség?"

"Azt kérdem magamtól: mihez kezdjek a hullákkal?"

"Az igazság természetesen az, hogy bármire képes vagyok."

"Hat hónappal ezelőtt Hendrik hazahozta új feleségét."

"Lenyűgöző ez, a gyarmatok történelme: azon tűnődöm, lehetett-e egy ilyen spekulatív történelem valóság, ahogyan lehetett-e valóság a spekulatív filozófia, a spekulatív teológia, sőt immár a spekulatív etimológia is, amit mind úgy szoptam ki a hüvelykujjamból, hogy a kősivatag földrajzáról és az állattartás kérdéseiről már ne is beszéljek."

"Semmiképpen sem akarok olyan emberré válni, aki belenéz a tükörbe és nem lát semmit, vagy kisétál a napra és nem vet árnyékot. Minden csak rajtam áll."

"A mai birkasült fenségesre sikerült: porhanyós volt, zamatos és szaftos. Mindennek jut hely. Az élet a sivatagban is lehetséges."

"Mindig is ez akartam lenni: a belső terek poétája, a kövek belső mivoltának, a hangyák érzelmeinek, a gondolkodó agy tudatosságának felfedezője. Ha leszámítjuk a halált, ez tűnik az egyetlen becsvágynak, amiért érdemes itt élnem, ebben a kősivatagban."

"'Állj bosszút az ifjúságért, ami sosem adatott meg neked', sziszegem és köpködöm, már ha a pókok képesek köpködni."

"Üresség vagyok, amely sírva vágyik betelni."

"Bárcsak sose tanultam meg volna olvasni."

"Akármerre fordulok, falakba ütközöm."

"Sok dolgot hiányolok, de a szabadság nem tartozik ezek közé."

"Túl sok nyomorúság, túl sok magány bárkit ösztönlénnyé változtat. Kezdem elveszíteni az emberi jellegem."

"Nem gondoltam volna, hogy bárki is képes ilyen hangosan sikítozni.
A retesz a helyére zárul, az üres hüvely csilingelve hull a lábamhoz, a második töltény hűvösen becsusszan az űrbe.
A sikolyok egyre kurtábbak, kezdenek ütemessé válni."

"Lehetséges, hogy van magyarázat mindenre, amit teszek, és hogy ezt a magyarázatot bennem kell keresni, akár egy konzervdobozban zörgő kulcsot, ami csak arra vár, hogy elővegyék és felhasználják egy titkos ajtó kinyitásához?"

Akarok egy második esélyt!"

"Az egész életem elhibázott!"

"A víz a szó, amit motyog. Bólintok.
Felemelem a takarót és megnézem. Vér- és szartengerben fekszik, ami máris kezd kérgesedni. Visszatuszkolom az ágyneműt a hóna alá.
- Igen, apa - mondom."

"Kellett lennie egy napnak, amit én elmulasztottam. Talán átaludtam."

"Nem lehet így élni."

"- Kisasszony, a kávé elfogyott, a liszt elfogyott, szinte minden elfogyott.
- Igen, tudom.
- És a kisasszony még mindig tartozik nekünk.
- Nincs pénzem. Különben sem dolgoznak már, miért kellene fizetnem?
- Igaz, de a kisasszony akkor is tartozik nekünk."

"Asszonyi lélek, tehát könyörületes. Egyetemes igazság ez is?"

"Nincs itt más, csak a Nap."

"Kell lennie más módszernek is az üres napok kitöltésére, mint a portalanítás, söprés és polírozás."

"Az Úr gondoskodik az övéiről; ha pedig nem tartozom az övéi közé, meg is érdemlem, hogy elpusztuljak."

"Hogy élhetnék téveszmék között, amikor ilyen tisztán gondolkodom?"

"Az elmúlt éjszaka ezt hallottam: Amikor azt álmodjuk, hogy álmodunk, közel a felébredés. Eltűnődöm ezen a megállapításon."

"A hangok azt mondják: Minden külső ellenség és ellenállás híján, nyomasztó szűkösségbe és rendszerbe kényszerítve az embernek végül nem marad más választása, mint hogy önmagában leljen kalandra. Azzal vádolnak, ha jól értelmezem, hogy unalmamban fikcióvá alakítottam az életem."

"Akik visszafogják vágyaikat, azért tesznek így, mert vágyakozásuk elég erőtlen ahhoz, hogy vissza lehessen fogni."

"... még sokáig kell várnom, amíg eljön az ideje, hogy bemásszak a mauzóleumba és behúzzam magam mögött az ajtót..."

"Mit kerestem én ezen a barbár határvidéken?"

"Sosem éreztem magam más ember teremtményének (végre, mily édes a végkövetkeztetés), a saját szavaimmal fogalmaztam meg az életem (mekkora vigasz), minden pillanatban magam választottam a végzetem, hogy itt halljak meg ebben a megkövült édenben, a lezárt kapuk mögött, apám csontjai közelében, ahol ott visszhangoznak azok a himnuszok, amelyeket én is megírhattam volna, de mégsem tettem, csak mert (úgy gondolom) túl könnyű lett volna."

------------------------

Karinthynak van egy Ady-paródiája az Így irtok ti c. kötetében, mely keserédes humorral idézi fel a külvilág üressége által vergődésre és végső soron halálra ítélt zseni képét:

Jött értem a fekete hajó
Jött értem fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.

Moslék-ország, hajh, cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.

Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagú föld.

Már nem megyek el, fekete hajó
Moslék-ország hagy’ örülj, szegény!
Laza ferdinen, laza ferdinen
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját, szomoru legény.

Szemben Karinthyval és a magyar ugarral, Coetzee és a dél-afrikai ugar sokkal elviselhetetlenebb képet nyújt - Coetzee regényében a humornak a legcsekélyebb tere sincs.

Talán ezért is lehet, hogy J. M. Coetzee talán nem véletlenül kapta meg 2003-ban az irodalmi Nobel-díjat.

Jelen kötetének főhőse, Magda, a világ vége mögötti sivatagban levő farm olvasott, művelt kisasszonya a külvilág sivárságával szemben egyes egyedül saját belső világának végtelen gazdagságát állíthatja csatasorba.

Ám a küzdelem kegyetlen, az esélyek nem egyenlőek.

A napi rutin, az eseménytelen hétköznapok, a sivatag és a nagy semmi kínálta ürességgel szemben Magda csupán saját elméjének párhuzamos univerzumaiba menekülhet.

Mire számíthat bárki is ott, ahol az ebéd gyanánt az asztalra kerülő napi birkasült (hiszen minden nap az van ...) tegnapi, mai és holnapi milyensége közti eltérések vagy éppen a portalanítás, a söprés és a polírozás nyújtotta élmények jelentik az egyetlen szellemi kihívást és nyújtják az egyetlen élményt?

A szellemi, lelki (és testi) toprongy dél-afrikai változata érezhetően túl van azon a vicces-játékos határon, amit Karinthy csillant meg briliáns módon a fenti versikében.

A lét elviselhetetlen szürkeségének felismerése Magda kisasszonyt napról napra arra készteti, hogy a világ általa ismert szereplőiből saját bábszínházát, saját világát, saját darabjait rendezze meg - s mindezt csak agyban.

A fantázia, a szabad szellem végtelen, színes lehetőségeinek és a barbár külvilág rideg, színtelen világának összecsapásából azonban csupán egy zavaros, véres és kilátástalan határmezsgyéjű fikció születhet: az eseménytelenség és kilátástalanság hosszú-hosszú évei felőrlik a leggazdagabb, legkitartóbb önálló és szabad elmét is.

Magda, miközben saját vágyainak és lehetőségeinek foglyaként végig asszisztál apja haldoklásához (akit egyébként gondolatban többször megölt és meghalasztott), végül megköti a külvilág barbár valóságával saját békéjét, mely felér egy feltétel nélküli megadással: Csak azért lett senki, mert ő akarta így; s csak azért nem lett valaki, mert az olyan egyszerű lett volna.

Egy könyv, mely csak azok számára ajánlott elolvasásra, akik úgy gondolják: a világban a nekik rendelt helyen vannak és azt maximálisan el is fogadják.

Bizonytalankodók, önnön sorsukkal elégedetlenek, frusztrált lelkek még csak véletlenül se üssék fel e kötetet.

KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2.

Austin Powers: The Spy Who Shagged Me

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 110 perc, 1999

Rendezte: Jay Roach

Szereplők: Mike Myers, Elizabeth Hurley

Austin Powers, mint brit titkos ügynök üldöz elmebetegeket és szed fel jobbnál jobb nőket téren és időn át. De régi ellenfele, a kissé bizarr, de annál erőteljesebb Dr. Genya is újra feltűnik a színen. Hatalmas váltságdíjat követel, s cserében talán nem pusztítja el a Földet. Austin az egyetlen, aki megmentheti az emberiséget... Dr. Genyanak sok sikertelen próbálkozás után rá kellett döbbennie, hogy nem győzheti le Austin-t, ha csak meg nem szerzi annak "mojoját", finoman fogalmazva azt a libidó-szerű valamit, ami Austin-t legyőzhetetlen szex-szimbólummá teszi. Visszautazik hát az időben, úgy 1969 körülre, és ellopja a hibernált Austin "mojoját". Eközben Austin, egy orosz kémnő karjaiban rádöbben, hogy valami baj történt. Férfiassága felmondta a szolgálatot. Hosszas kutatások után kiderül az igazság: Dr. Genya keze van a dologban. Nem marad hát más hátra, megkezdődik a hajsza az időben. Austin egy vadonatúj Bogárból készített időgépbe pattan, szert tesz egy csodaszép segítőtársra, és elindulnak visszaszerezni a "mojot", legyőzni Dr. Genyát és nem utolsó sorban megmenteni a világot!

http://www.port.hu/kicsikem_-_sir_austin_powers_2._austin_powers:_the_spy_who_shagged_me/pls/fi/films.film_page?i_film_id=9906

Edward T. Hall: Rejtett dimenziók

Háttér Kiadó, Budapest, é.n.

264 oldal

"Azért írok az ember térhasználatával kapcsolatos kutatásaimról - arról a távolságról, melyet az ember maga és társai között tart fenn, melyet maga köré épít otthonába-hivatalában -, mert szeretnék egy csomó szempontot tudatosítani, amit ez idáig magától értetődőnek vettünk. Mindezzel pedig önismeretünket szeretném növelni, élménykészségünket fokozni, az elidegenedés ellen szeretnék küzdeni. Egyszóval szeretném az olvasót egy lépéssel előbbre segíteni az önismeret útján, hogy könnyebben találjon vissza önmagához."

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=rejtett-dimenziok&ID=80039

------------------------------

„E kötet fő témája a társadalmi és a személyes tér problémája, valamint ennek érzékelése.”

„... felfedezték, hogy valójában minden nyelvcsalád öntörvényű, zárt rendszert alkot, melynek belső logikáját a nyelvésznek előbb részletekbe menően fel kell tárnia, hogy aztán leírhassa őket. A nyelvtudomány művelőjének lelkiismeretesen el kell kerülnie azt a csapdát, hogy a tanulmányozott idegen nyelvre ráerőszakolja a saját anyanyelvében rejlő szabályszerűségeket.”

„… a különböző kultúrákhoz tartozó emberek nemcsak különböző nyelvet beszélnek, hanem – ami még sokkal döntőbb – magát a világot is más-más módon érzékelik.”

„Az ember és a kulturális dimenzió kapcsolatából mind az ember, mind pedig a környezete kiveszi a részét: kölcsönösen alakítják egymást.”

„… minden állatnak szüksége van egy bizonyos minimális térre, ennek hiányában elpusztul. Ezt nevezzük az organizmus ’kritikus terének’.”

„… amilyen mértékben nő az állatok egyedszáma egy adott területen, úgy fokozódik a stresszhatás is, ami egy bizonyos ponton endokrin reakciót indít meg, és ez az állomány gyors összeomlásához vezet.”

„… a zsúfoltság drámai változásokat okoz – az agressziótól az abnormis viselkedés számtalan fajtáján át egészen a tömeges pusztulásig […]”

„Selye János, a Kanadában dolgozó, magyar származású kutató – aki stresszkutatásai révén vált híressé – kimutatta, hogy az állatok bele is pusztulhatnak a huzamos, ismételt stresszhatás kiváltotta sokkba.”

„Az ember evolúcióját a ’távolságérzékelő receptorok’ – a látás és a hallás – fejlődése határozta meg. így történt, hogy a művészetek is e két érzékre hatva fejlődtek ki, az összes többi érzék rovására. A költészet, a festészet, a zene, a szobrászat, az építészet és a tánc elsődlegesen – bár nem kizárólag – a szemet és a fület gyönyörködteti.”

„Az emberi intellektus döntő mozzanata az a képességünk, hogy bizonyos kritikus pontokon szintetizálni, összegezni tudjuk tapasztalatainkat.”

„A képzőművész tehát nemcsak a kultúra szorosabban vett értékeit kommentálja, hanem azokat a mikrokulturális eseményeket is, amelyekből ezek az értékek megszülettek.”

„A festő és az író egyaránt tudja, hogy mesterségük lényege: olyan helyesen megválasztott jelzéseket adni az olvasónak, hallgatónak, illetve a nézőnek, amelyek nemcsak az ábrázolt eseménnyel csengenek össze, hanem a közönség nem nyelvi természetű jelzőrendszeréhez és kultúrájához is következetesen igazodnak. A művész feladata, hogy elhárítsa a műve és a közönség között tornyosuló akadályokat. Így cselekedvén, kiragadja a természetből azokat a részeket, amelyek – helyesen szervezve – az egészet helyettesíthetik, és erőteljesebb, rendezettebb egységgé állnak össze, mint amilyent a laikus tudna teremteni. Más szóval, a művész egyik legfontosabb feladata, hogy segítséget nyújtson a laikusnak a maga kulturális világképének megteremetésében.”

„A legsúlyosabb kritika, mellyel az ember múltját magyarázó próbálkozásokat illethetjük, hogy ezek egytől egyig a jelenkor vizuális világának szerkezetét vetítik vissza a múlt vizuális világára.”

„A japán terek tanulmányozásából kiolvashatjuk tervezőik szándékát: olyan helyekre vezetik az embert, ahol felfedezhet valamit a saját gyönyörűségére.”

„A gépkocsi nemcsak a környezettől szigeteli el az embert, hanem az emberi kapcsolatoktól is.”

„… az ember képtelen levetkőzni kultúráját, próbálkozzék bár körömszakadtáig, mert az beette magát idegrendszerének gyökeréig; kultúrája határozza meg, hogyan észleli a világot. Kultúránk nagyobbrészt rejtett, és kívül esik a tudatos cselekvés szféráján, mindazonáltal belőle áll emberi létünk teljes szövedéke. Ha olykor tudatosul is kultúránk egy-egy szilánkja, változtatni rajta akkor is nehéz, nemcsak azért, mert végletesen személyesen éljük át, hanem azért is, mert az ember kizárólag a kultúra közegén keresztül képes értelmesen cselekedni és kapcsolatot teremteni másokkal.”

--------------------------

Az antropológus Edward T. Hall, aki elismert interkulturális kutató is volt, könyvében az emberi viselkedés során a térhasználat kérdéség boncolgatja aprólékosan és rendkívül színes példákon keresztül.

Az olvasó elé tárja a zsúfoltság és a stressz közötti élettani hatásokat, különböző kultúrák eltérő térkezelési normáin keresztül pedig eljuttat bennünket addig a felismerésig, hogy a nyelv, a művészetek és a hétköznapok világában is az ember nem más, mint önnön kultúrájának rabja.

Számos tévhitet is eloszlat a szerző, így a könyv elolvastával nincs más teendőnk, elfogadni a tényt, hogy rajtunk kívül mások is vannak odakint, s az embertársainkkal és más kultúrákkal való kapcsolatainkat - kulturált módon - ápolnunk kell.

Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Cartaphilus, 2008

237 oldal
Megelőzte korát. Remekműbe öntötte azt, ami később bekövetkezett, s kis híján évszázadunk keserű valóságává lett.
Jevgenyij Zamjatyin -civilben jégtörőhajó-mérnök, a bátor zseni megsejtette, hogy hová tarthatunk, ha nem vigyázunk, miféle embertelen társadalom fenyeget, a számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel.
Közben kitalált egy új műfajt, az antiutópiát.
Megírta a remekművet. Anyanyelvű, orosz kiadásának azonban nem örülhetett, 15 esztendővel megjelenése előtt, az életét pár esztendővel meghosszabbító emigrációban halt meg.
Évekig, évtizedekig nem ismertük, nem ismerhettük. Legfeljebb hallásból. S azokból a művekből, melyek rá épülve, általa ihletve jelentek meg. Sajnos nem szülőhazájában, Oroszhonban. Ahonnan el kellett mennie, mert elűzte a félremagyarázó, leegyszerűsítő önkény. Irodalmi és politikai.
Őt, az örökösen lázadót, aki semmit nem fogadott el, ami ellentmond az értelemnek. Ám hatása, mint búvópataké a cseppkőbarlangban, ott van minden képződményben, csodára ébresztő sztalaktitban és sztalagmitban. Ott van Huxley tíz évvel, Orwell negyedszázaddal később született, világhírű művében. Őt egy időre méltatlanul elfelejtették, de az idő igazságot szolgáltatott. Könyve, ha késéssel is, itt van közöttünk. Él, hat és figyelmeztet. Mellesleg, de nem utolsósorban szórakoztat is.


http://www.cartaphilus.hu/zamjatyin-mi
----------------------------

"Ezer esztendővel ezelőtt hős elődeitek az Egységes Állam hatalma alá hajtották az egész földgolyót. "

"Rátok vár, hogy a szellem jótékony igája alá hajtsátok idegen bolygók ismeretlen lényeit, akik talán a szabadság vad állapotában vergődnek. Ha pedig nem értik meg, hogy a matematikailag hibátlan boldogságot hozzuk el számukra, az a kötelességünk, hogy rájuk kényszerítsük a boldogságot."

"Jótevőnk nevében kihirdetjük az Egységes Állam összes számának: mindenki, aki érez erre magában erőt, köteles értekezéseket, poémákat, kiáltványokat, ódákat vagy egyéb műalkotásokat szerezni az Egységes Állam szépségéről és nagyságáról."

"Teljesen őszinte leszek: a boldogság feladatának abszolút pontos megoldásával még mi sem rendelkezünk: napjában kétszer, 16 órától 17 óráig és 21 órától 22 óráig ez az egységes, hatalmas szervezet sejtjeire bomlik szét: ezek a Rend-Tábla által megszabott Magánórák."

"És talán nem abszurd, hogy az állam (képes volt államnak nevezni magát!) minden ellenőrzés nélkül hagyta a szexuális életet? Bárki, bármikor s ahányszor akart...Teljesen tudománytalanul, akár az állatok. S akár az állatok, egymás után szülték a gyerekeket. Hát nem nevetséges: ismerték a kertészetet, a baromfitenyésztést, a halgazdálkodást (pontos adataink vannak róla, hogy mindezt ismerték), s képtelenek voltak eljutni e logikai lépcső utolsó fokáig: a gyermektenyésztésig."

"Valamelyik antik bölcselő, természetesen véletlenül, okos dolgot mondott: "A szerelem és az éhség uralkodik a világ felett." Ergo: ha az embert uralkodni akar a világ felett, hatalmába kell kerítenie a világnak ezeket az urait."

"Hiteles információink szerint ismét nyomára bukkantak az eddig felderíthetetlen szervezetnek, amelynek célja, hogy felszabadítsa magát az Állam jótékony igája alól."

"Elmélyült, szigorú gótikus csend.
A hozzánk eljutott leírásokból valami hasonlót érezhettek eleink 'istentiszteleteik' során. Ám ők az értelmetlen, láthatatlan istenüket szolgálták, mi viszont az értelmes és nagyon is pontosan megragadható istent szolgáljuk; az ő istenük nem adott semmit, csak örök, gyötrelmes keresésre kárhoztatta őket, és nem talált ki semmi okosabbat, mint hogy nem tudni, miért, de fel kell áldoznod magad - mi viszont a mi istenünknek, az Egységes Államnak hozunk áldozatot, nyugodt, meggondolt és értelmese áldozatot."

"Elpusztulok. Képtelen vagyok teljesíteni kötelességeimet az Egységes Állammal szemben... Én..."

"Abban a pillanatban, amikor megéreztem őrangyalomat, éppen a Boldogság című szonettben gyönyörködtem. Úgy vélem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy szépségét és gondolatainak mélységét tekintve ritka alkotás. Íme az első négy sora:

Örök szerelmes kétszer kettő
Oly szenvedélyes közös négyetek
Nincs lángolóbb, mint a ti szerelmetek -
Egymáshoz láncolt kettő meg kettő

S így tovább, egyre csak erről: a szorzótábla bölcs és örök boldogságáról."

"Arra gondoltam: mi lehet az oka, hogy elődeinknek nem tűnt fel irodalmuk és költészetük haszontalansága? A művészi szó hatalmas és nagyszerű erejét teljesen értelmetlenül pazarolták el. Egyszerűen nevetséges: mindenki arról írt, ami eszébe jutott."

"A mi isteneink itt vannak, lent, velünk a Hivatalban, a konyhában, a műhelyben, a mellékhelyiségben; az istenek olyanokká lettek, mint mi: ergo mi olyanokká lettünk, mint az istenek."

"I vállamra tette a kezét, s lassan, merőn a szemembe mélyedt.
- Mindent meg akarsz tudni?
- Igen, mindent. Meg kell tudnom.
- S lesz bátorságod mindenhová velem jönni, végig, bármerre is vezetlek?
- Igen, mindenüvé követlek!"

"Azt hiszed, ott, a Falon túl eszébe jut valakinek, hogy mi itt vagyunk?"

"Felpattantam.
- Ez lehetetlen! Képtelenség! Hát nem érted, hogy az, amit kiötöltetek, forradalom?
- Igen, forradalom! Miért lenne képtelenség?
- Azért, mert forradalom nem lehet. Mert - ezt nem nem te, ezt én mondom - mi forradalmunk volt az utolsó. S többé semmiféle forradalom nem lehetséges. Ezt mindenki tudja...
Szemöldökének gúnyos, hegyes háromszöge:
- Kedvesem, te matematikus vagy. Sőt, mi több: filozófus - matematikai alapon. Tehát, nevezd meg nekem az utolsó számot!
- Hogyan? Nem értem: miféle utolsót?
- Nos, az utolsót, a legfelsőt, a legnagyobbat.
- De I, hiszen ez képtelenség. Ha a számok sorozata végtelen, hogyan akarhatsz utolsót?
- Akkor te miféle utolsó forradalmat akarsz? Nincs utolsó - a forradalmak soha nem érnek véget. Az utolsó csak a gyerekek számára létezik: őket ijeszti a végtelen, az pedig nagyon fontos, hogy a gyerekek éjszaka nyugodtan aludjanak...
- De mi az értelme, mi ennek az egésznek az értelme, a Jótevő szerelmére kérdem? Mi az értelme, ha már mindenki boldog?
- Tegyük fel... Na, jól van: legyen hát így. De mi lesz tovább?
- Nevetséges! Abszolút gyerekes kérdés. Mesélj el valamit a gyerekeknek az elejétől a végéig, mégis feltétlenül megkérdezik: és utána, és tovább?
- Csak a gyerekek bátor filozófusok. S a bátor filozófusok feltétlenül gyerekek. Éppen azt kell kérdezni, amit a gyerekek, mindig azt kell: hogyan tovább?"

"'Az Állami Tudomány utolsó felfedezése: a fantázia központja szánalmas agygóc a Varoliev-híd tájékán. Ha röntgensugarakkal háromszor kiégetjük ezt a gócot, kigyógyultok a fantáziából -
Örökre.
Tökéletesek lesztek, mint a gépek; akadálytalan az út a százszázalékos boldogsághoz. Siessetek hát mindnyájan - öregek és fiatalok - siessetek, hogy alávessétek magatokat a Nagy Műtétnek. [...] Éljen a Nagy Műtét! Éljen az Egységes Állam, éljen a Jótevő!'"

"Hisznek- e önök abban, hogy meghalnak? Igen, az ember halandó, én ember vagyok: következésképpen..."

"Figyeljen már ide, hisz magának beszélek! Válaszolnia, válaszolnia kell: és ott, ahol véget ér a maga véges világmindensége? Mi van ott - azután?"

"S remélem, győzni fogunk. Mi több: biztos vagyok benne: győzni fogunk. Mert az értelemnek győznie kell."

---------------------------------

Zamjatyin könyvében, a jövőbeli Egységes Államban számokká degradált (emelt?) állampolgárok szigorúan beosztott napirend alapján élik életüket - bár a tökéletesség még nem teljes, hiszen minden számnak van napi két-két, szabadon eltölthető órája... De az Egységes Állam idővel gondoskodik arról is, hogy a fantázia néven ismert betegség, mely esetlegesen bomlaszthatná a közösséget, eltávolításra kerüljön a számok agyából, s így végre az utolsó forradalom is belecsontosodik a legfőbb, változatlan és változtathatatlan tökéletességbe.
Vannak azonban egyesek, akik nem is annyira számok, mint inkább az Egységes Állam határaink kívülre szorult emberek, akik máshogy gondolják az egészet, s készülnek - a történet elbeszélőjének, az igen fontos állami szerepet betöltő matematikus D-503-nak segedelmével - az utolsó utáni forradalomra...
Idestova száz éve, hogy Zamjatyin megírta művét, de mindamellett, hogy - hazájából elűzött - látnokként előre látott sok borzalmat, mely a XX. században bekövetkezett Oroszországban és azon kívül, s ha nem szeretnénk lealacsonyítani Zamjatyin irodalmi nagyságát a XXI. század magyar belpolitikájának primitív körülményeihez, akkor azt mondhatnánk, átszerkesztve a a szerző mondanivalóját, s ezáltal könyvének meglepő - de hangsúlyozottan vulgárprimitív - pannon aktualitást adva: "Nincs utolsó urnaforradalom..."

Mivel azonban Zamjatyin munkásságának és érdemeinek ilyetén lealacsonyításától mereven elzárkózunk, ajánljuk e művet mindenkinek, aki nyitott gondolatokkal tekint a világra és hisz abban, hogy az emberek nem számok csupán - példának okáért bankszámlaszámok, pin számok, kódszámok, statisztikai számok...

Madagaszkár 2

Madagascar: Escape 2 Africa

Rendezte: Tom McGrath, Eric Darnell

A Madagaszkár távoli partjaira vetődött New York-iak olyan őrült ötlettel állnak elő, ami még akár be is válhat. A pingvinek katonás precizitással helyrepofoztak egy régi repülőgéproncs-féleséget. A díszes kompánia a levegőbe emelkedik - és ott is marad egy darabig. Épp csak annyi ideig, ami elegendő ahhoz, hogy eljussanak a legvadabb helyre, Afrika kies szavannáira, ahol állatkerti barátaink első ízben találkozhatnak szabadon élő társaikkal. Miközben a gyökereiket keresik, hamar rájönnek, hogy mi is a különbség a betondzsungel és az afrikai vadon között. A régen látott rokonok, a romantikus vetélytársak és az ármánykodó vadászok ellenére is úgy tűnik, hogy Afrika nagyon "tutkeráj" hely de vajon jobb, mint hőseink otthona a Central Parkban?

http://www.port.hu/madagaszkar_2_madagascar:_escape_2_africa/pls/fi/films.film_page?i_film_id=90843

Miguel Ángel Asturias: Elnök úr

Európa, Budapest, 1971

297 oldal

Hogyan tiporja népét egy könyörtelen közép-amerikai zsarnokocska, az Elnök úr? Hogyan teremt pokoli borzalmakat egy paradicsomi szépségű kis országban? Ezt írja meg a mai spanyol nyelvű próza egyik legkiválóbb képviselője, a Nobel-díjas guatemalai Asturias. Könyvében harmatcsepp rezeg a mocsok felett, nagy költészet virágpora hinti az epikus kínokat, tort ül a gonoszság, tobzódik az elnyomás, keresztutat jár az ártatlanság, s a keményveretű, költői regény az önkényuralom egyetemes bírálatává magasztosul.

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=elnok-ur&ID=41168
--------------------

"A koldusok keresztülvonszolták testüket a piac konyhái között, a székesegyház fagyos kőrengetegének árnyékában tévelyegtek a Lőtér felé, tengerszéles utcákon, át a városon, mely mind csöndesebbé és elhagyatottabbá vált mögöttük.
Az éjszaka összegyűjtötte őket a csillagokkal együtt. [...] Ez a szemétdomb-lényekből összeverődött család sem a puha vánkost, sem a bizalmat nem ismerte. Egymástól távol, csak úgy ruhástul dőltek a földre, s rablók módjára aludtak 'vagyonukat' rejtő batyujukon. A batyukban húscafrang, rongyos cipő, gyertyacsonk, öreg újságpapírba bugyolált főtt rizs, rothadt narancs és banán lapult."

"A koldusok hallgattak, és álmatlanul fogdosták bolháikat; füleltek a rendőrök jövés-menésére, akik a félhomályos téren járkáltak, figyelték az őrszemek, e csíkos katonaköpenybe burkolózott kísértetek fegyvereinek csörrenését; ezek éjjelente a szomszédos laktanyában virrasztottak harcra készen, őrizve a Köztársasági Elnök életét, akinek nem tudták a lakóhelyét, mert egyszerre több helyen lakott, azt sem tudták, hogyan alszik - az a hír járta, hogy állandóan a telefon mellett ül és ostort szorongat a kezében - s mikor alszik, mert barátai tanúsága szerint soha nem alszik."

"- Kusti, te! - mordult a kutyára. Az semmi hajlandóságot sem mutatott, hogy az ugatást abbahagyja, erre az ember feléje rúgott: - Kuss, te dög, nyughass!..."

"A favágó, mint minden este, hazaért kunyhójába. A faköteget földre dobta; kutyája jócskán megelőzte gazdáját az úton, s most kitörő örömmel ugrálta körül az embert. Ő azonban elzavarta, a kalapját le sem véve, denevérként röpködő kabátjával belépett a kunyhóba, a táncoló tűz körébe, s így szólt asszonyához, aki éppen az ebédről maradt tojálepényt melegítette a lángok fölött:
- A szemétdombon találkoztam egy angyallal..."

"A palotában az Elnök Úr aláírta a táviratot. Oldalánál ott toporgott a kis öregember, aki dr. Barreño távoztakor lépett be a szobába, s meghallotta, hogy az Elnök Úr ekképpen emlegeti személyét: az az állat...
Az az állat szegényes öltözetű emberke volt, rózsaszín bőrű, mint a fiatal egerek; sárga haja ápolatlanul kuszálódott feje tetején, zavaros kék szemgolyói elvesztek a tojássárga színű szemüveg mögött.
Az Elnök Úr elhelyezte a legutolsó aláírást is; az öregember buzgón le akarta itatni, s nagy igyekezetében feldöntötte a tintatartót. A folyadék végigömlött az elnöki okmányon.
- ÁLLAT!
- U...ram!
- ÁLLAT!
Dühödt csengőrázás... még egy... még egy... Pillanat, és megjelenik az egyik szárnysegéd az ajtóban.
- Tábornok! Kétszáz botot erre a... nos, nos! ... - az Elnök elvörösödve üvöltött dühében; majd kimért léptekkel átsietett az elnöki lakosztályba. Ebédidő volt.
Az állat szemei megteltek könnyel. Egyetlen szót sem szólt, képtelen volt szóhoz jutni, s tudta, hogy úgyis hiába esedezne elnézésért: az Elnök Urat szinte démoni düh szállta meg Parrales Sonriente meggyilkolása óta. Könnytől homályos tekintete előtt megjelentek felesége és gyermekei, amint érte könyörögnek: egy agyondolgozott öregasszony, meg fél tucat csontig-sovány kis penészvirág... Görbe kampókká merevedet ujjaival reszketve keresgélt zsebeiben, míg meg nem találta zsebkendőjét; s akkor keserves sírásra fakadt. Ó, miért is nem lehet most felordítania, hogy megkönnyebbüljön a szíve! S közben - ellentétben a többi halandóval - nem arra gondolt, hogy a büntetés igazságtalan, ellenkezőleg: arra, hogy méltán fenyítik meg, hadd tanulja meg, hogy máskor ne legyen esetlen - ó, miért nem lehet most felordítania, hogy megkönnyebbüljön a szíve! -, hadd tanulja meg, hogy ügyesebben kell végeznie munkáját, nem szabad rádöntenie a tintát az elnöki iratokra... - ó, miért nem lehet most felordítania, hogy megkönnyebbüljön a szíve!...
Összeszorított ajka közül ócska fésűként lógott ki csúnya fogsora, petyhüdt orcáján állati szorongás vonaglott, a szerencsétlen ember olyan volt, mint a halálraítélt. Verítéke végigcsorgott a hátán, inge csuromvizes lett, ez még jobban elkeserítette. Soha életében így még nem izzadt... És nem tudott felordítani, hogy megkönnyebbüljön! A rettegéstől hányingert kapott, és minden tagja re-re-re-re-reszketett...
A szárnysegéd hozzálépett és megrázta a karját. Ettől majd hogy össze nem csuklott; olyan volt szegény, mint egy vén bohóc, aki végtelen kimerültségében halálos ernyedtségbe zuhan: szeme felakadt, fülében kozmikus, rettenetes üresség zúgott, bőre elnehezült, mind ólmosabb lett, a vesék körül ijesztően felpuffadt, aztán visszalöttyedt, széthullt, lelappadt...
Néhány pillanattal később a folyosón:
- Engedelmével, Elnök Úr...
- Beszéljen, tábornok.
- Uram, arról az állatról szeretnék jelentést tenni: nem állta ki a kétszáz botot.
A szolgálólány, aki a tálcát tartotta a kezében, melyről az Elnök Úr éppen sült burgonyát falatozott, remegni kezdett...
- Te meg mit reszketsz itt?! - mordult a lányra a ház ura. Aztán a tábornokhoz fordult, aki szögletes merevséggel, sapkáját kezében tartva, szemrebbenés nélkül várakozott: - Rendben van, leléphet!
A szolgáló le sem tette a tálcát, a tábornok után szaladt, hogy megkérdezze, miért nem állta ki a kétszáz botot a kis öregember.
- Hogyhogy, miért? Mert meghalt!
A lány a tálcával visszament az ebédlőterembe.
- Uram... - szólt majdnem sírva az Elnök Úrhoz, aki nyugodtan falatozott -, azt mondta, azért nem viselte el, mert meghalt.
- Hát aztán?! Hozza a többit!"

"Miguel Cara de Ángel (Angyalarc), az Elnök Úr teljes bizalmának egyedüli birtokosa, ebéd után megjelent."

"... engedje meg, Elnök Úr, hogy ismételten kinyilvánítsam: nem tudok napirendre térni azon a szörnyűségen, hogy bizonyos elvetemült gazemberek orozva meggyilkolták a mi drága Parrales Sonriente ezredesünket...
- Majd intézkedem...
- Nem lehet mást várni attól, akiről azt mondják, hogy nem ezt az országot kellene kormányoznia...
Az Elnök Úr felugrott, mintha megdöfték volna.
- Kik mondják?
- Mindenekelőtt én, Elnök Úr, azon számosak sorában, akik azt vallják, hogy egy olyan embernek, mint ön, olyan országot kellene kormányoznia, mint Franciaország vagy a szabad Svájc, vagy a szorgalmas Belgium, vagy a csodálatos Dánia!... De inkább Franciaországot... Franciaországot mindenekelőtt!... Ön lenne az eszményi vezető Gambetta és Victor Hugo nagy népe sorsának tökéletes irányítására!
Alig észrevehető mosoly suhant át az Elnök Úr bajusza alatt."

"Parrales Sonriente ezredes meggyilkolása óta a titkosrendőrség egyetlen pillanatra sem hagyta őrizetlenül az Úr Kapuját."

"Mi történt? Mi volt az a két gyors dörrenés egymás után? Mi t volt mit tennie szegény bábjátékosnak, alsóneműjében kibotorkált az ajtóba, hogy kielégítse Benjamón asszonyság kielégíthetetlen pletykaszomját - így csúfolták feleségét, Sonkásnak, kétségkívül azért, mert őt magát Benjamínnak hívták -, de amikor az asszony, nagy izgalmában, hogy megtudja, vajon nem valamelyik törököt ölték-e meg, belemélyesztette tíz ujja sarkantyúját az oldalába, hogy jobban kinyújtsa a nyakát, a kis ember goromba lett:
- De asszony, nem látok semmit!"

"Ilyenkor estefelé a szegénynegyedek irtózatosan kihaltak voltak: valósággal lehelték magukból az elhagyatottság ijesztő kietlenségét. Mocskos nyomor uralkodott ezeken a helyeken, a keleti méretű elhanyagoltság szörnyű sivársága, s a vallási fatalizmus mindezt Isten akaratának tartotta. A csatornákon a föld színéig siklott a hold, s a víz egyhangú csepegése a szennycsatornákban szinte másodpercre számolta egy nép végtelennek tűnő óráit, mely belenyugodott, hogy sorsa ezen a világon a rabszolgaság és a bűn."

"'Ha megszököm, annyi, mintha azt mondanám: bűnös vagyok!' A visszhang visszakopogta lépteit. 'Ha megszököm, magam vallom be, hogy bűnös vagyok.. De ha nem menekülök el...!'"

"Nemzeti ünnep...
[...]
Uram, Uram, föld és ég tele van a Te dicsőségeddel! Az Elnök Úr, messzire mindenkitől, bizalmasai csoportjában, megmutatta magát hű népének, s látszott rajta, elégedett a helyzettel: Ő magasan mindenki felett, a hű nép pedig mélyen alatta a palota előtti téren...
Uram, Uram, föld és ég tele van a Te dicsőségeddel! A hölgyek szinte érezték a Szeretett Isten mennyei hatalmát. A potrohos papok töméntelen füstölőszert égettek el a füstölőkben. A jogászok A jogászok Bölcs Alfonz lovagi tornáján képzelték magukat. A diplomaták, köztük a Tifliszből jött excellenciások, fontoskodva jártak-keltek, valóban, ott voltak Versailles-ban, a Napkirály udvarában. A helyi és külföldi újságírók Periklész fénykorához hasonlították a káprázatos napot... Uram, Uram, föld és ég tele van a Te dicsőségeddel! A költők nem fogytak ki magasztaló ódáikból, lelki szemük Athén pompáját és fennköltéségét látta a feldíszített város ezerszínű csillogásában. Egy szobrász, aki szentélyekre összpontosította tehetségét, Pheidiasznak képzelte magát, kezét dörzsölte és szemét az ég felé fordította gyönyörűségében, hallva, mint éljenzi az utca a kiváló kormányférfit... Uram, Uram, föld és ég tele van a Te dicsőségeddel! Egy gyászinduló-szerző, odaadó híve Bacchusnak és a Húsvéti Körmenetnek, paradicsomszerű arcát kidugta erkélyéről, kutatva: a földön van még, vagy ez már a mennyország?
Nos, ha a művészek Athénban képzelték magukat, a zsidó bankárok meg úgy tettek, mintha Karthágóban lennének; otthonosan sétálgattak az államférfi szalonjaiban, aki beléjük helyezte teljes bizalmát, s feneketlen páncélszekrényeikbe a nemzet vagyonát, nulla egész semmi százalék kamatra. Ez a remek üzlet mérhetetlen gazdagodást biztosított számukra, az arany-, ezüstpénzeket tüneményes gyorsasággal metélték körül. Uram, Uram, föld és ég tele van a Te dicsőségeddel!
Angyalarc utat tört magának a meghívottak tengerén át. (Szép volt és gonosz, mint a Sátán.)
- A nép az erkélyen óhajtja önt látni, Elnök Úr!
- ... a nép?
A házigazda kis fitymáló kérdőjelet csodálkozott bele ebbe a két szóba. Mögötte csönd támadt. Egyszerre végtelen szomorúság lepte meg, ám dühösen erőt vett magán, nehogy a szeme árulkodjék; erélyesen felkelt a székéből és kisietett az erkélyre.
Amikor megjelent, bizalmasai csoportja szorosan körülvette. Lent a téren asszonyküldöttség várakozott, hogy felköszöntsék az Elnök Urat az ellene elkövetett szerencsés kimenetelű merénylet évfordulóján. Amint alakja feltűnt a magasban, az ünnepi szónoklat elmondásával megbízott asszony belefogott mondókájába:
- Népünk fia...!
A házigazdának keserű nyál gyűlt a szájába: visszagondolt tanulóéveire, amikor nyomorgó anyja mellett élt egy rosszindulattal kikövetezett városkában... Angyalarc azonnal beletalálta magát a dagályos helyzetbe, merészen a fülébe súgta:
- A nép fia, akárcsak Jézus...
- Nééépünk fiaaa! - kezdte újra az asszony odalent. - A népé, mondom! Íme, a nap, a fényesen ragyogó nap, s az ég, mely fényével óvja drága életed, szent és sérthetetlen törvény, a mennyei boltozaton a fényt árnyék követi, fekete és kérlelhetetlen éjszaka; ilyen sötét éjszakából nyúltak ki egykor a bűnös kezek, melyek ahelyett, hogy a mezőket vetették volna be termő magvakkal, amint te tanítod, Uram, bombát dobtak lábad elé! Ez a bomba azonban, minden tudományos európai körmönfontság ellenére is, csődöt mondott és sértetlenül hagyta életed...!
[...]
- Éljen az Elnök Úr!
- Éljen a Köztársaság Elnöke!
- Éljen a Köztársaság Alkotmányos Elnöke!
A világ minden tájára elhangzó, vég nélküli éljennel éljen a Köztársaság Alkotmányos Elnöke, a Haza Érdemes Fia, a Nagy Liberális Párt Elnöke, a Liberális Szívű Elnök, a Tanuló Ifjúság Védnöke!..."

"- Hála Elnök Urunknak, a nemzeti zászló továbbra is mocsoktalanul leng, s nem szállt el a nemzeti címerről a madár, mely miként a főnix-madár, újjászületett az elhunyt hősök hamvából; azon hősökéből, akik egykor, Amerika felszabadításának napjaiban egyetlen csepp vér ontása nélkül kinyilatkoztatták nemzeti függetlenségüket, így szentesítvén az égő szabadságvágyat, melyet az indián ősök fennkölt példával nyilatkoztattak ki a világnak, amikor halálukig harcoltak a szabadságért és az emberi jogokért!"

"Az Elnök Úr - balját a márványkorláton nyugtatva - néhány szót intézett az ünneplő tömeghez; állandóan úgy állt féloldalt, hogy ne hagyja fedetlenül mellkasát; homlokát ráncolva, összehúzott szemmel jártatta végig cigarettaparázs tekintetét a tomboló gyülekezeten. A férfiak és nők könnyeket morzsoltak el szemük sarkában..."

"Kint a városban folytatódtak a Köztársasági Elnök tiszteletére rendezett ünnepségek. [...]
A cellákban az első éjszaka idegtépő. A fogoly a sötétben úgy érzi, mintha kiszakadtak volna a világból s lidérces látomások között élne. A falak elmosódnak, a tető eltűnik feje fölött, a talaj elsüllyed a lába alatt, s mégis mily messze van a lélek a szabadságtól! Inkább halottnak érzi magát."

"Ora pro nobis..."

"...nincs más hátra, mint inni halálig, aztán meg el ne hamvasszanak minket, hanem desztilláljanak!"

"Mekkora csalódás lesz az Elnök Úrnak, ha megtudja, hogy feltétlen bizalmának birtokosa készítette elő és irányította egyik halálos ellenségének szökését...! Hogy fog tajtékozni, ha meghallja, hogy a néhai Parrales Sonriente ezredes legbizalmasabb barátja tette lehetővé az egyik gyilkos eltűnését!..."

"- Nem tudja maga, hogy ha valamit állít a bíróságon, azt papírral is bizonyítani kell? Hová jutnánk, ha nem így lenne? Hol az a parancs?
- Hát az a parancs már nincs nálam. Visszaszolgáltattam. Az Elnök Úr bizonyára tud róla.
- Mit beszél összevissza? Ugyan, miért adta vissza?
- Mert az alján az állt, hogy a parancs teljesítése után vissza kell adni. Különben sem tartom célszerűnek, hogy nálam maradjon... érti, uram... Azt hiszem, uraságod megérti..."

"- Vádolom magam, atyám, az összes bocsánatos és halálos bűnnel, azokkal is, amikre nem emlékszem."

"- Főbelövik a férjemet, tábornok úr!
A mögötte loholó tiszt szüntelenül kiáltozott, hogy lehetetlen beszélnie az Elnök Úrral."

"Éjjel a holtak súlya forgatja a földet, nappal pedig az élőké. Ha majd egy napon többen lesznek a holtak, mint az élők, az éjszaka örökké fog tartani, végtelen lesz, mert az élőknek nem lesz akkora súlyuk, hogy felvirrasszák a napot."

"Vagyont költött az Elnök Úrhoz intézett táviratokra.
Egyetlen sor választ sem kapott."

"A tizenhetes számú fogoly halotti okmányába a halál okaként a következőt jegyezték be: N. N. rothasztó vérhas.
Ennyiben van szerencsém értesíteni Elnök Urat..."

-------------------
Talán nem véletlenül volt éveken, évtizedeken át betiltott mű (a később Nobel-díjat kapott) Asturias jelen kötete szülőhazájában, Guatemalában. Az ország túlfejlett demokratikus hagyományai kevés lehetőséget kínáltak egy ilyen, a diktatúrát és a mindenkori Elnök hatalmát kifigurázó kötetnek.

Olyan ország tárul elénk Asturias művében, mely ugyan - akár az Elnök - nevesítve nincs, de a közép- és dél-amerikai banánköztársaságok szinte bármelyikére ráillik a leírás.

Mi sem bizonyítja a felvilágosult szocializmus hazai vezetőinek éleslátását, mint az a tény, hogy 1971-ben, sőt, már 1959-ben is (!) engedték megjelenni a művet Magyarországon, ezzel deklarálva, hogy a közép- és dél-amerikai banánköztársaságok és a kelet-közép-európai szőlő-, alma-, szilva- valamint krumpli- és komlóköztársaságai közt nem lehet egyenlőségjelet tenni.

Nem tudjuk, térségünk nagy írói, filmrendezői és humoristái olvasták-e és kaptak-e ihletet Asturias jelen művéből; az viszont kétségtelen, hogy gyönyörű leírását láthatjuk annak, miként teljesülhet bármely országban az a tétel: nem a politikai vezetők vannak a népért, hanem a nép a politikai vezetőkért. A könyv sok tanulsága mellett talán az egyik legfontosabb: bárki kerülhet lapátra - ahogy azt Hofi is megénekelte. Az Elnök kivételével senki pozíciója nincs biztonságban, bárki megjárhatja az elnöki börtönöket vagy kerülhet az elnöki kivégzőosztag elé - míg maga az Elnök hatalma csúcsán is retteghet az őt elárulók intrikáitól, a személye elleni merényletektől. Koldustól az Elnökig senki nincs biztonságban egy ilyen országban - ez a rendszer lényege.

Az egy mindenkiért, mindenki egyért elvéből pedig sajátosan csak a mondat második felét - azt viszont annál következetesebben - érvényesítő elnöki uralom a paradicsomi idill országát a gyanakvás és a kiszipolyozás, a társadalmi igazságtalanság teljes kiélezett végleteinek országává teszi.

Ajánlott olvasmány továbbra is mindazok számára, akik úgy vélik, hogy a választott vezetők talán mégsem többek a köz egyszerű szolgáinál; akik úgy vélik, hogy nem az ország van az Elnökért/Miniszterelnökért (politikai berendezkedéstől függően változhat az elnevezés), hanem a politikai vezetők a népért.

Asturias jelen művének utolsó jó tanácsa: gyanakodjunk mindenkire, aki magát a "nép fiának", isten ne adja, az "emberek emberének" nevezi. Több, mint gyanús.