Geopen Könyvkiadó, Budapest 2007
328 oldal
Ez a különleges, misztikus-mitologikus irodalmi thriller keltette fel a világ figyelmét Murakami Haruki könyvei iránt, és alapozta meg írói tekintélyét a nemzetközi könyvszakmában. Története murakamisan egyszerűen kezdődik: Egy alig harmincéves reklámszövegíró férfi képeslapot kap eltűnt barátjától, és azt felhasználja az egyik biztosító társaság hirdetéséhez. Csupán akkor szerez tudomást arról, hogy a hegyi legelőt ábrázoló képen látható a nyájban egy mutáns birka csillaggal a hátán, amikor felkeresi egy furcsa, fekete ruhás férfi, és ultimátum elé állítja: vagy megtalálja az állatot, vagy meghal. A fiatalember unalmas élete egy csapásra megváltozik. Fölkerekedik barátja és a nem mindennapi birka felkutatására, és ezzel kezdetét veszi a birkakergető nagy kaland, amelynek során hősünk megismerkedik a juhtudományok professzorával, elvetődik Japán északi hegyvidékének legelhagyatottabb zugába, ahol nemcsak a mitikus birkával néz farkasszemet, hanem a hagyományok szorításában önmaga démonaival is.
Murakami, ahogy szokta, újfent meglepi, lehengerli és elképeszti olvasót.
http://www.geopen.hu/termekek/szepirodalom/birkakergeto_nagy_kaland--------------------------------------
"A lány haláláról az újságból értesült a barátom, aztán megtelefonálta nekem."
"Szóval a nevét elfelejtettem.
[...]
Figyelj, mondják, az a csaj, aki mindenkivel lefekszik.
Velem is jó néhányszor, de bajban lennék, ha most jönne velem szemben az utcán és fel kellene ismernem... alkalmilag bárkivel lefeküdt... Ez volt a neve."
"- Élek huszonöt évet - mondta. Aztán meghalok.
Meghalt 1978 júliusában, huszonhat éves volt."
"- Mondd, te szerettél volna gyereket? - váltott témát.
- Áh, dehogy - feleltem -, nekem nem kell olyasmi."
"Semmit sem hagyott, amin megmaradt volna az illata."
"Úgy éreztem, hogy asszonyom távozása bizonyos értelemben elkerülhetetlen volt. Az következett be, ami már amúgy is régen megtörtént. Ez akkor sem volt kérdéses, amikor éppen jól kijöttünk az elmúlt négy év során. Mindig is olyanok voltunk, mint az a megtépázott fényképalbum."
"Azt hiszem, igen csekély volt az, amit összehoztunk négy év alatt, ahhoz képest, amit kellett volna. Sőt, egyenlő a nullával. Négy év alatt feléltük a tartalékainkat.
A felelősség jórészt engem terhelt. Valószínűleg senkivel sem kellett volna házasságot kötnöm. Legalábbis vele nem."
"Akár így, akár úgy, nem lehetett rajtunk segíteni.
Így aztán az asszony örökre eltűnt a szemem elől mindahány kombinéjával együtt. Van felejtés, eltűnés, halál. Mindebben szinte szemernyi sincsen a tragédiákból."
"Gondolhatnánk, egy lánnyal lefeküdni nem csekélység, ellenben az is lehet, hogy nem nagy ügy. Van öngyógyító szex, van olyan is, amellyel az ember elüti az időt. Némelyik elejétől végig öngyógyítás, másik meg kezdettől fogva a befejezésig tiszta időtöltés. Előfordul, hogy a szex önterápiával kezdődik és a végén csupán agyonütjük vele az időt, vagy fordítva. Hiába, a mi nemi életünk alapjaiban különbözik a bálnákétól.
Nem vagyunk mi cethalak! Szerelmi életemre nézve ez az egyik alaptézis."
"Huszonegy éves volt, alakja karcsú, formás, és volt neki két elbűvölően tökéletes fülkagylója. Korrektor volt egy kis kiadónál részmunkaidőben, kereskedelmi reklámokban szerepelt mint fülspecialista modell és call-girlként is tevékenykedett egy kis zártkörű klubban. Nem tudtam rájönni, hogy a három közül melyik a főfoglalkozása. Ő maga sem tudta."
"- Nem a te életed unalmas, hanem te szeretnél unalmasan élni. Tévednék?"
"- A birkák - szólt a lány. - A sok birka és főleg egy birka.
- Birkák?
- Azok - mondta és félig elszívott cigarettáját nekem nyújtotta. Szívtam belőle egyet és el is nyomtam a hamutartóban.
- Kezdődik a nagy kaland - jelentette ki."
"Sokféle oka lehet annak, ha valaki hozzászokik ahhoz, hogy rendszeresen sokat igyék. Az indok sokféle, a következmény azonban többnyire ugyanaz."
"Ha nem is volt százszázalékos megértés közöttünk (valószínűleg még hetven sem), de mégis egyetlen barátom volt az egyetemi időkből, és fájdalmas volt nézni közvetlen közelről, ahogy egyre jobban kivetkőzik önmagából. De így van ez, ha öregszik az ember."
"- Múlt héten te, vagyis a cégünk szöveget írt egy margarinreklámhoz. Tényleg nem volt rossz. Jól fogadták. De ettél te már éveken keresztül margarint?
- Nem én. Ki nem állhatom.
- Hát én sem. Végül is erről van szó. Régen legalább megbizonyosodtunk arról, amivel dolgoztunk, és ez volt a büszkeségünk. Ez ma már nem így van. Sületlenségeket hordunk össze."
"Puszta véletlenségből és minden különösebb cél nélkül be tudjuk kóborolni a földkerekséget. Akárcsak azok a növényfajták, amelyek szárnyas magvait szerteszét hordja a szeszélyes tavaszi szél.
Ugyanakkor mondhatjuk, hogy véletlen mint olyan eleve nem létezik. Ami megtörtént, az egyértelműen megtörtént, ami nem, az világos, hogy nem, igaz? Vagyis mi olyan lények vagyunk, akiknek a háta mögött a 'minden', előttük pedig a 'semmi' van. Szó se lehet véletlenről, nincsenek eshetőségek sem. De az ilyen vélekedések között nincs jelentős eltérés, olyan ez, mint amikor egyazon ételt kétféleképpen neveznek.
Ez egy metafora volt.
Egy reklámújságnak tervezek egy hirdetést és birkákat teszek a képre. Ez (a) szempontból nézve véletlen, (b) szempontból nézve nem véletlen."
"- Ha megtekintette a tájat, kérem, lassan fáradjon beljebb - mondta. - Van még nyolcpercnyi idő hátra.
- Jó nagy - mondtam, mert más nem jutott eszembe.
- Több mint egy négyzetkilométer - tájékoztatott.
- Jól állna hozzá egy működő vulkán - próbáltam tréfálkozni, de természetesen nem jött be. Úgy látszott, itt senki sem viccel.
Így aztán eltelt a nyolc perc."
"Lehet, hogy egyszer majd benyitok egy rossz ajtón, és nem tudok többé visszavonulni. Nincs mit tenni, mint hogy szerencsét próbálok odabenn, ha egyszer benyitottam, végül is nem lehet mindig hozomra vásárolni."
"A szobát tétova tavaszi fény öntötte el. A napfény mindig értelmetlen.
Egy hosszúra nyúlt zsákutca - ahogy az asszony megmondta."
"- Gyerek? - kérdezte J, amikor kisvártatva visszatért a pulthoz. - Ideje volna már, nem?
- Nem kell nekem.
- Tényleg?
- Figyelj, ha még egy olyan ember születne, mint én vagyok, nem tudnék mit kezdeni vele.
J furcsállóan felnevetett és töltött sört a poharamba.
- Túlságosan is előre gondolkodsz.
- Nem, nem az a baj. Igazából nem tudom eldönteni, hogy helyes-e életet adni valakinek, vagy sem. Ez az, amit nem tudok felfogni. A gyerek felnő, nemzedékek váltják egymást. Mi a jó ebben? Még jobban elrontják a hegyet, még többet töltenek fel a tengerből. Még gyorsabb autókat találnak ki, hogy még több macskát gázoljanak el. Csak ennyiről van szó, nem?
- Ez csak az ügy sötét oldala. Jó dolgok is történnek, és vannak jó emberek is.
- Mondj három példát, és elhiszem.
J egy kicsit gondolkodott, majd elnevette magát.
- Azt a gyerekeid generációja tudja eldönteni, nem te. A ti nemzedéketeknek...
- Már vége? - vágtam közbe.
- Bizonyos értelemben véve igen - válaszolt J.
- Vége a dalnak, ez igaz, de a dallam még visszhangzik."
"A világ nélkülem is halad tovább. Az emberek tőlem függetlenül mennek át az utcán, vagy éppen ceruzát hegyeznek, haladnak nyugatról keletre percenként ötvenméteres sebességgel, a semmit fényesítgető zenével töltik meg a szálloda kávézóját.
A világ - ez a szó mindig egy nagy, kerek asztallapot juttat az eszembe, amelyet buzgón hurcol egy elefánt meg egy teknősbéka. Az elefánt nem tudja, mit művel a teknőc, az meg nem tud az elefántról, a világról pedig egy9kük sem tud semmit."
"- Meghalnak - szólalt meg csendesen az ember anélkül, hogy levette rólam a szemét. Hangja a szívembe markolt. - Egyszer mindenki meghal - ismételte, majd ismét mély, súlyos hallgatásba burkolózott."
"Ezért aztán a 19. századig a japánok zöme nem látott ilyen állatot, és nem is tudott róluk semmit. Pedig az állatövi jegyek között a juh régóta meglehetős népszerűségnek örvend, ennek ellenére pontosan senki nem tudta, hogy miféle szerzet lehet. Azt lehet mondani, hogy olyan képzeletbeli lénynek tarthatták, mint a sárkányt vagy a főnixmadarat. Így aztán a 19. század előtti Japánnak a birkaábrázolás egyszerű koholmány, mondhatni, úgy ismerték ezt az állatot, ahogy mi tudunk H. G. Wells marslakóiról."
"- Szeretném, ha jobban megnéznéd az első sorban jobbról a harmadik birkát.
[...]
Megállapították, hogy Japánban ilyen fajta nincsen. És valószínűleg másutt sem ezen a világon. Tehát amit most látsz a képen, ilyen állat pedig nincs."
"- Az előbb beszéltem a középszerűségedről - mondta a férfi -, de ezt nem azért mondtam, mintha kifogásolnám. Röviden, a világ ilyen, és te sem vagy különb. Nem gondolod?"
"A Mester meghal. Amikor az egyetlen akarat kihuny, minden elpusztul körülötte. Csak az marad meg, ami számszerűsíthető. Azon kívül semmi. Ezért szeretném én megtalálni azt a birkát."
"Ám én azt gondolom, hogy éppen ez a birka a mester akaratának az ősformája, archetípusa."
"Mennyi mindent nem tudunk mi! Csak valahogy abban a hiszemben vagyunk, hogy tudunk valamit. Ha például megszólítana egy űrből jött lény, azt mondja: figyelj, hány kilométeres óránkénti sebességgel forog az Egyenlítő, bajban lennék a válasszal. Még talán azt sem tudnám megmagyarázni, hogy ugyan miért jön a szerda a kedd után. Kiröhögnének."
"- Évekkel ezelőtt magától a Mestertől tudtam meg... - szólalt meg hirtelen a gépkocsivezető.
- Micsodát?
- Isten telefonszámát."
"Nekem úgyszólván semmi vesztenivalóm sincs, és nem nagyon lehet engem bajba keverni. A feleségemtől elváltam, a munkámat most akarom otthagyni. Bérlakásban lakom, az ingóságaimmal sem mehetek sokra. Vagyonomat tekintve van egy kétmilliós bankbetétem, egy használt autóm és egy vén kandúrmacskám. A ruháim mind kimentek a divatból, a lemezeim ócskásnak valók. Nincs társadalmi pozícióm, nevem és szexepillem sincs. Nem vagyok tehetséges, s már fiatal sem. Mindig valami hiábavalóságot gondolok ki, amit később aztán megbánok. Egyszóval, a maga meghatározásával élve: átlagember vagyok. Van még mindezen felül, amit elveszíthetek? Ha tud ilyenről, mondja meg nekem is.
[...]
- Mindenkinek van egy-két dolga, amit nem szeretne elveszíteni. Neked is - mondta az ember. - Mi az ilyesminek a felderítésében profik vagyunk. Az embernek kell egy csomópont a vágyai és a büszkesége között. Mint ahogyan minden testnek van súlypontja. Ez az, amit mi képesek vagyunk kideríteni. Majd meglátod. Akkor döbbensz rá a létezésére, amikor már elveszítetted. Az ám!"
"A barátnőm egy egészen kicsit félrehajtotta a pamlag karfáján nyugvó fejét, és elmosolyodott. Egyszer már láttam ezt a mosolyt, de nem tudtam visszaemlékezni, hogy mikor és kié lehetett. A vetkőző nőkben van valami félelmetesen egyforma, és ez engem mindig zavarba hoz.
- Menjünk birkát keresni - mondta lehunyt szemmel. - Ha megtaláltuk, minden elrendeződik majd."
"Megkönnyebbültem: nincs már állásom. Így aztán azért egyszerűbb. Elhagyom az otthonomat, elvesztettem tíz évet, a feleségemet, és három hónap múlva a húszas éveimet is. Egy darabig azon tűnődtem, milyen leszek hatvanévesen. De hiába törtem a fejemet. Még azt sem tudtam elképzelni, hogy mi lesz velem egy hónap múlva."
"- Akárki csinálja, az Isten üzenete minden dologban benne rejlik.
- A tetves fülben is? - szólt közbe a barátnőm.
- Olyan, mint a levegő - helyesbített a férfi.
- Akkor a Szaúd-Arábiában gyártott autókban ott van Allah?
- Szaúd-Arábia nem gyárt autót.
- Tényleg? - kérdeztem.
- Tényleg."
"- Miért van az, hogy a hajóknak adnak nevet, de a repülőgépeknek nem? - kérdeztem a gépkocsivezetőt. - Miért csak számuk van: 971-es vagy 326-os? Miért nem névvel különböztetik meg őket, mint mondjuk: Harangvirág vagy Százszorszép?"
"Megfagyott. Két bánatos kutya nézte, szipogva szimatolva a tetemét, az első terelőkutyák unokái voltak. A birkák mit sem törődve a dologgal a kerítésnél szétszórt szénát ropogtatták, olyan visszhangosan, mintha az akolban egy kasztanyetta zenekar tartana előadást. A falu élete ment tovább, csak az ainu számára ért véget."
"Igaz, egy település történetéhez szükséges, hogy megírják jelen állapotát, akkor is, ha az írás elveszíti időszerűségét. Mert a jelen ténye tagadhatatlan. Ha felhagyunk azzal, hogy most éppen most van, a történelem sem lesz többé történelem."
"Például 1905, azaz a Meidzsi 38. éve. - Port Arthur bevétele - az ainu elsőszülött fia elesett a csatában. Úgy emlékszem, hogy ugyanerre az időre esett a juhok professzorának születési éve. A történet lassanként összeállt.
- Úgy látszik, a japánok a háborúk szüneteiben élnek - nézegette a barátnőm a jobb és bal oldalt.
- Úgy látszik.
- Miért alakult ez így?
- Kicsit bonyolult, nem lehet egy-két szóval elmondani.
- Aha."
"Összességében nézve nem volt túl forgalmas arrafelé. Az utat követve hatalmas hirdetőtáblák sorakoztak, s küldték üzeneteiket az üres semmibe. Unalmamban ezeket a divatos, városias óriásplakátokat nézegettem, ahogy követték egymást. Napbarnított, bikinis lány Coca Colát ivott, középkorú karakterszínész kisimított ráncokkal egy üvegpohárból skót whiskyt készült felhajtani, egy búváróra történetesen víz alá merítve, egy borzasztó költséges luxuslakosztályban körmét lakkozó fotómodell... A hirdetési szakma új telepesei szorgosan törték az ugart."
"- Mit csinálnak télen a birkák? - kérdezte a barátnőm.
[...] - Bent kuksolnak a karámban - mondta a juhász és végre megint előre nézett az útra.
- És nem unatkoznak? - kérdezte a barátnőm.
- Miért, maga unja az életét? - kérdezett vissza a juhász.
- Nem is tudom...
- A birkák is ugyanúgy vannak vele. Nem is gondolnak rá, s ha igen, nem tudják. Rágják a szénát, pisálnak, veszekednek kicsit, figyelnek a hasukban a kisbárányra, s közben múlik a tél."
"Ahogy kinyitottam az ajtót, ott állt Birkaember."
"Birkaember beszédtémát váltott.
- Jó hely ez itt. Szép táj, tiszta levegő, gondolom, neked is biztos tetszik itt...
- Kellemes.
- Télen még jobb. A környéken minden fehér és minden ropogósra fagy. Az állatok alszanak, ember nem jár erre."
"Régen nem olvastam már újságot, akkor vettem csak észre, hogy egy hete már el vagyok szigetelve a világ folyásától. Se rádió, se tévé, se újság vagy folyóirat. Egy nukleáris töltetű rakéta elpusztíthatta Tokiót, ellephette a ragály a világot, vagy a marslakók elfoglalhatták Ausztráliát - és én mit se tudtam volna róla. Végül is a garázsban álló Land Cruiser autórádióját hallgathattam volna, de annyira azért nem voltam kíváncsi. Ha valami megtörténhet nélkülem is, szükségtelen tudnom róla. Ami miatt félnem kell, arró már úgyis tudomásom van."
"Fejemben tartva a 'szabad akarat' kifejezést, ezúttal a bal kezem hüvelyk- és mutatóujja közé csippentettem a fülemet. A tükörbeli én is pontosan ezt tette. Látszott, hogy ő is ugyanúgy fejben tartotta a 'szabad akarat' kifejezést."
"Végére akartam járni a dolgoknak, ezért a tükörben is kerestem Birkaember képét. De nem volt ott, nem látszott az alakja. A tükör szerint a szobában egy lélek sem volt. Az üres helyiségben nem ült senki sem a fotelben. Teljesen magányosan álltam a tükörben látható világban. A hideg végigfutott a hátamon."
"- Nem bánod, ha rákérdezek?
- Nem bánom.
- Te már meghaltál?
Félelmetesen hosszú csend következett. A szám is kiszáradt tőle.
- Úgy van - mondta ki Patkány. - Én meghaltam."
"- Röviden: a birkával a bensőmben haltam meg. Megvártam, míg mélyen elalszik odabent, és csak akkor hurkoltam föl magamat a konyhában a gerendára. Ideje sem volt menekülésre.
- Tényleg ezt kellett tenned?
- Úgy bizony, úgy kellett. Ha még egy keveset késlekedem, a birka teljesen leigáz engem is. Az utolsó lehetőség volt."
"- A gyarlóság a testen belüli rothadás. Mint az üszkösödés, olyan az. Tizenéves korom derekától végig ezt éreztem. Ez idegesített folyton. Tudod te, milyen az, hogy valaki kétségtelenül rothad és ő maga is tud erről?"
"- Mit várt tőled a birka? - kérdeztem.
- Mindent az égvilágon, amit csak el lehet képzelni. A testemet, az emlékeimet, a gyengeségemet, az ellentmondásaimat..., a efféléket nagyon szereti. Olyan csápjai vannak, hogy a fülem, orrom lyukán is behatol és mint egy szalmaszállal kiszívja a belsőt. Rágondolni is maga a borzalom, ugye?"
"Amikor a birka beköltözik az emberbe, az átmenetileg elveszti önmagát."
"- Minden véget ért - mondta a birkák tudósa. - Minden az égvilágon.
- Elvégeztetett - tettem hozzá.
- Neked köszönet jár mindezért.
- Sok mindent elveszítettem - mondtam.
- Ugyan - ellenkezett az öreg -, még csak most kezdődik az életed, nem?
- De igen."
---------------------------
Murakami Haruki regényének hőse, egy harmincat betöltő reklámszövegíró egyik anyagán, amihez egy távoli élő ismerősétől kapott képet használ fel, egy csillaggal megjelölt mutáns birka található - ahogy erre egy fekete ruhás titokzatos férfi nyomatékkal fel is hívja a hős figyelmét, s feladatául tűzi: meg kell találnia a kérdéses birkát.
A titokzatos fekete ruhás férfi számára pedig azért érdekes a birka, mert egyrészt ilyen jellegzetességekkel bíró állat a fizikai valóságban nem létezik, létezik viszont Mesterének vérrögöktől elborított agyának termékeként - csupán hab a tortán, hogy a Mesternek megvan Isten telefonszáma is...
A könyv nagy része lassan zajló eseménymenetet követ: megismerkedünk unalmas életet élő, unalmasan élni akaró hősünk jellegtelen világával és szereplőivel, mindez a nagyvárosi nyüzsgésben, a marketing világában. Tiszavirág életű emberi kapcsolatok és házasságok, az üzleti élet mammonjának oltárán elkövetett oktalan áldozatok, miközben a 'valami pezsgés, valami mozgás' világában valahogy nem látni a lényeget - talán mert a túl sok tárgy, a túl sok történés, a túl sok felesleges dolog és a nagy, utcai hirdetőtáblák reklámjai elfedik szemünk elől azt, amit látni érdemes...
Alighanem nagyon is kapóra jön hősünknek a megbízatás, melynek csak az lehet az elfogadott kimenetele a megadott feltételek szerint, hogy a hős valahol Hokkaidó isten háta mögötti részén megleli a kérdéses birkát - mely elvben tehát nem is létezik, ugyanakkor fotó van róla...
Nehéz feladat. Megoldásához hősünknek maga mögött kell hagynia mindent: a nyüzsgő világot, felbomlott házasságának és azt követő barátnőjének/barátnőinek emlékét, munkahelyét, az összes embert, akit ismert - hogy végre egy 'hosszúra nyúlt zsákutca' és az út végén egy üres szobában szembenézzen a Birkaemberrel, találkozzon - már halott - barátjával, akitől a képet kapta, átbeszéljék a dolgokat, s miután mindent elvesztett, végre újrakezdje életét...
A kötet végére igazán David Lynch-i, Twin Peaks-i, Mulholland Drive-os hangulat árad a lapokból, valódi agyömlés: nehéz eldönteni, hol a valóság és a képzelet határa. Úgy tűnik, a térben zajló utazás Hokkaidó világtól elzárt legtávolabbi pontjára mentális utazás is, találkozás a gondolat kísérteteivel - hiszen a jó öreg tükör elárulja, hogy hősünkön kívül nincs más a szobában: "Teljesen magányosan álltam a tükörben látható világban." Lehet, hogy a tükör világa az igazi?
Az unalmas életek világában, ahol a külvilág nyüzsgésétől nem látni a részleteket, a külvilág zajától nem hallani semmit, szükség van arra, hogy felismerjük az emberiség nagy közös fotóján: a képen csillaggal jelölt birka én vagyok. Hogy aztán ez a birka olyanná lesz-e, mint a társai, nem tudni: rágják a szénát, pisálnak, veszekednek kicsit, szaporodnak, sokasodnak oktalan és gondtalan állat módjára... Hogy megtaláljuk és megállítsuk magunkban a birkát, magunkba kell szállni egy kicsit, elvonulni a csendbe, egy csendes helyre; nem máshova: magunkba - s nem muszáj ennek Hokkaidón lennie, lehet akárhol, csak egyedül legyünk. De ha a birka kerekedik felül, nincs tovább.
Murakami Haruki könyvét minden további nélkül nyugodtan ajánlhatjuk mindenkinek, aki saját birkájának pásztora kíván lenni. Talán csak annyi, hogy a könyv címe úgy lenne teljes:
Birkakergető nagy kaland, avagy a bennünk élő birka.
