Magvető, Budapest 1963
504 oldal
Ez a regény, egy negyvenéves török író könyve, az utóbbi évek kiemelkedő világsikere volt: az angolul olvasók éppoly lelkesen fogadták, mint az oroszok, franciák vagy kínaiak. Pedig a témája korántsem új – vagy talán éppen ez a siker egyik indítéka? A népből jött, osztályos társaiért harcoló, illegalitásban élő hős, akit az urak „rablónak” bélyegeznek, régi mondhatni, ősi figura, s nem véletlenül bukkan fel minden nemzet mondavilágában, de regényirodalmában is. Gondoljunk csak Robin Hoodra, Eulenspiegelre vagy Rózsa Sándorra. Joggal tehető fel az a kérdés: lehet-e még róla újat mondani? Kemalnak sikerült! Az olvasót magával ragadja különös, nyers írói ereje, mesélőkedve, figyelemre méltó pszichológiai készsége. A regény számos megoldása, fordulata révén közvetlenül az ősi európai, közel-keleti mesemondás, hősi énekek, eposzok sokszázados hagyományaihoz kapcsolódik, s mindez: évezredes népi és múlt századi romantikus motívumok mai újjáélesztése – friss forrásként hat az olvasóra.
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-sovany-mehmed&ID=45058
-------------------
"A Taurusz sziklás lejtői a Földközi-tenger partjától nem messze kezdődnek, és lépcsőzetesen emelkednek a járhatatlan csúcsok felé. A fehéren tajtékzó tenger fölött fehér felhők gomolyognak. Az agyagos partvidék egészen sík. A fénylő, dús agyag akár az eleven hús. Törökország belseje felé haladva, még órákon át érezzük a tenger, a sós végtelen átható illatát."
"A bogáncsfélék gyökeret vernek a legmostohább, legkietlenebb talajon is. Az itteni sajtfehér földeken nem nő se fű, se fa, de még kaktusz sem. De megél az ördögszekér, kedve szerint, szabadon növekszik-burjánzik. "
"A gyermek, ahogy a bogáncsmezőn futott, teljesen kifulladt. Régóta szaladt, megállás nélkül. Most megtorpant, és ránézett a lábára. Vér gyöngyözött a tüskék nyomán. Alig volt ereje annyi, hogy állva maradjon. Félt. Félt, hogy bármelyik pillanatban utolérik."
"'Az én falumban nem verik a gyerekeket. Nem kötik őket az eke elé. Az én falum körül sehol nem nő bogáncs...' Oda megyek én!"
"- Abdi aga! Abdi aga! Csókolom a kezed-lábad, Abdi agám! Az én Mehmedem még nem jött haza."
"Micsoda dühbe gurult Abdi aga!"
"Abdi aga egy intéssel lova elé rendelte Dönét. Aztán ráparancsolt a szolgákra:
- Három rész nekünk, egy Dönének!
Döne a kengyelre vetette magát.
- Ne tedd ezt, agám! Éhen fogunk halni ezen a télen! Ne tedd ezt, ne tedd ezt! Megcsókolom lábad nyomát, agám!
- Ne jajgass, Döne - szólt az aga -, azt adom neked, ami jár.
- Egyharmad a járandóságom - nyöszörgött az asszony."
"- Döne, Döne, te hazamehetsz! Egy gabonaszem nem sok, annyit sem adok néked. Menj haza, Döne! Ezidáig senki meg nem szökött az én szolgálatomból, hogy másik faluban pásztornak szegődjék! Béresnek valaki máshoz! Ezt csak az a drágalátos fiacskád tudta kieszelni. Te már indulhatsz is!"
"- Az istentelen Abdi...
Amint Abdi neve Mehmed tudatába hasított, a fényecske újra ott táncolt a szemében.
- Áldott annak a keze, aki megöli - jelentett ki Ali."
"- Tehát annak az istentelen Kecskeszakállú Abdinak a falujából jöttök? ... Hallottam, hogy Abdiból aga lett, és úgy dolgoztatja a falusiakat, mint a jobbágyait, mégis éhen halhatnának felőle. Igaz-e, hogy telente mindenki félig éhen hal tifelétek? ... Beszélik azt is, hogy engedélye nélkül senki sem köthet házasságot, még csak el sem hagyhatja a falut."
"- ... ki ennek a városnak az agája?
- De hát, fiam, miféle agáról beszélsz? Hát van aga egy városban? Egy városban nincsen aga. Itt mindenki, akinek pénze van, a maga agája. És mennyi van belőlük!..."
"- [...] Ellened van a mindenható Abdi aga, öt falu ura. Unokaöccse kéri a lányt... Lehet ennek jó vége? Állj el a tervedtől! Mintha nem akadna más lány...
Mehmed megdühödött. Ritkán bőszítette föl az anyja, de most nagyon:
- Nincs más lány! Kerek e világon nincs! Nincs más, csak Hatcse!"
"- Hallod-e, te koldus, koldus ivadéka! Senki, de senki nem vethet szemet unokaöcsém menyasszonyára. Darabokra téplek, és holttestedet a kutyák elibe vettetem! Jól figyelj rám: feléje se mégy többé a lánynak! Megértetted? A házuk táját is elkerülöd!"
"Bármilyen szűk is az ember látóköre, a képzelte féktelen. Még azé is, aki sosem hagyta el Malomárkot, hogy lásson más világokat. Még az ilyennek is végtelen a képzeletvilága. A csillagoknál is messzebb ragadhatja... Ha nem tudja az ember, hová vegye az útját ezen a földön, elszáll a Kaf-hegyen, a csodálatos anka-madár tanyáján túl. Ha ezt sem lehet, az a hely válik paradicsommá, ahol éppen vagyunk... Most, az éj közepette kedvükre tobzódnak az álmok Malomárok faluban is. Ebben a szegénységtől és szenvedésektől sújtott faluban más emberek, új sorsok kelnek álombeli életre.
Mehmed is álmodozik. Fél, de azért álmodozik."
"Szokás a Taurusz falvaiban, hogy akinek megszöktették a leányát, vagy ellopták ökrét, lovát, kakasát, kiáll a portája elé, és átkozza a falut, az irigyeket, a rosszakarókat. Így tart ez órák hosszat. A kárvallott csupán azért pihen meg időnkint, hogy annál hevesebben folytathassa. A falusiak sosem válaszolnak tombolására. Később a sértegető megnyugszik. Ekkor kezdődhet az eset tulajdonképpeni megvitatása."
"Mehmed a vőlegény ellen fordította fegyverét, és három golyót eresztett beléje.
- Végem van! - jajdult föl a vőlegény is. És összerogyott."
"- A mindenit, Mehmed! Ezután betyár lesz belőled. Remélem, nem fosztod ki a mi portánkat, hé!"
"Mehmed közben megfigyelte, hogy a betyárok mind piros fezt viselnek. Meghonosodott szokás ez a bujdosók között. A fez a betyárélet jelképe. Soha nem lehet török betyárt sapkában vagy kalapban látni. Nem tudni, kitől ered ez a szokás. Azt se, ki folytatta azután is, hogy a fez viseletét megtiltották. Talán, a reform idején, voltak már olyan szegénylegények a hegyek között, akik fezt viseltek, és nem tartották szükségesnek levetni. A később jöttek aztán követték példájukat."
"- Nem szabad elnyomni a szegényeket, a sorsüldözötteket. Az igazságtalanokkal, a gonoszokkal tégy, amit akarsz."
"A betyárok vigyorogva hallgatták.
Fenyőből gyanta csurran,
lány után legény surran!
A lány csöcse két kerek,
jó szagú, érett narancs."
"Mindenki tudta: ha Abdi aga nem ver meg valakit, amikor az hibát követett el, akkor szörnyű sorsot tartogat számára. Élete végéig bűnhődni fog a szerencsétlen a vétkéért!"
"Azt a cellát, amelyben a női foglyokat őrizték, valamikor hozzáragasztották a börtönhöz. A meszelés régen lekopott-lehullott a vérfoltos falakról, melyeken szúnyogok százait, ezreit nyomták szét. Mennyezet, padló, ablak, ajtó el volt korhadva, egyre jobban korhadt.
Bűzlött a nedvesség, a húgyszag. Az ajtó mögött bádogedény állt. Az őr szólt az új fogolynak: ha kell, éjjel azt használja. Hatcse undorodva harapott a kenyérből, amit az őr hozott. Sokáig rágta az első falatot, de lenyelni nem bírta. Kiköpte. Másnap, harmadnap se tudott enni. Kegyetlen kínok világában élt. Sosem fog ehhez hozzászokni!"
"Először életében érezte azt Mehmed, hogy valahol idegennek számít, idegen attól a helytől, mindentől. Önmagától, saját lényétől is."
"- Bolond Durdu a gatyát is elveszi azoktól, akikre rátört. Vesd le hát a ruhádat, öregem!"
"Tíz embert is meg lehet büntetlenül gyilkolni, ha nincs rá bizonyíték. Ha nem akad tanú, aki látta a dolgot, vagy tud róla, ha maga a tettes sem vall, akkor a törvény nem tekinti az embert gyilkosnak... Iraz először sehogy se tudta fölfogni ezt a nyilvánvaló igazságtalanságot. Később, apránként, megértette."
"Nem a mi gyerekeink hibája, ami történt! Vedd inkább a mi életünket... Találd meg az Istentelent, és öld meg. Nem a mi fiaink bűne..."
"- Ez a piláf, ez a piláf - dörmögte elismerően az Őrmester. - Olyan finom, hogy a sebemet is feledteti velem. Ízes, zsíros, amilyennek mindig is kedveltem ezt az ételt."
"Évek óta ő az első az öt falu népe közül, aki szembeszáll a zsarnokkal. Igazi férfi."
"- Tessék! Abdi bent van. Számoljatok el egymással - vetette oda az agg."
"Csukorova síksága csupa mocsár meg csalit volt. Csak a hegyek lábánál törték föl keskeny csíkokban. Lélek nem lakta ekkoriban a vidéket... Tavasszal áthaladtak rajta a türkmének fehéren csillogó, vándorló juhnyájai."
"- Ez már így van, fiacskám! Ilyen az ember: hol gonosz, hol még gonoszabb."
"- A föld mindenkié - folytatta Mehmed. - Nem csupán az Istentlené. Öt falu senyved Abdiért. Olyanok vagyunk, mint a rabszolgák."
"Beszélni akarok velük. Elosztom köztük a földet. Nem lesznek jobbágyok többé, sem rabszolgák."
"Körte öt csüng az ágon,
Hajnallik már, tillárom.
Anyád mért nem takart be?
Csöcsöd a dér belepte."
"Azt mondják, jövőre, a Nemzeti Ünnepre, lesz közkegyelem! Addig a hegyen maradunk, a barlangodban."
"A nagy nemzeti ünnepen bekövetkezett az amnesztia. A legtöbb hegyi betyár lejött a síkra, fegyvereit átadta a hatóságoknak."
"Úgy tűnt el, mint egy fekete felhő."
-------------------
Sovány Mehmed híres nyája/Csörög-morog a Tauruszba - danolhatnánk Kodállyal, ám Yaşar Kemal a hírforrások szerint (csak) Bartókkal találkozott. Mindenesetre a betyárélet őt is megfogta.
A Sánta Mehmedben a Sánta Mehmed, a történet főhőse egy névtelen, isten háta mögötti faluból származó kis fiú (kisfiú) ütközik meg Abdi agával, öt falu agájával.
Valamikor az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején járhatunk a kilikiai török vidékeken, Kemal Atatürk reformjai után, melyek azonban helyi szinten még hagynak némi kívánnivalót maguk után.
A helyi kiskirály, Abdi aga, saját kényére-kedvére gyötri honfitársait, a nincstelen parasztokat, adná hozzá unokaöccséhez a falu szépét, Mehmed menyasszonyát, Hatcsét, és kínozza halálra Mehmed anyját.
Mehmed elébb az unokaöccsel számol le, majd beáll török betyárnak, ám ott is az igazság bajnokának bizonyul: fizessenek a gazdagok, éljenek a szegények! S mindenki megnyugtatására: a rossz elnyeri méltó büntetését, bár áldozat van dögivel.
Vérontás és anekdoták végtelen sora, a helyi etnográfia színe-javával megspékelve, Ángel F. Rojas ecuadori anzixa után itt van Yaşar Kemal török lázadása az elnyomás, a kiszolgáltatottság és a zsarnokság ellen.
Éljen a török szabadság, éljen a haza!
Éljenek a szegények, le a gazdagokkal!
Anarchy in Turkey.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése