Egy magányos aggastyán az első személyű elbeszélője ennek a regénynek: Zaurkan Zolak, egy kaukázusi nép – az ubihok – maradéka, hírmondója. És eleinte mintha keleti mesét, népe szájhagyományaként kapott históriát mondana el írókrónikásának: amikor meglódulnak az események, döbben rá az olvasó, hogy rettentő történelmi valóságot ismer meg. Egy száztíz éve elkövetett népirtás – ma úgy mondjuk: genocídium – története, amit Bagrat Sinkuba lejegyzett, azé a tragikus sorsé, amelyre az 1864. évi krími háború után a cári Oroszország és a szultán Törökországa kárhoztatta az ubih népet. Tegnap még háborús ellenfelek egyikének, az Orosz Birodalomnak útjában állt egy kicsi és szabad kaukázusi nép – mert termékeny földön, gazdag tájon élt, gyarmatosítók számára ígéretes tartományban, a másiknak, a Magas Portának bármilyen jövevénynép mindig jókor jött – mert friss emberanyag kellett a szüntelen háborúkban kivérző hadseregnek, és mert sok földönfutó kellett kényszermunkásnak, és minél több lány a háremekbe vagy cselédnek –, belefoglalhatták tehát egy békeszerződésbe egy nép deportálását, aminek egy nép pusztulása lett a vége.
Zaurkan Zolak elmondja, hogyan. A történet hősei a történelem tegnapjának valóságosan élt személyei, a regény a Kaukázus történetének egy hű és tanulságos fejezete. Ami megdöbbentő és tragikus benne, azt színei és szépségei ellensúlyozzák, és mindaz, amit az író a Magyarországon ismeretlen ubih nép kultúrájáról, társadalmi rendjéről, népszokásairól feljegyzett.
http://moly.hu/konyvek/bagrat-sinkuba-a-hirmondo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése