2010. szeptember 27., hétfő

Manuel Puig: Rita Hayworth árulása


Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974, 323 oldal

Pompás ruhák kavarognak előttünk, ragyogó nők és nagyszerű férfiak, Rita Hayworth és a "nagy keringő" a filmvászon, s a nézők, a csúfságban is jellegtelen kisváros lakói megbűvölten nézik, s azután magukkal viszik a szerelmi intrikák, végzetes tragédiák és nagy kalandok élményét, hogy ilyenné álmodják kicsinyes, tartalmatlan életüket. Az ábrándokra természetesen rácáfol a valóság, s a kisgyerekből kamasszá serdülő főhős hamis álomvilágát szétdúlja a gondokkal – a nemiség buktatóival, a család, az erkölcs, a társadalom, a tudat kérdéseivel – teli élet.


http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=rita-hayworth-arulasa&ID=20246
-----------------

„Készíthetnék néhány bélszínszeletet sok salátával. Apád megeheti a délről maradt becsinált levest, ha ugyan még fér bele valami. Miért kell csirkét ajándékozni a suszternak?”

„Nagyon szép lett a felviaszolt mozaikpadló, amíg a tornácon vártam, hogy ajtót nyiss, láttam, hogy csillog az az egész tornáctól egészen a hall végéig.”

„ – Mit mondott?

- Hogy Mita mozibolond volt, hogy mindig szeszélyeskedik, és hogy azért ment hozzá Bertóhoz, mert szakasztott olyan, mint egy filmszínész.”

„- Sajnálom a moziban rontani a szememet, pedig megnézném Carlos Palaut.

- Különösen profilból hasonlít Bertóra.”

„Mert cselédek vagyunk, hát azt hiszik, hogy felhúzhatják a szoknyánkat, és azt csinálhatnak velünk, amit akarnak.”

„A papa hívta a mamát, és neki mennie kell sziesztázni.”

„A Romeo és Júlia szerelmes film, nem jó a vége, nagyon szomorú, mert meghalnak: ez az egyik legkedvesebb filmem.”

„’Esküdj meg a mamád életére, hogy nem tudod, mit csinálnak a nagy fiúk’, esküszöm, ’ha egy fiú felmászik a tetőteraszra, amikor én ott alszom, lehúzza rólam a takarót, és megkefél’. Mit jelent az, hogy megkefél? ’az csúnya dolog, amit nem szabad csinálni, csak játszani szabad, mert ha egy kislány azt csinálja, el van veszve, vége mindörökre’.”

„…a mama azt mondja, hogy a kartonlapocskákon a legnagyszerűbb film a Ziegfeld, a nők királya lesz, amit csütörtökön végre játszani fognak.”

„A mama egyszer sírt, amikor kettesben sétáltunk az utcán, de nem emlékszem, hogy miért. Mikor? Mért sírsz, mami? nem mondja meg nekem, de a fekete kislány és a halacska meghalt, és a tóban lebegnek, és szerencse, hogy miután a repülőgép felrobbant a ködösen látszó Ginger Rogers és Fred Astaire táncolnak az emlékekben, már sose választja el őket senki: se a háború, se semmi, amikor majd a mami felkel a sziesztázásból, megmondom neki, hogy nem zajongtam, és jól viselkedtem.”

„És amikor kedvem van gyönyörködni magamban, felpróbálom az estélyi ruhámat, tornyos frizurát fésülök magamnak, amit Mecha Ortiz hozott divatba az Asszonyok című filmben, ahol a végén találkozik azzal a férfival, akit annyira szeret.”

„Az első tanítási napon elkéstem az iskolából, mert az utolsó percig úgy éreztem, hogy kakilnom kell, első osztály, és ott volt a tanító néni, az elfűzött derekán szorosra húzott köpenyében, mint az Elfújta a szél-ben, magas sarkú cipőben, loknisan, és a csinos arca olyan volt, mint a táncosnőké, akik sorban egymás mellett táncolnak, de nem olyan, mint Rita Hayworth álnok arca; papa nincs még egy olyan szép nő, mint ő. Leírom nagybetűvel az R-t a Ritából, és a H-t nagybetűvel, rajzolok hozzá háttérnek egy szép nagy kontyfésűt és néhány kasztanyettát. De a Vérző aréná-ban elárulja azt a jó fiút. Nem akarom lerajzolni nagybetűkkel, hogy R. H.”

„A mama most nézi meg az Udvarlóvadászat-ot, milyen szép, pazar, a plakátokon pazar házak és bálok, a mama vajon egyedül van a moziban?”

„… de a nők nem kiabálhatnak, mert ha valaki arra jön, meglátja, hogy a Raúl García betette neki a fütyijét, és a Paqui kurva, a Raúl García pedig csibész, és én még azt hittem, hogy nagyon jó fiú, sohase játszhattam vele, és a Paqui azt mondja, hogy nem engedi meg, hogy a lába közé tegye a fütyijét, majd csak akkor, ha feleségül veszi, Raúl García pedig nem tudom mit csinált, de mintha hasba rúgták volna, elkezdett nyögni, á, á, á, mintha fuldokolna, és a Paqui igyekszik kiszabadítani magát, azt mondja, hogy bepiszkolja, már egészen összefröcskölte a lábát, és puff neki! meglátta, hogy ott leselkedek, és megragadott, megrázott és azt hajtogatta, hogy én pletykás vagyok, esküdjek meg Istenre, hogy nem fogunk mondani semmit, és elment.”

„A nagypapa nem tud beszélni, mert paralízise van, nagyon lassan beszél és bottal jár, a mama azt mondja, hogy régebben, mielőtt megütötte a guta, ő törte be a csikókat. A béresek nagyon felbosszantották, és megütötte a guta.”

„… megkérdeztem Totótól, hogy mi az a duda, a mell vagy a fenék, és Toto megesketett, hogy nem mondom el senkinek, és ’az valamelyik része a nemzőszervnek, Héctor biztosan látta az egészet, miközben…a szemben lakó cselédlánnyal, akihez éjszakánként, amikor mindenki alszik, átmegy, aztán visszajön, megmosakszik, és megmutatja nekem, és megkérdezi, hogy nagyobb lett-e, mert minél többet … vele, annál nagyobbra kell nőnie’”

„Tegnapelőtt Mitáéknál felvágott, ravioli és párolt hús volt vadasan, meg tejszínhabos tekercs, kár, hogy Toto mindent elrontott.”

„… ma az odafelé vezető úton egy kalandorról mesélt, aki szerelmet hazudik egy fiatal, ártatlan tanítónőnek, hogy kiszabaduljon a mexikói nyomorból, és beléphessen az Aranykapu-n, eljusson Kaliforniába, és ott nagy lábon éljen.”

„Azt hiszem, belehalnék, ha újra meg kellene néznem a moziban az Amíg a halál el nem választ minket című filmet.”

„Gondoskodtam róla, hogy a Ñata megbánja, hogy fafejűnek nevezett, ideadta nekem A félkegyelmű-t, de én mindössze tíz oldalt voltam képes elolvasni belőle, csak nevek és nevek, amik mind különbözőnek tűnnek, pedig ugyanazok, több név van benne, mint egy telefonkönyvben […]”

„… és már kezdődik is a mérkőzés, a labda átkerül a Millonarios térfelére, veszélyben a River Plate kapuja, uraim, veszélyben van, és most uraim, hogy alig két perc telt el az első félidőből és … gól a Boca javára! góóóóól a Boca Juniors javára, zúg a helybeliek lelátója! És újra kezdődik a játék, a labda állandóan a Millonarios térfelén pattog, és most, uraim, hogy alig négy perc telt el a második félidőből, góóóóóóóól a Boca Juniors javára! 5:0 az eredményjelző táblán, uraim […]”

„… és nem akarta elhinni, hogy olvastam A nevető ember-t, azt, bizony ő már elfelejtette […]”

„… és az ujjával úgy csinált, mint a színésznők, amikor kidobnak valakit, nyilván valamelyik filmből tanulta […]”

„… nem történt semmi, úgy jöttem ki a szobából, ahogy bementem, és a papa megbocsátotta nekem, hogy bementem egy nálam sokkal idősebb férfi szállodai szobájába [..]”

„… idén nyáron beállít engem a pult mögé, és az első néger nőt, aki bejön, kiszolgálom, száraztészta, pácolt hering vagy akármi, aztán ledöntöm a földre, fejbe vágom a viaszosvászon-tekerccsel, leeresztem a redőnyt, letépem róla a peronista jelvényt, és nem fog érdekelni, ha néger nő lesz is az első, ha az idén nyáron nem kezdek el kefélni, megposhadnak a mogyoróim, és mi vár rám? a pult, meg hogy minden pillanatban bejön a muter vagy az a szerencsétlen bátyám, és a lányok a klubban rosszabbak, mint Laurita, nagy fiút akarnak maguknak, hogy férjhez mehessenek, a szigeti kurva pedig tíz pesót kér. Nem adok tíz pesót egy kurvának se elevenen, se holtan, ez igen, ez az üzlet, de nekem kutya egy sorsom van, kurva kutya sorsom, másoknak szerencséjük van, mert már keféltek, de a világ legpocsékabb dolga a vakáció alatt dolgozni, bárcsak megdögölne minden tanár, meg a mi lelki atyánk, és ne maradna egy se, a Charrúa!”

„Boldogság te… nő vagy te, és ezért félénk és hazug vagy? csak ígérsz, de nem tartod be az ígéreteidet?”

„Az orosz kislánynál úgy kezdte, hogy látta-e az Akiért a harang szól című filmet.”

„Irodalmi pályázat

Szabadon választott téma: A legkedvesebb filmem

José L. Casals, II. évfolyam, B osztály”

„A La Prensa vasárnapi számának egyik cikkében a dán gondolkodó, Gustav Hansen, akinek életművét, be kell vallanom, nem ismerem, de aki már írt az újságnak ebben a rovatában, tehát mint mondtam, Gustav Hansen beszél az anyagi dolgok végtelen sokasága és a szellemi dolgok jelentéktelensége közti ellentétekről.”

„Eleinte egy pillanatig arra gondoltam, hogy elkezdem a Varázshegy-et, amit Toto adott kölcsön, de nyomasztóan hat rám, hogy belekezdjek egy ilyen hosszú regénybe.”

„Felbosszantott az az új ötlete is, hogy elmegy Tibetbe; véleménye szerint addig nem lesz nyugta, amíg meg nem ismeri Tibetet. Mindig a lehetetlent kívánja.

Én azzal is megelégednék, ha elmehetnék Mar del Platába, mivel még sose láttam a tengert. De azt hiszem, valójában valami más adná meg nekem a lelki nyugalmat. Persze, ha ezt kérném, magam is lehetetlent kívánnék. Egyszerűen itt szeretnék maradni Vallejosban, és szeretnék megismerni egy jóravaló férfit. Egy egyszerű férfira gondolok, olyanra, mint a Paquita apja, aki hosszú órákon át dolgozik, zokszó nélkül, csöndben, a gyermekeimért.”

------------------------

A Rita Hayworth árulása c. könyvében Manuel Puig egy vidéki argentin kisváros lakóinak szemszögéből láttatja a dél-amerikai valóságot 1933-1947 közt.

Olyan ez, mint egy film (a regényt Manuel Puig eredetileg forgatókönyvnek szánta), ahol a főhős Toto és családja, barátai szembesülnek a világgazdasági válság, a második világháború időszakának argentin provincializmusa kínálta szürkeség és a helyi mozikban vetített hollywoodi filmek sugallta csodák világa közti áthidalhatatlan különbséggel.

Miközben Vallejos majd' minden lakója a filmek és filmszínészek csillogó-villogó világába vágyik, ahhoz méri magát, arról ábrándozik, míg a valóságban szürkén, napról napra és évről évre élik le jelentéktelen életüket a település lakói, s csak kevesen ébrednek rá, hogy a boldogsághoz bizony nem kell más, csak egy megbízható társ a faluból, akivel együtt meg lehet öregedni.

Mire azonban az Élet c. film, melyet Vallejosban Toto és a többiek néznek, rendeznek és melynek egyben főszereplői is, eljut a felismerés ezen filmkockájáig, már majdnem lepergett az egész tekercs, s közeleg a "vége" felirat is...

A vágyak és lehetőségek totális kontrasztja, fekete és fehér, Észak és Dél, Ariel és Kalibán. Mindez nem kevés humorral nyakon öntve: Manuel Puig könyve valódi argentin movie, amit a korszak hangulat iránt érdeklődőknek csak meleg szívvel ajánlhatunk.


Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag


Indiana Jones and the Last Crusade

színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 127 perc, 1989

Rendezte: Steven Spielberg

Szereplők: Harrison Ford, Sir Sean Connery, Alison Doody

Ezúttal a Szent Grál nyomában jár Indiana Jones, a kalandos életű régészprofesszor. A legendás kehelyben fogták fel Krisztus vérét, így nem csoda, hogy a vallási fanatikusok mellett a nácik érdeklődését is felkelti. Jones egy szakértőhöz, az apjához fordul segítségért, együtt indulnak az ereklye megszerzéséért. Útjuk Velencén és a náci Németországon át a Közel-Keletre vezet, ahol a kelyhet az utolsó keresztes lovag őrzi a csapdákkal védett szentélyben. Indiana Jones és az apja a legrosszabbkor jön rá, hogy a csinos régész, Elsa Schneider ellenük dolgozik.

http://www.port.hu/indiana_jones_es_az_utolso_kereszteslovag_indiana_jones_and_the_last_crusade/pls/fi/films.film_page?i_film_id=23741

2010. szeptember 19., vasárnap

Emil Tode: Hercegkisasszony


L'Harmattan, 2008, 182 oldal

A regényben feltűnő történet egyszerűen összefoglalható: Taaniel és Anna Észtországból Németországba utazva Lengyelországban elgázol egy embert. A baleset után betuszkolják a holttestet a kocsi hátsó ülésére, majd egy kifosztott templomba teszik. Utazásuk alatt végig próbálják eltakarni a vérnyomokat a hátsó ülésen. Németországban egy panzióban szállnak meg, megismerkednek Alekszandr-ral és Marfával. Taaniel elhagyja Annát. A regény a kakukkszón elmélkedő Anna gondolataival zárul. A történeti síkot érintő érdekesség abban rejlik, hogy az én-elbeszélő (Anna) csak fokozatosan vázolja fel a gázolás körülményeit. Az olvasó a regény elejétől kezdve sejti, hogy Taaniel és Anna valakit elütött, és hogy a két szereplő a halott vérét akarja eltakarni, de ténylegesen az olvasó csak a tizenhatodik fejezetben tudja meg, hogy valójában baleset történt, s majd a huszonkettedik fejezetben kap még a balesetről pár információt. A gázolás csupán a bűn tematikájának bevezetésére szolgál. Ezt a bűnt és egyáltalán a bűn létét Anna hangsúlyozza, és ő is veszi magára a bűn egészét, legalábbis ezt mondja. A bibliai utalások, motívumok az eredendő bűn kérdéskörét is érintik.


http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=68069&type=22&_v=Tode_Emil_Hercegkisasszony
-----------------------------

"Minden, ami az útlevélben áll, megfelel a valóságnak, már amennyiben bármi is megfelel a valóságnak. És mégis, az útlevél hamis: hogy van nekem, az a hamis."

"Tényleg, mitől félünk? A vérfoltoktól az autó hátsó ülésén?"

"Ugyan, miért zárnának börtönbe? Hiszen az is csak játékból van. A németek kertvárosi házai az erkélyekkel és oszlopokkal és tornyokkal, azok is játékból vannak."

"De nem mehetek el csak úgy. Az nem lenne helyénvaló. Mert tulajdonképpen én vagyok a bűnös. Így igaz, bár nem vagyok bűnös, bűnös vagyok. Azt is tudom, pontosan hogyan, bár soha nincs kedvem végiggondolni."

"Taaniel szenved. De vajon amiatt, vagy éppen amiatt, hogy az autó olyan kis hitvány, olyan szegényesen mutat itt Bajorországban. Toyota. Errefelé inkább Mercedesszel meg BMW-vel járnak. Megtanultam különbséget tenni köztük."

"Gazdag öregemberek. Itt a tóparton gazdag öregemberek sétálnak, barátságos és ellágyult arccal néznek ránk, mint egy fiatal párra. Fiatal pár vagyunk. Csak már nem beszélünk egymással. Általában az öregek is szótlanul sétálnak."

" - A gazdagok jó fejek - mondom. - Ezt komolyan gondolom.
- Igen? - Nem tudja, lehet-e ezt komolyan gondolni.
- Nem emlékeztetnek saját magamra. Semmire sem az életemből.
- Hát igen, nekik egészen más gondjaik vannak...
- Pontosan. Az ő gondjaik olyanok, akár az istenek gondjai."

"Oroszok, mások mint mi. Nem értem őket."

"Olyan vagyok, mint egy halott, aki semmivel sem tud vitába szállni, aki csak néma ellenállást tanúsíthat. Úgy is ültünk ott a lengyel határon az autóban, a hóban, mint két, egymás számára teljesen idegen halott, akiket közös sírba temettek. Ott kezdődött a házasságunk. Közös otthonunk, ez a piros Toyota, a bank tulajdona. A fiatal házasok mindig lakáshitelt vesznek fel. Mi fiatal házasok vagyunk. [...] Minden lehet minden helyett. És semmi sem helyettesíthet semmit. Toyota az olasz fürdőszoba helyett."

"Nézd, ez az a fémlemez, amelyet a Pioneer 10 magával visz, a Föld lakóinak üzenete értelmes lényeknek, ha ez az űrszonda útja során ilyenekkel találkozna. Azoknak, akik az emberiség temetésére összegyűlnek. Erről nem beszélek. Akik öt milliárd év múlva eljönnek, hogy koszorút helyezzenek az Ember sírjára. Krepp-suhogással, a világűrön át, a Tejút jeges magányán át. Két ember van a fémlemezen. Egy meztelen férfi és egy meztelen nő. Kontúrok. A férfi feltartja a kezét.
- Üdvözlésként. Itt azt írják, hogy üdvözlésként.
A nő csak úgy áll.
- Mint Ádám és Éva. Ezek Ádám és Éva lennének?"

"Esőben jó sírni. Senki sem veszi észre."

"Miért nincs azon a fémlemezen bevásárlókocsi? Férfi, nő és bevásárlókocsi. A mindennapi kenyerünk.
Valamikor még olyan egyszerű volt. A Leninakan bolt. Igen, Leninakan boltnak hívták, hirtelen eszembe jutott. Egy örményországi város, testvérváros. Arról kapta a nevét a bolt."

"De mit jelent ez az egész élet, ha a nagyobbik részét elfelejtettem?"

"Hát ez a bűn. Más bűn nincs. Senki sem veszi a bűnt magára. A bűn mindig idegen. Mint a halál. Párban is járnak, kéz a kézben!"

"Frau Schuler tudja, mi a tapintat. Kellemes, gyors villanyrezsó, nem mint az a kicsi nálam, Tartuban. Félórát várhat az ember, mire felforr a víz."

"Mondja meg nekem, élet az ilyen? Hát ezért gürcöltem, ezért robotoltam egész életemben?"

"Amikor úgy hét-nyolc éves lehettem, kigondoltam magamnak ezt az egészet. Férjet és gyerekeket és otthont."

"Tévét nézünk. Vasárnap esti Schwarzenegger-film. Jó, hogy Taaniel visszajött. Együtt lenni, együtt létezni jó, álmosító, állati, meleg."

"Nézem magunkat és azon tűnődöm, boldog-e egyáltalán valaki ezen a világon. Miért beszélnek boldogságról. Én ezt egyáltalán nem értem. Hogy nézne ki egy boldog ember? Fél méterrel a föld felett lebegne, mint egy hidrogénnel telefújt léggömb, és soha nem szállna le?
Öröm és bánat kéz a kézben járnak. Egyszer fent, másszor lent. A balszerencse nem kiabál előre."

"Taaniel idejön, megáll előttem, végigsimítja a mellemet, a hasamat és a fenekemet. Mondani akar valamit. Mondani akar valamit. És én mondani akarok valamit. Nincsenek szavaink. Istennek volt egy, az testté lett. Így van, gyerünk az ágyba. Taaniel szája dohányfüst-ízű, ismerősnek tűnik. Ezt legalább értem. Életben vagyunk, ez minden. Élünk. Hazugsággal, tolvajlással, mindegy, hogyan."

"Régen nem volt állam. Uradalom volt, ahol megvesszőzték az embert, bár a nagymama ezt tagadta. És a cár, aki nem ismerte e nép gondjait."

"Gyakran álmodom, hogy megint iskolába kell mennem. Hogy annyi idős vagyok, mint most, de valamit nem csináltam meg. Ott ülök a padban a gyerekek között, és biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni, hogy olyan egyszerű. Aztán kiderül, hogy nem is tudom. Iszonyatos érzés. És milyen jó belőle felébredni."

"Tényleg, jobb franciául beszélni, annak semmi köze a valósághoz. [...] Az orosz nyelv túl komoly."

"Szóval jobb gazdagnak lenni, mint pópának? Jobb gazdagnak lenni, mint átmenni a tű fokán?"

"Egyébként, a pénz az egyetlen kézzelfogható bizonyosság az ige erejére, arra, hogy az ige testté lehet. A pénz az a borzalmas út, és egyben zseniális út, amelyet követve az emberiség megvalósította az evangélium igéjét. A pénz nem Mammon, mert ő minden lehet. A pénz pont annyira Mammon, ahogy a könyv papírja és a nyomdafesték az Ige..."

"Vissza akartam térni a valóságba. Azt akartam, hogy megint minden a megszokott legyen."

"Mégiscsak érdekelne, hogy vajon ez az egész csak úgy van, vagy tényleg összekötik a szálakat. És nem is csak úgy van."

"Isten üres. [...] Ő a mindenség, ezért üres. Az emberek próbálják ezt az ürességet leplezni. Élükön az egyházzal, ezzel a bálványimádat-gyárral. Mindössze ennyi maradt a kereszténységből: egy kis bálványimádás, sok régi művészet és a civilizáció, amely fölött most már a bankok gyámkodnak."

"... vélhetőleg ebben a városban laknak a világ leggondterheltebb emberei. Nekik aztán van miért aggódniuk. Újabb és újabb dolgokat kell beszerezniük. Kényszer alatt élnek. Kénytelenek új házat venni, mert a meglévő túl kicsi és kényelmetlen a beosztásukhoz. Kénytelenek banki hitelt felvenni hozzá. Kénytelenek új autót venni, mert a régi nem illik az új ház elé. Kénytelenek nyírni és locsolni a füvet, mert mit szólnak a szomszédok. Kénytelenek nyaralni menni, de ehhez kénytelenek beszerezni még egy egyterűt, mert a rendes autóban nem fér el az összes holmi, ami a nyaraláshoz kell. Kénytelenek túlórázni a cégnél, mert kevés a jövedelmük és égető szükségük van az előléptetésre, vagy hogy a cégük még több nyereséget termeljen. És kénytelenek szemmel tartani egymást, hogy senki ne térjen le erről az útról, vagy ha letér, kivetni őt maguk közül, gondoskodni róla, hogy lehetőleg rosszul érezze magát és bűntudata legyen. Azok az igazak, akik aggodalmaskodnak, és akik még több aggodalomról gondoskodnak, hogy mindenkinek legyen aggodalmaskodnivalója, hogy ne legyen munkanélküliség.
Ez a rabszolgák társadalma, mondta Alekszandr. Másként és még inkább a rabszolgák társadalma, mint ami Oroszországban volt. És senki sincs, aki ezt megmondaná nekik. De olyasmi sincs már, ami megerősítené őket abban, hogy a helyes úton járnak. Ez pedig reményt ad.
És rettegést kelt, tettem hozzá.
Igen, a kormányok is rettegnek, erősítette meg Alekszandr. Az országoknak az a legfőbb gondja, nehogy lelassuljon a gazdasági növekedés. Mintha valóban szükség lenne rá, hogy még többet termeljenek. Nehéz elképzelni, de így van. Mert ha az élet nem lesz jobb, vagyis ha nem gyarapodnak az emberek, előbb-utóbb felteszik maguknak a kérdést, hogy minek robotolnak. Mert most legalább tudják: azért robotolnak, hogy az élet jobb legyen. Kinek az élete, nem fontos. Hogy meglegyen a nyugdíjuk. Hogy életük végéig vehessenek dolgokat, és aggódhassanak a nyaralások miatt... Ez a sok örömtelen mosoly, Anna, ezek a félelemtől és aggódástól dermedt emberek engem beteggé tesznek. Van, hogy látni sem bírom."

"És a temetőknek nem sok köze van a halálhoz, ugye? Nekem legalábbis úgy tűnik. Sohasem értettem, miért félnek az emberek a temetőktől. Hiszen ott csak föld van és kövek és fű és madarak és lepkék és szél és csupa olyasmi, ami mindenütt."

"Nem azért vagyunk egyedül, mert senkink sincs. Senkinek sincs senkije. Egyedül azok vannak, akik önmaguk falának rontanak neki. Akik azt hiszik, hogy a többiek mind ott vannak a fal túloldalán, együtt boldogságban és testvériségben, hogy csak át kell jutni a falon, és már ott is leszel köztük, osztozol az örömükben..."

"Mit jelent a kakukkszó napközben, a bőséges és szinte változatlan fény közepén, amikor a reggel már elmúlt rég és az este még távol van? Nappali kakukk? Déli. Emlékszem, hogy ezen tűnődtem ott a sziklán ülve, ahogy néztem a hegyoldalból felszálló légáramlatokon fel-alá sikló szénfekete, csókaszerű madarakat, és hirtelen eszembe jutott: 'Délidőben - gyászt kiált.'"

--------------------------

Az Emil Tode könyvének keretéül szolgáló történet valójában egy antikrimi: nem a bűnösöket kell megtalálni, hanem az eseményt. Már a kezdet kezdetén lehet sejteni, hogy az Észtországból kocsin Németországba utazó Anna és Taaniel elgázolnak valakit, majd megpróbálják eltüntetni a nyomokat. A baleset körülményeire azonban csak jóval később derül fény, miközben a mesélő, Anna számos más kérdésen is gondolkozik - kapcsolatán Taaniellel, saját gyerekkorán, saját jelenén, saját jövőjén, Észtországon, németeken és oroszokon, mindezek világegyetemben elfoglalt és egymáshoz viszonyított helyén, bűnön és bűnhődésen, Istenen és egyházon, fogyasztói társadalmon, kakukkszón és temetőkön, életen és halálon, a lét értelmén, a világmindenségen és mindenen. Ki Anna? Ki a férfi és a nő? Kik az észtek? Ki az ember? Végtelen szempontrendszer, végtelen viszonyítási pont, végtelen számú kérdés és válasz: az alig 182 oldalas kis szösszenet felöleli az individuum és az univerzum széles spektrumának problémáit, azokat térben, időben és lélekben ugrálva téve. A könyv sokszínűségét tovább árnyalja, hogy ugyanazokat a gondolatokat más-más nyelven is megszólaltatják a szereplők, ami egy további dimenziót kölcsönöz az értelmezésnek.
Elgondolkoztató 182 oldal, számos továbbgondolási lehetőséggel - semmiképpen nem ajánlott korunk populáris-populista vallásának, a spiritualitásnak ködös útvesztőjében bolyongó, onnan a kiutat vakon keresgélő XXI. századi álspiritualista és spiritus nélküli lelkek számára.

2010. szeptember 16., csütörtök

Kertész Imre: Detektívtörténet


Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2009, 136 oldal

"A kéziratot, amelyet az alábbiakban közrebocsátok, védencem: Antonio R. Martens bízta rám. Hogy kicsoda ő, azt megtudják majd tőle magától. Elöljáróban annyit csupán, hogy értelmi színvonalához képest meglepő íráskészséget árult el, mint különben tapasztalatom szerint mindenki, aki egyszer életében rászánja magát, hogy szembenézzen sorsával. Hivatalból kirendelt védőügyvédje voltam. A bűnvádi eljárás folyamán Martens, a terhére rótt többszörös gyilkosságban való bűnrészesség vádját sem tagadni, sem szépíteni nem próbálta."
(részlet a könyvből).
-----------------------

"Egy történetet akarok elmondani. Egyszerű történet. Mondhatják majd vérlázítónak is. Ez azonban mit sem változtat egyszerűségén. Egy egyszerű és vérlázító történetet akarok elmondani."

"Akkoriban még új fiú voltam a Testületnél. A rendőrségtől kerültem át."

"Hárman voltunk: Diaz, a főnök (mindenkit biztosíthatok, hogy sosem fogják megtalálni), Rodriguez (akit már halálra ítéltek: csak egyre, pedig száz halált érdemelne a nyavalyás) és én, az új fiú."

"Hogyan is kezdődött? És mikor?"

"A mézeshetek véget értek: a lakosság idegeskedett. Az Ezredes is. És ráadásul hírét vettük a készülődő merényletnek."

" - Miért állnak ellen?! - ragadta meg mellemen az inget. - A javukat akarjuk, ki akarjuk vakarni őket a mocsokból, a rendjüket akarjuk, azt, hogy büszkék lehessünk rájuk. [...] És mégsem akarják a rendet - rángatta tovább az ingemet -, mégis ellenállnak: miért?!... Mi?! Miért?!"

"Van nekünk mindenféle játékunk. Egyszerűen csak megnyomsz egy gombot, és bekapcsolod az áramot. Ma már az egész világon ezt használják. Tiszta és kényelmes. Az neked nem jó?
Nem, nem volt jó neki. Rodriguez nem volt híve a gépesítésnek.
- Az embernek - azt mondja - nincs meg a közvetlen kapcsolata."

"...szóval én tulajdonképpen úgy gondoltam, hogy a törvényt szolgáljuk itt.
- A hatalmat, fiúka - javított ki Diaz."

"- Mi nem tartozunk azok közé, akiket elvisznek - karolja át a vállát Salinas.
Maria megnyugszik kissé. Salinas karjából erő árad."

"- Federigo... meddig tarthat ez még?... - kérdezi Maria.
- Benne van a nevében: rendkívüli állapot - mondja Salinas."

"- Megfulladok! - mondja egyszerre csak Maria.
- Nem, csak fuldokolsz - vigasztalja Salinas."

"Akkor kezdte vezetni Enrique ezt a naplót, amikor az egyetemet bezárták. Vagyis a Diadal Napja után."

"Az öngyilkosság gondolata estefelé érkezik, menetrendszerűen. Ilyenkor a legvonzóbb."

"Enriquén tűnődöm, ezen a gyermekemberen, aki annyira szomjazta az életet, a cselekvést, a barátságot és a szerelmet."

"A Haza erkölcsi léte a Testület lelkiismeretén nyugodott. Az Ezredes súlyt helyezett erre. Tiszta népet akart látni és tiszta lelkeket."

"De hát a rend, az rend. Jegyzőkönyvnek mindenről készülnie kell."

"Miért nem szerethetjük egymást, Enrique? Boldog akarok lenni. Gyerekeket akarok tőled. Semmi más nem érdekel.
- Okos lány vagy, Jill, irigyellek. A zsarnokság vaskarma alatt te nem nyögsz, hanem dorombolsz - így Enrique."

"- Tudod-e, mi a bizonytalanság?
Gondolkodnom kellett.
- Tudom -mondtam aztán.
- Honnan tudod?
- Ma tudtam meg. Az országúton. Amikor a zsaru hozzám ért a csizmájával. Ha nem Salinasnak hívnak, véresre vertek volna, azt hiszem."

"- Egy ajánlatom volna a számodra - folytatta aztán. - Fontold meg. Az ajánlatom a következő: dolgozzunk együtt, Erique, végy részt azoknak a férfiaknak a munkájában, akik közé én is tartozom."

"A többi már a mi dolgunk volt. A Diazé, a Rodiriguezé és az enyém, az új fiúé. No meg a logikáé, amely bennünket Enriquéhez, Enriquét pedig hozzánk vezette.
Nem volt ez a logika hibátlan. Ki mondta, hogy az volt?"

"Mocskos munka ez, mondom, de hát velejárója a mi szakmánknak. Elvesszük a delikvens eszét, széttépjük idegeit, megbénítjuk agyvelejét, kiforgatjuk minden zsebét, hajtókáját, még a zsigereit is."

"Néhány kérdésünk volna hozzánk. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy te személy szerint ártatlan vagy. Ha tisztességesen felelsz, utána elmehetsz - így Diaz."

"- Nem kifejezetten a tőke ellen harcolunk - emlékeztette Diaz.
- Az nekem mindegy - parázslott Rodriguez szeme. - Burzsoá, zsidó, világmegváltó, egykutya. Mind csak a felforgatást akarja.
- És te - érdeklődött Diaz -, te mit akarsz, Rodriguez fiam?
- A rendet. De az én rendemet - így Rodriguez."

"- Tulajdonképpen - pedzette - a fiamról volna szó."

"- Feltételezése szerint tehát elkövetett valamit, amiért itt lehetne? - ismétli Diaz.
- Letartóztatták? - kérdi még egyszer Salinas."

"A logikától reszkettem én abban a pillanatban, semmi mástól."

"Ma idefenn állsz még az ablakban, holnap meg, ki tudja, talán odalenn, a cölöpökhöz kötve."
-----------------------
A Sorstalanság szerzőjének jelen írása is messzemenően igazolja, hogy Kertész Imre méltán kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. A szerényen csak Detektívtörténet címet viselő, alig 130 oldalas kis szösszenet azonban messze túlmutat a címben sejtetett Poirot- vagy Sherlock Holmes-történénetnél.
Ez az írás az értelmetlenség logikájáról szól. Arról, hogyan torzul el a leglogikusabb nyomozói agy is az értelmetlen és céltalan diktatúra szabta "logikátlan" keretek közt.
Egyfajta "Szeretni bolondulásig"-érzés ez, afféle "Nyomozni bolondulásig": ha valakire rá akarjuk bizonyítani, hogy bűnös, a legártatlanabb jeleket is úgy fogjuk értelmezni, hogy erre mutassanak.
A tragédia azonban az, hogy egy őrült rendszer által biztosított keretek közt ennek a nyomozásnak halálos áldozatai is vannak. Kontinenstől, korszaktól függetlenül.
Az áldozatok emlékét idézi e könyv, a diktatúra utasítására, a diktatúra ideje alatt végbevitt tettei miatt a börtönben ítéletére váró, az elbeszélést papírra vető "új fiú", a Testület homo novusa, Martens tollából. Hiszen az őrült logika következménye, hogy az olyanok, mint Martens, idővel maguk is ugyanannak az őrült logikának az áldozataivá váljanak: meg kell halniuk nekik is. Hiszen cselekvő részesei voltak az elkövetett bűnöknek - s nem a vezetők közül valók ők, akik jó esetben és nagy valószínűséggel megússzák...
Erre mondja Martens: "Attól - rántottam meg a vállam - nem félek. Csak a hosszú úttól, ami odáig még elvezet."

-------------------------

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=84275&type=22&_v=Kertesz_Imre_Detektivtortenet

Az elveszett frigyláda fosztogatói


Raiders of the Lost Ark

színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 113 perc, 1981

Rendezte: Steven Spielberg

Szereplők: Harrison Ford, Paul Freeman, Karen Allen

Indiana Jones régész, professzor és kalandor egy személyben, aki semmilyen veszélytől sem riad vissza, hogy megszerezzen egy műkincset. 1936-ban híre jön, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jones-t, hogy előzze meg a nácikat. A kalandvágyó professzor Egyiptomba utazik, ahol elkeseredett harc bontakozik ki a frigyládáért.

http://www.port.hu/az_elveszett_frigylada_fosztogatoi_raiders_of_the_lost_ark/pls/fi/films.film_page?i_film_id=23721

2010. szeptember 11., szombat

Bárándpuszta

http://www.vadaszfogado.gportal.hu/

V. S. Naipaul: A nagy folyó kanyarulatában


Európa Könykiadó, Budapest, 1983, 330 oldal

Puccs, törzsi zendülések, ejtőernyősök, fekete és fehér keretlegények, csődbe ment nagy tervek, nyomor és korrupció, tespedtség, szép remények, türelmetlen és törekvő fiatalemberek, meg az őserdő és a törzs, a hagyomány félelmetes, visszahúzó – mégis nélkülözhetetlen – ereje.
Civilizációk tragikus összeütközése – vagy más szóval: a szervetlen fejlődés csillapíthatatlannak tűnő görcsei. A gyarmatosítás után itt maradt emberi, erkölcsi, gazdasági és politikai káosz – népek, nyelvek, gondolatok és kultúrák zűrzavara. A nagy folyó kanyarulatában alighanem a Harmadik Világ első – a szó klasszikus értelmében vett – „nagyregénye”; emberi viszonyok történelmi háttérrel.
Naipaul csúf, poros, piszkos Afrikájának minden „gyarmatáru-romantikától” és folklórszíntől megfosztott képei sokáig kísérik az olvasót: olyan regényterepet teremt, amelyen bármely pillanatban felbukkanhat egy véres kezű, hideg fejű diktátor. A nagy folyó kanyarulatában felfedezőút az olvasó számára egy még mindig formátlan és ezért félelmetesen kiszámíthatatlan világba.
Sir Vidiadhar Surajprasad Naipaul 1932-ben született Trinidadon, indiai eredetű családból. Oxfordban járt egyetemre, s utána is Angliában maradt. Ma már a szigetország legnevesebb írói közé tartozik.
Jelentősebb regényei: Mr Biswas háza (1961), In a Free State (1971, Booker-díj), A nagy folyó kanyarulatában (1979).

„Nem haragból írok. Talán inkább mély érzelemből. Anélkül nincs irodalom. Csak újságírás. Ha az embernek nincsenek érzelmei, elmegy Uruguayba, beszámol a választásokról, de semmi köze hozzájuk. Aztán a cég gépén elrepül Bogotába, és ír valamit a drogkereskedelemről is. Semmi köze hozzá. De ha mélyen felkavarja valami, először is tisztában van vele, hogy ezt a csupasz, nyers érzelmet nem fejezheti ki; az nem lenne irodalom. Fel kell dolgoznia magában. Az érzelemnek ez a megtisztítása, a megértés szüli az igazi irodalmat. A kettő persze nem ellentétes egymással. Egymásból erednek, vagyis inkább a második, a megértés ered a haragból.”

http://www.cartaphilus.hu/naipaul-a-nagy-folyo-kanyarulataban

------------------

"A világ olyan, amilyen; a gyengéknek, a semmi embereknek nincs benne helye."

"Afrika volt az otthonom, az volt a családom otthona évszázadok óta. Csakhogy mi a keleti partról származunk, és ez nagy különbség. A tengerpart igazából már nem is Afrika, inkább amolyan arab-indiai-perzsa-portugál hely, és mi, akik ott élünk, inkább az Indiai-óceán népének tekintettük magunkat. Az igazi Afrika a hátunk mögött volt."

"Tették, amit kellett. Ha a dolgok rosszra fordultak, a vallásban találtak vigaszt. Ez korántsem a sorsba való engedelmes belenyugvás volt, hanem csöndes és mélységes meggyőződés, hogy minden emberi igyekezet hiábavaló."

"Mivel ők fel tudták mérni magukat, az európaiak a változásokkal is könnyebben megbirkóztak, mint mi."

"Pedig ami történt, egyáltalán nem volt új. Egy legyengült népet kiirtottak. Afrikában nem újdonság az ilyesmi; ez a kontinens legősibb törvénye."

"Ha a politikáról beszélgettünk, ha politikai szempontból szidtunk vagy dicsértünk valakiket, általában azt mondtuk: 'az emrikaiak', 'az európaiak', 'a fehérek', 'a belgák'. Ha viszont az előállítókról, a feltalálókról volt szó, bármelyik fajhoz tartoztunk is, a többes szám harmadik személyt használtuk. Leválasztottuk őket csoportjukról, hazájukról, s így mintegy magunkhoz kapcsoltuk őket. [...] Ezek a többes szám harmadik személybe foglalt emberek nagyon messze voltak, olyan messze, hogy tulajdonképpen alig is lehettek fehérek."

" - Szelim, mi a véleményed Afrika jövőjéről? - kérdezte egyik nap."

"Nem volt üres a feje, mint kezdetben gondoltam. Zűrzavar volt benne, tele volt mindenféle szeméttel."

"Ha az ember bajról beszél, akkor feltételezi, hogy törvények és szabályok vannak, amelyeket mindenki elismer. Itt azonban nem volt semmi.Valamikor rend volt, de becstelenségekkel és kegyetlenségekkel terhes rend - ezért rombolták le a várost. Mi ezeken a romokon éltünk. Szabályok helyett most hivatalnokok voltak, akik mindig be tudták bizonyítani, hogy nincs igazad, úgyhogy a végén mindig fizetned kellett."

"Az arabok csupán Európa hatalmas civilizációja számára készítették elő az utat."

"Az igazi Afrika - ő így látta - haldoklik."

"Mert jó időkben kinek kell a filozófia vagy a hit? A jó időkkel meg tudunk birkózni."

"Az Elnök elküldte városunkba és vidékünkre a terrort."

"Kezdetben, a fehér emberek megérkezése előtt, semlegesnek tartottam magam."

"A zászló és az Elnök portréja pusztán fétis volt a szemükben, a hatalmuk forrása. Ezek az ifjú emberek nem érezték úgy, hogy valamit fel kellene építeni az országban. Ahogy ők látták, megvolt ott már minden. Csak el kellett venni."

"Új Elnökünk uralma alatt bekövetkezett a csoda: az afrikai emberek modernizálódtak, betonból és üvegből építkeznek, műbársonnyal bevont párnás székeken ülnek."

"A városban, a boltjainkban, a hivatali épületekben, mindenütt az Elnök fényképe - az uralkodóé, akinek mindenütt ott kell lennie. A Telepen pedig az Elnök dicsősége alászállt az új afrikaijai fejére."

" - Ez a kontinens tragédiája - mondta Indar. - Afrika nagy alakjait nem ismerik az emberek."

"Meg kell tanulnunk taposni a múlton, Szelim."

"Nem könnyű hátat fordítani a múltnak. Ez nem egyszerűen elhatározás kérdése."

"- Maguknak ott Afrikában megvolt a kényelmes életük - mondta. - Most, hogy a helyzet eldurvult egy kicsit, menekülnek, amerre látnak. Ahelyett, hogy jóban-rosszban osztoznának a helyiekkel."

"Amerikai volt, aki érdeklődött Afrika iránt. Szokatlan módon beszélt Afrikáról. Úgy, mintha Afrika beteg gyermek volna, az ő beteg gyermeke."

"Az 1960-as évek eleje óta sok minden megváltozott, mondta a szakállas. Az afrikanista ma már nem olyan ritka, s azokat pedig, akik életüket a kontinensnek szentelték, mellőzik. A nagyhatalmak megegyeztek, hogy egyelőre nem huzakodnak Afrikán, így aztán az Afrika iránti attitűd is megváltozott. Ugyanazok, akik régen azt mondták, ez az évtized Afrika évtizede lesz, és valósággal ökölre mentek a nagy Afrika-szakértőkért, mára már lemondtak Afrikáról."

"A gyerekeknek menet közben fejük fölé kellett volna tartaniuk az Elnök könyvét, és folyamatosan elkiáltani azt a hosszú afrikai nevet, amit az Elnök adományozott magának. De nem gyakorolták be megfelelően; összevissza kiabáltak [...]"

"Az emberek szerették hallgatni az elnöki beszédeket, mert annyi minden ismerős volt bennük [...]"

"Az az Európa, ahová a repülőgép hozott, nem az volt, amelyet egész életemben ismertem. Gyerekkoromban Európa uralta a világomat. [...]
De az az Európa, ahová én jöttem - s ahová az indulás után tudtam, hogy jövök -, sem a régi nem volt, sem az új. Töpörödött volt, ijesztő és visszataszító."

"Micsoda illúziókat ad Afrika azoknak, akik máshonnét jönnek!"

"Ez volt az Elnök városa. Itt nőtt fel, itt dolgozott az anyja szállodai takarítónőként. Itt alakult ki, a gyarmati időkben, a maga Európa-felfogása."

"Ezzel az Európával akart versenyezni az Elnök, ezzel akarta szembeállítani a maga építkezését. A város, miközben a magva egyre pusztult - földútjait nem kövezték fel, s közvetlenül a széles gyarmati sugárutak mögött szemétdombok emelkedtek -, tele volt új közművekkel."

"Az Elnök előállt a legújabb meglepetésével, és ez a meglepetés minket is érintett. Államosítottak bennünket, engem és a magamfajtákat."

"Reggel hétkor kivégzésre fog sor kerülni. Ezért gyülekezünk. Végig fogjuk nézni a kivégzést. Közülünk fognak kivégezni valakit, de ő még nem tudja."

" - Miért utazik el éppen ma? - kérdezte egy hivatalnoknő, miután visszaadta a papírjaimat. - Délután érkezik az Elnök. Nem szeretné látni?"
----------------------------
Az indiai származású, trinidadi születésű, Nobel-díjas Vidiadhar Surajprasad Naipaul könyve igazi "multikulti" élményt kínál, cselekménye pedig jobbára egy meg nem nevezett kelet-afrikai országban játszódik. Arabok, feketék, fehérek, indiaiak - a színskála teljes palettája megjelenik szemünk előtt egy posztkoloniális, ugyancsak meg nem nevezett afrikai városban, ahol a Nagy Ember, az Elnök hamarosan átveszi az uralmat, s nekilát a "modern Afrika" saját (meglehetősen torz) értelmezésű világát felépíteni - lerombolva ezzel minden mást.
Különösen érdekes európaiként olvasni egy olyan Afrikáról, melyet a regény indiai származású főhőse is majdhogynem értetlenkedve ír le.
A gyarmatosítók elmentek, Afrika az afrikaiaké - talán valami ilyesmi az, amivel szembesülnek a meg nem nevezett Elnök meg nem nevezett országának nem fekete lakosai: indiaiak, arabok, európaiak. A diktatúra (Idi Amin, Mobutu, Bokassa és társaik gyakorlatában is) afrikai színezetű ugyan, de nagyon is ismerős Európában is: jelszavak, lózungok, terror, félelem, csili-vili presztízsberuházások, személyi kultusz - s mindennek az égadta világon semmi értelme sincs, csak tönkreteszi azt a gazdagságot, amit a gyarmatosítók nem tettek még tönkre.
Közben az Európát megjáró főhős odamondogat Európának, Indiának és Amerikának is: ha egy indiai származású afrikai ország állampolgára nem lehet otthon saját szülőhazájában, ki tehet erről? Csak az Elnök-diktátor vétke lenne mindez? Vagy a háttérben több száz év gyarmati múltja és a függetlenség éveinek azon tapasztalata is állhat, hogy a világ a 60-as évek után de facto magára hagyta Afrikát?
A regény megírása óta (1979) eltelt három évtizedben, úgy fest, hasonló könyvet Naipaul írhatna akár most is (Szudán, Sierra Leone, Zimbabwe ontják a témát), s az is világosnak tűnik, hogy máig nem sikerült megnyugtató választ adni a kérdésre: Vajon miért nem élhető az élet a világ egyik leggazdagabb kontinensén? Hogyan tovább, Afrika?

2010. szeptember 5., vasárnap

Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje


Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1962, 282 oldal

"Apostol Bologa alakjában szintézisbe akartam foglalni saját nemzedékem prototípusát: Bologa tétovázásai mindnyájunk tétovázásai: a mieink éppúgy, mint ahogy az ő gyötrődései is… Csak ilyen ember lehet a főhőse egy olyan regénynek, amelyben a kötelesség és az érzelem harca szüntelenül azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy hazafiaskodó üres frázisossággá válik."
Az idézett sorokban maga Liviu Rebreanu jelölte ki azóta világhírűvé vált regényének saját korába mélyen beépülő központi mondanivalóját.
------------------

"Az óriási párás üvegburához hasonló szürke őszi égbolt alatt a falu végén újonnan felállított akasztófa gőgösen nyújtotta karját a kötéllel a rézvörös fákkal gyéren megtűzdelt sötét mezők felé."

"A katonának mindent meg kell tennie a háborúban, mert azért háború a háború..."

"Hát élet ez? ... Akármerre néz az ember, mindenütt csak halál, meg sírok, meg halottak..."

"Kit akasztanak?"

"Szeretném, ha minél gyorsabban végeznének velem..."

" - Húzd ki a széket! - súgta oda ismét az őrmester. A tizedes zavartan kirántotta a széket az elítélt alól."

"A kivégzésről visszatérők káromkodva és átkozódva botladoztak a pocsolyás úton."

"Férfiasan végezd kötelességedet, és sohase feledkezz meg arról, hogy román vagy..."

" - Én nem állítom, hogy az államunk jó! - kiáltotta hirtelen lelkesedéssel Apostol. - Egyáltalán nem állítom... De amíg létezik, meg kell tennünk a kötelességünket vele szemben."

Bologáné ijedten, felháborodással kérdezte:
- Hogy kockára tedd az életedet? Kiért és miért?
- A hazáért - mormogta a diák határozatlan mosollyal.
- Nekünk nincs hazánk! - kiáltotta ekkor az anyja felháborodva. - Ez nem haza..."

"Hogy te a magyarokért verekedj, akik minket ütnek?"

"... amióta Románia is belépett a háborúba, az életünk talán még jobban megkeseredett, és még szomorúbb lett a szívünk..."

"Íme...Te zsidó vagy, a százados úr cseh, amott az orvos német, Cservenko rutén, Bologa román, én magyar vagyok...Ugyebár?... Te mi vagy, te legény? [...]
- Horvát, jelentem alásan! - motyogta a katona szemrebbenés nélkül.
- Nos, tehát horvát - folytatta a főhadnagy a tisztek felé fordulva. - És biztos vagyok benne, hogy túlfelől a nagyteremben vagy a pitvarban találni fogunk lengyeleket is, szerbeket is, olaszokat is, azaz mindenféle nemzetet, nemde? ... És mindnyájan vállvetve harcolunk a közös eszméért, a közös ellenség ellen! Íme, ez az igazi nemzetköziség, bajtárs!"

"A menet megállott egy kis időre a tisztás közepén, és én körülnéztem, hogy megkeressem az akasztófákat... Akasztófák nem voltak, viszont minden fán emberek lógtak, az ágakra felakasztva, hajadonfőtt és kis táblával a nyakukon, amelyen ez állott három nyelven: "hazaáruló". Megfagyott a szívem a mellemben, de mégsem mertem remegni. Hogy rémületemet könnyebben eltitkoljam, eszembe ötlött, számláljam meg őket, lám, hányan vannak. Képzeld ezt a hallatlan emberi aljasságot! De hogy számláljam őket, amikor az egész erdő tele van akasztott emberekkel? Vagy talán csak a borzalom láttatta velem többnek őket? ... Akkor behunytam a szememet és bárgyú ámulattal ezt forgattam elmémben: 'Ez az akasztottak erdeje...'"

" - Az Isten igaz mértékkel mér - mondta Petre mélységes meggyőződéssel. - A halál nem büntetés. Az élet a büntetés."

" - Így hát mi ismét az olasz harctérre megyünk? - kérdezte Apostol.
- Dehogy is az olasz harctérre - válaszolta sietve Klapka némi büszkeséggel. - A román frontra.
Abban a pillanatban, amikor az utolsó szavak már a nyelve hegyén voltak, eszébe jutott, hogy a főhadnagy román, de már csak annyi ideje volt, hogy halkabbra fogja a hangját."

"Ilyen időben nyugodtan át lehetne sétálni az ellenséghez..."

" - Te román vagy? - tört ki hirtelen, szinte hörögve a tábornokból a kérdés.
- Az, kegyelmes uram - válaszolta sietve a főhadnagy.
- Román! - ismételte a tábornok olyan álmélkodó és ideges hangon, mintha cáfolatra várna.
- Román! - ismételte Bologa még határozottabban, miközben kihúzta a derekát, és kifeszítette kissé a mellét. [...]
- Úgy... persze... Viszont akkor csodálkozom a kéréseden... nagyon csodálkozom... Úgy veszem észre, mintha különbséget tennél a haza ellenségei között!"

"- No, és most mit szándékozol tenni?
[...]
- Most? ... Éjszaka átmegyek a muszkákhoz!"

"'Megsebesültem, vagy talán...'
Gondolata fonalként szakadt ketté..."

"- És hol a te falud, Constantin? - kérdezte Bologa boldogan, türelmetlenül.
- Majdnem Gyimesbükk mellett, ahol az a magas parancsnokság van, nem tudom, minek mondják katonanyelven - felelte a pap zavartan és ijedten, amiért románul beszél egy tiszttel.
- Román falu? - faggatta Apostol.
- Részben... Mi Luncának nevezzük, de magyarul úgy hívják, hogy ...
- Lunca? - szakította félbe Bologa, mintha azt akarta volna megakadályozni, hogy a magyar szót kimondja."

"Apostol, amint a kezében érezte a leány kemény, forró kezét, megkérdezte:
- És hogy hívnak?
- Ilona..."

" - Románul tudsz-e, nagyleány? - kérdezte végül is hirtelen anélkül, hogy ránézett volna.
- Tudok egy kicsit, de itt mindenki többnyire magyarul beszél, mert ez a szokás - felelte Ilona gyorsan, szinte ijedten. [...] - Különben nálunk a templom román és a pópa mindig románul végzi a szertartást, csak a prédikációt mondja magyarul, hogy jobban megértsük..."

"- Ha igazi román volna, nem lőne a testvéreire - válaszolta gyorsan a hadnagy, olyan megvetéssel, hogy egyszerre elváltozott az arca. - Az ön helye túlfelől volna, uram, nem itt... De az olyan románok, mint ön...
Bologa elsápadt."

"Aztán egyszer csak ismerős, vidám, kissé túlságosan éles, pajkos nevetéstől csilingelő hang ütötte meg a fülét. Apostolnak először az volt az érzése, hogy valami csúcsról zuhant le, és úgy szökött talpra, mint akit kígyó mart meg. Az utcán, a kapu előtt Márta állott, aki nem látta meg őt és magyarul beszélgetett egy honvédtiszttel, miközben a ház felé mutogatott. Amikor belépett az udvarra és megpillantotta őt, magyarul köszöntötte, háta mögött pedig a tiszt feszélyezetten mosolyogva emelte sapkája ellenzőjéhez a kezét..."

"Szó szót követett és Márta arra a meggyőződésre jutott, hogy vőlegénye minden bizonnyal az ő magyar beszéde miatt sértődött meg.
- Most már egészen biztos vagyok benne, apuskám... [...] De mondd meg, apuskám, beszélhettünk volna mi ketten olyan nyelven, melyet a harmadik jelenlévő nem ért? Illett volna ez?
- Bizonyára felébredt benne az apja sovinizmusa, mert az is roppant veszett ember volt - helyeselt Domşa. - Két évet ült börtönben is ült a Memorandum-pör kapcsán...
- Csúnya dolog a sovinizmus, apuskám - szólt kis idő múlva Márta. - Nemde? ... Az ember természetesen szeresse a nemzetét, de ne úgy, hogy más nemzeteket gyűlöljön. Nem igaz?"

"- Ezek szerint, édesanyám, nekem nem lenne jogom megkövetelni a menyasszonyomtól, hogy románul beszéljen velem, így gondolja?"

"- Én soha, de különösen ha katonatiszt volnék, nem bontanám fel az eljegyzésemet egy lánnyal, csak azért, mert magyarul beszélt, Apostol!"

"- Mi fogunk legutoljára értesülni a békéről - mondta Apostol -, mert a békét azok csinálják, akik nem kóstolták meg a háborút!"

" - Ilona... kis vadgerlicém! - suttogta Bologa rekedten, miközben elhúzta tőle hideg kezét és megpróbált felemelkedni.
- Félek... félek... bocsásson meg! - suttogta a leány, és mivel hirtelen újabb ellenállási hullám borította el, védekezni akart.
De ugyanakkor azt is érezte, hogy semmi ereje sincs már és a férfi fölé hajolva, szenvedélyesen rebegte:
- Most már nem törődöm ... még ha megölnek is!
Lába megcsúszott a padlón, és puhán, halk sóhajjal zuhant Apostol mellé, az ágyra..."

"Szüntelenül két szakadék között járkálok, Constantin..."

" - Ilona! - suttogta megindultan. - Akarsz a menyasszonyom lenni, Ilona?"

"Amíg a nyakukra nem tették a hurkot, a szerencsétlenek egyre csak esküdöztek, hogy ártatlanok... De hát hallgatott valaki rájuk? ... A parancs, az parancs! ... És épp húsvét másodnapján! Uram, Istenem..."

"Jobbfelől négyen voltak, mindegyik egy-egy fán, valamennyien hajadonfővel és enyhén himbálóztak, mintha a rohanó gépkocsi által felkavart szél lengetné őket. [...] Ugyanazon a fán és ugyanazon a magasságban egy vastag ág nyúlt ki még, szabadon..."

"Kineveztelek a haditörvényszék tagjává a beteg tiszt helyére..."

"- Vissza fogok térni, Ilona, hogy feleségül vegyelek... Bízol bennem?
- Bízom! - válaszolta a leány, vadul a szemébe nézve."

"- Halt! Wer da?
- Offizier... - válaszolta Apostol, ismerősnek találva a hangot."

"Meg akarlak menteni! ... Hallod? ... Meg kell szabadulnod!"

"Most az élet és a halál közt lebegek, a menny és a föld között, mint aki elvágta maga alatt a fát és azt várja, hogy lezuhanjon s még csak azt sem tudja, hova fog esni..."

"Egy pillanat múlva a háta mögül tisztán hallott egy tétovázó hangot:
- A székre... kell..."

----------------------------

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha egy regényt attól (is) tekinthetünk jónak, hogy mekkora az író és/vagy az olvasó személyes érintettsége a regényben leírt eseményekhez/helyszínekhez/történésekhez/érzelmekhez való viszonyulásban.
Liviu Rebreanu személyes érintettsége az Akasztottak erdeje c. könyvében leírtakkal kétséget kizárólag nem csekély, hiszen regénye ajánlásaként ezt írja: "Emil öcsém emlékének, akit az osztrák-magyar hadseregben a román fronton 1917-ben kivégeztek."
Ezen túlmenően talán az is elmondható, hogy erdélyi románként, ki kezdetben ráadásul magyar nyelven alkotott, ugyancsak hitelesen írhat a XX. század elejének erdélyi román (és magyar) identitásáról, az I. világháború tudathasadást és meghasonlást hozó hatásairól, a "hova is tartozunk és kik is vagyunk mi voltaképp" nehezen értelmezhető kérdéseiről.
A regény főszereplője, Apostol Bologa maga is erdélyi román, s annak ellenére (és azzal együtt), hogy apja a Memorandum-per egyik vádlottja, ő maga az Osztrák-Magyar Monarchia elkötelezett, román származású polgára.
A meghasonlást nem is a regény elején durva realitással leírt akasztás okozza, amikor is Bologa a haditörvényszék tagjaként kötélre juttatja a dezertálással és hazaárulással vádolt cseh tisztet, Svobodát. A baj ott kezdődik, amikor kiderül, Bologa hadosztályát az 1916-os román betörés elhárítására az erdélyi román frontra vezénylik. Mi a fontosabb? A haza, melynek elkötelezett állampolgára, jó katonája az egyszerű román, vagy a másik haza, melyhez a vér és a nyelv köt, túl a Kárpátokon, s mely megtámadta a Monarchiát, s mely most - akárhogyan is nézzük - az ellenség?
Csak tovább árnyalja az 1916-os erdélyi nemzetiségi összképet, hogy eközben a tisztikar és a legénység, a polgári lakosság különböző elemei is mind-mind különböző véleménnyel vannak a háborúról és a háborúban való helytállásról, a nemzeti és állampolgári elkötelezettségről, az ember mivoltáról, Istenről és hazáról.
S mit tegyen az ember, ha mégis a saját fajtája ellen kell küzdenie, s mit tegyen a román vőlegény román menyasszonyával, ha az a magyar honvédtiszt jelenlétében magyarul beszél még a vőlegénnyel is, s mit tegyen a Monarchia román katonája, ha ezek után a középloki sírásó magyar leányába lesz reménytelenül szerelmes?
Ilyen személyiségfejlődés után a legegyszerűbb, ha elveszti józan eszét, dezertál, s azon kapja magát, hogy kimondják a halálos ítéletet egy bizonyos Apostol Bologa felett, akiről ekkor már csak alig-alig sejti, hogy ki is ő...
Apostol Bologa tragikus személyisége mellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk a magyar Ilona és a román Márta gondolatait sem: olyan gondolatok ezek, melyekre mind a mai napig hallgatnunk kell: a pópa azért mondja a prédikációt magyarul, mert azt jobban értik, se ebben semmi rossz nincs, az ember pediglen szeresse a saját nemzetét, de lehetőleg úgy, hogy a másikét ne gyűlölje.
Hogy nem az állam, a fennálló jogrend az, amiért élni érdemes, talán eddig is sejtettük. Hogy nem az elvakult nacionalizmus üres lózungjai azok, amiért érni érdemes, talán eddig is sejtettük. Svododa és honfitársa, Klapka nem nyúlszívű cseh katonák, hanem nagyon is emberek, akiknek köze nincs a világháborús öldökléshez (főleg nem olyan dolgokért, amikkel nem tudnak azonosulni). Emberek.
Hogy valakit nem ítélhetünk el azért, mert magyarul vagy románul beszél, vagy hogy éppen a szerelem előtt olyan mindegy, valaki magyarul vagy románul beszél, talán eddig is sejtettük. Márta nem rossz és hazaáruló csak azért, mert magyarul beszélt a románul nem tudó honvéddel, Ilona pedig nem megvetendő leányzó (s Bologa nem is veti meg...) csak azért, mert magyar. Ők is csak emberek.
Hogy valaki nem ítélhető el azért, mert nem kíván saját véreire lőni, talán eddig is tudtuk. Bologa sem gyáva, hiszen többszörösen kitüntetett hős. Ő is csak ember.
A könyvet elolvasva az a benyomás alakulhat ki bennünk, hogy mindaddig, míg valakiben emberi mivoltának csupán szikrája is megmaradt még, nem lehet elítélni. Nincs olyan erkölcsi magasság, ahonnan ezt megtehetnénk - bármit is követ el. Igazán negatívvá csak azok a figurák válhatnak, akikből kivész minden emberi, s akik ezáltal többé már nem is ők maguk.
Embernek maradni, az emberit keresni. Homo sum, nihil humani a me alienum puto. Ember vagyok, és úgy gondolom, nem idegen tőlem semmi emberi.

Jelen sorok írójának személyes érintettsége is érhető: a könyv vele volt legutóbbi, 2010. augusztusi erdélyi útján, amikor is a ma Liviu Rebreanuról elnevezett Priszlop nevű település határában, Naszódtól délre (ahol Rebreanu apja dolgozott, ill. ahol egyik klasszikus regénye, a Ion is játszódik) alkalma volt barátai számára felolvasni a könyv nyitó sorait: "Az óriási párás üvegburához hasonló szürke őszi égbolt alatt a falu végén újonnan felállított akasztófa gőgösen nyújtotta karját a kötéllel a rézvörös fákkal gyéren megtűzdelt sötét mezők felé."
Ezen túlmenően, jelen sorok írója ugyanezen út során eljutott Gyimesbükkbe és Gyimesközéplokba is (melynek magyar nevét Bologa a regényben nem engedi kimondatni Constantin által).
A könyv és a helyszíni élmények arra késztetik jelen sorok íróját, hogy a népeink közti kölcsönös jobb megértés érdekében, felismerve a jelen kor valós helyzetét: trebuie să învăţăm româneşte! Románul kell tanulnunk. Merjük hinni: új világ nyílik meg előttünk, ha erőfeszítést teszünk a másik megértésére. Csak attól félünk, amit nem ismerünk. S lássuk, hova vezet ez.
Vajon miért csak a kis országok tanulják a nagyok nyelvét? A nagyok a kicsikét miért nem? Vajon miért csak a társadalmi kisebbség tanulja a többség nyelvét? A többség a kisebbségét miért nem? Vajon miért nem tanuljuk szomszédaink nyelvét?
Arisztokratizmus, gőg, fennhéjázás. Tudatlanság. Bűn. A III. (kulturális) világháború.
----------------

http://moly.hu/konyvek/liviu-rebreanu-akasztottak-erdeje

2010. szeptember 1., szerda

Drum Bun - Jó utat


magyar-német-svájci játékfilm, 72 perc, 2003
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Rendezte: Robert Ralston

Szereplők: Felix Theissen, Bíró Krisztina, Pálffy Tibor

A rendező első nagyjátékfilmje egy érzelmes utazás története. Főhősünk, egy fiatal férfi kiszakadva a mindennapi nagyvárosi kényelmes életéből, balesetet szenvedett apja után utazik Erdélybe. Apja után kutatva különös kalandokon megy keresztül helyi segítőivel, és eközben szembesül a kelet-európai mentalitással és élethelyzetekkel.

http://port.hu/drum_bun_-_jo_utat/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=13475893&i_topic_id=1