Európa Könykiadó, Budapest, 1983, 330 oldal
Puccs, törzsi zendülések, ejtőernyősök, fekete és fehér keretlegények, csődbe ment nagy tervek, nyomor és korrupció, tespedtség, szép remények, türelmetlen és törekvő fiatalemberek, meg az őserdő és a törzs, a hagyomány félelmetes, visszahúzó – mégis nélkülözhetetlen – ereje.
Civilizációk tragikus összeütközése – vagy más szóval: a szervetlen fejlődés csillapíthatatlannak tűnő görcsei. A gyarmatosítás után itt maradt emberi, erkölcsi, gazdasági és politikai káosz – népek, nyelvek, gondolatok és kultúrák zűrzavara. A nagy folyó kanyarulatában alighanem a Harmadik Világ első – a szó klasszikus értelmében vett – „nagyregénye”; emberi viszonyok történelmi háttérrel.
Naipaul csúf, poros, piszkos Afrikájának minden „gyarmatáru-romantikától” és folklórszíntől megfosztott képei sokáig kísérik az olvasót: olyan regényterepet teremt, amelyen bármely pillanatban felbukkanhat egy véres kezű, hideg fejű diktátor. A nagy folyó kanyarulatában felfedezőút az olvasó számára egy még mindig formátlan és ezért félelmetesen kiszámíthatatlan világba.
Sir Vidiadhar Surajprasad Naipaul 1932-ben született Trinidadon, indiai eredetű családból. Oxfordban járt egyetemre, s utána is Angliában maradt. Ma már a szigetország legnevesebb írói közé tartozik.
Jelentősebb regényei: Mr Biswas háza (1961), In a Free State (1971, Booker-díj), A nagy folyó kanyarulatában (1979).
„Nem haragból írok. Talán inkább mély érzelemből. Anélkül nincs irodalom. Csak újságírás. Ha az embernek nincsenek érzelmei, elmegy Uruguayba, beszámol a választásokról, de semmi köze hozzájuk. Aztán a cég gépén elrepül Bogotába, és ír valamit a drogkereskedelemről is. Semmi köze hozzá. De ha mélyen felkavarja valami, először is tisztában van vele, hogy ezt a csupasz, nyers érzelmet nem fejezheti ki; az nem lenne irodalom. Fel kell dolgoznia magában. Az érzelemnek ez a megtisztítása, a megértés szüli az igazi irodalmat. A kettő persze nem ellentétes egymással. Egymásból erednek, vagyis inkább a második, a megértés ered a haragból.”
http://www.cartaphilus.hu/naipaul-a-nagy-folyo-kanyarulataban
------------------
"A világ olyan, amilyen; a gyengéknek, a semmi embereknek nincs benne helye."
"Afrika volt az otthonom, az volt a családom otthona évszázadok óta. Csakhogy mi a keleti partról származunk, és ez nagy különbség. A tengerpart igazából már nem is Afrika, inkább amolyan arab-indiai-perzsa-portugál hely, és mi, akik ott élünk, inkább az Indiai-óceán népének tekintettük magunkat. Az igazi Afrika a hátunk mögött volt."
"Tették, amit kellett. Ha a dolgok rosszra fordultak, a vallásban találtak vigaszt. Ez korántsem a sorsba való engedelmes belenyugvás volt, hanem csöndes és mélységes meggyőződés, hogy minden emberi igyekezet hiábavaló."
"Mivel ők fel tudták mérni magukat, az európaiak a változásokkal is könnyebben megbirkóztak, mint mi."
"Pedig ami történt, egyáltalán nem volt új. Egy legyengült népet kiirtottak. Afrikában nem újdonság az ilyesmi; ez a kontinens legősibb törvénye."
"Ha a politikáról beszélgettünk, ha politikai szempontból szidtunk vagy dicsértünk valakiket, általában azt mondtuk: 'az emrikaiak', 'az európaiak', 'a fehérek', 'a belgák'. Ha viszont az előállítókról, a feltalálókról volt szó, bármelyik fajhoz tartoztunk is, a többes szám harmadik személyt használtuk. Leválasztottuk őket csoportjukról, hazájukról, s így mintegy magunkhoz kapcsoltuk őket. [...] Ezek a többes szám harmadik személybe foglalt emberek nagyon messze voltak, olyan messze, hogy tulajdonképpen alig is lehettek fehérek."
" - Szelim, mi a véleményed Afrika jövőjéről? - kérdezte egyik nap."
"Nem volt üres a feje, mint kezdetben gondoltam. Zűrzavar volt benne, tele volt mindenféle szeméttel."
"Ha az ember bajról beszél, akkor feltételezi, hogy törvények és szabályok vannak, amelyeket mindenki elismer. Itt azonban nem volt semmi.Valamikor rend volt, de becstelenségekkel és kegyetlenségekkel terhes rend - ezért rombolták le a várost. Mi ezeken a romokon éltünk. Szabályok helyett most hivatalnokok voltak, akik mindig be tudták bizonyítani, hogy nincs igazad, úgyhogy a végén mindig fizetned kellett."
"Az arabok csupán Európa hatalmas civilizációja számára készítették elő az utat."
"Az igazi Afrika - ő így látta - haldoklik."
"Mert jó időkben kinek kell a filozófia vagy a hit? A jó időkkel meg tudunk birkózni."
"Az Elnök elküldte városunkba és vidékünkre a terrort."
"Kezdetben, a fehér emberek megérkezése előtt, semlegesnek tartottam magam."
"A zászló és az Elnök portréja pusztán fétis volt a szemükben, a hatalmuk forrása. Ezek az ifjú emberek nem érezték úgy, hogy valamit fel kellene építeni az országban. Ahogy ők látták, megvolt ott már minden. Csak el kellett venni."
"Új Elnökünk uralma alatt bekövetkezett a csoda: az afrikai emberek modernizálódtak, betonból és üvegből építkeznek, műbársonnyal bevont párnás székeken ülnek."
"A városban, a boltjainkban, a hivatali épületekben, mindenütt az Elnök fényképe - az uralkodóé, akinek mindenütt ott kell lennie. A Telepen pedig az Elnök dicsősége alászállt az új afrikaijai fejére."
" - Ez a kontinens tragédiája - mondta Indar. - Afrika nagy alakjait nem ismerik az emberek."
"Meg kell tanulnunk taposni a múlton, Szelim."
"Nem könnyű hátat fordítani a múltnak. Ez nem egyszerűen elhatározás kérdése."
"- Maguknak ott Afrikában megvolt a kényelmes életük - mondta. - Most, hogy a helyzet eldurvult egy kicsit, menekülnek, amerre látnak. Ahelyett, hogy jóban-rosszban osztoznának a helyiekkel."
"Amerikai volt, aki érdeklődött Afrika iránt. Szokatlan módon beszélt Afrikáról. Úgy, mintha Afrika beteg gyermek volna, az ő beteg gyermeke."
"Az 1960-as évek eleje óta sok minden megváltozott, mondta a szakállas. Az afrikanista ma már nem olyan ritka, s azokat pedig, akik életüket a kontinensnek szentelték, mellőzik. A nagyhatalmak megegyeztek, hogy egyelőre nem huzakodnak Afrikán, így aztán az Afrika iránti attitűd is megváltozott. Ugyanazok, akik régen azt mondták, ez az évtized Afrika évtizede lesz, és valósággal ökölre mentek a nagy Afrika-szakértőkért, mára már lemondtak Afrikáról."
"A gyerekeknek menet közben fejük fölé kellett volna tartaniuk az Elnök könyvét, és folyamatosan elkiáltani azt a hosszú afrikai nevet, amit az Elnök adományozott magának. De nem gyakorolták be megfelelően; összevissza kiabáltak [...]"
"Az emberek szerették hallgatni az elnöki beszédeket, mert annyi minden ismerős volt bennük [...]"
"Az az Európa, ahová a repülőgép hozott, nem az volt, amelyet egész életemben ismertem. Gyerekkoromban Európa uralta a világomat. [...]
De az az Európa, ahová én jöttem - s ahová az indulás után tudtam, hogy jövök -, sem a régi nem volt, sem az új. Töpörödött volt, ijesztő és visszataszító."
"Micsoda illúziókat ad Afrika azoknak, akik máshonnét jönnek!"
"Ez volt az Elnök városa. Itt nőtt fel, itt dolgozott az anyja szállodai takarítónőként. Itt alakult ki, a gyarmati időkben, a maga Európa-felfogása."
"Ezzel az Európával akart versenyezni az Elnök, ezzel akarta szembeállítani a maga építkezését. A város, miközben a magva egyre pusztult - földútjait nem kövezték fel, s közvetlenül a széles gyarmati sugárutak mögött szemétdombok emelkedtek -, tele volt új közművekkel."
"Az Elnök előállt a legújabb meglepetésével, és ez a meglepetés minket is érintett. Államosítottak bennünket, engem és a magamfajtákat."
"Reggel hétkor kivégzésre fog sor kerülni. Ezért gyülekezünk. Végig fogjuk nézni a kivégzést. Közülünk fognak kivégezni valakit, de ő még nem tudja."
" - Miért utazik el éppen ma? - kérdezte egy hivatalnoknő, miután visszaadta a papírjaimat. - Délután érkezik az Elnök. Nem szeretné látni?"
----------------------------
Az indiai származású, trinidadi születésű, Nobel-díjas Vidiadhar Surajprasad Naipaul könyve igazi "multikulti" élményt kínál, cselekménye pedig jobbára egy meg nem nevezett kelet-afrikai országban játszódik. Arabok, feketék, fehérek, indiaiak - a színskála teljes palettája megjelenik szemünk előtt egy posztkoloniális, ugyancsak meg nem nevezett afrikai városban, ahol a Nagy Ember, az Elnök hamarosan átveszi az uralmat, s nekilát a "modern Afrika" saját (meglehetősen torz) értelmezésű világát felépíteni - lerombolva ezzel minden mást.
Különösen érdekes európaiként olvasni egy olyan Afrikáról, melyet a regény indiai származású főhőse is majdhogynem értetlenkedve ír le.
A gyarmatosítók elmentek, Afrika az afrikaiaké - talán valami ilyesmi az, amivel szembesülnek a meg nem nevezett Elnök meg nem nevezett országának nem fekete lakosai: indiaiak, arabok, európaiak. A diktatúra (Idi Amin, Mobutu, Bokassa és társaik gyakorlatában is) afrikai színezetű ugyan, de nagyon is ismerős Európában is: jelszavak, lózungok, terror, félelem, csili-vili presztízsberuházások, személyi kultusz - s mindennek az égadta világon semmi értelme sincs, csak tönkreteszi azt a gazdagságot, amit a gyarmatosítók nem tettek még tönkre.
Közben az Európát megjáró főhős odamondogat Európának, Indiának és Amerikának is: ha egy indiai származású afrikai ország állampolgára nem lehet otthon saját szülőhazájában, ki tehet erről? Csak az Elnök-diktátor vétke lenne mindez? Vagy a háttérben több száz év gyarmati múltja és a függetlenség éveinek azon tapasztalata is állhat, hogy a világ a 60-as évek után de facto magára hagyta Afrikát?
A regény megírása óta (1979) eltelt három évtizedben, úgy fest, hasonló könyvet Naipaul írhatna akár most is (Szudán, Sierra Leone, Zimbabwe ontják a témát), s az is világosnak tűnik, hogy máig nem sikerült megnyugtató választ adni a kérdésre: Vajon miért nem élhető az élet a világ egyik leggazdagabb kontinensén? Hogyan tovább, Afrika?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése