2011. május 30., hétfő

A lányom nélkül soha


Not Without My Daughter


színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 111 perc, 1991

Rendezte: Brian Gilbert

Szereplők: Sally Field, Alfred Molina

1984-ben Betty Mahmoody férje elvitte feleségét és lányát Iránba, hogy együtt legyen a család. Előtte megesküszik feleségének, hogy nem lesz semmi bántódásuk, ha úgy döntenek, bármikor nyugodtan visszatérhetnek Amerikába. Hazudott. Az asszony eget-földet megmozgat, hogy kiszabadulhasson a szigorú iszlám törvények szerint élő család rabságából.

http://www.port.hu/a_lanyom_nelkul_soha_not_without_my_daughter/pls/fi/films.film_page?i_film_id=15523

2011. május 28., szombat

Drago Jančar: Zajgás a fejben


Jelenkor Kiadó, Budapest 2001

248 oldal

Drago Jančar kortárs szlovén prózaíró, korábban novelláskötete jelent meg a Jelenkor Kiadónál. E regénye az 1989-es fordulat irodalmi megformálása: börtönlázadás tör ki a Balkán mélyén, és sajátos rendszerváltásnak lehetünk tanúi. A főszereplő fegyencvezér álmai az egykor Flavius által megörökített biblikus erőd, Maszada eszméjéhez kalauzolnak. Az események az akkori áldozatkészséget torzultan tükrözik, a történelem most komikusan ismétlődik meg. A szellemes történet számot vet az eltelt évtized balkáni eseményeivel, a terror ideológiájával is.

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Jancar_Drago_Zajgas_a_fejben&id=13830&tabname=konyv&type=22
---------------------

"Elbeszélőm mindenképpen különös férfi volt."

"Minden nagy embernek megvannak a maga apró gyengéi."

"Minél zártabb egy tér, annál több benne a távoli hang és az utazó álom."

"Ha a film elszakad, hát elszakad, senki többé össze nem ragasztja és nem pörgeti vissza oda, ahol volt."

"Az összes ördög, az összes sápadt bűnöző előjött odvából, mindenfelől jöttek, hogy átvegyék a hatalmat."

"Állt az ablakban és nézett Livada felé, a fölötte vöröslő fényre, hallgatta a robbanások visszhangját. Éreztem, láttam őt. Így állt kétezer évvel ezelőtt a meleg éjszakában ablakánál a római helytartó, és nézte a föllázadt Judea lángoló vidékét."

"- Minek neked ceruza, te hülye? Mikor még a nevedet sem tudod aláírni."

"Olyasvalakinek jöttünk felkínálni a lázadás vezetését, akit a tökénél fogva kellett kirángatnunk az odújából."

"Így emeltük trónra a livadai felkelés nagy vezérét, az ajtóba rakott lábunkkal. Magunk voltunk a hibásak. Nekem is hallgatnom kellett volna a balsejtelmemre, amely azt súgta, hogy ez nem lesz jó."

"- Azt akarom - mondtam -, hogy állítsák helyre a korábbi állapotot. Hogy újra játsszák le a döntőt. Elvégre emiatt kezdődött, nem igaz?"

"Nemcsak dicső volt a livadai felkelés, hanem rút is, gonosz história. Mint a nagy felkelésekről szóló minden történet."

"Ogyesszában volt a legszebb. Ogyesszában volt két kurva, a legjobbak a világon, anya és leánya. A világ legszegényebb szocialista kurvái, de a legkedvesebb és leglágyabb nők, akikkel valaha találkoztam. Néhány konzervért adták oda magukat, náluk kötöttem ki minden éjszaka, ha a börtönben nyugalmat kerestem. Lehunytam a szemem, és elhajóztam Ogyesszába."

"A helikopterrel televízió érkezett. És vele egy világos hajú, fiúsra nyírt újságírónő. Úgy jött, mint egy angyali jelenés a képernyőről.
A börtönökbe a nők legtöbbször csak az álmokban érkeznek."

"Ő volt az egyetlen, értettem meg most egyszerre. Végig kellett taposniuk a szörpös talpaikkal a levelein, hogy ezt végre megérthessem. El kellett jönnie egy nőnek a börtönbe, egy nőnek mikrofonnal, kamerával, belső kultúrával és emberi kapcsolatokkal, hogy megértsem, hogy tulajdonképpen egyetlen egy nő volt, éspedig Leonca. Mása és Katyerina Ogyesszából és az összes többi semmi, ő is, aki az imént ment el, semmi, amikor eljön a felismerés, amikor ott ülsz a levelével és tudod, hogy valóban eltékozoltad. Kárt is tettél benne, főként azonban elszalasztottad, örökre."

"Mi a horoszkópod? kérdezte, amikor először meglátott. Bika, feleltem. Az nem jó, felelte, mindent összetapos."

" - [...] Aki benne van ebben a lázadásban, az feketelistára kerül egész életére, mindenütt rá fog baszni.
- Az életben időnként rábaszik az ember."

"- Rabszolgaság a mi köztársaságunkban nem lesz - jelentette ki ünnepélyesen Sötét Alojz."

"Zajgást hallok, mondtam, megöllek, ha nem hagyod abba.
Hol hallod a zajgást? kérdezte Leonca.
A fejemben.
A füled cseng, nem a fejed.
Talán csak tudom, hol van ez a zajgás. Zajgás van a fejemben, nem harangozás. Ez nem harang. Ez valami fémes hang."

"A világ őrült a világ kezdete óta."

"Sötét országa estére rohamosan fölvette a diktatúra formáját, tartalmát tekintve pedig zsarnokság lett."

"Sötét elnök korlátlan uralkodásának első éjszakáján olyan hajlamokat árult el, amelyeket eddig csak kevesen ismertek és amelyeket gondosan titkolt. A parancsnoki irodába behozatta előbb a szőke fiút, akit a faraktárak mögött használtak, utána pedig még néhány fiatalembert, szinte még gyerekeket, állítólag még használatlanokat. Azt sem tudta eddig senki, hogy iszik. Mindenkinek volt valami gyengéje."

"Az ember mindenhez hozzászokik, a tulajdon hatalmához is."

"Nem, mondta, te csak látsz és hallasz, de nem nézel és nem hallgatsz oda. Azt akarod mondani, kérdeztem, hogy nézek, de nem látok."

"- Mit mondott a Sekrestyés?
- Azt mondta, baszok rá, hogy Magyarországnak nincs tengere.
Mindenki röhögött, a veszély későbbre halasztódott. Ez azt jelentette, hogy Sekrestyés baszik az egészre, ha itt lesz az ideje, rábasztok mind."

"Sem kard, sem balszerencse, hanem az általános emberi hitványság tett bennünket tönkre."

------------------

Drago Jančar könyvének alapvetése szerint egy, az osztrák-magyar időkből megmaradt börtön falai közt, valahol az egykori Jugoszláviában, a rabok éppen kosárlabda-mérkőzést néznek, amikor az egyik őr lekapcsolja a tévét...és kitör a lázadás.
A népharag elsöpri a rend őreit, a megmámorosodott rabok kikiáltják saját köztársaságukat, s mindössze hat pontban foglalják össze követeléseiket - köztük azt, hogy a kosármeccset ismét játsszák le nekik...
Tárgyalások kezdődnek a kormánnyal, a rendőrséggel, a livadai börtön a történetet elbeszélő egyik főkolompos, Keber fejében összemosódik a bibliai Maszada ostromlott erődjének sorsával, saját korábbi utazásainak sorával, ám azt is látnia kell, hogy bizony a valóság távolról sem ilyen idealizált.
A rabok köztársasága demokratikusan megválasztja vezetőjét, a Sötét nevű fegyencet, aki azonban rettenetes diktátorrá válik a rabköztársaság néhány napra rúgó története során. Testi és lelki terrort épít ki saját egykori fogolytársai és egyúttal az őt hatalomra juttató egykori sorstársai kárára, a rendszer pedig annyira elzüllik, hogy valósággal érett almaként hullik a jugoszláv karhatalom ostromló erőinek kezébe.
A livadai börtön és a maszadai erőd története közti diszkrepancia talán nem véletlenül erősíti fel az elbeszélő Keber fejében a zajgást...

Remek olvasmány az emberiség legszebb eszméinek elfajzásáról, gyönyörű rajz a demokráciából a zsarnokságba való átmenetről - az egykori jugoszláv börtönlázadás története napjaink politikusai számára is tanulságos olvasmány lehet. Orwell Állatfarmja szlovén interpretációban, melynek szereplői: emberek.

2011. május 24., kedd

Roncsfilm


színes, magyar játékfilm, 89 perc, 1992

Rendezte: Szomjas György

Szereplők: Szirtes Ági, Mucsi Zoltán, Gáspár Sándor, Éles István, Blaskó Péter, Pap Vera, Andorai Péter, Hollósi Frigyes, Szőke András, Fábry Sándor, Újlaki Dénes, Rajhona Ádám, Bikácsi Gergely, Badár Sándor, Bánsági Ildikó

1989-ben vagyunk, a kelet-európai szocializmusok összeomlásának nevezetes esztendejében. Mindazonáltal a film egyetlen mozzanata sem utal e történelmi pillanat magasztosságára, ellenkezőleg, a vásznon burjánzó burleszk mozzanatfüzérek mintha csak szamárfület akarnának mutatni a politikai felhőrégiók gőgös színjátékának. A film kópés gesztussal fordul a politikák számára megközelíthetetlen, profán, hétköznapi létezés misztériuma felé. A színhely egy lerobbant, ételszagú lakótömb Gólyának nevezett kocsmája és annak közvetlen környéke. A chaplini kisemberek világa ez. Bizonytalan, lecsúszott egzisztenciák élnek errefelé: munkanélküliek és alkalmi munkások, zöldségesek és taxisok, melegszívű svihákok és alkalmi szeretők. Csúfak és gonoszak, lágyszívűek és hirtelen haragúak. Csupa kedves csirkefogó.

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2131

2011. május 23., hétfő

Clairvaux-i Szent Bernát: Az alázat és a gőg fokairól - A megtérésről


L'Harmattan Kiadó, Budapest 2008

116 oldal

Megtérés, az előrehaladás lépcsői, gőg és alázat: a keresztény aszketikus irodalom eme központi témái kerülnek elő ebben a kis kötetben. Az Istent kereső ember nem kisebbre vállalkozik, mint hogy felfelé, a földről az ég felé induljon. A keresztény embernek azonban fel kell fedeznie, hogy ha felfelé vágyik, paradox módon lefelé kell elindulnia. Az Istennel való találkozás, az imádság csúcsai felé vezető út a test gyengeségén és a belső ember mélységein keresztül vezet. A Krisztust követő ember útján tehát a fel és a le irányai megfordulnak, ami csak az emberi gondolkodásmód megváltoztatásával, valódi megtéréssel valósulhat meg.

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=69908&type=22&_v=Clairvaux_i_Szent_Bernat_Az_alazat_es_a_gog_fokairol_A_megteresrol
----------------------
"Íme, az alázatosság meghatározása: Az alázatosság az az erény, mely által önmagunk igazi megismerése nyomán magunkat megvetendőnek tartjuk."

"Hiszen valójában nyomorult vagy, s csak ennek belátásával tanulsz meg együtt érezni másokkal, erre a tudásra másképpen nem tehetsz szert. Nehogy az történjék, hogy embertársad gyengeségére úgy nézel, hogy közben nem figyelsz a magadéra, s ezért felháborodsz ahelyett, hogy részvéttel lennél iránta, megítéled ahelyett, hogy segítséget nyújtanál neki, s végül ahelyett, hogy szelíd lélekkel tanítanád őt, inkább rárontasz a haragtól vezérelve."

"Nagy és vaskos gerenda a lélekben levő kevélység, mihaszna, egészségtelen, képlékeny és felduzzadt tárgyhoz hasonlít, amely elhomályosítja a lélek szemét, és beárnyékolja az igazságot. Olyannyira, hogy ha betölti az értelmet, már nem látod saját magadat, s nem olyannak érzed önmagad, amilyen vagy, vagy amilyen lehetsz. Sokkal inkább olyannak tartod magad, s azt reméled, olyan is vagy, amilyennek lenni szeretnél."

"Ha tehát valaki teljesen meg akarja ismerni az igazságot önmagában, akkor szükséges, hogy miután eltávolította saját szeméből a kevélység gerendáját, amely útjában áll a világosságnak, kezdje el szívében elrendezni azokat a lépcsőfokokat, melyek segítségével önmagában kutathatja önmagát, hogy így az alázatosság tizenkét lépcsőfoka után eljuthasson az igazság első fokára."

"Ez az igazság második lépcsőfoka, mely azokra jellemző, akik az igazságot a felebarátban keresik, midőn saját ínségükből kiindulva felismerik a másokét, és abból, amit elszenvednek, megtanulnak együtt érezni a szenvedőkkel."

"A test eme nyughatatlan mozgásából lehet következtetni arra, hogy a lelket új betegség kezdi gyötörni: midőn az önmagára való odafigyelésbe belefáradt, saját dolgaival nem törődve kíváncsian mások dolgaiba ártja bele magát."

"Joggal mondhatjuk tehát, hogy a kevélység lépcsőfokai között a kíváncsiság követeli magának az első helyet, s megállapítható róla, hogy ez minden bűn kezdete."

"A szerzetes tehát, aki elhanyagolja önmagát, kíváncsian vizslatja a többieket. Tisztelettel tekint a nálánál magasabb rendűekre és megveti azokat, akiket magánál alacsonyabb rendűnek gondol, mert előbbiekben azt látja, amit irigyel tőlük, míg utóbbiakban azt, amit kigúnyolhat rajtuk. [...] Semmi sem tárja fel jobban a lélek eme változásait, mint éppen a szavak, melyek hol ritkásak és harapósak, hol bőségesek és üresek, hol nevetéssel, hol pedig gyásszal vannak teli, de minden esetben hiányzik belőlük az értelem."

"Mert miután kitörölte emlékezetéből mindazt, ami megvetendő benne, s éppen ezért elszomoríthatná, lelki szemei előtt pedig összegyűjtötte, vagy kitalálta mindazt a jót, amiről úgy érzi, hogy őbenne megvan, már csak arra gondol, ami számára kellemes. Így ezután már nem figyel arra, hogy visszatartsa a nevetést, s nem képes elrejteni ostoba vidámságát."

"Tehát vagy beszél, vagy szétpukkad, mert telis tele van mondanivalóval, s kikívánkozik belőle bensőjének szele. Hallgatóság után éhezik és szomjazik, akiknek aztán kitálalhatja hiúságait, akikre rázúdíthatja érzéseit, s megismertetheti velük, ki ő és micsoda értékek rejlenek benne.
Amikor pedig alkalom nyílik a beszédre [...], akkor ő előhoz régit és újat, s csak úgy röpködnek a bölcs mondások és a dagályos szólamok. Megelőzi a kérdezőt, s annak is válaszol, aki nem akart megtudni semmit sem. Ő maga veti fel, s oldja meg a kérdéseket, s unos-untalan belevág mások épp csak kimondott szavába."

"Amikor pedig könnyedebb témák kerülnek terítékre, még inkább fecsegővé válik, mert ezekhez a témákhoz jobban hozzá van szokva. Ha hallod, mondhatod, hogy szája a hiúságok folyama, a komolytalanság folyója, s meg tudja nevettetni, illetve fecsegésre tudja csábítani még a szigorú és komoly lelkeket is."

"Nem arra törekszik, hogy jobban éljen, hanem hogy úgy tűnjön, s hogy elmondhassa: 'nem vagyok olyan, mint a többi ember' (Lk 18,11). Jobban esik neki egyszer úgy böjtölni, hogy a többiek közben étkeznek, mint hét napon át böjtölni velük együtt."

"Így aztán rendkívüli, de mégis üres cselekedetei láttán megnő az iránta való tisztelet az egyszerűbbekben, akik helyeslik, amit látnak, de nem járnak utána, hogy mindez honnan ered. S így, midőn boldognak mondják a nyomorultat, tévedését csak megerősítik."

"Így aztán nemcsak szavakkal, vagy jócselekedetei kiteregetésével vallja jobbnak saját lelki életét másokénál, hanem szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy ő mindenki másnál szentebb. Olyannyira, hogy ha megtudja, hogy valaki megdicsérte, azt pökhendien nem az őt dicsérők tudatlanságának vagy jóakaratának tudja be, hanem saját érdemeként könyveli el."

"Aki magát másoknál kiválóbbnak tartja, hogy ne gondolná, hogy másoknál többet engedhet meg magának? [...] Úgy hiszi, amit nem ő végzett el, vagy rakott rendbe, az nem lehet sem tisztességesen végzett munka, sem pedig szép rend. Ítélkezik az ítélethozókról, s már előttük kinyilvánítja ítéletét."

"Az ember többféle módon mentegetheti magát, amikor vétkezik. Mert aki magát menti, vagy azt mondja, hogy 'nem tettem ilyet', vagy azt, hogy 'megtettem, de ezzel jót tettem'. Ha pedig belátja, hogy rosszat tett, azt mondja, hogy 'azért annyira nem rossz, amit tettem', vagy ha valóban nagyon rossz, akkor pedig azt, hogy 'nem rossz szándékkal tettem'. Hogyha pedig azt is elismeri, hogy rossz szándékkal cselekedett, akkor úgy tesz, mint Ádám és Éva: azzal igyekszik menteni magát, hogy mások sugallták neki."

"Mit gondolsz, micsoda zűrzavar lehet a gőgös ember szívében, amikor fény derül csalárdságára, elvész a békéje, oda a becsülete, s megmarad a bűne?"

"Az ilyen ember, hacsak az isteni irgalom nem tekint rá kegyesen, s nem segíti, hogy csendben alávesse magát a többiek ítéletének, ami egyébként ilyen esetekben nagyon nehezen esik meg, hamarosan kihívó és szemtelen lesz."

"...minél inkább erőt vesz rajta a szabadosság, annál biztosabb abban, hogy csakis vágyai kielégítésében lelheti örömét."

"Ami csak eszébe jut, arról rosszindulatúan fondorkodik, amit szájára vesz, arról véresszájúan fröcsög, ami pedig keze ügyébe kerül, azzal aljas módon bánik."

[Az alázat és a gőg fokairól]

"A bűnös élvezet izgalma hamar tovaszállt, a tiltott gyönyörnek rövid úton vége lett: de az emlékezetbe keserű jeleket vésett, mocskos nyomokat hagyott maga után."

"És az üres látványosságok? Mondd, mivel gyarapítják a testet, mivel gazdagítják a lelket? Vigaszuk felszínes, hiábavaló és értéktelen. Keményebben mi mással vádolhatnám őket, mint ha azt mondom: aki a boldog nyugalomtól menekülve folytonos kíváncsi nyugtalanságot akar élvezni, mindig megtalálja azt, amit keres. Nincs bennük semmi valódi öröm. Ez már abból is világos, hogy puszta lezajlásuk jelenti minden értéküket."

"Végre elnyerted, te nagyravágyó, a méltóságot, amelyre régóta áhítoztál? Féltve őrizd, amire szert tettél! Megtöltötted, te pénzéhes, a raktáraidat? Vigyázz, el ne veszítsd, amid van! Földed bő termést hozott? Rombold le csűreidet, és csináltass nagyobbakat! Cseréld a szögletest kerekre, és mondogasd a lelkednek: 'Sok vagyonod van, hosszú évekig eltart'. De lesz, aki majd így szól hozzád: 'Te ostoba, ma éjjel számon kérik tőled a lelkedet! Amit felépítettél, ugyan kié lesz?' (Lk 12, 16-20)"

"Aki a pénzt szereti, nem telik be vele; aki a kicsapongást, az sem képes betelni; aki dicsőségre áhítozik, az sem éri el célját; aki ezt a világot szereti, sosem talál beteljesülést. Én ismerek embereket, akik beteltek ezzel a világgal, de csak mert minden emléke hányingerre késztette őket."

"Ádám oktalan fiai, látjátok: a sertések moslékát zabálva nem éhező lelketeket tápláljátok, hanem lelketek éhségének adtok további tápot."

"Pénzre vágyakozik, nem az igazságra, szeme a magasba kémlel (vö. Jób 41,25). Kielégíthetetlenül éhezi a tisztségeket, szomjazza az emberek dicséretét. Az irgalom érzülete messze van tőle: sokkal több örömet lel, ha tombolhat, ha zsarnoknak mutathatja magát. A vallást üzletnek tekinti."

"Hogy is ne kerülne veszélybe a tisztaság az élvezetek közepette, az alázat, ha gazdagság veszi körül, a jámborság az üzletelés közben, az igazság a sok beszéd között, a szeretet ebben a gonosz világban?"

[A megtérésről]
--------------------------

Szent Bernát írásait olvasva az ember egyrészt rájön arra, hogy 1000 éve az emberek pontosan olyan gyarlók és esendők voltak, mint ma, vagy akár azóta, amikor az első homo sapiensek megjelentek a földön. Semmi új a nap alatt; csak a csomagolás változott. Ma a sok nyomorult féreg nyakkendőt hord vagy magassarkúban tipeg; Bernát korában mindenki tetves és büdös lehetett. Odabent azonban mindenki ugyanaz.

Másrészt az is eszébe juthat az olvasónak, hogy bár Szent Bernát szavait elsősorban szerzetestársainak és a szerzetesi élet iránt érdeklődőknek szánta, de jó lenne, ha a mai oktatási rendszer kötelező tananyaggá tenné alsó-, közép- és felsőszintű vezetők, ún. managerek és üzletemberek, a kereskedelmi rádió, tévé és sajtó irányítói, szereplői és kihasznált celebjei/banáljai, a politikai "elit" résztvevői és a gazdaság szereplői számára.
Sőt, lehetne a személyi igazolvány és az állampolgárság megszerzésének "sine qua non"-ja is.

Szent Bernát szavai korunk magamutogató, egoista és önhitt világában irányadó erkölcsi regulaként szolgálhatnának az egész országra (és a világra) kiterjedő új játékban, melyben alekoszok, győzikék, vvévák és/vagy édenszandrák, néhány üzletember, cégvezető, tőzsdecápa, az RTL Klub, a TV2 és a többi kereskedelmi kanális nagybecsű vezetősége és jó pár üresfejű politikus (meg aki még erre érdemes) küzdene azért egy ciszterci szerzetesekből álló zsűri előtt, hogy leépítse személyiségét, odavesse a kutyáknak túlfejlett egóját, s megmutassa a világnak, hogy nem a ruha, a média, a pénztárca vagy a külső teszi az embert. A vesztesek Dante poklának megfelelő bugyraiba kerülnének, ki-ki érdemei szerint, a győztes pedig, miután teljesen átformált, új, alázatos személyiséget nyert, ünnepélyes keretek közt megtagadná saját korábbi énjét, a zsűri pedig egy egyszerű, a világ minden részén közvetített autodafé keretében máglyán elégetné, de lelke a mennyek országába jutna, s az örök dicsőség fényeskedne neki. Ő legalább megmenekülne az örök kárhozattól.

Hallelujah!

UI: a könyvet mindenféleképpen javasoljuk országunk nagyjainak, szeretett vezetőinknek, mindenkori feletteseinknek, s mindazoknak, akik reggelente online és nyomtatott sajtót olvasnak vagy bármilyen tévét néznek, plázába járnak, részei a mostani nyomorult, tescogazdaságosan értékmentes világnak.
Ebben a könyvben igazi értékre lelnek.

Battle Royale


Batoru rowaiaru

színes, japán dráma, 114 perc, 2000

Rendezte: Kinji Fukasaku

Szereplők: Tatsuya Fujiwara, Aki Maeda, Takeshi Kitano

Japánban az ezredfordulóra a társadalom felett elhatalmasodik az erőszak, óriási mértékben nő a munkanélküliség, és a diákok is fellázadnak az iskolákban. A kormány emiatt megalkot egy új oktatási törvényt: a Battle Royale-t. A törvény szerint évente véletlenszerűen kiválasztanak egy középiskolai osztályt, és a katonaság fegyveres kísérete mellett a diákokat elviszik egy lakatlan szigetre “játszani”. Minden tanuló kap egy hátizsákot, amelyben élelem, víz és valamilyen véletlenszerűen kisorsolt fegyver kap helyet. A fegyver bármi lehet: pisztoly, puska, kés, de akár egy egyszerű hétköznapi használati tárgy is, például egy távcső vagy egy fazék teteje.

Hogy ez még ne legyen elég, a diákokra ráerősítenek egy robbanóanyaggal és detonátorral ellátott nyakörvet, hogy az esetleges szökést is kizárják. Mikor minden tanuló kézhez kapta a felszerelését, kezdődhet a “játék”: meg kell ölniük egymást, amíg végül csak egy diák marad életben! Ám ha a mészárlás megkezdése utáni harmadik napon egynél több résztvevő van életben, akkor nincsen nyertes, a sziget számítógépes központjából távirányítással az összes túlélő nyakörvét felrobbantják. Vajon ki lesz a győztes…?

A veterán rendező, Kinji Fukasaku filmje brutalitása mellett kísérletet tesz, hogy bepillantson a gyermeki lélekbe, szerelembe, hiúságba, bosszúba és irigységbe. A modern Legyek urában nem a természet indukálja az ösztönök és a túlélés harcát, hanem saját embertársaink.

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=67985&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2

2011. május 22., vasárnap

Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó


Park Könyvkiadó Kft., Budapest 2008

138 oldal

Locked-in-syndrome (LIS=bezártság-szindróma): így nevezi a modern orvostudomány a teljes bénultság állapotát, amikor a beteg él, de ennek semmi jelét sem képes adni. A szó szoros értelmében önnön testébe zárva, megszakad minden kapcsolata a külvilággal. Ebbe az állapotba kerül Jean-Dominique Bauby, a brilliáns újságíró, a legnépszerűbb francia női magazin főszerkesztője. Életének negyvenharmadik évében, 1995. december 8-án agyvérzés érte, mély kómába zuhant, s mire abból magához tért, testének szinte egyetlen porcikáját sem tudta mozdítani, sem beszélni, sem nyelni, sőt kezdetben segítség nélkül még lélegezni sem tudott. A maradéktalan LIS-szindrómától egyetlen apró, de sorsdöntő dolog különbözteti meg: a bal szeme mozog. Ez a fél szem lesz összekötő kapcsa a külvilággal, embertársaival, az élettel. Ez a szem nem csak nézni tud, hanem pislantani is. Egy pislantás jelenti az igent, kettő a nemet. A látogató felmondja az ábécét, s egy pislantás megállítja a megfelelő betűnél. Így alakulnak ki a szavak, a mondatok, így tud társalogni, levelezni. Így írta ezt a könyvet is. Hosszú heteken át délelőttönként agyába véste a szöveg aznapi adagját, délután a szemével lediktálta, s még ki is javította az elkészült oldalt. Könyvével fölényesen ironikus, sorsával megbékélt, mégis szívszorító intenzitású jelentést küld egy világról, amelyet elképzelni is alig tudunk: a tehetetlen porhüvelybe, mint szkafanderbe zárva egy minden testi valójától függetlenné vált embernek már csak a szelleme él, verdes, mint a pillangó a szkafander üvegbúrája alatt.


http://www.libri.hu/konyv/szkafander-es-pillango.html
---------

"Régebben ezt úgy hívták, hogy gutaütés - és a beteg egyszerűen belehalt. Az újjáélesztési módszerek fejlődése agyafúrtabbá tette a büntetést. Életben marad az ember, de leteperi az, amit az angolszász orvostudomány joggal nevez locked-in szindrómának: a beteg tetőtől talpig béna, bezárva önmagába, a szelleme ép, és a bal szemhéjának verdesése lesz a kommunikáció egyetlen eszköze."

"Egyelőre azonban én volnék a legboldogabb ember a világon, ha le tudnám nyelni azt a sok nyálat, ami szüntelenül elárasztja a számat."

"Állítólag a világ minden táján a legkülönfélébb szellemeket hívják a segítségemre. Megkísérlek némi rendet teremteni a lelkeknek e hatalmas mozgásában. Amint értesülök róla, hogy valami bretagne-i kápolnában néhány gyertyát gyújtottak értem, vagy elénekeltek egy mantrát egy nepáli templomban, azonnal pontos célt tűzök ki e spirituális megnyilvánulások elé. Így bíztam rá jobb szememet egy kameruni marabura, akit egy barátnőm felkért, hogy szerezze meg nekem az afrikai istenek jóindulatát."

"Fél kilenckor érkezik a gyógytornásznő. Brigitte kisportolt alakú, profilja a római pénzérmék arcképeire emlékeztet."

"Ha már nyáladzanom kell, akkor legalább kasmírkendőbe."

"E S A R I N T U L O M D P C F B V H G J Q Z Y X K W
A vidám felvonulás látszólagos összevisszasága nem a véletlen műve, hanem a tudós számításé. Nem annyira ábécé ez, inkább sztárparádé, ahol minden betű aszerint kap helyet, hogy milyen sűrűn fordul elő a francia nyelvben. [...] Van létjogosultsága ennek az egész átrendeződésnek: megkönnyíti mindazok dolgát, akik megpróbálnak közvetlenül érintkezni velem."

"A túlérzékenyek zavarodnak össze leghamarabb."

"Aztán, egy délután, miközben éppen bajaimat panaszoltam a képmásának, megjelent egy ismeretlen alak, és közénk furakodott. A vitrinben visszatükröződött egy férfi arca, aki mintha dioxinos hordóból került volna ki. A szája ferde, az orra torz, a haja megtépázva, a tekintete csupa rémület. Egyik szemét bevarrták, a másik kiguvadt, mint Victor Hugo Káinjáé. Egy teljes percen át meredtem a kitágult pupillájára, nem fogtam fel, hogy ez egyszerűen én magam vagyok.
És ekkor különös eufória kerített hatalmába. Hát nemcsak száműzött, béna, néma, félig süket vagyok, megfosztva minden örömtől, és medúzalétre kárhoztatva, de ráadásul iszonyat rám nézni is."

"A kép egyik szélén helyezkedik el mintegy húsz, állandóan kómában fekvő szegény ördög, aki vég nélküli éjszakába merült a halál kapujában. Szobájukat soha nem hagyják el, mégis mindenki tudja, hogy ott vannak, és jelenlétük sajátos súllyal nehezedik a közösségre, akár a rossz lelkiismeret. A túlsó végén, az ottfelejtett öregek kolóniája mellett, ott találunk néhány rémült tekintetű, elhízott embert, akinek jelentős túlsúlyát szeretnék csökkenteni az orvosok. Középen megnyomorodottak döbbenetes hada alkotja a legnépesebb csoportot. Sportbalesetek, közlekedési balesetek és minden lehetséges és elképzelhető otthoni baleset túlélői töltenek átmeneti időt Berckben, amíg összetört tagjaikat fel nem újítják. Őket nevezem 'turistáknak'.
Végül, ha azt akarjuk, hogy a kép teljes legyen, kell keresni egy szögletet, ahová el lehet helyezni bennünket, tört szárnyú szárnyasokat, hangtalan papagájokat, a szerencsétlenség madarait, akik az ideggyógyászat egy zsákutcafolyosójába raktuk a fészkünket. Kétségtelen, hogy elcsúfítjuk a környezetet. Nagyon is jól megértem azt a kínos érzést, amelyet mozdulatlan és néma átvonulásunkkal keltünk a kevésbé szerencsétlen betegek körében."

"A gyomromba vezetett szonda útján napi két-három palack barnás folyadék lát el a szükséges kalóriákkal. Élvezetért élénk emlékezetemhez folyamodom, amely a gyönyör kimeríthetetlen forrásaként őrzi az ízeket és illatokat."

"'Logopédus' - ez a szó olvasható a Sandrine fehér köpenyére tűzött névkártyán. Ehelyett azonban ezt kellene odaírni: őrangyal. Ő az, aki létrehozta a kommunikációs kódot, amely nélkül el volnék vágva a külvilágtól."

"A telefon néha félbeszakítja a munkánkat. Felhasználom Sandrine jelenlétét arra, hogy valamelyik hozzátartozómmal kapcsolatba kerüljek, és röptében elkapjam az élet néhány apró jelét úgy, ahogyan egy pillangót kapunk el röptében. [...] Sokszor elgondolkodom, milyen hatással lehetnek ezek az egyirányú beszélgetések a partnereimre. Engem bizony kiborítanak. Mennyire vágyom rá, hogy gyengéd szólongatásaikra ne csak a csendemmel válaszoljak. Van, aki ezt elviselhetetlennek érzi. A kedves Florence nem szól hozzám, amíg hangosan bele nem lehelek a kagylóba, amelyet Sandrine szorít a fülemhez. 'Ott vagy, Jean-Do?' - nyugtalankodik Florence a vonal túlsó végén.
Meg kell hogy mondjam, időnként már magam sem tudom biztosan."

"Amikor apámmal utoljára együtt voltam, én borotváltam meg. [...] Most én vagyok az, akit minden reggel megborotválnak..."

"Ennél derűsebb ébredéseim is voltak életemben. Amikor magamhoz tértem azon a január végi reggelen, egy férfi hajolt fölém, és varrogatta szegény jobb szemhéjamat, tűvel-cérnával, mintha zoknit stoppolna. Eszméletlen rémület fogott el. Mi lesz, ha szemorvosi buzgalmával a bal szememet is bevarrja, egyetlen kapcsolatomat a külvilággal, börtönöm egyetlen nyílását, szkafanderem kisablakát?"

"A nap fénye beárad az ablakon. Ez az az óra, amikor ragyogó sugarait egyenesen az ágyam fejére irányítja. A búcsúzás izgalmában elfelejtettem jelt adni, hogy húzzák be a függönyt. Majdcsak jön egyszer egy ápoló."

"Minden a helyén volt, csak én magam hiányoztam. Én máshol voltam."

"Vasárnap van. Rémisztő a vasárnap, ha, szerencsétlenségemre, egyetlen látogató sem jelezte az érkezését. Semmiféle esemény nem fogja tehát megtörni az órák láncolatát."

"Az apró bugyelláris nyitva hagyott cipzárja mögött felfedezek egy szállodai szobakulcsot, egy metrójegyet és egy összehajtogatott százfrankost; egy Földre bocsátott űrszonda ezeket a tárgyakat vihetné magával, hogy rajtuk tanulmányozza a földlakóknál használatos lakóhelyek, szállítási eszközök és kereskedelmi csereügyletek módozatait. A látvány elcsüggeszt és elgondolkoztat. Találni-e a kozmoszban kulcsot, amely felnyithatja szkafanderem zárait? Végállomás nélküli metróvonalat? Pénzt a szabadságom visszavásárlására? Tovább kell kutatnom. Indulok."

-----------------------------

Különös szeretettel ajánljuk Jean-Dominique Bauby könyvét minden sikeres üzletember, nagymenő menedzser és önhitt politikus számára, celebeknek (tkp. banáloknak), a kereskedelmi tévékanálisok sztárjainak (tkp. a közélet kulturális éjszakájának egén levő fekete lyukainak), az élet sikeres oldalán a siker, pénz és csillogás KFT. együttes által is megénekelt mozivásznán felvonuló főszereplőinek. Hátha önnön jelentéktelenségükre is ráébrednek a könyv sorait olvasva. Bár az is lehet, hogy nem.
Jean-Dominique Bauby az Elle magazin egykor sikeres, 43 éves főszerkesztője egy decemberi napon kómába esik, s mire magához tér, már nem tud mozogni, beszélni, nyelni; csupán bal szemének pislogásával képes "kommunikálni".
Így diktálja le jelen könyvét, melynek megjelenése után alig tíz nappal a szerző meghal.
A könyv viszont, melyet kezében tart az olvasó magával ragadó, elképesztő, lenyűgöző tanúvallomás az emberi lét esendőségéről.
A kötetből film is készült; a leírt sorok ránk kényszerített gondolati szkafandere azonban talán még inkább arra készteti fantáziánk pillangóját, hogy átértékeljük saját hétköznapjainkat s életünk értékeit.

2011. május 21., szombat

Roberto Bolaño: Távoli csillag


Európa Könyvkiadó, Budapest 2010

172 oldal

Bolañót nem kimondottan a hatalom működése érdekli, hanem az egyén bűnei, és az Éjszaka Chilében történetéhez hasonlóan az, hogy az értelmiség milyen sorsra jut, hogyan és milyen szerepet vállal vagy nem vállal az elnyomás korában. - Benedek Márton recenziója Roberto Bolaño Távoli csillag című kötetéről.
Roberto Bolaño regényeinek magyar kiadása nem a legnagyobb jelentőségű művekkel kezdődik és nem is az eredeti kronológiát követi, de nincs ezzel semmi baj. Az Éjszaka Chilében (első, spanyol nyelvű megjelenés: 2000) és a magyarul decemberben kiadott Távoli csillag (1996) önmagukban is remek olvasmányok, és köszönhetően Scholz László fordításainak is, hatásos belépők a 2003-ban meghalt chilei író világába.
Ahogy a legtöbb Bolaño-regény, úgy a Távoli csillag sem nélkülözi az önéletrajzi elemeket. Ennek legegyértelműbb formája ugye a Pinochet-féle puccs, nyilván, ha húszévesen éljük át egy diktatúra kiépülését, az az egész életünkre hatással van. Bolañót nem kimondottan a hatalom működése érdekli, hanem az egyén bűnei, és az Éjszaka Chilében történetéhez hasonlóan az, hogy az értelmiség milyen sorsra jut, hogyan és milyen szerepet vállal vagy nem vállal az elnyomás korában.

A Távoli csillag az Allende-rezsim végnapjaiban, a concepcióni egyetemen kezdődik, természetesen irodalmi szemináriumon, ahol a névtelen narrátor és barátja sikertelenül próbálják megfejteni a titokzatos és hallgatag Alberto Ruiz-Taglét. Mire fény derül diáktársuk rejtett énjére, már minden megváltozik. Pinochet megkezdi tizenhét évig tartó uralmát, a narrátort kicsapják egyetemről és később Európába emigrál, Ruiz-Tagle pedig már rég nem Ruiz-Tagle, hanem Carlos Wieder, a rendszer ünnepelt katonája, a vezetők megbízható gyilkosa, aki repülőgépe füstjével írt versekkel ejti bámulatba az országot, sőt, a kontinenst. Erőszakos és hazafias soraiban hívei a „chilei faj új vaskorszakát” látják, Wieder azonban hamar elveszíti a katonai junta bizalmát. Látványos bemutatói már nem a hatalom és az avantgárd művészet gyümölcsöző együttélését hirdetik, hanem a halált dicsőítik, gyilkosságait már rég nem csak rendelésre hajtja végre. Aztán a saját brutalitását, vérengzéseit megörökítő fotótárlat bemutatása után végképp mennie kell, elhagyja Chilét, elfordul az irodalomtól, alig hallat magáról.

A Távoli csillag innen nézve krimi, hiszen a Wieder utáni évtizedekig húzódó hajsza történetét meséli el. Az üldözött a kezdetektől a szemünk előtt van, a regény vége pedig egyértelműen hard-boiled sztoriba fordul át, még egy hallgatag, kitartó, kemény nyomozó is feltűnik. Addig viszont nem beszélhetünk reális bűnüldözésről: az elbeszélő és Chilében maradt barátja ugyan akarva-akaratlanul követik, kutatják Wieder megnyilvánulásait, „megmártóznak az irodalom szartengerében”, jelentéktelen vagy kétes hírű periodikákon, szennylapokon, neonáci- és pornómagazinokon, na meg a megtörtént kínzásokra, vérontásokra utaló társasjátékokon keresztül; egykori diáktársuk hollétéről azonban fogalmuk sincs, nem is akarják megkeresni, nem hajtja őket bosszúvágy. Az apró nyomok feltárásával a feszültség mégis folyamatosan nő, és a sötét hangulatot azok a megoldások is fokozzák, amikor például nem a gyilkosság részletes leírását olvassuk, hanem azt, ahogy az elkövetők nyomában „behatol az éjszaka”, vagy amikor a fotókiállításon nem a képeket látjuk, hanem csak a közönség arcát belépés előtt, és kilépés után.

Ennek ellenére lehetnek, akik a Távoli csillagot nem találják lebilincselő kriminek, és azt gondolják majd, hogy csak a végén történik igazán izgalmas dolog, ráadásul csordultig teli van olyan karakterekkel, akiknek semmi köze a cselekményhez. Bolaño viszont ilyen, a történet az egy váz, de ugyanolyan fontos például az elfeledett (avagy soha nem is létező?) irodalmárok feltérképezése, a félresiklott, megbicsaklott karrierek bemutatása. Oldalakon keresztül olvashatunk vélt vagy valós írókról, obskúrus tollforgatókról, párszáz példányszámban kiadott művekről, könyvtárosokról, Németországból elmenekült, három földrészen bolyongó pszichiáterről, és így tovább. Külön fejezetet kap a narrátor két egykori tanára, akik az új rezsimben nem maradtak a pályán: egyikük nicaraguai, angolai, guatemalai szabadságharcosokhoz csatlakozik, a másik pedig Európában bolyong. De ezeket a részeket is úgy kell elképzelni, hogy beékelve megismerkedünk a 3. belorusz front főparancsnokának a sorsával, vagy egy olyan figurával, akiről azt olvassuk, hogy „a harmadik világban bajos művésznek lenni, ha szegény az ember, és nincsen karja, ráadásul buzi.”

Ezek a sorok nemcsak Bolaño irodalom-imádatát mutatják, hanem a Borges-szel egyértelműen rokonítható szerző humorát is. Pedig nem ez az első dolog, ami felmerül a neve hallatán, de ezek a mini-életutak és a megannyi egyéb utalás ugyanúgy lekötik a figyelmet, és kifejezetten szórakoztatóak. Megéri tehát belefogni az olvasásba, és pár óra után már alig várjuk, hogy behabzsolhassuk az életmű nagyobb falatait is.

http://www.litera.hu/hirek/ahova-nem-vezetnek-a-nyomok
----------------------------

"Salvador Allende elnöksége idején, 1971-ben vagy talán 1972-ben találkoztam először Carlos Wiederrel.
Akkoriban még Alberto Ruiz-Tagle néven mutatkozott be, és időnként eljárt Juan Stein költészeti szemináriumára ott lent, Concepciónban, a délvidék úgymond fővárosában. Nem mondanám, hogy jól ismertem."

"Noha már kapiskáltuk, hogy az álmokból gyakran lesznek rémálmok, minket ez akkor egyáltalán nem zavart."

"Hogy miért voltunk féltékenyek Ruiz-Tagléra? A többes szám itt megtévesztő. Egyedül én voltam rá féltékeny."

"Ruiz-Tagle egy fiúval sem volt jóban."

"Martita, mondta, én nagyon kevés dologban vagyok biztos, de az egyik az, hogy Ruiz-Tagle nem fogja forradalmasítani a chilei költészetet."

"A holttestek sosem kerülnek elő, illetve egyikük, egyetlenegy holttest később felbukkan egy tömegsírban: Angélica Garmendia, az én imádott, páratlan Angélica Garmendiám, de egyedül ő, talán azt bizonyítva, hogy Carlos Wieder is csak ember, nem isten."

"Banális, ha épp nem groteszk körülmények között tartóztattak le, de mivel börtönben voltam, tehát nem az utcán vagy egy kávézóban vagy épp otthon, bezárkózva a saját szobámba, ágyban heverészve (ez volt a legvalószínűbb a lehetőségek közt), szemtanúja lehettem Carlos Wieder első költői szereplésének, bár akkoriban fogalmam se volt, ki ez a Carlos Wieder, meg hogy mi lett a sorsuk a Garmendia nővéreknek."

"Ezúttal egyetlen szót írt az égre a pilóta - számításaim szerint épp a város középpontja felett járhatott -, de nagyobb betűkkel, mint korábban: TANULJATOK."

"A lux a világosság. Tenebrae a sötétség. Fiat a legyen. Legyen világosság, értjük? Nekem olasz autómárkaként hangzik a Fiat, mondtam. Ugyan dehogy, barátom. A legvégén pedig mindannyiunknak jó szerencsét kívánt. Gondolod?, kérdeztem. Igen, kivétel nélkül mindenkinek. Költő lehet, mondtam. Udvarias ember, az bizony, mondta Norberto."

"Carlos Wieder Concepción egén előadott első költői mutatványa nyomban ámulatot keltett nem egy nyugtalan chilei lélekben."

"1974-ben járunk, ha nem csal az emlékezetem. Egy szép napon megtudtuk a sajtóból, hogy Carlos Wieder több magánvállalat támogatásával a Déli-sarkra indul. Nehéz, sok-sok megállóval tarkított utazásról volt szó, de mindenütt, ahol leszállt, írt egy verset az égre. A hívei szerint a versek a chilei faj új vaskorszakát jelentik."

"Költészeti szemináriumunk vezetőjének, Julio Steinnek éppolyan torz a karrierje, mint amilyen a korabeli chilei történelem."

"És mesélt még a Csernyakovszkij családról is, nincstelen ukrán zsidók voltak, a sors szanaszét szórta őket a nagyvilágban. Rájöttünk, hogy Stein anyai nagyapja a tábornok apjának a testvére, tehát Stein az unokaöccse."

"Mit keres és miért tanít irodalmat Dél-Chilében Csernyakovszkij unokaöccse?, kérdezte önmagától, többnyire, amikor részeg volt."

"A puccs után eltűnt Stein, Bibianóval jó ideig halottnak hittük."

"Nem sokkal később örökre elmentem Chiléből."

"1973 utolsó vagy 1974 első napjaiban eltűnt Diego Soto is, Juan Stein jó barátja és vetélytársa."

"Talán minden másképp történt. 1974-ben nem volt ritka a hallucináció."

"Muñoz Cano azt állítja, hogy néhány képen felismerte a Garmendia nővéreket és más eltűnt személyeket. A legtöbbjük nő. A fényképek helyszíne alig változik, ami azt sejteti, hogy ugyanazon a helyen készültek. A nők próbababának tűnnek, olykor megcsonkított, felszabdalt manökennek, bár Muñoz Cano nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az esetek harminc százalékában még éltek az áldozatok, amikor a felvétel készült."

"Attól az éjszakától fogva csak zavaros, ellentmondó híreink vannak Carlos Wiederről, alakja hol feltűnik, hol eltűnik a homályba burkolózó chilei irodalom folyton változó színpadán; az a hír járja, hogy egy titkos éjszakai tárgyaláson kizárták a légierő kötelékéből, állítólag díszegyenruhában jelent meg a hadbíróság előtt, bár a hívei inkább úgy képzelték, hogy fekete, kozákos köpenyben állt ott, monokli a fél szemén, hosszú elefántcsont szipka a szájában."

"1977 vége felé megjelenik egy társasjáték (amolyan stratégiai war game), mely a Csendes-óceáni háborúra épül. de a szolid reklámkampány ellenére minden különösebb eredmény nélkül hamar eltűnik az ébredező hazai piacról.
A bennfentesek szerint (Bibiano O'Bryan nem cáfolja őket) Carlos Wieder találta ki."

"A játék szerzője (minden bizonnyal Wieder) szerint 1882-ben, egy sötét éjszakán alkotják meg a chilei fajt..."

"Minden jel arra mutatott, hogy Wieder hátat fordított az irodalomnak."

"Carlos Wieder apja - valószínűleg egyes-egyedül ő tudott a fia hollétéről - meghal 1990-ben. Urnafülkéje Valparaíso városi temetőjének egyik legszerényebb parcellájában van, senki sem látogatja.
A chilei irodalmi körökben lassan tért hódít az a tulajdonképpen megnyugtató gondolat (hisz változóban vannak az idők), hogy Carlos Wieder is halott."

"Polgárháborúkban csak gondot jelentenek a foglyok. Wieder és még sokan mások is ezt az elvet vallották, és a földrengésszerű történelmi változások közepette ugyan ki hibáztathatja, hogy túlteljesítette a parancsvégrehajtást? A kegyelemlövés, tette hozzá elgondolkodva, olykor előnyösebb, mint a későbbi büntetés. Carlos Wieder mintegy vulkán tetejéről nézte, uraim, a világot, és mindannyiótokat szinte a messzi távolból szemlélt, sőt még saját magát is, az ő szemében, elnézést az őszinteségért, mindannyian csak nyomorult férgek voltunk; ilyen volt ő; történelemfelfogása szerint a Természet nem passzív elem, épp ellenkezőleg, folyton mozgásban van és folyton háborgat bennünket, bár mi szánalmas tudatlanságunkban a balszerencsének vagy a sorsnak szoktuk tulajdonítani a csapásait..."

"Ekkor tűnik fel a színen Abel Romero, és én ekkor jelenek meg a színen. Minket is elfelejtett Chile.
Romero az Allende-korszak egyik rendőr sztárja volt."

"Mikor megkérdeztem, mi járatban van (akkor már beengedtem a lakásba, és feltettem a teavizet), azt felelte, hogy Carlos Wiedert keresi."

"Az én szememben, mondtam, Carlos Wieder bűnöző, nem költő."

"Ez az utolsó közleményem a szörnyek bolygójáról. Soha többé nem mártózom meg az irodalom szartengerében. Mostantól fogva nagy-nagy alázattal magamnak írom a verseimet, csak annyit dolgozom, hogy éhen ne haljak, és eszem ágában sincs publikálni."

---------------

Alberto Ruiz-Tagle/Carlos Wieder a chilei légierő pilótája/költő egyrészt a modern chilei költészet nagyon sajátos útjának egyik apostola (repülővel ír verseket az égre), másrészt a Pinochet-rezsim egyik tömeggyilkosa - a dolog abszurditásaként áldozatainak fényképeiből egy alkalommal kiállítást is szervez egy lakáson...ami persze már a hadseregnek is sok, s eltávolítják - Ruiz-Tagle/Wieder eltűnik szem elől. A kötet elbeszélője azonban nem nyugszik, s az Allende-kor egyik slágerrendőre segítségével felkutatja a büntetés alá nem vont költő-pilótát, majd - vélhetőleg - megölik.

A történet a Pinochet-korszak embertelenségeinek elbeszélése is egyben, a társadalmi igazságszolgáltatás igényével.

Nem túl könnyed nyári olvasmány, de rendkívül izgalmas, meghökkentő, el is borzasztó, de ugyanakkor élvezetes könyv.

Igazi gyöngyszem Chiléből.

2011. május 19., csütörtök

Kurt Vonnegut: Virágvasárnap


Maecenas Könyvkiadó, Budapest 2002

382 oldal

Ha Kurt Vonnegut nem ateista lenne, bizonyosan prédikátornak állt volna be valamelyik keresztény gyülekezethez.
Regényei ugyanis egytől-egyig meglehetősen nyíltan, és az évek előrehaladtával egyre didaktikusabban mondják ki a szerző humanista üzenetét: azért vagyunk itt e szánalmas sárgolyón, hogy kedvesek legyünk egymáshoz, függetlenül felebarátaink anyagi és társadalmi helyzetétől.
Kétségtelenül jézusi életszemlélet ez.

Nem véletlen tehát a címválasztás sem; a Virágvasárnap a Húsvét, vagyis a Krisztus kálváriájára és mennybemenetelére emlékező ünnepet előzi meg, benne a dicsőítés, a szenvedésekre való felkészülés és a megváltás ígérete sűrűsödik egybe.
Ugyanakkor a názáreti fiaskóra is emlékeztet - arra, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában. És ez lényegében Vonnegutra is igaz.

Ma már megállapítható, hogy talán két évtizedes tündöklés, az irodalomtudományi establishment őszinte érdeklődése és elismerése után Vonnegut mára legfeljebb lábjegyzet lett - vagy ha ennyire nem is súlyos a helyzet -, csupán néhány bekezdésnyi helyet érdemel az amerikai irodalomtörténetekben, talán Az ötös számú vágóhíd kivételével, amely legmaradandóbb alkotásának bizonyult.

Pedig ennél sokkal többet érdemel, ám a „hanyatlás” első jeleit, azt a tendenciát, amely hosszú távon e viszonylagos mellőzöttséghez vezetett, épp a Virágvasárnapnak elkeresztelt „önéletrajzi jegyzetek”-ben fedezhetjük fel.

A Virágvasárnap hagyományos kategóriákba igencsak nehezen besorolható mű. Vonnegut maga blivitnek hívja, és valahol az önéletrajzi vázlat, a zsurnalizmus, a propaganda és az antiregény furcsa egyvelege.
Miközben ténylegesen végigköveti Vonnegut életét német bevándorló őseinek többé-kevésbé vázlatos ismertetésétől egészen a vonneguti életmű visszatekintő értékeléséig (ebben a könyvben található a korábbi könyvek híres osztályzása), a hangsúly mégis a humanista üzenet sulykolására helyeződik.

A „szeressük egymást gyerekek” alaptétel parafrázisai beszédek, cikkek és összekötő passzusok egész sorában jelennek meg, és mivel ezúttal látszólag hiányzik a fiktív kerettörténet, a kevésbé meggyőződéses Vonnegut-olvasó megrettenhet a stilárisan pusztán ironikus hangvétele és humora miatt vonnegutiként azonosítható jegyzetregény cselekménysivárságától.

Némi színesítésként ebben a műben található „A nagy űrbaszás” című novellisztikus szösszenet, valamint a „Jekyll és Hyde napjainkban” börleszkbe forduló operettje, melyek ha nem is remekművek, kétségtelenül felettébb szórakoztatóak, az előbbi pedig kifejezetten elgondolkodtató, mindenekelőtt a ki nem bontott, de egyértelmű társadalomféltő kritika okán.

Pedig nem kis teljesítmény az, ahogy a mester vezérmotívumok, ki- és beemelések, nyelvi játékok segítségével koherenciát teremt a változatos szövegek között.
A vendégszövegek ráadásul nem is mind saját alkotások - Vonnegut legalábbis ezt állítja róluk, noha nehéz elhinni, hogy ne igazított volna rajtuk egy keveset, sőt, akár az egészről is kiderülhet, hogy csupán kitaláció, és minden egyes fejezet minden egyes mondata és szava Vonnegut sajátja.

Az is különösnek tetszik, hogy jóllehet a Virágvasárnap előtt megjelent már a Börtöntöltelék, melyet akár új minőségnek is nevezhetünk az életműben, a jelen kötet témájában egyértelműen visszatér a Börleszk nagycsalád-elméletéhez, amit szerzőnk a magány - modern korunk legsúlyosabb betegségének - gyógyírjaként kezel.
A Virágvasárnap ekképp akár a Börleszk komplementer-szövegének is tekinthető; ugyanannak a témának kétféleképpeni bejárását követhetjük végig bennük. Hiányérzetet viszont legfeljebb a „tényleges” regény el nem olvasása eredményezhet.

Ha elfogadjuk, hogy Vonnegut írói példaképe, a nagy humorista és jeles humanista Mark Twain írásműveinek színvonala nem egységesen magas, mégis kitüntetett helyet biztosítanak neki az amerikai és az egyetemes irodalomtörténetben, úgy vélem, Vonnegut is megérdemli ugyanezt.
Nyilván nem minden kísérlete eredményeképpen született korszakos alkotás, ám minden írását, így a Virágvasárnapot is átjárja a szellemesség és a mély emberszeretet, és egy jó tollú írótól talán ennyi is elég.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2007-04-14%2000:00:00/kurt-vonnegut-viragvasarnap
-------------------

"Jelen könyv egy amerikai zseni remekműve. Az elmúlt hat esztendőben iszonyú keményen dolgoztam e műalkotáson."

"Valójában nem gondolom úgy, hogy ez a könyv remekmű. Esetlennek találom. Meg nyersnek."

"Ha ön amerikai, meg kell engednie, hogy közösségében minden eszme szabadon keringhessen, nem csak az ön eszméi."

"...Wilson hitette el ezzel az országgal, hogy az ostobaság hazafiasság; hogy az ember legyen büszke, ha csak egy nyelvet ismer, és higgye, hogy minden egyéb kultúra alacsonyabb rendű és röhejes, gyalázat Istenre és a józan észre nézve egyaránt; hogy a művészek és a tanárok és általában az igyekvő emberek - csupa pojáca, ha az életben igazán számító problémákkal kerülnek szembe, és így tovább, tovább."

"A férfiakat annyira lefoglalta az anyagi sikerekért vívott küzdelem, hogy alig szenteltek figyelmet családjuknak. Csoda, hogy időt találtak gyermekeik nemzésére. Ám tegyük hozzá a férfiak védelmében: érzelmileg és lélektanilag motiváltak voltak, hogy fontosságra és értékekre tegyenek szert új környezetükben, s hogy sikeresek legyenek és bebizonyítsák, hogy értékes személyiségek. A siker mértéke főként a pénz volt. Aki gazdag, azt tisztelték."

"Akármit örököltél is apáidtól, ki is kell érdemelned, hogy valóban a tiéd legyen."

"Hanem aztán megtanultam, mennyire gyalázatos lehet az én vallásom, amikor Hirosimára ledobták az atombombát."

"Valójában egészen borzalmas rádöbbenni, hogy körülöttünk talán legtöbben annyira unalmasnak és lehangolónak találják a gépek szolgálatában eltöltött életüket, hogy még ha gyerekeik vannak, akkor se bánnák nagyon, ha az életet bármikor úgy eloltanák, mint a villanyt."

"A hazugságokat, amelyekkel bennünket etetnek az atomenergiáról, éppolyan ravaszul kimunkálták, mint Benvenuto Cellini a remekműveit. Fenemód jobban építették meg őket, mondhatom, mint magukat az atomerőműveket.
És mondom önöknek, hogy az ilyen hazugságok koholói mocskos kis majmok. Gyűlölöm őket. Lehet, hogy aranyosnak képzelik magukat. Nem aranyosak. Büdösek. Ha hagyjuk, mindent meg fognak ölni ezen a szépséges kék-zöld bolygón, a mi mai mondanivalónk cáfolásával - a gonosz, ostoba hazugságaikkal."

"Egy indianapolisi unokafivérem, aki középiskolai osztálytársam volt, nagyon vacakul boldogult a Michigani Egyetemen, miközben én vacakul boldogultam a Cornellen. Apja egyszer megkérdezte tőle, mi a gond, ő pedig szerintem csodálatra méltó választ adott:
- Hát nem tudod, apa? Ostoba vagyok."

"A nyelv egyszerűsége nem csak tisztességes, de talán egyenesen szent. A Biblia olyan mondattal kezdődik, ami jócskán belefér egy elevenebb tizennégy esztendősnek az íróképességébe: 'Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.1"

"Az írók legtöbbje vacakul beszél, ezért választ olyan hivatást, aminek a gyakorlása, ha kell, évekre az íróasztalhoz ragasztja, ahol azon töpreng, voltaképpen mit is akar kifejezni, és azt hogyan közölhetné a legkülönbül."

"A drezdai mészárlást sokan korrekt és egészen minimális bosszúnak tartják azért, ami a táborokban történt."

"A könyveimet országszerte kihajigálják az iskolai könyvtárakból - állítólagos obszcenitásuk miatt. Olvastam kisvárosi újságokhoz írt leveleket, amelyek Az ötös számú vágóhíd-at egy kalap alá veszik a Mély torok-kal meg a Hustler magazinnal. Hogy tudna valaki Az ötös számú vágóhíd-dal maszturbálni?

"Továbbá azt is el akarom mondani, hogy humorista többnyire a család legkisebb gyerekéből lesz."

"Algren kezet fogott Donosóval, de egy szót sem szólt hozzá, míg le nem értünk a földszintre. Vére eszébe jutott, mit is mondhatna egy chilei regényírónak.
- Kellemes lehet - mondta -, ha valaki ilyen hosszú és keskeny országból származik."

"Lehetséges, hogy sok regényíró skizofrén - legalább egy kicsikét? Hallucinálnak, látnak és hallanak olyasmit, amit egészséges ember nem érzékelne? Zavaros érzeteiket aranyra váltják az irodalmi piacon?"

"Azt mondom, ez a legemlékezetesebb, következésképpen a legtartósabb változat egy ismerős témára, és leplezetlenül kimondja, amit a többi változat csak sejtetett, amit a többi változat elkeseredett érzelgősséggel igyekezett leplezni: hogy sok életet, az őket élő emberek normái szerint, egyszerűen nem érdemes élni."

"A hajdani General Electric-féle népség iránti nem lanyhuló érdeklődésem oly mélyről jövő és megmagyarázhatatlan, hogy attól tartok,ez már nálam valamiféle örökletes tünet lehet. [...] ...a General Electric s a Szabad Vállalkozás Rendszere darwini alapon egész mást kívánt meg tőlünk: természetesen azt, hogy inkább vetélkedjünk."

"...a második világháború annyira rettenetes volt, hogy Adolf Hitler öngyilkos lett miatta. Gondoljanak bele: alighogy megszületett, máris időszerűnek látta, hogy végezzen magával."

"Azt hiszem, ez az egyik szép vonása a mi bolygónknak. Hogy olykor-olykor az ember segít a másik embernek."

"...a legtöbb ember nem tud olvasni, vagy legalábbis nem jelent neki élvezetet az olvasás.
Az olvasás olyan nehéz művelet, hogy az iskolában eltöltött idő java azzal telik, hogy ezt az egyet megtanuljuk. Ha ugyanannyi időt fordítottunk volna a műkorcsolyázás elsajátítására, ma már a hollywoodi jégrevük sztárjai lennénk, nem pedig könyvmolyok."

"És vajon nem buta dolog, hogy a mozi és a televízió korában így lelkendezzünk a könyvek láttán? A legkevésbé sem. Mert ha olvasási képességünket rácsatlakoztatjuk egy ilyen könyvtár lehetőségeire, mi leszünk a legszabadabb nők és férfiak és gyermekek.
És mert tudunk olvasni, nekünk nem kell arra várni, hogy valami médiamogul helyettünk eldöntse, miről gondolkodjunk és hogyan. Teletölthetjük a fejünket bármivel, ablaktól a zsiráfig, éjjel és nappal."

"A film tökéletes gyógyír azok számára, akik nem tudnak, vagy nem akarnak olvasni, és nincs fantáziájuk. Mivel nem tudnak képzelődni, színészeket és díszleteket kell mutatni nekik, persze a megfelelő aláfestő zenével, egyebekkel."

"Csak egyetlen gyógymód tartja életben a képzeletet: az olvasás.
Az olvasás erősíti a fantáziát, és arra készteti, hogy még erősebb legyen."

"Olyan tökéletesen tudatlan vagyok a szent dolgokat illetően, hogy számomra szent dolog a nyelv.
Az irodalom is szent dolog a számomra, ennyire keveset tudok a szent dolgokról."

"És még azt is gondolom, hogy az olvasás és az írás a meditáció legtartalmasabb formája. Még senki sem talált fel ennél is tartalmasabbat.
Ha a világtörténelem legérdekesebb elméinek műveit olvassuk, nem csak a saját elménkkel töprengünk, de az övékével is.
És ez számomra maga a csoda."

"Úgy kell élned, hogy mikor az utolsó ítélet napja eljön és ott állsz szemtől szembe Istennel, ezt mondhasd neki: Uram, én nagyon jó ember voltam, pedig nem is hittem Benned."

"Ez a világ nem siralomvölgy, ha körültekintéssel számba veszitek benne mindazt, ami valóban kiváló, és kihasználjátok ezeket, hogy mindenki boldog és elégedett legyen."

"Szókratész azt állította, hogy ha nem vizsgáljuk meg az életünket, akkor leélni sem érdemes."

"És elnézést kérek, ha bárkit megsértettem volna azáltal, hogy új vallás szükségességéről szónokoltam. Hajlandó vagyok a vallás szót a következő három másik szóval behelyettesíteni: őszinte erkölcsi rend. Kétségkívül szükségünk van rá. Egyszerűnek és logikusnak kell lennie, hogy mindenki megérthesse."

"Gonosz az, ami undort kelt. Jó az, ami örömmel tölt el, amitől felragyog a szemünk. E tekintetben tehát nem változna semmi. És vajon nem léphetnénk-e innen is tovább annak kinyilvánításával, hogy mindaz, ami megsebzi a bolygónkat: gonosz, és mindaz, ami begyógyítja és megőrzi: jó?"

"Bizonyosnak tűnik, hogy a jövő számos társadalmi konfliktust tartogat az önök számára. A gazdasági igazságosság követelése továbbra is napirenden marad. Akkor lesznek majd valóban ravasz vezetők, ha rájönnek, hogy az emberek nemi is annyira a több pénz miatt hangoskodnak, hanem hogy gyógyírt találjanak a magány ellen."

"A drezdai iszonyat rettenetesen sokba került. Előzőleg mindent aprólékosan elterveztek. Végül azonban a város felperzselésének semmi jelentősége nem volt. Az egész földgolyón csupán egyetlen személynek származott belőle haszna. Én vagyok az a személy. Megírtam ezt a könyvet, egy rakás pénzt hozott a konyhára, megteremtette a hírnevemet, amely olyan, amilyen!
Ha jól számolom, minden egyes halott emberen kerestem két vagy három dollárt. Ez aztán a jó bolt!"

"Átnéztem a Káma Szútra névmutatóját, vajon szerepel-e benne valamiképp az agglegénység, a cölibátus, esetleg a szex nélküli élvezet címszava. Mellesleg ez az ember legáltalánosabb szexuális élménye. Nem találtam ilyen értelmű fogalmat a könyvben, pedig szépen és könnyen lehetne illusztrálni: elég hozzá egy üres, hófehér oldal."

"...ami a maszturbálást illeti, szívesebben emlékszem vissza erre a kifejezésre úgy, ahogy Milos Forman, a filmrendező említette, igencsak jókedvűen.
- Tudod, miért szeretek maszturbálni? - kérdezte.
- Miért szeretsz maszturbálni, Milos?
- Mert utána nem kell beszélgetni - felelte."

"Az emberek nem a prédikáció kedvéért jönnek el a templomba, hanem hogy fényes nappal is Istenről álmodhassanak."

-------------

Aki szereti Vonnegut írásait, bizonyára már olvasta a Virágvasárnapot is - ha meg még nem olvasta volna, olvassa el.
Egy ateista prédikátor hitelveinek páratlan összefoglalása ez a könyv, olyan credo a szeretet világvallása (Vonnegut szavaival: őszinte erkölcsi rendje) mellett, hogy bizton állíthatjuk, a néhány éve elhunyt német-amerikai szerző halála után az emberiségért és a szeresd felebarátod elvének rettenthetetlen harcosaként folytatott küzdelmeiért az ateista mennyországba került.
Hihetetlen életigenlés, pozitív világszemlélet, a jóra való törekvés hatja át a könyv lapjait - s mindezt vonneguti gúnnyal és öngúnnyal meglocsolva.
A Virágvasárnapot olvasva kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy számos ateista erkölcsösebb lehet, mint oly sok, magát képmutató módon vallásosnak hirdető embertársunk.
Ahogy a szerző mondja: "Úgy kell élned, hogy mikor az utolsó ítélet napja eljön és ott állsz szemtől szembe Istennel, ezt mondhasd neki: Uram, én nagyon jó ember voltam, pedig nem is hittem Benned."
Ajánljuk a könyvet mindenkinek, hiszen - Vonnegut szavaival: "Ha a világtörténelem legérdekesebb elméinek műveit olvassuk, nem csak a saját elménkkel töprengünk, de az övékével is.
És ez számomra maga a csoda."

2011. május 15., vasárnap

Kaméleon


színes, magyar szélhámosfilm, 103 perc, 2008

Rendezte: Goda Krisztina

Szereplők: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Trill Zsolt, Csányi Sándor, Kulka János, László Zsolt

Farkas Gábor hivatásos házasságszédelgő. Nem panaszkodhat, jól fut a szekere. A jóképű harmincas férfi magabiztosan hálózza be a magányos, csúnyácska nőket. Ígérgetésben, bókokban nincs hiány, és a végén mindig lelép a megtakarított pénzükkel. Egyik nap Farkasnak elege lesz a rutinfeladatokból, a középszerű, butácska nőkből, igazi kihívásra vágyik. Találkozik Hannával, a gazdag és híres balerinával, és elhatározza, hogy magába bolondítja a lányt. Hannánál azonban nem működnek a korábban jól bevált trükkök. Úgy tűnik, más stratégiára van szükség.

http://www.port.hu/kameleon/pls/fi/films.film_page?i_film_id=98455

2011. május 14., szombat

Hannah és nővérei


Hannah and Her Sisters

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 103 perc, 1986

Rendezte: Woody Allen

Szereplők: Mia Farrow, Dianne Wiest, Barbara Hershey, Woody Allen, Michael Caine, Carrie Fisher, Max von Sydow

Az amerikaiak meghitt családi ünnepe, a Hálaadás napja fogja keretbe az egy évet felölelő, szerteágazó családtörténetet. Az ünnepre gyülekeznek Hannah, Holly és Lee, a New York-i művészcsalád lányai. A biztosítási ügynök férj hűtlensége miatt azonban minden a feje tetejére áll. Elliott a már-már ellenszenvesen tökéletes feleségének a húgába szeretett bele, ráadásul Lee viszonozza a férfi "vad" szenvedélyét. A neurotikus harmadik nővérnek, Holly-nak viszont a füle cseng, még az is lehet, hogy agytumora van

http://www.port.hu/hannah_es_noverei_hannah_and_her_sisters/pls/fi/films.film_page?i_film_id=974

Robert Graves: A vitéz Belizár


Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1967
447 oldal

A világhírű Claudius-regények írója Belizár bizánci hadvezér élettörténetének keretében monumentális, élettől duzzadó, színpompás freskót festett az I. sz. VI. század görög-római és „barbár” társadalmainak eseményeiről. A könyv lapjain megelevenednek a kor kiemelkedő személyiségei, elénk tárul a bomladozó római birodalom külső és belső hanyatlásának arculata, melyet csak ideig-óráig kendőzhet el a győzelmes hadjáratok dicsősége, és a császári udvar ragyogása. Országok és egyének sorsa fonódik össze drámai módon, s az olvasó úgy érzi, mintha a történet valamennyi szereplője személyes ismerőse lenne. Graves könyve, nemcsak nemes szórakozást nyújt, hanem komoly történelmi ismeretekkel is gazdagít, s valóságos vezérfonalul szolgál e homályos, zűrzavaros, de igen érdekes korszak megértéséhez.


http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-vitez-belizar&ID=22922
--------------------------

"Belizár letette az esküt, megtagadva a világi dolgokat, s megfogadta, hogy ellenáll a test vágyainak és az ördög csábításainak."

"Jómagam, e görög nyelvű munka szerzője, jelentéktelen személyiség vagyok, egyszerű cseléd: de csaknem egész életemet Antonina szolgálatában töltöttem, Antonináéban, aki ugyanennek a Belizárnak volt a felesége, és így hitelt érdemel az, amit írok."

"Ez volt tehát Belizár első esküje a három közül, melyet életében tett. Másodszor a császárra esküdött fel, az öreg Anastasius császárra, akinek uralkodása alatt született, s később Anastasius két utódjára; harmadszor úrnőmnek, Antoninának esküdött örök hűséget."

"Belizár a mi Urunk ötszázadik esztendejében született, s ezt édesanyja baljóslatú jelnek tartotta. Hite szerint ugyanis a Sátán ezer évre kapott uralmat a földön, amelynek leteltével az emberiség végül eljut a megváltáshoz. Így tehát, mint mondta, egyetlen fia születésének éve kellős közepére esik ennek a hosszú, sötét éjszakának, mely elválasztja a dicsőség első napját a másodiktól. De én, Eugenius, az eunuch, bevallom, hogy az ilyen véleményeket puszta babonának és értelmes emberhez semmiképpen sem méltó hiedelemnek tartom; úrnőm, Antonina is egy nézeten volt velem."

"...Belizár szláv ősöktől származott - amint azt neve, Beli Car, vagyis Fehér Herceg is mutatja; a pogány szlávok pedig, akik túl a Dunán élnek, híres nyilazók és lovasok. Belizár családja száz éve előtt telepedett le Csermenben, és teljesen elrómaiasodott. A család a nemesség három rendjében már a másodikig emelkedett."

"Palaeologus idézte Leó pápa szavait, melyeket jómagam, ha valaha is hallottam őket, már elfelejtettem, de lényegük körülbelül ennyi volt: A Fiú nem kizárólag Isten, ami az őrült acuaniták véleménye, és nem is csupán embert, ami az istentelen plotiniánusok hite; nem is olyan ember, akiből az istenség némely vonatkozása hiányzik, mint ahogyan az ostoba apollináriusok tartják; a Fiúnak két egyesített természete s lényege van, emberi és isteni úgy, ahogy az Írás mondja: 'Én és Atyám egyek vagyunk', és 'Atyám nagyobb, mint Én'; és hogy az emberi lényeg, amelynél fogva a Fiú alacsonyabbrendű az Atyánál, nem von le semmit isteni lényegéből, amely által a Fiú egyenlő az Atyával."

"Ilyenformán Belizár már akkor, gyermekkorában három nyelven beszélt: családi birtokának thrák nyelvjárásán; latinul, ahogyan édesanyja és édesanyja káplánja beszéltek vele; végül görögül, a keleti birodalom köznyelvén - bár ezen még nem teljesen folyékonyan."

"Malthus iskolája Drinápoly városának középpontjában volt, és nem tartozott azokhoz a szerzetesi iskolákhoz, melyekben a nevelést nyomorúságosan csak a Szentírás kenyerére és vizére korlátozzák. A kenyér is jó, a víz is jó, de a testi rosszultápláltság, melyet meg lehet figyelni kizárólag kenyéren és vizen élő foglyoknál vagy szegény parasztoknál, megtalálja a maga megfelelőjét bizonyos papok szellemi rosszultápláltságában."

"- Mondjátok, fiúk, vajon ez a nagypapa hozza-e unokáit az iskolába, hogy megtanulják a hic, haec, hoc-ot, vagy pedig a fiúk hozzák őt ide, hogy ő tanuljon?"

"Igaz, eredetileg Piros és Fehér párt is volt a Hippodromban, a kocsiversenyző csarnokban, a nyarat és a telet képviselve éppúgy, mint ahogy a Zöld jelentette a tavaszt és a Kék az őszt. De a kocsiversenyeken most már csak két kocsi küzdhetett a másik kettő ellen, nem négy-négy kocsi egymás ellen, így a Fehérek és a Pirosak beolvadtak a Kék vagy a Zöld pártba."

"Nos, tegyük fel, hogy a hun íjászt és a gót lándzsást egyetlen harcosban tudnánk egyesíteni és úgy civilizálni, mint egy rómait, rendes tábori fegyelemnek alávetve - azt hiszem, ebből olyan katona lenne, aki, amennyire ez elképzelhető, megközelítené a tökéletességet. És római volna, mind nevében, mind szellemében. Ilyen csapatokat akarok egyszer majd csatába vezetni."

"A názáreti zsinagógában elhelyezte azt a szarutáblába kötött ábécés könyvet, amelyből a gyermek Jézus tanult, és azt a padot, amelyen a többi gyerekkel együtt ült. Gazdám, Barak, minden alkalommal így szólt a zarándokokhoz:
- Ezt a padot bármelyik keresztény könnyen elmozdíthatja vagy felemelheti, de zsidó meg sem billentheti.
Véletlenül persze mindig akadt egy-két zsidó a közelben, aki be tudta bizonyítani Barak állításának egyik felét, míg a keresztény zarándokok, ha hajlandók voltak fizetni ezért a megtiszteltetésért, személyesen meggyőződhettek az állítás második felének igaz voltáról."

"Bizonyára meghökkenti az olvasót a 'megarai szfinx' kifejezés. Valamelyik epigramma-költő adta ezt a nevet Konstantinápoly prostituáltjainak. A szfinx mindent felhabzsoló, titkait magába záró szörny, Megara meg az a görög város, amely először gyarmatosította Konstantinápolyt."

"Sok neve van: a görögök számára hivatalosan Konstantinopolis, Konstantinápoly; közhasználatban Byzantium, Bizánc; az irodalmi műveltségű rómaiak számára Új Róma; a gótok és más germán barbárok számára Micklegarth; bulgárok Kesarordának nevezik, a szlávok Carigrádnak - a világ csodája ez a város, amelyet én otthonomnak tartok."

"Erre aztán Theodora nevetve mondta Antoninának:
- Drágám, amit a te férjed nem tud elérni számunkra jósága által, azt majd az én férjem keresztülviszi démoni tulajdonságaival."

"Így kezdődött bizalmas viszonyuk, és Justinianust lebilincselte ez a bűnbánó Madolna, hiszen ugyebár Szent Mária Magdolna is prostituált volt egykoron. Ettől fogva Justinianus, valahányszor csak a házba jött, egyenesen felment Theodora szobájába. Hogy mi történt köztük a Szentháromságról szóló vitákon, a megkereszteletlen csecsemők lelkének sorsáról és hasonló tárgyakról folytatott beszélgetéseken kívül, azt nem tudom; de az tény, hogy a rokka csendesen állt a látogatás tartama alatt."

"A Kékek politikai okokból ortodoxok voltak. A Zöldek vagy a monofizitákkal való megegyezés, vagy a teljes monofizitizmus mellett kardoskodtak."

"A gepidák hosszú harci bárddal lóhátról küzdöttek, harsogva beszéltek, és sárga hajukat avas vajjal kenték. Mint a legtöbb germán törzs, ők is gauokba, körülbelül ötezer főnyi közösségekbe szervezkedtek, mindegyik gau egy-egy nemesember vezetése alatt állt, és egy-egy gau körülbelül ezer felfegyverzett harcost adott a nemzeti hadseregbe."

"Annyi tény, hogy Belizár rendszeres, tisztességes életet élt, és a hosszú évek alatt csak egyetlen vállalkozásával bukott meg; ezt Porphyrius, a híres bálna ellen vezette, amely idestova huszonöt éve veszélyeztette a Bosporus és a Fekete-tenger hajózását, de sehogy sem tudták megölni vagy tőrbe csalni. Köztudomás szerint ez volt az egyetlen bálna, mely valaha is a Földközi-tengerben ütött tanyát."

"A rómaiak császára és a perzsák nagykirálya régóta ellenségek, s közben mégis úgy vélekednek egymásról, hogy ők ketten a 'világ két szeme' és 'a civilizáció két világítótornya'."

"Az ellenségeskedés több ok miatt tört ki, legfőképpen a selyem nagykereskedelmi ára miatt."

"Röviddel megérkezésünk után Justinus utódaként Justinianus lett a császár. Theodora ekkor már a felesége volt; az öreg nagynéni időközben meghalt, Justinus pedig unokaöccse kedvéért hatálytalanította azt a törvényt, amely nem engedte meg, hogy patríciusok volt színésznőt vegyenek feleségül."

"- Csinos kislány. A tiéd?
- Igen, felséges asszonyom.
- Neve?
- Márta, felséges asszonyom.
- Miért Márta?
- Keresztény név, felség, a gyermeket megkeresztelték.
- De miért nem Mária? Vagy Erzsébet? Vagy Dorcas? Vagy Anna? Vagy Zoé?"

"A nestorianusok szerint a Fiúnak két teljes természete van, egy emberi és egy isteni, mindegyik teljes, és ezért személyes, minthogy a személyiség a teljes természetnek lényeges része. Épp ezért nem lehet úgy felfogni, hogy ez a két természet, e két lényeg egyesült, mint ahogy az ortodoxok tartják, hanem csak úgy, hogy ezek egymás mellett léteznek. Ami a Fiú isteni természetét illeti, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az Atya benne lakozott, mint ahogyan az Atya lakozik a Szentlélekben is, de sokkal kisebb mértékben. Ezt a nézetet anatéma alá vetették, mert - úgymond - csökkenti a Fiú méltóságát, és veszélyesen megközelíti a plotiniusi istenkáromlást, amely a Fiútól brutálisan megtagad minden isteni mivoltot."

"Kissé bővebben kell szólnom a hunokról. Többféle hun nemzetség van, melyek Európában és Ázsiában, a római és perzsa birodalmaktól északra az egész vad vidéket elfoglalják a kárpáti hegyektől egészen Kínáig. Ismerünk fehér hunokat, masszagéta hunokat, heruliánus hunokat, bulgáriai hunokat, tatárokat és még sok mást."

"A törpeszerű, visszataszítóan csúnya Narses Perzsa-Örményországban született, s Konstantinápoly legokosabb emberének tartották. Természetesen eunuch volt."

"Nos, mi eunuchok a kelet-római civilizációnak jellegzetességei vagyunk, és igen hasznos szerepet töltünk be benne."

"Ismételjem-e, amit már elmondtam a Zöldek és a Kékek között dúló vad gyűlölet pusztító hatásairól? Egyre ingerültebb, egyre szenvedélyesebb vitákat folytatta a Fiú lényegéről, s ezzel éppen a Szentírás egyik próféciáját váltották valóra."

"Az olvasó valószínűleg többet szeretne hallani arról, hogy Justinianus miképpen viselkedett császár korában. Ez a férfi az ellentmondások tömegét egyesítette magában, amelyek legtöbbje abból fakadt, hogy olthatatlan becsvágya örökös küzdelemben állt gyávaságával és aljasságával."

"Justinianus most nagy hadjáratot tervezett a vandálok, e folyton vándorló nép ellen, amelynek fővárosa az Észak-Afrikában levő Karthago volt. Theodora határozott kívánságára Justinianus a parancsnokságot teljes egészében Belizárra ruházta."

"Abban az időben, amikor a germánokat kereszténységre térítette Ulfilas, Constantinus császár kortársa, aki gót nyelvre lefordította a Szentírást - kivéve a Királyok Könyvét, mert félt, hogy az feltüzeli katonai szenvedélyeiket -, ez az ariánus eretnekség igen elterjedt, és kis híján az egyház ortodox álláspontja lett. A germánok szívesen vették, mert egyszerű, barbár hitnek látszott, lényegében tulajdon istenfogalmukat igazolta. Az ariánusok szerint az Atya mérhetetlenül magasabb rendű az embernél, és nincs igazi közvetítő az Atya és az emberek között, még a Fiú sem volt az, hiszen ő sem ismerhette meg soha teljesen a Atyát, és mialatt itt élt a földön, ő is végigélte az ember minden lelkiállapotát, érzett haragot, szomorúságot, kétségbeesést, megaláztatást, mint ahogy azt az evangélisták valóban le is írták. A Fiú tehát az ariánusok szerint nem isten, de azért valami félistenfajta, valami középlény, aki azonban lényegében más, mint az Atya, semmiben sem hasonlít rá, hiszen az Atya már a világ előtt létezett, ő volt a semmiből teremtett minden. Minthogy a germánok hittek egy mérhetetlen hatalmú és személyes természetű Odin nevű istenben és hittek még faji ősükben, egy 'Mann' nevű félistenben (Mann germánul embert jelent), aki úgyszólván semmiből keletkezett - tulajdonképpen nem hitet cseréltek, mint inkább csak az elnevezéseket változtatták meg."

"A vandálok számára a római Afrika is Ígéret Földje volt, és a régi Kánaánra emlékeztetett szőleivel, búzatábláival, fügefaligeteivel és falakkal körülvett városaival."

"Erőszak nem is történt olyan értelemben, hogy a nőket akaratuk ellenére kényszerítették volna szeretkezésre. De a nők, akiknek nagy része szokatlanul szép volt és majdnem valamennyi igen ápolt, komoly szenvedéllyel szeretkezett. Semmi okuk nem volt ugyanis arra, hogy hűségesek maradjanak olyan férjeikhez, akik gyáva módon cserbenhagyták őket."

"Noha a vandálokat kétségbevonhatatlanul teljesen eltiportuk, az ország belső részén élő mórok továbbra is állandó fenyegetést jelentettek embereinknek és a diocézis nyolcmillió békés római-afrikaijának."

"Theodora utólag közölte Justinianusszal, hogy ha a 'Nagy' címet el akarja nyerni, nagylelkűnek kell mutatkoznia, és kegyének látható jeleivel kell kitüntetnie Belizárt. justinianus ezért a következő évre konzullá nevezte ki a hadvezért."

"A gótok mégsem nagyon bíztak Theudahadban, mert latin verseket fabrikált, görög szónokokkal szeretett vitatkozni, és büszke volt széles körű tanultságára. Számukra néhány vad germán harci ballada, a Miatyánk és az ariánus Hiszekegy tudása untig elegendő műveltség volt. A civilizáció fényűző időszaka alatt ők nem korcsosultak el, mint a vandálok, de hasznot sem húztak hatvanéves itáliai tartózkodásukból olyan értelemben, hogy irodalmi oktatással fejlesztették volna értelmüket. Theudahadot sem azért nézték le, mert tudása üres és meddő, hanem egyszerűen azért, mert tanult ember. Ez a magatartás jellemezte őket: elmulasztották, hogy barbár harci képességeiket megerősítsék azzal a tudással, amely csak könyvekből szerezhető meg. Kivált az erődépítés és az ostromlás elméletében voltak igen tudatlanok."

"Dél-Itália elfoglalása így nem folyamatos csaták sorozata volt, csupán egyszerű menetelés, mert a gótok szétszéledtek."

"Bevallom, Róma látványa csalódást okozott nekem. Valóban tiszteletre méltó és roppant nagy város, sok figyelemre méltó épülettel, amelyek közül a legnagyobbak valóban túlszárnyalnak mindent, amit Konstantinápoly e téren fel tud mutatni."

"A római szenátus és a papság melegen üdvözölt bennünket és sürgetett, hogy vonuljunk Ravenna ellen, s pusztítsuk el a trónbitorló Wittichet, mielőtt még ideje lenne seregeit összeszedni."

"Silverius pápa árulását úrnőm ébersége leplezte le."

"- Uraim, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a háború megfelelő vezetésére vonatkozó véleményeink eltérnek egymástól."

"Ravenna a látszólagos ellentmondások városa. Lagúnákra épült."

"Senki se higgye, hogy Belizárt azért hívták vissza Keletről, mintha vértelen és dicsőséges carchemisi győzelméért a császár fényesen meg akarta volna jutalmazni."

"A Konstantinápolyba visszatért Belizárt Justinianus előbb aljas módon összeszidta, aztán pedig - és ezt Belizár nehezebben tudta elviselni - kijelentette, hogy elnéző jóindulattal lesz iránta."

"- Jönnek a hunok, jönnek! Pusztítanak, öldökölnek, mint megvadult bikák dühöngő csordái. Ó Isten, irgalmazz nekünk!"

"Azt mondják, a császár gúnyból az igazságos tárgyalás látszatát akarta kelteni és megkérdezte:
- Nincsenek tisztességes, szavahihető tanúid, uram, akiknek kihallgatását óhajtanád ártatlanságod bizonyítására? - Belizár így felelt:
- Vannak, Felség. Négy ilyen tanúm van.
- Kik azok? Itt tartózkodnak a városban?
- Nem, Felség.
- Akkor is nevezd meg őket.
- Geilimer, a vandálok egykori királya, Wittich, a gótok egykori királya, Khosrou, a perzsák nagykirálya és Zabergan, a bulgáriai hunok kánja. Ők jól tudják, hogy nem voltam soha áruló."

"Mert Belizár egyszerű hittel csüngött az erényen, és sohasem tért el előle."

--------------------------

Robert Graves kaleidoszkópja az időszámításunk utáni VI. századból: a Justinianus császárnak világot hódító Belizár személyén keresztül megismerhetjük a kor bizánci intrikáit, betekintést nyerünk a Kékek és a Zöldek pártjának vetélkedésébe a Hippodromon belül és kívül; megtudjuk, hogyan lett az egykori prostituált, a "férfiakat megszégyenítő műveltséggel rendelkező" Theodora a bizánci császár hitvese; megismerjük a bizánciak hadjáratait a perzsák, a vandálok, a gótok és a "bulgáriai hunok" ellen; aprólékos ismereteket nyerhetünk a kereszténység különböző irányzatairól, a homousion-homoiusion vita Madách által is citált világából; ma is ismert, végtelenül színes anekdotákat olvashatunk az ókorból; s a történelemkönyvek világán túl bepillantást kapunk az uralkodójához végsőkig hű hadvezér és alattvaló Belizár valamint ura, a reá féltékeny, gyanakvó, bosszúálló - a regényben legalábbis ekként feltüntetett - Nagy Justinianus korába.

Vannak itt mindenféle keresztény szekták: apollináriusok, plotiniánusok, nestoriánusok, ariánusok, rég letűnt vallási irányzatok.
Vannak itt mindenféle népek: hunok számos fajtája, gepidák, vizigótok, osztrogótok, thrákok, szlávok minden mennyiségben, perzsák, vandálok, rég kihalt népek.
Vannak itt Kékek és Zöldek, politikai frakciók számos változatban.
Vannak itt eunuchok és prostituáltak, királyok és császárok, hadvezérek és közemberek, akik bár rég halottak mind, de valami olyan szellemi és lelki gazdagságot képviselnek, amit napjaink üresfejű és szubkulturális közszereplői még csak elképzelni sem tudnak.

Ha esetleg valaki azt gondolná, hogy a klasszika-filológia meddő méhéből kevés életteli dolog foganhat, vagy akár az ókortudomány kiszáradt emlőiből kevés értékes információt szívhat magába az ember gyereke, feltétlenül olvassa el Robert Graves könyvét - remélhetőleg olyan pezsgő és életteli világra bukkan benne, amely százszor, ezerszer lenyűgözőbb, mint napjaink plázamátrixa és az azt átszövő banalitások pókhálójának undorító szövevénye.

Hihetetlen gazdag olvasmány, máig ható üzenettel.

Zelig


színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 76 perc, 1983

Rendezte: Woody Allen

Szereplők: Woody Allen, Mia Farrow

Amerika imádja a szenzációkat, Leonard Zelig pedig maga a csoda. Úgy próbál menekülni élete konfliktusaitól, hogy a lehető legtökéletesebben alkalmazkodik környezetéhez. Ez idővel olyan jól megy neki, hogy képes lesz teljesen idomulni bárkihez, bármihez. A kaméleon-ember sokáig ébren tartja az emberek millióinak érdeklődését. Az átváltozó-művészt tanulmányozó pszichiáternő hamarosan az élettársa lesz az egyéniség nélküli embernek, akinek gyógyulási folyamatát egy egész ország kíséri figyelemmel - és Zelig története igazán bővelkedik fordulatokban.

http://www.port.hu/zelig/pls/fi/films.film_page?i_film_id=67176

2011. május 11., szerda

Hétalvó


Sleeper

színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi vígjáték, 84 perc, 1973

Rendezte: Woody Allen

Szereplők: Woody Allen, Diane Keaton

A két évszázadnyi kómából a messzi jövőben felébredő szaxofonista a túlszervezett társadalom ellen lázadó csoport tagja lesz. Miles Monroe-t még 1973-ban hibernálták egy balul sikerült operáció után, s kétszáz évvel később egy tudóscsoport a legnagyobb titokban feléleszti. Miles kezdetben döbbenten szemléli a szép új világot, ahol egy tolószékes diktátor az úr, egy fehér kutya dönt mindenről, és az Orgazmatron nevű gép szimulálja a szexet, s egyúttal gyóntatószékként is szolgál. A földalatti mozgalom azonnal fontos feladatot bíz rá, de a rendőrség elől menekülve kénytelen egy háztartási robot bádogburkában megbújni, mígnem egy szépségverseny favoritjai között találja magát...

http://www.port.hu/hetalvo_sleeper/pls/fi/films.film_page?i_film_id=26441

2011. május 9., hétfő

A vörös bolygó


Red Planet


színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 106 perc, 2000

Rendezte: Antony Hoffman

Szereplők: Carrie-Anne Moss, Val Kilmer

2055. A Földön lassan kifogynak az élelmiszertartalékok, ezért egy tudósokból és szakértőkből álló expedíciót küldenek a Marsra, hogy ott próbáljanak megfelelő táplálékot találni az emberiség számára. Az idegen környezet és az összezártság mindenkiből kihozza a legrejtettebb tulajdonságait.

http://www.port.hu/a_voros_bolygo_red_planet/pls/fi/films.film_page?i_film_id=32361

Csupasz pisztoly 2 1/2


The Naked Gun 2 1/2: The Smell of Fear


színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 85 perc, 1991


Rendezte: David Zucker

Szereplők: Leslie Nielsen, Priscilla Presley, O. J. Simpson

Dr. Meinheimer az elnök tudományos tanácsadója. A neves tudós új felfedezése csapást mérne az atomenergia-lobbira. A férfit azonban elrabolják, és egy hasonmást ültetnek a helyére, aki egészen más vonalat képvisel. Drebin hadnagy persze rájön a turpisságra, arra, hogy a gátlástalan Quentin Hapsburg keze van a dologban. Dr. Meinheimer nyomát kutatja, és a régi szerelmére bukkan. Jane Spencer a doktor titkárnője. Miközben Drebin a tőle megszokott módon beleveti magát az ügybe, Jane és közte újra fellángol a régi szenvedély. Meg is perzselődnek rendesen.

http://www.port.hu/csupasz_pisztoly_2_12_the_naked_gun_2_12:_the_smell_of_fear/pls/fi/films.film_page?i_film_id=21263

Szilvásvárad, Szalajka-völgy, Eger

2011. május 6., péntek

Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai


GABO Kiadó, Budapest 2005

317 oldal

Vlagyimir Vojnovics 1932-ben született. Hányatott gyermekkor és ifjúság után érkezett Moszkvába. Az 1., 4., 6., 7. és 10. osztályt végezte el, de egyiket sem egy helyen. Sikertelen felvételik és befejezetlen főiskolák közben és után sokfelé dolgozott, négy évig volt katona. A kazahsztáni szűzföldeken kezdett novellákat írni. A hallatlan népszerűséget hozó Csonkint 1963-ban kezdte el, első fejezetei a szamizdatból Nyugatra kerültek, ahol 1969-ben jelentek meg. Ettől kezdve az írót nem publikálták, sőt üldözték. 1973-ban nyilvános levelet írt Szolzsenyicin védelmében, kifigurázta a cenzúrát, ezért kizárták az Írószövetségből.

1980 februárjában közölték vele, hogy „a szovjethatalom és a szovjet nép türelmének vége”. Ekkor az ő türelmének is vége szakadt, és elhagyta a Szovjetuniót. Brezsnyev megfosztotta állampolgárságától.
Némi vándorlás, többek között a Princeton Egyetem katedrája után, Vojnovics Münchenben telepedett le.

Nem az olvasó hibája, ha nem tudja, kicsoda Vlagyimir Vojnovics, és az sem, ha csak lassan ébred rá, hogy Iván Csonkint csak a moziból ismeri, a cseh Jiri Menzel humoros filmjéből. A regényt ugyanis akkor, amikor íródott (1963-tól), csak illegálisan lehetett terjeszteni, majd részletekben Nyugaton kiadni. Azután a szerzőt emiatt betiltották, meghurcolták, és fokozatosan jobb belátásra bírták – azaz nem volt más választása, mint hogy disszidáljon. A Szovjetunió recsegett-ropogott, majd összeomlott, s ez alatt a pár év alatt az Iván Csonkin azokban az országokban is megjelent, ahol addig a cenzúra tiltotta, azaz minden egyes európai országban, és más fölrészeken is, csak Magyarország maradt kivétel. Nálunk Vojnovicsnak mindössze három novellája jelent meg eddig antológiákban, így a hatvanas évek nemzedékéhez tartozó Vojnovics lényegében most, ezzel a kötettel mutatkozik be Magyarországon.
Az Iván Csonkin elsöprő humorú és nagyon szomorú paródia. Velejéig szatirikus, leleplező és ellenzéki regény. A szovjet hadsereg, falu és „államvédelem” feneketlen ostobasága, sötét elmaradottsága kerül szembe egy nem túl okos és elég csúnyácska kiskatonával, aki szeret enni, inni, formás lánnyal ágyba bújni. Miközben megismerjük az eltűnt sztálini rendszer abszurditását, azt is meglátjuk a többször megcsavart vicces történetben, lehet-e itt győzni.

Ne felejtsd el, állandó megfigyelés alatt állsz.
Ne siess a parancsot teljesíteni, előfordulhat, hogy visszavonják.
Az ember akármit megcsinál, csak ne legyen kötelező.
Rém okos ember... úgy válaszol, hogy egy mukkot se érteni. Biztos felsőfokú végzettsége van. Még az is lehet, hogy franciául is tud.
Mostanság még a hülyék is okosak lettek.
A tömeggyűlés olyan rendezvény, ahol sok ember gyűlik össze, és a szónokok azt mondják el, amit nem gondolnak, a tömeg pedig azt gondolja, amit nem mond el.
Az egyik arról fecseg, amiről kell, a másik arról, amiről nem kell. Ha arról fecsegsz, amiről kell, mindened meglesz, és még egy kicsivel több is. Ha arról fecsegsz, amiről nem kell, akkor oda kerülsz, Ahova Kell.
Az Intézmény becsületére legyen mondva, nem minden (névtelen) levél ügyében foganatosított intézkedéseket, hiszen ha megtette volna, nem maradt volna szabadlábon egyetlen ember sem az országban.
A munka nemesít. Persze, attól függ, kit.
A részeg embert az Úristen egy kicsit oltalmába fogadja.
A fő, hogy az ember idejében és jókor azt mondja, hogy „igenis”, aztán nem feltétlen kell teljesíteni a parancsot.

http://www.gabo.hu/vojnovics.html

---------------------

"Az eset állítólag közvetlenül a háború kitörése előtt, 1941-ben történt, május végén vagy június elején, úgy valahogy a kettő között."

"Olyan hőség volt, hogy Nyúra teljesen kimerült, mire három soron végigment. Ruhája átnedvesedett a hátán meg a hóna alatt, és ahogy megszikkadt, kikeményedett rajta a fehér só. Az izzadtság a szemébe folyt."

"Szerjozsa, a kandisznó éppen a tornác mellett túrta a földet."

"A pilóta meglátta Vállast, kicsatolta rögzítőszíjait és fülkéjéből kihajolva odakiáltott neki:

- Hé, muzsik, miféle falu ez?"

"A 'Vorosilovban" az utóbbi két évben három elnök is váltotta egymást: az elsőt lopásért ültették le, a másodikat kiskorúak megrontásáért, a harmadik, akit erősítésnek küldtek, eleinte erősített egy kicsit, aztán ivásnak adta a fejét, és addig iszogatott, amíg szépen el nem itta az összes holmiját és a kolhozpénztárt, s végül delíriumában föl nem akasztotta magát az irodájában. A búcsúlevelében csak annyit írt, hogy 'Eh', három felkiáltójellel. Hogy ez az 'Eh!!!' mit akart jelenteni, senki nem értette. Ami viszont az itteni elnököt illeti, az is nyakló nélkül iszik, de még reménykedik."

"Az asszonynépség után botorkáltak az öregek, a távoli földekről pedig, munkájukat sorsára hagyva futottak a többiek, a kolhoztagok, kapástul, kaszástul, gereblyéstül, és így a jelenet erősen emlékeztetett a járási kultúrház falán látható 'Parasztfelkelés' című képre."

"Az elnök már nem is félt tőlük, de minthogy a természet megáldotta némi ésszel, sejtette, hogy ez nem lesz így örökké, és hogy egyszer lesújt a Legfelső Legeslegfelelősebb Inspekció, és az fogja kimondani az utolsó szót."

"- Golubev Iván Tyimofejevics, a kolhoz elnöke - mutatkozott be szertartásosan, és mindenesetre igyekezett, hogy ne leheljen a pilótára."

"A törzsparancsnok odament a falon lévő térképhez és megkereste rajta Vörösfalvát.

- És most mit csinálunk? - kérdezte elbizonytalanodva.

A másik megvonta a vállát.

- Maga a parancsnok, magának kell tudnia. Szerintem jelenteni kell az ezredparancsnokságon."

"'Miért nem tudott a szerző az életből meríteni egy igazi daliás hőst, egy magas, izmos, fegyelmezett katonát, aki jeleskedik a harci kiképzés és a politikai tudományok terén?' Megtehettem volna, így igaz. De sajnos elkéstem vele. Szétkapkodták előlem az összes éltanulót, nekem meg csak Csonkin maradt. Először el is keseredtem, de aztán belenyugodtam. Hiszen a könyv hőse olyan, mint egy saját gyerek - olyannak születik, amilyen, nem lehet kihajítani az ablakon. Lehet, hogy a mások gyereke jobban sikerült, okosabb is, de a saját gyerek mégis csak kedvesebb, mint bármelyik más, éppen mert a sajátunk."

"Amikor olyan idők jártak, kulákokat kezdtek keresni a faluban, de egy szálat se találtak. Márpedig megparancsolták, hogy feltétlenül kell találni, legalább egyet, mutatóba. Akkor aztán rátaláltak Csonkinékra, akik idegen munkaerőt zsákmányoltak ki, ráadásul egy gyereket! A Csonkin-házaspárt száműzetésbe küldték, Iván pedig árvaházba került, ahol két teljes éven át minden ok nélkül és tisztára fölöslegesen számtantanulással kínozták. Eleinte megadással viselte, de amikor az egész számok maradékos osztásáig fajult a dolog, nem bírta tovább és hazaszökött a szülőfalujába."

"A szolgálatokat hamar megszokta, és hamar elsajátította az alapszabályokat. Például: 'Míg a katona alszik, a szolgálat telik.' Vagy: 'Ne siess a parancsot teljesíteni, előfordulhat, hogy visszavonják.' Meg ilyenek."

"Egyetlen foglalkozás alól nem mentették csak föl, és ez a politikai oktatás volt."

"Amíg olvasott, a katonák mindenfélével foglalatoskodtak. Volt, aki társai háta mögé bújva a Bovarynét olvasta, ketten torpedóztak, Csonkin pedig átadta magát a gondolatainak. Különböző gondolatai voltak. Ahogy figyelmesen szemlélte az életet, és meg akarta érteni a törvényeit, rájött, hogy nyáron általában meleg szokott lenni, télen pedig hideg. 'Na most, ha fordítva volna - gondolta -, nyáron hideg, télen pedig meleg, akkor a nyarat télnek hívnák, a telet pedig nyárnak.' Aztán egy másik gondolat fogalmazódott meg a fejében, egy még fontosabb és még érdekesebb, de azon nyomban el is felejtette, mi volt az, és sehogy nem tudott rájönni. És az a gondolat, hogy elveszett a gondolat, rettenetesen kínozta."

"- Feltennék még egy kérdést: miért nevezik a hadseregünket néphadseregnek?

- Mert a népet szolgálja - vágta rá gondolkodás nélkül Balasov.

- Helyes. És a kapitalista országok hadseregei kit szolgálnak?

- A kapitalisták bandáját."

"Meglehet, hogy a kérdés ostoba volt, de korántsem egyszerű.

- Igaz az - kérdezte Csonkin -, hogy Sztálin elvtársnak két felesége volt?

Jarcev olyan fürgén pattant fel, mintha egy bizonyos testrészébe karót szúrtak volna.

- Miiii?! - üvöltött a dühtől és a rettegéstől reszketve."

"Ez egy nagyon komoly kérdés, az embereket minden nap szigorúsággal kell kezelni, mert ha kesztyűs kézzel bánunk velük, akkor ők velünk szemben disznók lesznek. Vegyünk példának egy egyszerű családot. Ha nem nevelik szigorúan a gyermeküket, nadrágszíjjal, akkor abból gazember lesz és huligán, márpedig, Ljuba, a gyermek az életünk célja. És ha nincsen életcélunk, akkor felakaszthatjuk magunkat, vagy golyót röpíthetünk a fejünkbe (csak példának okáért ott van Majakovszkij és Jeszenyin)."

"Szerjozsa, a kandisznó pedig tisztára úgy követte Nyúrát, akár egy hű kutya. Nyúra két éve hozta haza a kolhozból a háromnapos kismalacot, és arra gondolt, hogy idővel majd levágja. De csenevész egy kismalac volt, sokat betegeskedett. Nyúra úgy gondoskodott róla, mint egy gyerekről. Cumisüvegből szoptatta, meleg vizes palackot tett a hasára, szappanos vízben fürdette dézsában, kendőbe takargatta, és maga mellé vette az ágyba éjszakára. Szépen felnevelte, erőre kapott és felcseperedett a malac, de akkor már nem volt szíve levágni. úgy élt mellette, kutya helyett, sovány volt, koszos, az udvaron kószált, kergette a tyúkokat, kísérgette Nyúrát a postára és elé ment, amikor hazatért. Volt ám öröm is, meg hozzá visítás, amikor Nyúra hazaért, az egész falu hallhatta."

"Ne aggódjon, Csonkin elvtárs, maga sérthetetlen személy, és én sem árthatok magának. Azt az utasítást kaptam, hogy közöljem önnel, Sztálin elvtársnak egyáltalán nem volt felesége, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő maga is nő."

"Akkor az égből leereszkedett Sztálin elvtárs. Női ruhát viselt, de a bajusza megvolt és pipát tartott a foga között. A kezében egy puska.

- A tied ez a puska? - kérdezte szigorúan, enyhe grúz akcentussal."

"Golubev kolhoza a mutatók szerint a középmezőnyben helyezkedett el, nem dicsérték, nem is szidták, csak üldögélt és Sztálin új gipsz mellszobrát nézegette az ablak melletti barna virágtartón."

"A teázóban a sör és savanyú káposzta szaga keveredett.

A pultnál álló asszony azonnal észrevette az újonnan érkező vendéget.

- Jó napot, Iván Tyimofejics.

- Adjisten, Anyuta - felelte az elnök, és a sarokba pillantott.

Ott éppen Vállas hörpintette fel az utolsó korty sörét. Amikor az elnök megjelent, felállt.

- Jól van, ülj csak le - intett neki Golubev, és megvárta, amíg Anyuta kitölti a szokásosat, másfél deci vodkát és egy korsó sört."

"Gladisev nemcsak Vörösfalván, de az egész járásban tudós ember hírében állott. Gladisev tudósságát már az a puszta tény is bizonyította, hogy az udvara sarkában álló fabudira nagy fekete betűkkel rá volt írva angolul: 'Water Closet'."

"Gladisev kizárólag önképzés útján szerezte a tudását, nevetséges is lett volna itt a falusi egyházi iskola érdemeire hivatkozni, ahol mindössze két osztályt végzett. Meglehet, hogy mindaz a tudás, amelyet Gladisev a fejében felhalmozott, haszontalanul rejtve maradt volna, ha nem következik be az Októberi Forradalom, amely felszabadította a népet mindenféle rabság alól, és minden állampolgár számára biztosította a lehetőséget, hogy felkapaszkodjon a tudomány fényes, ámde rögös magaslataira. Meg kell jegyezni, hogy Gladisev felszabadított agyában korábban is megfogant számos eredeti tudományos ötlet. Az élet minden jelensége felkeltette a figyelmét, és a legkülönfélébb gondolatok özönét indította el benne. Meglát például a kemencén egy csomó svábbogarat, és az jut az eszébe: nem lehetne-e őket összekötni és mindet egy irányba terelni? Olyan erőt képviselne, amit hasznosítani lehetne a mezőgazdaságban. Felnéz a felhőre, és arra gondol, nem lehetne-e betenni egy nagy burokba, és léggömbnek használni? Azt beszélik (bár mos már nehéz lenne ellenőrizni, igaz-e), hogy Gladisev volt az első, aki még Sklovszkij professzor előtt megfogalmazta a feltételezést, hogy a Mars mesterséges eredetű."

"- Kézimunkázik? - kérdezte az elnök udvariasan, de gyanakvó hangon.

- Az ember akármit megcsinál, csak ne legyen kötelező - mondta Csonkin és ledobta a hímzéstét a padra."

"- Szóval vannak rendes emberek is a főnökségben? - kérdezte reménykedve az elnök és Zsárov elé tolt egy csomag Delhi márkájú papirosztát. - Gyújts csak rá. Na és mi a helyzet a kultúrműsorokkal?

- Az aztán van doszt - mondta Ljosa. - Mozi, műkedvelő körök, tíznaponta fürdő. Jobb a kultúrműsor, mint fent a városban. Volt ott egy érdemes művész, két kiváló művész, és az amolyan egyszerűeket nem is számoltam. Annyi művelt ember ült ott bent... - Ljosa lehalkította a hangját -, se szeri, se száma. Volt egy akadémikusunk is. Egy tízest varrtak a nyakába, szabotázsért. Meg akarta rongálni a Kreml toronyóráját, hogy az egész országnak rosszul mutassa az időt.

- Na ne! - az elnök hitetlenkedve nézett Ljosára.

[...]

- Meg tudod nekem fejteni, mit jelent az a szó, hogy Delhi?

- Mit kell ezen megfejteni? Delhi az annyit tesz, hogy Delhi. Van egy ilyen város Indiában.

- És még azt tartják, hogy művelt ember - sóhajtott fel Ljosa. - Ha nagyon tudni akarod, akkor a Delhi betűi azt jelentik, 'Dögvész az Egységes Lenini Hős Internacionáléra'."

"Csonkin már korábban is hallott arról, hogy a Föld forog. Nem emlékezett rá, kitől hallotta, de valakitől már hallotta. Csak azt nem volt képes megérteni, hogyan maradnak meg rajta az emberek, és hogyhogy nem ömlik ki a víz."

"Július 14-én Hitler főhadiszállásán megbeszélést tartottak, amelynek során véglegesen pontosították a Barbarossa-terv legutolsó részleteit.

Se Nyúrának, se Csonkinnak fogalma sem volt erről a tervről. Megvolt a maguk gondja-baja, amit ők fontosnak hittek."

"- Én mondom neked, vedd el. Nyurka nagyon rendes egy asszony, senki nem fog neked rosszat mondani róla. Már mióta, hogy egyedül él, soha senkivel nem keveredett össze, és mióta csak ismerem, nem volt neki senkije. Csak a Szerjozsával élt, csak ám.

- Melyik Szerjozsával? - ráncolta össze Iván a szemöldökét.

- Melyikkel, melyikkel... Hát a kandisznójával - magyarázta készségesen Vállas."

"A dalok után híreket mondtak, azután meg a szovjet távirati iroda jelentését olvasták be.

'Lehet, hogy a bilizálásról beszélnek' - gondolta Csonkin, akinek számára a 'mobilizálás' szó, hát még a 'demobilizálás' gondolatban is teljesen kiejthetetlen volt, bár tudta, hogy mozgósítást és leszerelést jelent."

"Ebben a pillanatban megjelent a tálca, amelyen személyesen Sztálin elvtárs volt feltálalva. Tálcáról lelógó kezében híres pipáját tartotta, és ravaszul somolygott a bajusza alatt."

"Gladisev a növénynemesítési kísérleteihez alkalmazott trágyát otthon tartotta speciális kis agyagedényekben. [...] Nemcsak nyáron, hanem télen, csukott ablakok mellett is!"

"- Na, Ványa - mondta, ahogy leült, a félbehagyott beszélgetést folytatva -, megszoktuk, hogy a szarhoz finnyásan viszonyuljunk, mintha valami rossz volna. Pedig ha jól megvakarjuk a dolgot, meglehet, hogy a szar a világon a legértékesebb anyag, mert az egész életünk a szarból jön és a szarba is tér vissza.

- Mármint milyen értelemben? - kérdezte Csonkin udvariasan, éhes tekintetét a kihűlő rántottára meresztve, de nem mert a házigazda előtt belekezdeni.

[...] - Gondolj csak bele. Ha jó termést akarsz, a földet szarral kell megtrágyázni. A szarból nő ki a fű, a gabona, a zöldség, ezt esszük mi is és az állatok is. Az állatok tejet, húst, gyapjút és más egyebet adnak nekünk. Mi pedig mindezt felhasználjuk, és megint szart termelünk belőle. Hát így zajlik, hogy úgy mondjam, a szar körforgása a természetben. És kérdezem én, minek a szart hús, tej, vagy akár kenyér alakjában, szóval feldolgozott formájában fogyasztani? Felmerül a jogos kérdés: nem célszerűbb-e, ha elfelejtjük az előítéleteket, és sutba vágjuk a finnyásságunkat, nem jobb-e, ha tiszta formájában fogyasztjuk, mint csodálatos vitaminokat?"

"- Na, Ványa, hogy ízlik a pálinkám? [...]

- Gabonából vagy céklából csináltad? - érdeklődött Csonkin.

- Szarból, Ványa - mondta Gladisev alig leplezett büszkeséggel. [...] - Egy kiló szarhoz veszel egy kiló cukrot..."

"- A tehéntől nem származhatott az ember - vetette ellen Gladisev mély meggyőződéssel. - Kérdezd meg, miért.

- Nem kérdezem - mondta Csonkin.

- Pedig megkérdezhetnéd. - Gladisev igyekezett belerángatni a vitába, hogy műveltségét fitogtathassa. - Megmondom neked: a tehén nem dolgozik, de a majom dolgozott."

"- Ki látott már olyat, hogy a nép magától gyűljön össze, a vezetőség részéről megnyilvánuló kontroll nélkül?

Kilin érezte, hogy ereiben megfagy a vér.

- Na de Szergej Nyikanorics, te magad... maga mondta, hogy spontán gyűlés...

- Az ám, csakhogy a spontán dolgokat, Kilin elvtárs, irányítani kell! - vágta rá Boriszov."

"A tömeggyűlés olyan rendezvény, ahol sok ember gyűlik össze, és a szónokok azt mondják el, amit nem gondolnak, a tömeg pedig azt gondolja, amit nem mond el."

"- Nemrégiben elolvastam Nyikolaj Osztrovszkijnak 'Az acélt megedzik' című könyvét. Nagyon jó könyv, és ajánlom mindenkinek, aki ismeri a betűket, hogy olvassa el. A könyv egy olyan emberről szól, aki megjárta a forradalom és a polgárháború tüzét és vizét, és nem csak hogy a lábát és a karját vesztette el, hanem még meg is vakult mindkét szemére, és fájó kapcsokkal az ágyhoz láncolva is talált magában elég erőt és kitartást, hogy a népét szolgálja és könyvet írjon. Tőletek senki nem követel ilyesmit. Úgyse fogtok könyvet írni. De azt ajánlom, hogy olvassátok el."

"Gladisev felkönyökölt és belemeredt a sötétbe. Legnagyobb csodálkozására Oszoaviahim [A Szovjetunió Honvédelmének, Repülésügyének és Vegyészetének Fejlődését Támogató Társaság neve, mozaikszó], a herélt ló lépett be. Gladisev megrázta a fejét, hogy magához térjen és biztos legyen benne, nem képzelődik, de minden valóban úgy volt, maga Oszoaviahim állt fújtatva a szoba közepén. Gladisev jól ismerte a lovat, mert vele szokott árut szállítani a raktárba.

- Szervusz, Kuzma Matvejics - szólalt meg hirtelen emberi hangon.

- Szervusz, szervusz - felelte Gladisev tartózkodóan, mert tudatában volt, milyen furcsa dolog történik.

- Azért jöttem hozzád, Kuzma Matvejics, hogy bejelentsem, mostantól emberré váltam és többet nem fogok árut szállítani."

"- Nem tudom, mi legyen Csonkinnal - mondta a századparancsnok.

- Milyen Csonkinnal? - ráncolta homlokát Opalnyikov értetlenül.

- Azzal a vöröskatonával, aki az elromlott gép mellett van."

"Csonkin hallgatta az erős grúz akcentussal elmondott beszédet, mélyen hitt benne, de nem mindent értett. Ha az ellenség szárazföldi és légi erejének legjobb egységei már szét vannak verve, és halálukat lelték, nincs miért aggódni. A rosszabb egységeket már könnyebb lesz szétverni. Azonkívül nem volt világos az a kifejezés, hogy a 'harctéren lelték halálukat'. Miért nem keresték másutt?"

"- Te meg, Kuzma Matvejics, add ide a tehenet, mi meg Nyurkával kifizetjük neked a kerted kárát.

- Hülye! - mondta Gladisev könnyekkel a szemében. - Hogyan tudnád megfizetni a tudományos hőstettet? Én egy világraszóló jelentőségű hibridet akartam kitermeszteni, krumplit és paradicsomot együtt.

-Megadjuk neked - bizonygatta Csonkin -, istenuccse, megadjuk. A krumplit is, és a paradicsomot is. Nem mindegy neked, együtt nő ki vagy külön?"

"- Kapitolina - mondta búgó hangon és egy ragadozó tekintetével nézett a titkárnőre. - Egy férfi nő nélkül olyan, mint egy bika tehén nélkül. - Hasonlatai mindig egyenesek és durvák voltak."

"- Mi a neve?

- Sztálin.

A százados összerezzent, de azon nyomban eszébe jutott, hogy el kell mosolyodjon.

- Hogy mondta?

- Jól hallotta, amit mondtam.

A százados visszanyerte lélekjelenlétét. Volt már dolga mindenféle őrülttel, többek között nagyzási hóbortban szenvedőkkel is. Odakacsintott Szvincovnak, az megmozdította a kezét, és a névbitorló lefordult a székről - nem is kellett hozzá nagy erő. A fejvédője messze repült."

"- Hallgasson ide - mondta Miljaga. - Mojszej...

- Szolomonovics - segítette ki öntudatosan Sztálin.

- Mojszej Szolomonovics, minek viseli ezt a nevet? Hiszen nagyon jól tudja, kinek a neve ez.

- Először is, ez az én nevem - mondta Mojszej Szolomonovics. - Az apám is Sztálin volt és a nagyapám is Sztálin volt. Még a cár előtt adták nekünk ezt a nevet. A nagyapámnak volt egy kis olvasztóüzeme, ahol acélt csinált, ami oroszul sztál. Ezért adták neki a Sztálin nevet.

- Na de mégis kényelmetlen egy ilyen egybeesés...

- Magának kényelmetlen, de nekem nagyon is kényelmes."

"Iván Tyimofejevics Golubev az irodájában munkálkodott, a legutóbbi dekád szénabetakarítási beszámolóját állította össze. A beszámolót az ujjából szopta, mert a legutóbbi dekádban természetesen szinte alig volt szénabetakarítás. A férfiak a frontra indultak, az asszonyok készítették a holmijukat - ki törődött itt a szénával?"

"Be kell nyújtani egy tervet, hogy minden járásban két Intézmény működjön - gondolta a titkár. - Akkor az első végzi a munkáját, a második pedig vigyáz, nehogy eltűnjön az első."

"Revkin telefonált Vörösfalvára. Golubev elnök vette föl a telefont (kiderült, hogy magához tért). Revkinnak arra a kérdésre, hogy hová tűnt a Vörösfalvára kiszállt különítmény, Golubev így válaszolt:

- Hát letartóztatta őket Csonkin meg a babája.

[...] Revkinnak úgy tűnt, hogy Golubev nem azt mondta, hogy 'babjája', hanem azt, hogy 'bandája'.

- Na és terjedelmes az a banda?

- Hát, hogy is mondjam... - habozott Golubev, és próbálta képzeletben felidézni Nyúra alakját -, elég rendes méretű."

"Az 'elvtárs' szó, amellyel ma egymást megszólítjuk, nem csupán a lakosság legkülönbözőbb csoportjai közötti egyenlőségről tanúskodik, hanem a férfiak és nők közötti egyenjogúságról is. Ugyanakkor elvetjük a dolgozók egymás közötti viszonyulásának vonatkozásában a nihilizmus megnyilvánulásait. Vajonha hangoztatta, hogy annak ellenére, hogy új elveket vallunk, egyes hagyományos magatartási formákat mégis meg kell tartanunk a szocialista együttélés során is. Például a tömegközlekedési eszközökön (ilyenek Hosszúfalván soha az életben nem is léteztek) feltétlenül át kell adni az ülőhelyet a rokkantaknak, az időskorúaknak, a várandós és kisgyermekes asszonyoknak."

"A végén a doktornő megingott, de aztán bedugta a bordái alá hosszú, vékony ujjait és elszörnyedve a fejéhez kapot.

- Uramisten! De hiszen magának a mája kétszer akkora, mint másnak. Iszik?

- Előfordul - felelte Golubev, és elfordította a tekintetét."

"A munka nemesít. Persze, attól függ, kit."

"Noha az elmélet azt állítja, hogy a rabszolgamunka nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a gyakorlat, vagyis az Intézmény dolgozóinak alkalmazása a 'Vörös kalász' kolhozban az ellenkezőjét bizonyította. A járási szervezetekhez kezdtek befutni a burgonya betakarítására vonatkozó adatok, és abban olyan számértékek szerepeltek, hogy még Boriszov is nyugtalankodni kezdett, és felhívta Golubevet, hogy megmondja: az rendben van, hogy hazudik, de azért ne essen túlzásokba."

"- Ha elesel, nem ütöd meg magad. Zsanzsak Russzü mondta, hogy az embernek vissza kell ereszkednie négykézlábra és visszafelé menni a természetbe.

- Na és ki ez a Zsanzsak? - kérdezte Csonkin. Csak nagy nehezen tudta kiejteni a nevet.

- A fene tudja. Valamilyen francia - mondta az elnök."

"Végül is Csonkin belefáradt az önmagával vívott harcba, eltorlaszolta az ajtót az asztallal, rátette a fejét és elnyomta az álom. De nem volt nyugodt álma. Benne volt Kuzma Gladisev, Golubev elnök, a Göncölszekér és a részeg Jean-Jacques Rousseau, aki éppen Dunya mamától mászott ki négykézláb, fenékkel hátra, visszafelé. Csonkin tudta, hogy Rousseau a foglya és arra készül, hogy megszökjön.

- Állj! - kiáltott rá Csonkin. - Te meg hová mész?

- Visszafelé - mondta Jean-Jacques rekedten. - Vissza a természetbe."

"A sarokban egy szalmazsákon ült a híradós és letompított hangon dörmögött a kagylóba:

- Fecske, fecske, a jó édes anyádba, itt vércse, mi a szar van, hogy nem felelsz?"

"- Alhadnagy!

- Igenis! - felelt Bukasev.

- Milyen nyelvet tanult az iskolában?

- Németet, ezredes elvtárs.

- Ha a fogoly magához tért, ki tudja kérdezni?

Bukasev elbizonytalanodott. Végül is persze hogy tanult németet, de hogy? Erről az óráról rendszerint moziba lógtak. Azért valamire emlékezett. 'Anna und Marta baden.' Meg 'hajte iszt dasz vasszer varm'. És még néhány szót csak úgy magában.

- Na? - várta a választ az ezredes.

- Hát majd igyekszem, ezredes elvtárs.

- Igyekezzen is. Tolmácsunk úgysincs."

"- Ih bin arbajten in russzis gestapo.

- Gestapo? - a szőke összeráncolta a homlokát, mert a maga módján értette a kihallgatott szavait. - Du kommuniszt lővírt, pif-paf?

- Ja, ja - helyeselt élénken a százados. - Und kommuniszten, und nempárttaginen, mindenkit agyonlövírt, piff-puff."

"Gladisev hirtelen észrevette, hogy a ló mellső patáján nincs patkó.

- Na még csak ez hiányzott - mormogta, és amikor lehajolt, tett egy második felfedezést is. A földbe benyomódott patkó alatt egy papírlap feküdt. Gladisev felvette a papírt, és megcsapta a csodás esemény előérzete. Megnézte a papírt közelebbről, és sóbálvánnyá meredt.

Igaz, hogy már sűrűsödött az esti homály, és nem is látott valami jól, de a növénynemesítő őstehetség mégis el tudta olvasni a rászáradt sár- és vérfoltokon keresztül kirajzolódó nagy, gyerekesen írott betűket: 'Ha elesnék, kérem, tekintsenek párttagnak.'"

--------------------------

Lord Acton 1887-ben elhangzott kijelentése szerint a hatalom korrumpál, a teljes hatalom teljesen korrumpál. Ha pedig valaki átrágta magát a Svejken, esetleg elolvasta Vojnovics jelen kötetét, azt is könnyen felismerhető igazságnak véli, hogy a hatalom elhülyít, a teljes hatalom teljesen elhülyít. Erre int bennünket a négy láb jó, két láb rossz egyetemes orwelli igazsága is, vagy a végső lobotómiával az emberekből az érzelmeket is kioperáló, azokat egyszerű számokká degradáló Zamjatyin-regény, a Mi utópisztikus világa is.

Érdekes, hogy Lord Acton után száz évvel egy Mathias Rust nevű fiatalember szép példáját nyújtja a szovjet rezsim totális demenciájának akkor, amikor repülőjével - kikerülve a szovjet légvédelmet - landol a Vörös téren.

Kerülve azonban az aktuálpolitika sárosan szaros világát, egyik nagy formátumú miniszterünk nem olyan rég elhangzott jelszavával jellemezhetjük azt a célt, mely a totális hatalom birtokosainak legfőbb célkitűzése az alattvalók gondolkodásával és szellemi fejlődésével szemben: simplicity. Ennek örömére álljon itt örök mementóul Karinthy Szabolcska Mihály-adaptációja, melynek címe (meglepő vagy cseppet sem meglepő módon) a fenti jelszóval rímel: Egyszerűség.

"Szabolcska Mihály: Egyszerűség

Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szívem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szelíden.

Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemben fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versírást.

Egyszerű és tiszta nóta
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még"

Minek is lenne többre szüksége az egyszerű (mert leegyszerűsített) állampolgárnak? Ismét csak Orwellre hivatkozhatunk: "A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő." Uralni csak tudatlanokat lehet és érdemes. A simplicity elérendő célként pedig nyilván azért fontos a hatalom birtokosainak számára, mert maguk is végtelenül egyszerűek. Ami nem olyan, mint ők, s ezáltal már bonyolult: képtelenek megérteni - s nem is akarják. Ezért kell mindennek olyannak lennie, ahogy ők elképzelik. Aki pedig kilóg az egy tábor, egy ország, egy zászló, egy akol kereteiből, aki másként gondolkodó, annak annyi. Szerencsés esetben csak az országtól kell megválnia, melyet hazájának mond, meg állampolgárságától, mint Vojnovics - s esetleg nem az életétől.

Talán nem közömbös megfigyelés az, hogy az abszolút hatalmat kritizálók - talán más, versenyképes és alkalmas eszköz hiányában - a humorral vesznek revánsot a hatalom urain, hiszen 'odafent' a dolgok természetes rendjét követően csak olyan arcok vannak, akiknek annyi humorérzékük sincs, mint egy tányérnak. Hiszen a hatalom humortalanná is tesz, az abszolút hatalom pedig abszolút humortalanná. Hitler, Sztálin és társaik sem humoreszkjeikről ismeretesek, bár lehet, hogy a jövő történészei szolgálnak még meglepetésekkel - ne legyünk elfogultak.

Vojnovics regényének hőse, Iván Csonkin - ezt maga a szerző is bevallja - nem egy észlény. De azért gondolkodik a maga agya adta keretek között: "Különböző gondolatai voltak. Ahogy figyelmesen szemlélte az életet, és meg akarta érteni a törvényeit, rájött, hogy nyáron általában meleg szokott lenni, télen pedig hideg. 'Na most, ha fordítva volna - gondolta -, nyáron hideg, télen pedig meleg, akkor a nyarat télnek hívnák, a telet pedig nyárnak.' Aztán egy másik gondolat fogalmazódott meg a fejében, egy még fontosabb és még érdekesebb, de azon nyomban el is felejtette, mi volt az, és sehogy nem tudott rájönni. És az a gondolat, hogy elveszett a gondolat, rettenetesen kínozta." Simplicity. Talán ezért is tökéletesen alkalmas arra a feladatra, hogy őrizze a regény elején technikai okokból kényszerleszállásra kényszerülő repülőgépet, valahol kint a pusztában. Csonkint azonban a felettes szervek valahogy elfelejtik. Közben kitör a háború, Hitler lerohanja a Szovjetuniót - Csonkin pedig apránként beilleszkedik az őt befogadó (mert hozzá hasonló) közösség mindennapjaiba. Megismerkedünk Golubevvel, a kolhoz alkoholista vezetőjével, kinek elődei vagy börtönbe kerültek, vagy maguk is alkoholisták (és öngyilkosok) lettek. Ilyen elődökkel a háta mögött az életcél egy kolhozigazgató számára is fontos: "Ez egy nagyon komoly kérdés, az embereket minden nap szigorúsággal kell kezelni, mert ha kesztyűs kézzel bánunk velük, akkor ők velünk szemben disznók lesznek. Vegyünk példának egy egyszerű családot. Ha nem nevelik szigorúan a gyermeküket, nadrágszíjjal, akkor abból gazember lesz és huligán, márpedig, Ljuba, a gyermek az életünk célja. És ha nincsen életcélunk, akkor felakaszthatjuk magunkat, vagy golyót röpíthetünk a fejünkbe (csak példának okáért ott van Majakovszkij és Jeszenyin)." Megismerjük Szerjozsát, a kandisznót és gazdáját(-élettársát?), Nyúrát, akivel végül Csonkin összebútorozik. S ott van még Gladisev, a kolhoz autodidakta tudósa, aki növénynemesítési projekteknek él, tovább azon mesterkedik, hogy laboratóriumában, mely egyben saját otthona, közvetlenül a szarból készítsen élelmiszert: "Gladisev a növénynemesítési kísérleteihez alkalmazott trágyát otthon tartotta speciális kis agyagedényekben. [...] Nemcsak nyáron, hanem télen, csukott ablakok mellett is!" Szarból vétettünk és szarrá leszünk, mondja Gladisev: "- Gondolj csak bele. Ha jó termést akarsz, a földet szarral kell megtrágyázni. A szarból nő ki a fű, a gabona, a zöldség, ezt esszük mi is és az állatok is. Az állatok tejet, húst, gyapjút és más egyebet adnak nekünk. Mi pedig mindezt felhasználjuk, és megint szart termelünk belőle. Hát így zajlik, hogy úgy mondjam, a szar körforgása a természetben. És kérdezem én, minek a szart hús, tej, vagy akár kenyér alakjában, szóval feldolgozott formájában fogyasztani? Felmerül a jogos kérdés: nem célszerűbb-e, ha elfelejtjük az előítéleteket, és sutba vágjuk a finnyásságunkat, nem jobb-e, ha tiszta formájában fogyasztjuk, mint csodálatos vitaminokat?"

Probléma csak akkor támad, amikor Nyúráék egyik tehene lelegeli a növénynemesítési projektet, mire a sértett autodidakta tudós feljelenti Csonkint a nemzetbiztonságnál - az elfeledett közkatona így kerül ismét a hatalom látókörébe.

Vojnovics kritikája persze nem csupán a kolhoz egyszerű lakosaira terjed ki: látjuk kibontakozni a teljes szakmai hozzáértése csúcsán levő nemzetbiztonsági szerveket (hogy más ne mondjunk, az egyik legkedvesebb rész Mojszej Szolomonovics Sztálin kihallgatása, vagy a szovjet fogságba esett nemzetbiztonsági százados, Miljaga német (?) nyelvű vallomása az általa fasisztáknak vélt kihallgatói felé). De látjuk Sztálin elvtársat női ruhában és sült malacként egy tálcán, s látunk itt spontán összejött, felsőbb vezetői utasításra szétzavart, majd központilag ismét összehívott tömeggyűlést is (hiszen milyen spontán tömeggyűlés az, melyet nem központilag hívnak egybe...). Miután pedig megtudjuk, hogy "A munka nemesít. Persze, attól függ, kit.", azon sem kell csodálkoznunk, hogy a fifikás nevű ló, "Oszoaviahim [A Szovjetunió Honvédelmének, Repülésügyének és Vegyészetének Fejlődését Támogató Társaság neve, mozaikszó]" megtagadja a munkavégzést, s felemelkedik a ranglétrán - halála esetére így egy ló is kérheti azt, hogy "Ha elesnék, kérem, tekintsenek párttagnak." Elvégre Incitatust Caligula is consullá akarta kinevezni. (Zárójeles megjegyzés: érdeklődéssel várjuk Overdose önéletrajzi írását, Hogyan lettem köztársasági elnök? címmel.)

Ajánljuk a könyvet és a belőle készült filmet (melyet Menzel rendezett: http://www.port.hu/ivan_csonkin_kozlegeny_elete_es_kulonleges_kalandjai_zivot_a_neobycejna_dobrodruzstvi_vojaka_ivana_conkina/pls/fi/films.film_page?i_film_id=8769) mindenkinek, aki esetleg úgy véli, nem egy a tábor, az ország, a zászló, az akol. Tisztában vagyunk persze azzal, hogy a másság nem feltétlenül érték sokak szemében. A birkák viszont kövessék a szamarat. Simplicity-híveknek álljon itt búcsúzóul a román költő, George Topirceanu: A hegyek balladája c. verse - :

"Lenn, hol vége az ösvénynek,
Föltűnik a fehér juhnyáj:
Birkák, kosok mendegélnek,
Gyapjaikra fény hulldogál.

A Homlok-kő alatt lágyan,
A kolompszó messze szárnyal.
Toma bács az esztenában
Bajlódik a két szamárral.

Az út szélén előgyeleg,
Oldozgatva s bogot kötve:
Himbálózik, ring a nyereg,
Sok lom tornyosul fölötte.
Kibukkan a halmok közül
Bogrács, pokróc, zsákok bugyra:
A két szamár nekifeszül,
Másként talán összerogyna.

Ül a juhász kis időig,
Kész - így szól, s már nem áll veszteg.
Induláshoz készülődik,
Némán veti a keresztet.
Föltekint a hegyoromra;
A havas most jaj de árva,
Megy a menet, megy konogva
Le, a völgyek irányába."