L'Harmattan Kiadó, Budapest 2008
116 oldal
Megtérés, az előrehaladás lépcsői, gőg és alázat: a keresztény aszketikus irodalom eme központi témái kerülnek elő ebben a kis kötetben. Az Istent kereső ember nem kisebbre vállalkozik, mint hogy felfelé, a földről az ég felé induljon. A keresztény embernek azonban fel kell fedeznie, hogy ha felfelé vágyik, paradox módon lefelé kell elindulnia. Az Istennel való találkozás, az imádság csúcsai felé vezető út a test gyengeségén és a belső ember mélységein keresztül vezet. A Krisztust követő ember útján tehát a fel és a le irányai megfordulnak, ami csak az emberi gondolkodásmód megváltoztatásával, valódi megtéréssel valósulhat meg.
http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=69908&type=22&_v=Clairvaux_i_Szent_Bernat_Az_alazat_es_a_gog_fokairol_A_megteresrol
----------------------
"Íme, az alázatosság meghatározása: Az alázatosság az az erény, mely által önmagunk igazi megismerése nyomán magunkat megvetendőnek tartjuk."
"Hiszen valójában nyomorult vagy, s csak ennek belátásával tanulsz meg együtt érezni másokkal, erre a tudásra másképpen nem tehetsz szert. Nehogy az történjék, hogy embertársad gyengeségére úgy nézel, hogy közben nem figyelsz a magadéra, s ezért felháborodsz ahelyett, hogy részvéttel lennél iránta, megítéled ahelyett, hogy segítséget nyújtanál neki, s végül ahelyett, hogy szelíd lélekkel tanítanád őt, inkább rárontasz a haragtól vezérelve."
"Nagy és vaskos gerenda a lélekben levő kevélység, mihaszna, egészségtelen, képlékeny és felduzzadt tárgyhoz hasonlít, amely elhomályosítja a lélek szemét, és beárnyékolja az igazságot. Olyannyira, hogy ha betölti az értelmet, már nem látod saját magadat, s nem olyannak érzed önmagad, amilyen vagy, vagy amilyen lehetsz. Sokkal inkább olyannak tartod magad, s azt reméled, olyan is vagy, amilyennek lenni szeretnél."
"Ha tehát valaki teljesen meg akarja ismerni az igazságot önmagában, akkor szükséges, hogy miután eltávolította saját szeméből a kevélység gerendáját, amely útjában áll a világosságnak, kezdje el szívében elrendezni azokat a lépcsőfokokat, melyek segítségével önmagában kutathatja önmagát, hogy így az alázatosság tizenkét lépcsőfoka után eljuthasson az igazság első fokára."
"Ez az igazság második lépcsőfoka, mely azokra jellemző, akik az igazságot a felebarátban keresik, midőn saját ínségükből kiindulva felismerik a másokét, és abból, amit elszenvednek, megtanulnak együtt érezni a szenvedőkkel."
"A test eme nyughatatlan mozgásából lehet következtetni arra, hogy a lelket új betegség kezdi gyötörni: midőn az önmagára való odafigyelésbe belefáradt, saját dolgaival nem törődve kíváncsian mások dolgaiba ártja bele magát."
"Joggal mondhatjuk tehát, hogy a kevélység lépcsőfokai között a kíváncsiság követeli magának az első helyet, s megállapítható róla, hogy ez minden bűn kezdete."
"A szerzetes tehát, aki elhanyagolja önmagát, kíváncsian vizslatja a többieket. Tisztelettel tekint a nálánál magasabb rendűekre és megveti azokat, akiket magánál alacsonyabb rendűnek gondol, mert előbbiekben azt látja, amit irigyel tőlük, míg utóbbiakban azt, amit kigúnyolhat rajtuk. [...] Semmi sem tárja fel jobban a lélek eme változásait, mint éppen a szavak, melyek hol ritkásak és harapósak, hol bőségesek és üresek, hol nevetéssel, hol pedig gyásszal vannak teli, de minden esetben hiányzik belőlük az értelem."
"Mert miután kitörölte emlékezetéből mindazt, ami megvetendő benne, s éppen ezért elszomoríthatná, lelki szemei előtt pedig összegyűjtötte, vagy kitalálta mindazt a jót, amiről úgy érzi, hogy őbenne megvan, már csak arra gondol, ami számára kellemes. Így ezután már nem figyel arra, hogy visszatartsa a nevetést, s nem képes elrejteni ostoba vidámságát."
"Tehát vagy beszél, vagy szétpukkad, mert telis tele van mondanivalóval, s kikívánkozik belőle bensőjének szele. Hallgatóság után éhezik és szomjazik, akiknek aztán kitálalhatja hiúságait, akikre rázúdíthatja érzéseit, s megismertetheti velük, ki ő és micsoda értékek rejlenek benne.
Amikor pedig alkalom nyílik a beszédre [...], akkor ő előhoz régit és újat, s csak úgy röpködnek a bölcs mondások és a dagályos szólamok. Megelőzi a kérdezőt, s annak is válaszol, aki nem akart megtudni semmit sem. Ő maga veti fel, s oldja meg a kérdéseket, s unos-untalan belevág mások épp csak kimondott szavába."
"Amikor pedig könnyedebb témák kerülnek terítékre, még inkább fecsegővé válik, mert ezekhez a témákhoz jobban hozzá van szokva. Ha hallod, mondhatod, hogy szája a hiúságok folyama, a komolytalanság folyója, s meg tudja nevettetni, illetve fecsegésre tudja csábítani még a szigorú és komoly lelkeket is."
"Nem arra törekszik, hogy jobban éljen, hanem hogy úgy tűnjön, s hogy elmondhassa: 'nem vagyok olyan, mint a többi ember' (Lk 18,11). Jobban esik neki egyszer úgy böjtölni, hogy a többiek közben étkeznek, mint hét napon át böjtölni velük együtt."
"Így aztán rendkívüli, de mégis üres cselekedetei láttán megnő az iránta való tisztelet az egyszerűbbekben, akik helyeslik, amit látnak, de nem járnak utána, hogy mindez honnan ered. S így, midőn boldognak mondják a nyomorultat, tévedését csak megerősítik."
"Így aztán nemcsak szavakkal, vagy jócselekedetei kiteregetésével vallja jobbnak saját lelki életét másokénál, hanem szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy ő mindenki másnál szentebb. Olyannyira, hogy ha megtudja, hogy valaki megdicsérte, azt pökhendien nem az őt dicsérők tudatlanságának vagy jóakaratának tudja be, hanem saját érdemeként könyveli el."
"Aki magát másoknál kiválóbbnak tartja, hogy ne gondolná, hogy másoknál többet engedhet meg magának? [...] Úgy hiszi, amit nem ő végzett el, vagy rakott rendbe, az nem lehet sem tisztességesen végzett munka, sem pedig szép rend. Ítélkezik az ítélethozókról, s már előttük kinyilvánítja ítéletét."
"Az ember többféle módon mentegetheti magát, amikor vétkezik. Mert aki magát menti, vagy azt mondja, hogy 'nem tettem ilyet', vagy azt, hogy 'megtettem, de ezzel jót tettem'. Ha pedig belátja, hogy rosszat tett, azt mondja, hogy 'azért annyira nem rossz, amit tettem', vagy ha valóban nagyon rossz, akkor pedig azt, hogy 'nem rossz szándékkal tettem'. Hogyha pedig azt is elismeri, hogy rossz szándékkal cselekedett, akkor úgy tesz, mint Ádám és Éva: azzal igyekszik menteni magát, hogy mások sugallták neki."
"Mit gondolsz, micsoda zűrzavar lehet a gőgös ember szívében, amikor fény derül csalárdságára, elvész a békéje, oda a becsülete, s megmarad a bűne?"
"Az ilyen ember, hacsak az isteni irgalom nem tekint rá kegyesen, s nem segíti, hogy csendben alávesse magát a többiek ítéletének, ami egyébként ilyen esetekben nagyon nehezen esik meg, hamarosan kihívó és szemtelen lesz."
"...minél inkább erőt vesz rajta a szabadosság, annál biztosabb abban, hogy csakis vágyai kielégítésében lelheti örömét."
"Ami csak eszébe jut, arról rosszindulatúan fondorkodik, amit szájára vesz, arról véresszájúan fröcsög, ami pedig keze ügyébe kerül, azzal aljas módon bánik."
[Az alázat és a gőg fokairól]
"A bűnös élvezet izgalma hamar tovaszállt, a tiltott gyönyörnek rövid úton vége lett: de az emlékezetbe keserű jeleket vésett, mocskos nyomokat hagyott maga után."
"És az üres látványosságok? Mondd, mivel gyarapítják a testet, mivel gazdagítják a lelket? Vigaszuk felszínes, hiábavaló és értéktelen. Keményebben mi mással vádolhatnám őket, mint ha azt mondom: aki a boldog nyugalomtól menekülve folytonos kíváncsi nyugtalanságot akar élvezni, mindig megtalálja azt, amit keres. Nincs bennük semmi valódi öröm. Ez már abból is világos, hogy puszta lezajlásuk jelenti minden értéküket."
"Végre elnyerted, te nagyravágyó, a méltóságot, amelyre régóta áhítoztál? Féltve őrizd, amire szert tettél! Megtöltötted, te pénzéhes, a raktáraidat? Vigyázz, el ne veszítsd, amid van! Földed bő termést hozott? Rombold le csűreidet, és csináltass nagyobbakat! Cseréld a szögletest kerekre, és mondogasd a lelkednek: 'Sok vagyonod van, hosszú évekig eltart'. De lesz, aki majd így szól hozzád: 'Te ostoba, ma éjjel számon kérik tőled a lelkedet! Amit felépítettél, ugyan kié lesz?' (Lk 12, 16-20)"
"Aki a pénzt szereti, nem telik be vele; aki a kicsapongást, az sem képes betelni; aki dicsőségre áhítozik, az sem éri el célját; aki ezt a világot szereti, sosem talál beteljesülést. Én ismerek embereket, akik beteltek ezzel a világgal, de csak mert minden emléke hányingerre késztette őket."
"Ádám oktalan fiai, látjátok: a sertések moslékát zabálva nem éhező lelketeket tápláljátok, hanem lelketek éhségének adtok további tápot."
"Pénzre vágyakozik, nem az igazságra, szeme a magasba kémlel (vö. Jób 41,25). Kielégíthetetlenül éhezi a tisztségeket, szomjazza az emberek dicséretét. Az irgalom érzülete messze van tőle: sokkal több örömet lel, ha tombolhat, ha zsarnoknak mutathatja magát. A vallást üzletnek tekinti."
"Hogy is ne kerülne veszélybe a tisztaság az élvezetek közepette, az alázat, ha gazdagság veszi körül, a jámborság az üzletelés közben, az igazság a sok beszéd között, a szeretet ebben a gonosz világban?"
[A megtérésről]
--------------------------
Szent Bernát írásait olvasva az ember egyrészt rájön arra, hogy 1000 éve az emberek pontosan olyan gyarlók és esendők voltak, mint ma, vagy akár azóta, amikor az első homo sapiensek megjelentek a földön. Semmi új a nap alatt; csak a csomagolás változott. Ma a sok nyomorult féreg nyakkendőt hord vagy magassarkúban tipeg; Bernát korában mindenki tetves és büdös lehetett. Odabent azonban mindenki ugyanaz.
Másrészt az is eszébe juthat az olvasónak, hogy bár Szent Bernát szavait elsősorban szerzetestársainak és a szerzetesi élet iránt érdeklődőknek szánta, de jó lenne, ha a mai oktatási rendszer kötelező tananyaggá tenné alsó-, közép- és felsőszintű vezetők, ún. managerek és üzletemberek, a kereskedelmi rádió, tévé és sajtó irányítói, szereplői és kihasznált celebjei/banáljai, a politikai "elit" résztvevői és a gazdaság szereplői számára.
Sőt, lehetne a személyi igazolvány és az állampolgárság megszerzésének "sine qua non"-ja is.
Szent Bernát szavai korunk magamutogató, egoista és önhitt világában irányadó erkölcsi regulaként szolgálhatnának az egész országra (és a világra) kiterjedő új játékban, melyben alekoszok, győzikék, vvévák és/vagy édenszandrák, néhány üzletember, cégvezető, tőzsdecápa, az RTL Klub, a TV2 és a többi kereskedelmi kanális nagybecsű vezetősége és jó pár üresfejű politikus (meg aki még erre érdemes) küzdene azért egy ciszterci szerzetesekből álló zsűri előtt, hogy leépítse személyiségét, odavesse a kutyáknak túlfejlett egóját, s megmutassa a világnak, hogy nem a ruha, a média, a pénztárca vagy a külső teszi az embert. A vesztesek Dante poklának megfelelő bugyraiba kerülnének, ki-ki érdemei szerint, a győztes pedig, miután teljesen átformált, új, alázatos személyiséget nyert, ünnepélyes keretek közt megtagadná saját korábbi énjét, a zsűri pedig egy egyszerű, a világ minden részén közvetített autodafé keretében máglyán elégetné, de lelke a mennyek országába jutna, s az örök dicsőség fényeskedne neki. Ő legalább megmenekülne az örök kárhozattól.
Hallelujah!
UI: a könyvet mindenféleképpen javasoljuk országunk nagyjainak, szeretett vezetőinknek, mindenkori feletteseinknek, s mindazoknak, akik reggelente online és nyomtatott sajtót olvasnak vagy bármilyen tévét néznek, plázába járnak, részei a mostani nyomorult, tescogazdaságosan értékmentes világnak.
Ebben a könyvben igazi értékre lelnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése