Robert Graves: A vitéz Belizár

Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1967
447 oldal

A világhírű Claudius-regények írója Belizár bizánci hadvezér élettörténetének keretében monumentális, élettől duzzadó, színpompás freskót festett az I. sz. VI. század görög-római és „barbár” társadalmainak eseményeiről. A könyv lapjain megelevenednek a kor kiemelkedő személyiségei, elénk tárul a bomladozó római birodalom külső és belső hanyatlásának arculata, melyet csak ideig-óráig kendőzhet el a győzelmes hadjáratok dicsősége, és a császári udvar ragyogása. Országok és egyének sorsa fonódik össze drámai módon, s az olvasó úgy érzi, mintha a történet valamennyi szereplője személyes ismerőse lenne. Graves könyve, nemcsak nemes szórakozást nyújt, hanem komoly történelmi ismeretekkel is gazdagít, s valóságos vezérfonalul szolgál e homályos, zűrzavaros, de igen érdekes korszak megértéséhez.


http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-vitez-belizar&ID=22922
--------------------------

"Belizár letette az esküt, megtagadva a világi dolgokat, s megfogadta, hogy ellenáll a test vágyainak és az ördög csábításainak."

"Jómagam, e görög nyelvű munka szerzője, jelentéktelen személyiség vagyok, egyszerű cseléd: de csaknem egész életemet Antonina szolgálatában töltöttem, Antonináéban, aki ugyanennek a Belizárnak volt a felesége, és így hitelt érdemel az, amit írok."

"Ez volt tehát Belizár első esküje a három közül, melyet életében tett. Másodszor a császárra esküdött fel, az öreg Anastasius császárra, akinek uralkodása alatt született, s később Anastasius két utódjára; harmadszor úrnőmnek, Antoninának esküdött örök hűséget."

"Belizár a mi Urunk ötszázadik esztendejében született, s ezt édesanyja baljóslatú jelnek tartotta. Hite szerint ugyanis a Sátán ezer évre kapott uralmat a földön, amelynek leteltével az emberiség végül eljut a megváltáshoz. Így tehát, mint mondta, egyetlen fia születésének éve kellős közepére esik ennek a hosszú, sötét éjszakának, mely elválasztja a dicsőség első napját a másodiktól. De én, Eugenius, az eunuch, bevallom, hogy az ilyen véleményeket puszta babonának és értelmes emberhez semmiképpen sem méltó hiedelemnek tartom; úrnőm, Antonina is egy nézeten volt velem."

"...Belizár szláv ősöktől származott - amint azt neve, Beli Car, vagyis Fehér Herceg is mutatja; a pogány szlávok pedig, akik túl a Dunán élnek, híres nyilazók és lovasok. Belizár családja száz éve előtt telepedett le Csermenben, és teljesen elrómaiasodott. A család a nemesség három rendjében már a másodikig emelkedett."

"Palaeologus idézte Leó pápa szavait, melyeket jómagam, ha valaha is hallottam őket, már elfelejtettem, de lényegük körülbelül ennyi volt: A Fiú nem kizárólag Isten, ami az őrült acuaniták véleménye, és nem is csupán embert, ami az istentelen plotiniánusok hite; nem is olyan ember, akiből az istenség némely vonatkozása hiányzik, mint ahogyan az ostoba apollináriusok tartják; a Fiúnak két egyesített természete s lényege van, emberi és isteni úgy, ahogy az Írás mondja: 'Én és Atyám egyek vagyunk', és 'Atyám nagyobb, mint Én'; és hogy az emberi lényeg, amelynél fogva a Fiú alacsonyabbrendű az Atyánál, nem von le semmit isteni lényegéből, amely által a Fiú egyenlő az Atyával."

"Ilyenformán Belizár már akkor, gyermekkorában három nyelven beszélt: családi birtokának thrák nyelvjárásán; latinul, ahogyan édesanyja és édesanyja káplánja beszéltek vele; végül görögül, a keleti birodalom köznyelvén - bár ezen még nem teljesen folyékonyan."

"Malthus iskolája Drinápoly városának középpontjában volt, és nem tartozott azokhoz a szerzetesi iskolákhoz, melyekben a nevelést nyomorúságosan csak a Szentírás kenyerére és vizére korlátozzák. A kenyér is jó, a víz is jó, de a testi rosszultápláltság, melyet meg lehet figyelni kizárólag kenyéren és vizen élő foglyoknál vagy szegény parasztoknál, megtalálja a maga megfelelőjét bizonyos papok szellemi rosszultápláltságában."

"- Mondjátok, fiúk, vajon ez a nagypapa hozza-e unokáit az iskolába, hogy megtanulják a hic, haec, hoc-ot, vagy pedig a fiúk hozzák őt ide, hogy ő tanuljon?"

"Igaz, eredetileg Piros és Fehér párt is volt a Hippodromban, a kocsiversenyző csarnokban, a nyarat és a telet képviselve éppúgy, mint ahogy a Zöld jelentette a tavaszt és a Kék az őszt. De a kocsiversenyeken most már csak két kocsi küzdhetett a másik kettő ellen, nem négy-négy kocsi egymás ellen, így a Fehérek és a Pirosak beolvadtak a Kék vagy a Zöld pártba."

"Nos, tegyük fel, hogy a hun íjászt és a gót lándzsást egyetlen harcosban tudnánk egyesíteni és úgy civilizálni, mint egy rómait, rendes tábori fegyelemnek alávetve - azt hiszem, ebből olyan katona lenne, aki, amennyire ez elképzelhető, megközelítené a tökéletességet. És római volna, mind nevében, mind szellemében. Ilyen csapatokat akarok egyszer majd csatába vezetni."

"A názáreti zsinagógában elhelyezte azt a szarutáblába kötött ábécés könyvet, amelyből a gyermek Jézus tanult, és azt a padot, amelyen a többi gyerekkel együtt ült. Gazdám, Barak, minden alkalommal így szólt a zarándokokhoz:
- Ezt a padot bármelyik keresztény könnyen elmozdíthatja vagy felemelheti, de zsidó meg sem billentheti.
Véletlenül persze mindig akadt egy-két zsidó a közelben, aki be tudta bizonyítani Barak állításának egyik felét, míg a keresztény zarándokok, ha hajlandók voltak fizetni ezért a megtiszteltetésért, személyesen meggyőződhettek az állítás második felének igaz voltáról."

"Bizonyára meghökkenti az olvasót a 'megarai szfinx' kifejezés. Valamelyik epigramma-költő adta ezt a nevet Konstantinápoly prostituáltjainak. A szfinx mindent felhabzsoló, titkait magába záró szörny, Megara meg az a görög város, amely először gyarmatosította Konstantinápolyt."

"Sok neve van: a görögök számára hivatalosan Konstantinopolis, Konstantinápoly; közhasználatban Byzantium, Bizánc; az irodalmi műveltségű rómaiak számára Új Róma; a gótok és más germán barbárok számára Micklegarth; bulgárok Kesarordának nevezik, a szlávok Carigrádnak - a világ csodája ez a város, amelyet én otthonomnak tartok."

"Erre aztán Theodora nevetve mondta Antoninának:
- Drágám, amit a te férjed nem tud elérni számunkra jósága által, azt majd az én férjem keresztülviszi démoni tulajdonságaival."

"Így kezdődött bizalmas viszonyuk, és Justinianust lebilincselte ez a bűnbánó Madolna, hiszen ugyebár Szent Mária Magdolna is prostituált volt egykoron. Ettől fogva Justinianus, valahányszor csak a házba jött, egyenesen felment Theodora szobájába. Hogy mi történt köztük a Szentháromságról szóló vitákon, a megkereszteletlen csecsemők lelkének sorsáról és hasonló tárgyakról folytatott beszélgetéseken kívül, azt nem tudom; de az tény, hogy a rokka csendesen állt a látogatás tartama alatt."

"A Kékek politikai okokból ortodoxok voltak. A Zöldek vagy a monofizitákkal való megegyezés, vagy a teljes monofizitizmus mellett kardoskodtak."

"A gepidák hosszú harci bárddal lóhátról küzdöttek, harsogva beszéltek, és sárga hajukat avas vajjal kenték. Mint a legtöbb germán törzs, ők is gauokba, körülbelül ötezer főnyi közösségekbe szervezkedtek, mindegyik gau egy-egy nemesember vezetése alatt állt, és egy-egy gau körülbelül ezer felfegyverzett harcost adott a nemzeti hadseregbe."

"Annyi tény, hogy Belizár rendszeres, tisztességes életet élt, és a hosszú évek alatt csak egyetlen vállalkozásával bukott meg; ezt Porphyrius, a híres bálna ellen vezette, amely idestova huszonöt éve veszélyeztette a Bosporus és a Fekete-tenger hajózását, de sehogy sem tudták megölni vagy tőrbe csalni. Köztudomás szerint ez volt az egyetlen bálna, mely valaha is a Földközi-tengerben ütött tanyát."

"A rómaiak császára és a perzsák nagykirálya régóta ellenségek, s közben mégis úgy vélekednek egymásról, hogy ők ketten a 'világ két szeme' és 'a civilizáció két világítótornya'."

"Az ellenségeskedés több ok miatt tört ki, legfőképpen a selyem nagykereskedelmi ára miatt."

"Röviddel megérkezésünk után Justinus utódaként Justinianus lett a császár. Theodora ekkor már a felesége volt; az öreg nagynéni időközben meghalt, Justinus pedig unokaöccse kedvéért hatálytalanította azt a törvényt, amely nem engedte meg, hogy patríciusok volt színésznőt vegyenek feleségül."

"- Csinos kislány. A tiéd?
- Igen, felséges asszonyom.
- Neve?
- Márta, felséges asszonyom.
- Miért Márta?
- Keresztény név, felség, a gyermeket megkeresztelték.
- De miért nem Mária? Vagy Erzsébet? Vagy Dorcas? Vagy Anna? Vagy Zoé?"

"A nestorianusok szerint a Fiúnak két teljes természete van, egy emberi és egy isteni, mindegyik teljes, és ezért személyes, minthogy a személyiség a teljes természetnek lényeges része. Épp ezért nem lehet úgy felfogni, hogy ez a két természet, e két lényeg egyesült, mint ahogy az ortodoxok tartják, hanem csak úgy, hogy ezek egymás mellett léteznek. Ami a Fiú isteni természetét illeti, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az Atya benne lakozott, mint ahogyan az Atya lakozik a Szentlélekben is, de sokkal kisebb mértékben. Ezt a nézetet anatéma alá vetették, mert - úgymond - csökkenti a Fiú méltóságát, és veszélyesen megközelíti a plotiniusi istenkáromlást, amely a Fiútól brutálisan megtagad minden isteni mivoltot."

"Kissé bővebben kell szólnom a hunokról. Többféle hun nemzetség van, melyek Európában és Ázsiában, a római és perzsa birodalmaktól északra az egész vad vidéket elfoglalják a kárpáti hegyektől egészen Kínáig. Ismerünk fehér hunokat, masszagéta hunokat, heruliánus hunokat, bulgáriai hunokat, tatárokat és még sok mást."

"A törpeszerű, visszataszítóan csúnya Narses Perzsa-Örményországban született, s Konstantinápoly legokosabb emberének tartották. Természetesen eunuch volt."

"Nos, mi eunuchok a kelet-római civilizációnak jellegzetességei vagyunk, és igen hasznos szerepet töltünk be benne."

"Ismételjem-e, amit már elmondtam a Zöldek és a Kékek között dúló vad gyűlölet pusztító hatásairól? Egyre ingerültebb, egyre szenvedélyesebb vitákat folytatta a Fiú lényegéről, s ezzel éppen a Szentírás egyik próféciáját váltották valóra."

"Az olvasó valószínűleg többet szeretne hallani arról, hogy Justinianus miképpen viselkedett császár korában. Ez a férfi az ellentmondások tömegét egyesítette magában, amelyek legtöbbje abból fakadt, hogy olthatatlan becsvágya örökös küzdelemben állt gyávaságával és aljasságával."

"Justinianus most nagy hadjáratot tervezett a vandálok, e folyton vándorló nép ellen, amelynek fővárosa az Észak-Afrikában levő Karthago volt. Theodora határozott kívánságára Justinianus a parancsnokságot teljes egészében Belizárra ruházta."

"Abban az időben, amikor a germánokat kereszténységre térítette Ulfilas, Constantinus császár kortársa, aki gót nyelvre lefordította a Szentírást - kivéve a Királyok Könyvét, mert félt, hogy az feltüzeli katonai szenvedélyeiket -, ez az ariánus eretnekség igen elterjedt, és kis híján az egyház ortodox álláspontja lett. A germánok szívesen vették, mert egyszerű, barbár hitnek látszott, lényegében tulajdon istenfogalmukat igazolta. Az ariánusok szerint az Atya mérhetetlenül magasabb rendű az embernél, és nincs igazi közvetítő az Atya és az emberek között, még a Fiú sem volt az, hiszen ő sem ismerhette meg soha teljesen a Atyát, és mialatt itt élt a földön, ő is végigélte az ember minden lelkiállapotát, érzett haragot, szomorúságot, kétségbeesést, megaláztatást, mint ahogy azt az evangélisták valóban le is írták. A Fiú tehát az ariánusok szerint nem isten, de azért valami félistenfajta, valami középlény, aki azonban lényegében más, mint az Atya, semmiben sem hasonlít rá, hiszen az Atya már a világ előtt létezett, ő volt a semmiből teremtett minden. Minthogy a germánok hittek egy mérhetetlen hatalmú és személyes természetű Odin nevű istenben és hittek még faji ősükben, egy 'Mann' nevű félistenben (Mann germánul embert jelent), aki úgyszólván semmiből keletkezett - tulajdonképpen nem hitet cseréltek, mint inkább csak az elnevezéseket változtatták meg."

"A vandálok számára a római Afrika is Ígéret Földje volt, és a régi Kánaánra emlékeztetett szőleivel, búzatábláival, fügefaligeteivel és falakkal körülvett városaival."

"Erőszak nem is történt olyan értelemben, hogy a nőket akaratuk ellenére kényszerítették volna szeretkezésre. De a nők, akiknek nagy része szokatlanul szép volt és majdnem valamennyi igen ápolt, komoly szenvedéllyel szeretkezett. Semmi okuk nem volt ugyanis arra, hogy hűségesek maradjanak olyan férjeikhez, akik gyáva módon cserbenhagyták őket."

"Noha a vandálokat kétségbevonhatatlanul teljesen eltiportuk, az ország belső részén élő mórok továbbra is állandó fenyegetést jelentettek embereinknek és a diocézis nyolcmillió békés római-afrikaijának."

"Theodora utólag közölte Justinianusszal, hogy ha a 'Nagy' címet el akarja nyerni, nagylelkűnek kell mutatkoznia, és kegyének látható jeleivel kell kitüntetnie Belizárt. justinianus ezért a következő évre konzullá nevezte ki a hadvezért."

"A gótok mégsem nagyon bíztak Theudahadban, mert latin verseket fabrikált, görög szónokokkal szeretett vitatkozni, és büszke volt széles körű tanultságára. Számukra néhány vad germán harci ballada, a Miatyánk és az ariánus Hiszekegy tudása untig elegendő műveltség volt. A civilizáció fényűző időszaka alatt ők nem korcsosultak el, mint a vandálok, de hasznot sem húztak hatvanéves itáliai tartózkodásukból olyan értelemben, hogy irodalmi oktatással fejlesztették volna értelmüket. Theudahadot sem azért nézték le, mert tudása üres és meddő, hanem egyszerűen azért, mert tanult ember. Ez a magatartás jellemezte őket: elmulasztották, hogy barbár harci képességeiket megerősítsék azzal a tudással, amely csak könyvekből szerezhető meg. Kivált az erődépítés és az ostromlás elméletében voltak igen tudatlanok."

"Dél-Itália elfoglalása így nem folyamatos csaták sorozata volt, csupán egyszerű menetelés, mert a gótok szétszéledtek."

"Bevallom, Róma látványa csalódást okozott nekem. Valóban tiszteletre méltó és roppant nagy város, sok figyelemre méltó épülettel, amelyek közül a legnagyobbak valóban túlszárnyalnak mindent, amit Konstantinápoly e téren fel tud mutatni."

"A római szenátus és a papság melegen üdvözölt bennünket és sürgetett, hogy vonuljunk Ravenna ellen, s pusztítsuk el a trónbitorló Wittichet, mielőtt még ideje lenne seregeit összeszedni."

"Silverius pápa árulását úrnőm ébersége leplezte le."

"- Uraim, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a háború megfelelő vezetésére vonatkozó véleményeink eltérnek egymástól."

"Ravenna a látszólagos ellentmondások városa. Lagúnákra épült."

"Senki se higgye, hogy Belizárt azért hívták vissza Keletről, mintha vértelen és dicsőséges carchemisi győzelméért a császár fényesen meg akarta volna jutalmazni."

"A Konstantinápolyba visszatért Belizárt Justinianus előbb aljas módon összeszidta, aztán pedig - és ezt Belizár nehezebben tudta elviselni - kijelentette, hogy elnéző jóindulattal lesz iránta."

"- Jönnek a hunok, jönnek! Pusztítanak, öldökölnek, mint megvadult bikák dühöngő csordái. Ó Isten, irgalmazz nekünk!"

"Azt mondják, a császár gúnyból az igazságos tárgyalás látszatát akarta kelteni és megkérdezte:
- Nincsenek tisztességes, szavahihető tanúid, uram, akiknek kihallgatását óhajtanád ártatlanságod bizonyítására? - Belizár így felelt:
- Vannak, Felség. Négy ilyen tanúm van.
- Kik azok? Itt tartózkodnak a városban?
- Nem, Felség.
- Akkor is nevezd meg őket.
- Geilimer, a vandálok egykori királya, Wittich, a gótok egykori királya, Khosrou, a perzsák nagykirálya és Zabergan, a bulgáriai hunok kánja. Ők jól tudják, hogy nem voltam soha áruló."

"Mert Belizár egyszerű hittel csüngött az erényen, és sohasem tért el előle."

--------------------------

Robert Graves kaleidoszkópja az időszámításunk utáni VI. századból: a Justinianus császárnak világot hódító Belizár személyén keresztül megismerhetjük a kor bizánci intrikáit, betekintést nyerünk a Kékek és a Zöldek pártjának vetélkedésébe a Hippodromon belül és kívül; megtudjuk, hogyan lett az egykori prostituált, a "férfiakat megszégyenítő műveltséggel rendelkező" Theodora a bizánci császár hitvese; megismerjük a bizánciak hadjáratait a perzsák, a vandálok, a gótok és a "bulgáriai hunok" ellen; aprólékos ismereteket nyerhetünk a kereszténység különböző irányzatairól, a homousion-homoiusion vita Madách által is citált világából; ma is ismert, végtelenül színes anekdotákat olvashatunk az ókorból; s a történelemkönyvek világán túl bepillantást kapunk az uralkodójához végsőkig hű hadvezér és alattvaló Belizár valamint ura, a reá féltékeny, gyanakvó, bosszúálló - a regényben legalábbis ekként feltüntetett - Nagy Justinianus korába.

Vannak itt mindenféle keresztény szekták: apollináriusok, plotiniánusok, nestoriánusok, ariánusok, rég letűnt vallási irányzatok.
Vannak itt mindenféle népek: hunok számos fajtája, gepidák, vizigótok, osztrogótok, thrákok, szlávok minden mennyiségben, perzsák, vandálok, rég kihalt népek.
Vannak itt Kékek és Zöldek, politikai frakciók számos változatban.
Vannak itt eunuchok és prostituáltak, királyok és császárok, hadvezérek és közemberek, akik bár rég halottak mind, de valami olyan szellemi és lelki gazdagságot képviselnek, amit napjaink üresfejű és szubkulturális közszereplői még csak elképzelni sem tudnak.

Ha esetleg valaki azt gondolná, hogy a klasszika-filológia meddő méhéből kevés életteli dolog foganhat, vagy akár az ókortudomány kiszáradt emlőiből kevés értékes információt szívhat magába az ember gyereke, feltétlenül olvassa el Robert Graves könyvét - remélhetőleg olyan pezsgő és életteli világra bukkan benne, amely százszor, ezerszer lenyűgözőbb, mint napjaink plázamátrixa és az azt átszövő banalitások pókhálójának undorító szövevénye.

Hihetetlen gazdag olvasmány, máig ható üzenettel.