2011. március 31., csütörtök

Philip Roth: Düh


Európa Könyvkiadó, Budapest 2009

184 oldal

1951-ben járunk, második éve tart a koreai háború, amikor Marcus Messner, a szorgalmas, törvénytisztelő, energikus fiatalember megkezdi másodéves tanulmányait az ohiói Winesburg vidéki, konzervatív főiskoláján. Ide menekült szülővárosából, Newarkból, mert apja, a talpig tisztességes kóser hentes mintha kezdene meghibbanni: tébolyult aggodalom fogja el, sehova sem akarja elengedni a fiát - retteg, hogy őt is elviszik a háborúba, s ott fog meghalni. Marcus jogásznak tanul, évfolyamelső akar lenni, s közben dolgozik is, mert tudja, hogy a szüleinek milyen nagy teher a taníttatása... ám egy varázslatosan szép lány összekuszálja az életét. Egyik hibát a másik után követi el - dühödt előadást tart dékánjának az ateizmusról és Russellről, s nem tud elszakadni a lánytól, aki maga a veszedelem... A Düh, Philip Roth huszonkilencedik könyve a fiatalember formálódásának történetét írja le az élet rémisztő véletlenei és bizarr akadályai közepette. A tapasztalatlanság, a balgaság, az intellektuális ellenszegülés, a szexuális fölfedezés, a bátorság, a melléfogás története ez. Roth minden találékonysága és szellemessége szerepet kap benne, s általa az író egyszerre rugaszkodik el utóbbi könyveinek öregkori kísérteteitől, és vizsgálja tovább, hogyan hat az amerikai történelem a sebezhető egyénre. Philip Roth 1997-ben az Amerikai pasztorál-ért Pulitzer-díjat kapott. 1998-ban a Fehér Házban átvehette a National Medal of Arts nevű legmagasabb állami művészeti díjat, 2002--ben pedig az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia legrangosabb szépírói kitüntetését, a Gold Medal in Fictiont, amelyet korábban többek között John Dos Passosnak, William Falknernek és Saul Bellow-nak ítéltek oda. Kétszer nyerte el a National Book Awardot és a National Book Critics Circle Awardot, háromszor a PEN/Falkner Awardot. Az amerikai PEN két legrangosabb díjának, a PEN/Nabokovnak és a PEN/Bellownak is birtokosa. 2005-ben az előző két év amerikai történelmi témájú kínálatából az Amerikai Történész Társaság az Összeesküvés Amerika ellen című regényt találta a legkiemelkedőbbnek. Nagy-Britanniában ugyanez a mű nyerte az év legjobb könyvének járó W. H. Smith Awardot, s ezzel Philip Roth lett a díj negyvenhat éves történetének első kétszeres díjazottja. Philip Roth az egyetlen élő amerikai író, akinek művei a Library of America gyűjteményes, mértékadó kiadásában megjelennek. A nyolcadik, utolsó kötet 2013-ban várható.

http://www.libri.hu/konyv/duh-1.html

2011. március 29., kedd

Könnyű testi sértés


színes, fekete-fehér, magyar filmdráma, 85 perc, 1983

Rendezte: Szomjas György

Szereplők: Eperjes Károly, Andorai Péter, Erdős Mariann

Csaba börtönbe kerül verekedésért. Mire kiszabadul, barátnője már Miklóssal lakik a kétszobás lakásban. Mivel nincs hova mennie, Csaba beköltözik hozzájuk harmadiknak.

http://www.port.hu/konnyu_testi_sertes/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1410

2011. március 27., vasárnap

Jorge Amado: Az éjszaka pásztorai


Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1967

450 oldal

A néhány éve elhunyt Jorge Amado minden idők legsikeresebb brazil írója. Több mint negyven regényt írt, melyeket a világ számos nyelvére lefordítottak. Leghíresebb regényei – Flor asszony két férje; Zsubiabá; Gabriela, szegfű és fahéj - magyarul is több kiadásban láttak napvilágot. Jelen kötetünkben ismét szülővárosa, Salvador de Bahia csavargóinak, léhűtőinek színes, néha szomorkás, de mindig megmosolyogtató kalandjait mutatja be. Miközben Martim káplár, Néger Massu, Pintyőke, Ipszilon Eduárd történeteit olvassuk, bepillantást nyerünk az afrobrazil világ kultúrájába, szegénynegyedeinek folklórjába, hiedelmeibe. A szórakoztató kalandokon túl Amado páratlan stílusa, finom iróniája, történeteinek erotikus bája teszi rendkívül élvezetessé regényét.

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100146072&type=10&_v=Amado_Jorge_Az_ejszaka_pasztorai

Az admirális


Admiral


színes, magyarul beszélő, orosz filmdráma, 124 perc, 2008 (16)
Dolby Digital


Rendezte: Andrej Kravcsuk

Szereplők: Konsztantyin Habenszkij, Jelizaveta Bojarszkaja

Évek óta dúl az első világháború: németek és oroszok egyaránt elkeseredetten, és egyre kimerültebben küzdenek egymással. Kolcsak ellen-tengernagy védi Pétervárt a tenger felől olyan vakmerően és elszántan, hogy a cár kinevezi a fekete-tengeri flotta parancsnokának. Az ennek örömére rendezett fogadáson ismeri meg Annát, első tisztjének feleségét, és bár jól tudja, hogy szerelme reménytelen, képtelen ellenállni az asszony bájainak. Az admirális új állomáshelyén is komoly dilemmával kénytelen szembenézni, mikor kitör a forradalom, és a matrózok le akarják fegyverezni.
Minden idők legnagyobb költségvetésű, Hollywoodot idéző háborús mozija.


http://www.port.hu/az_admiralis_admiral/pls/fi/films.film_page?i_film_id=104535&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=1

Minden végzet nehéz


Something's Gotta Give


színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 128 perc, 2003

Rendezte: Nancy Meyers

Szereplők: Jack Nicholson, Diane Keaton, Keanu Reeves, Amanda Peet, Frances McDormand

Harry (Jack Nicholson) javíthatatlan playboy, korát meghazudtoló libidóval. Legfőbb vezérelve: soha ne kezdj harmincnál idősebb nővel. Éppen legújabb barátnőjével, Marinnal (Amanda Peet) töltik első közös hétvégéjüket, amikor Harry szívinfarktust kap. Orvosa, Julian Mercer (Keanu Reeves) nem engedi vissza a városba, hanem Marin anyjának, Ericának (Diane Keaton) a gondjaira bízza. Erica elvált, sikeres New York-i drámaíró, akit Harry - kora ellenére - rendkívül vonzónak talál.

http://www.port.hu/minden_vegzet_nehez_something_s_gotta_give/pls/fi/films.film_page?i_film_id=61340


Ibsen: Nóra I-II. Vígszinház előadás felvételről (2005)


(143')

Rendezte: Marton László

Szereplők: Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Gálffi László, Kiss Mari, Benedek Miklós


A Nóra (A babaházban) című darab Ibsen leggyakrabban játszott drámája. Az 1879-es ősbemutató óta állandóan jelen van a világ színpadain. Nem fog ki rajta sem az idő, sem a változó világ, – ez csak az igazi remekművek kiváltsága. Olyan konfliktust tár elénk, melyet minden generáció közel érez a saját sorsához. Olyan döntéshelyzetet mutat meg, amivel mindnyájan szembesülünk valamikor életünk során. Ibsen mély emberismerete kíméletlen őszinteséggel párosul: a darab minden szereplője kénytelen megmutatni igazi önmagát – ha csak pillanatokra is. Ezek a tiszta drámai pillanatok teszik lehetővé az igazi drámai helyzeteket a színpadon: s ezekből születik az igazi színház.

http://tv.animare.hu/tvmusor.aspx?id=b375ba79c7b2db4eb08831dc9ce3520529

2011. március 26., szombat

Mediterrán finomságok


Dieta mediterránea


színes, feliratos, spanyol vígjáték, 100 perc, 2009

Rendezte: Joaquín Oristrell

Szereplők: Olivia Molina, Alfonso Bassave, Paco León

A film Sofía (Olivia Molina), a világ legjobb szakácsának története, és azé a két férfié, akik hozzá segítették, hogy legendává váljon. Sofía szülei éttermének konyhájában töltötte élete első 16 évét, híressé pedig két másik, számára nagyon fontos ember tette: Toni, a férje (Paco León), akinek három gyermeket is szül, és Frank (Alfonso Bassave), a mentora, aki a szeretője is lesz.

http://www.port.hu/mediterran_finomsagok_dieta_mediterranea/pls/fi/films.film_page?i_film_id=106342&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=1

2011. március 24., csütörtök

A Faun labirintusa

El Laberinto del Fauno/Pan's Labyrinth

színes feliratos mexikói-spanyol-amerikai fantasztikus thriller, 112 perc, 2006
16 éven aluliak számára nem ajánlott

Rendezte: Guillermo del Toro

Szereplők: Sergi López, Ivana Baquero, Ariadna Gil

Spanyolország, 1944. A polgárháború véget ért, de a hegyekben még harcolnak a gerillák. Carmen (Ariadna Gil) kislányával, Oféliával (Ivana Baquero) új férjéhez, a hideg, kegyetlen és autoriter Vidal (Sergi López) kapitányhoz költözik, aki Franco seregében szolgál. Ofélia nem szenvedheti az új életét, így a ház mögött felfedezett rejtélyes labirintusba menekül. Pán - védelmezője és vezetője - egy mesebeli figura meggyőzi, hogy a kislány egy mágikus királyság rég elveszett hercegnője. Hogy az elveszett igazságot megtalálja, Oféliának három próbát kell kiállnia, olyanokat, melyekre senki nem készítette fel.

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=77886

2011. március 20., vasárnap

Az időutazó felesége


The Time Traveler's Wife

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 110 perc, 2009 (12)
Dolby Digital

Rendezte: Robert Schwentke

Szereplők: Eric Bana, Rachel McAdams

Henry, a chicagói könyvtáros ritka genetikai rendellenességben szenved. Egyfajta időutazóként a legváratlanabb pillanatokban más-más idősíkban találja magát. Az egyetlen biztos pont az életében Clare. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Különös kapcsolatuk során megélik a fiatalságukat, öregségüket, a szerelem téren és időn át is összeköti őket. Boldogságukat csak két dolog árnyékolja be. Vajon a gyermekük is örökli apja betegségét? És meddig térhet vissza Henry, akit láttak meghalni. Audrey Niffenegger regényéből.

http://port.hu/az_idoutazo_felesege_the_time_traveler_s_wife/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=104838

Ljuben Dilov: A szkafander súlya


Kozmosz Könyvek, Budapest 1974

331 oldal

Ljuben Dilov tudományos fantasztikus regénye már ma is időszerű és izgalmas kérdést vet fel: hogyan teremthetnénk kapcsolatot idegen civilizációkkal? 1973 tavaszán ezzel foglalkozott a Brit Bolygóközi Társaság egyik ülése is. A glasgow-i egyetem nemrég végzett hallgatója, Duncan Lunan ismertette feltevését az 1927-1929-ben végzett rádiójelzéseknél tapasztalt kísérletek visszhangjáról. Ezeknél a kisugárzott jelek megmagyarázhatatlanul nagy késéssel érkeztek vissza. Lunan szerint a "visszhangok" egy távoli égitestről származó Föld körüli pályán keringő, felderítő mesterséges hold jelzései voltak, és a hosszabb-rövidebb szünetek valamiféle értelmezhető közlést tartalmaznak. Dilov regénye már a kapcsolatteremtés társadalmi és pszichológiai problémáit járja körül. Meggondolkodtató írás, a jelenkori sci-fi irodalom kiváló alkotása.

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100680970&type=10&_v=Dilov_Ljuben_A_szkafander_sulya
----------------
"Igen, a bolygó talányai! Természetesen a pszichofizikai feszültség megmagyarázható, amikor már egy egész hete fennáll a lehetősége annak, hogy idegen civilizációval érintkezésbe lépjünk, no de honnan adódnak ezek a rémségek régi és edzett űrhajósaimnál?"

"Egyszerre csak mintha megszűnnénk emberek lenni, összeolvadunk gépeinkkel, olyan nyelven kezdünk beszélni, hogy nehezen vehető ki: mikor beszél az ember, mikor az előtte levő specializált komputer, és mikor jelentkezik az adott személy pszichorobotja, amely őrként áll háta mögött?"

"Nyilvánvalóan egy másik, magas színvonalú civilizációval jutunk érintkezésbe. Akármilyennek is találjuk az emberiség egész társadalmi és pszichikai rendszerének hallatlan próbatételére és felülvizsgálatára és átértékelésére kerül sor."

"- Az űrjogi törvénykönyv - folytattam - a mi kódexünk; hangsúlyozom, hogy a 'mi' kódexünk, és teljesen irreális. Csak az űrkutatások kezdeti időszakában volt némi jelentősége. Akkoriban ez a szerződés az emberiség egymással viaskodó két felének érdekeit védelmezte, valamint a világűr érdekeit, ha lehet így mondani. Amikor megszűnt a Föld politikai megosztottsága, eltűnt a törvénykönyv jogi alapja is. Az emberiség egyedül volt, és úgy rendelkezett a világűrről, ahogyan akart. A kódex afféle közlekedési szabályzattá változott. Következésképpen, amíg nem jelentkezik egy szemben álló szerződő fél, a mi űrjogunk egyoldalú kifejezője marad..."

"...mi azt képzeljük, hogy figyelembe vettük az ismeretlen civilizációk érdekeit is, meghirdettük a mások fejlődésébe való be nem avatkozás elvét, a csupán üres térségben történő együttműködést, a csupán el nem foglalt, az adott civilizációk érdekszféráján kívül eső űrtestek birtokbavételének jogát, de megtartjuk a jogot, hogy mindent és mindenkit vizsgálat alá vessünk. És mit jelent az, hogy megvizsgálni? Ez az első lépés a hódítás felé. Íme, mi azért jöttünk, hogy érintkezést teremtsünk, de ha ez a civilizáció nem igényli és nem kívánja az ilyen érintkezést? Visszatérünk-e, vagy pedig kikényszerítjük az érintkezést? A válasz felesleges, mert adott esetben mindegy. Azzal, hogy idejöttünk, máris kikényszerítettük az érintkezést. Az érintkezés megteremtődött, és sohasem szakad meg, mivel már sem ők, sem mi nem lehetünk nyugodtak, miután tudomást szereztünk egymás létezéséről itt, a galaktikának ezen a részén."

"- Doktor, mintha a másik civilizációval bekövetkező érintkezésünket bokszmérkőzésnek képzelnéd."

"Képzeld el azt, hogy ezek a lények erősebbek, mint mi! Mit kell tennünk? Járuljunk elébük, és essünk térdre? De mi lesz, ha nem értenek meg, és lenyisszantják a fejünket, még mielőtt békés szándékainkat bebizonyíthatnánk?"

"Időnként feltettem magamnak a kérdést: valójában miért is nem megyünk el innen? Csak úgy menjünk, és kész! Miért kell nekünk annyira ez az érintkezés? Ki kényszerít bennünket, hogy könnyelműen behatoljunk ebbe a világba, remegve a félelemtől; ki kényszerít, hogy felkeressük? A tudásszomj? Butaság! Millió dolgot nem ismerünk ebből a bolygórendszerből, de nyomban mindent félredobunk, amikor a rendszer 17 bolygója közül az egyiken organikus tevékenység jeleit fedeztük fel. A sportszellem, ahogy a koordinátor emlegeti? A kockáztatás szelleme, ahogy a többiek mondják? Az a belső kényszer, amely minden pillanatban harcra ösztökél bennünket, hogy megerősítsük önmagunkat és létezésünk ismeretlen célját? Vagy talán a magány? Vagy az önvédelmi ösztön, amely azt súgja, hogy el fogunk pusztulni, ha nem találkozunk egy másik civilizációval, és nem olvadunk össze vele? Nem úgy van-e ez, mint a Föld őstörténetének népeivel? Megszületett egy civilizáció, majd elpusztult, miután átnőtt egy másikba. Lehet, hogy az emberiség csak azzal kerülte el pusztulását, hogy megkezdte kitelepülését a közeli bolygókra. Az emberek nehéz körülmények közé mentek, hogy elölről kezdjék. Kiűzették magukat a földi paradicsomból, s ezek az elpuhító kényelemmel, a bágyasztó unalommal elégedetlenkedők megérezték, hogy el fognak pusztulni, ha nem térnek vissza a természethez, és nem kezdik el elölről a vele folytatott harcot. Újfajta barbarizmushoz hasonlított ez, kultuszokkal és rítusokkal, idegenkedéssel a modern világ kifinomult élvezetével szemben. Ez a szellem csupán a fiatal emberek kisebb rétegét, néhány millió embert érintett, nem többet, mint egy cseppet a sokmilliárdnyi emberből, de hiszen a barbárok, akik elfoglalták Rómát, meglepően kis létszámmal rendelkeztek a hatalmas impériumhoz hasonlítva, nem? Ez is olyan irányú törekvés, amely tükrözi a fejlődés más útjának szükségességét. Ugyanaz a szükségesség késztette az űrhajókat a galaktikarepülésekre, az a már megérett szükséglet, hoy másokkal találkozzunk, s hogy lássuk: nem találtak-e helyesebb utat? Nem ösztönös megérzés hajt-e bennünket, hogy társat keressünk, s ha a 'barbárok' nem jönnek hozzánk, mi menjünk el hozzájuk? Mert hogyha nem léteznek mások, akkor vagy az 'isteni kiválasztottságban' kell, hogy higgyünk, visszatérve a valláshoz, vagy azt kell elfogadnunk, hogy az anyag valamiféle véletlen fehérjeképződménye vagyunk, a fejlődés véletlen mellékága, amely feltétlenül el fog pusztulni, mint ahogy elpusztultak a dinoszauruszok, mert roppant méreteik nem feleltek meg a mi bolygónk feltételeinek. Ugyanis minél többet röpködünk a világűrben, annál inkább meggyőződhetünk arról, hogy nem vagyunk alkalmasak az űréletre. A világűrben saját gépeink nyomorúságos függelékeivé válunk."

"Mikor lehet flörtről beszélni? Amikor az ember meg akar hódítani valakit? Mivel hódíthat? Ha a legjobb oldaláról mutatja be magát. Ha nincsenek jó tulajdonságai, kitalál, hogy mégis felmutasson valamit. Öntudatlan nagyzolás az egész. Okosnak, erősnek, nagylelkűnek és hasonlónak igyekszik mutatkozni, az erények egész listáját szeretné felmutatni."

"Több tízezer évnek kellett eltelnie, amíg az ember elért az erkölcsiségnek arra a fokára, amelynek megfelelően elismeri más földi lényeknek is az élethez való jogát."

"Ahhoz, hogy elismerjük egy másik civilizáció önálló létezésének jogát, legalábbis egyenrangúnak kell tartanunk. Ehhez azonban az szükséges, hogy féljünk tőle."

"Az első mondatok már mind a két oldalon elhangzottak, és minden kétséget kizáróan kölcsönösen megértettük. A mondatok így hangzottak: 'Ne közeledjenek, megsemmisítjük magukat!', 'Ne támadjanak, nem közeledünk!' és 'Küldjék (küldjük) a létrehozandó nyelv jeleit!'"

"Vagy esetleg arra kell rávennünk őket - ha netán olyannyira előbbre jutottak, több millió évvel előbbre, mint mi -, hogy egyszerűen figyelemre méltassanak, mert esetleg csak muslincáknak tekintenek bennünket. Mi pedig nem tudunk majd szót érteni velük, mint ahogy a muslincák sem tudnak beszélni velünk..."

"Mit, mit, mit ... akarnak, akarnak, akarnak ... maguk, maguk, maguk ... tőlünk, tőlünk, tőlünk..."

"- Távozzanak! Nem teszünk semmit annak érdekében, hogy megismerjük civilizációjuk helyét a világűrben."

"Annak ellenére, hogy az emberiség halálos veszedelmet látott magára nézve egy idegen civilizációkkal történő érintkezésben, nem hagyott fel keresésükkel."

"'Galaktika, sötét anyácskám!...' - szűkölt bennem valami, ezúttal minden tréfa nélkül, egy elkárhozott lélek minden rémületével és tehetetlenségével."

"Azt hallottam, hogy a diplomácia művészet vagy tudomány, vagy mindkettő együtt, most azonban úgy láttam, mintha az idegek igazi háborúja lenne, amelyben a dolgokat nem a saját nevükön nevezik. A diplomáciában a győzelmet és a kudarcot is olyan semleges szó mögé rejtik, mint a kompromisszum, a rettegést pedig, amely itt uralkodó tényező, ennek megfelelően a szótárból választott igen különböző, de szebbnél szebb nevekkel illették, mint: tapintat, pontosság, megelőzés, mások jogainak tiszteletben tartása stb. Általában olyan jelenségekkel találtam magam szemben, amelyek idegenek számomra az emberekkel fenntartott kapcsolataimban, végül is hajlok olyan következtetés levonására, hogy ha a diplomácia művészet, akkor ez abban művészet, hogyan tegyük a rövidet hosszúvá és az egyszerűt bonyolulttá. Ha pedig tudomány, akkor ez annak a tudománya, hogyan lesse az ember állandóan a másikat, és hogyan hintsen port a szemébe mindaddig, amíg mindketten 'porfelhőbe' nem kerülnek olyannyira, hogy egyáltalán nem látják egymást, míg végül kezük tapogatózva és mindkettőjük megkönnyebbülésére üdvözlő szorításban nem találkozik."

"Íme, a kérdések:
1. A bolygó felépítésének és a szerves élet fajtájának alapelvei, a szemléltető bizonyítékok ismertetése az élet alacsonyabb és középszintű formáiról.
2. A versenyző szervezetének elvi felépítése és a biológiai környezet, amelyben különleges védelmi berendezések nélkül él.
3. A felsőbbrendű individuumok együttélésének általános törvényei.
4. A civilizáció eredetének hivatalos elmélete.
5. A civilizáció jövendőbeli fejlődésének és a világűrben elfoglalt helyének hivatalos elmélete."

"Hiszen én leszek az első ember, aki szemtől szembe találkozik egy másik, magasabb szintű civilizáció képviselőjével!"

"Milyen szánalmasak is vagyunk elfojthatatlan igényünkkel, hogy minden ismeretlent valami ismerthez hasonlítsunk!"

"- A Föld képviselője üdvözli önt!"

"- Azt látom - közöltem vele -, hogy biológiai felépítésünk hasonló. Ez elegendő alap ahhoz, hogy hosszan tartó megértés jöjjön létre közöttünk.
- Nincs lehetőség a megértésre a világűr különböző civilizációi között - válaszolta rövidesen az a hang, amelynek eleinte úgy megörültem."

"- Tehát kozmopolita vagy, mi? A szó legteljesebb értelmében!"

"De hát mit is képzelhettem volna el, amikor mindazon földi történetek és fantasztikus elmefuttatások, amelyeken nevelkedtünk, az embert a legmagasabb erkölcsi magaslatra úgy emelik fel, hogy a felszabadító szerepében magasztalják! Ezek közül a leggyakoribb, a legszokványosabb és a gyermeki képzeletre leginkább ható történetek mindig arról szóltak, hogy az ember idegen bolygókra kerül; ott furcsa vadállatokkal vagy emberhez hasonló zsarnokokkal találkozik; önfeláldozóan harcol velük, legyőzi őket, és kiszabadítja a rabságukban sínylődő jó lényeket. Nagyon nehéz ilyen nevelés mellett feltenni a kérdést: és ha nincs kit felszabadítani? Vagy: és ha ezek a lények nem kívánják a felszabadítást? Ha pedig annyira jók, és megérdemlik támogatásunkat, miért hagyták magukat leigázni? Ez nem jelenti-e azt, hogy egyszerűen felkészületlenebbek s alkalmatlanabbak, mint leigázóik? Nem olyan eset-e ez, amikor valaki azért akarná az emberiséget elpusztítani, hogy felszabadítsa a teheneket, a birkákat és a csirkéket? ... Apám azonban valamikor a fejembe verte: 'Az erősebbek nem mindig jobbak, fiacskám, rendszerint éppen a fordítottja igaz.' Apámnak ez az igazsága elmémet és érzéseimet még mindig fogva tartotta."

"Íme, az okok: adva van egy minden esetben zárt természeti közeg, amelyben az éltet létrejön és fejlődik. [...] Amikor valamely szerves fajta túlságosan elszaporodik, és ennélfogva kimeríti a saját szférája létét biztosító tartalékait, pusztulásra van ítélve. A szerves fajtákból azonban sok van, és nemcsak egymás között, hanem önmagukon belül is harcot folytatnak. Ebben a harcban kölcsönösen elpusztítják egymást, és alkalmazkodnak egymáshoz, amíg létre nem jön az a fajta, amely alkalmas a további fejlődésre. [...] A fejlődés mindig egy csúcsa felé szűkülő spirális mentén halad, két spirális csúcsa azonban nem tűri meg egymást, mivel vetélytársak az ökológiai szférában. Ezért a harc és alkalmazkodás folytatódik. Ez érvényes nemcsak az alacsonyabb rendű lényekre, hanem a felsőbbrendű civilizációkra is. Az alacsonyabb rendű szervezeteknél azonban a fejlődés mozgató mechanizmusa a zárt természeti közeghez leginkább alkalmazkodó fajtát hozza létre. A gondolkodó lényeknél ugyanakkor ez a mechanizmus a függetlenség, az életet adó közegtől történő elszakadás törekvését szüli. A spirális csúcsán azonban pusztulás vár rájuk, mert az elszakadás lehetetlen. Ha két civilizáció érintkezésbe kerül egymással, azonnal vetélytársakká válnak az ökológiai szférában, és vagy megsemmisítik egymást, vagy pedig a konvergencia elvének megfelelően új fajtává növik ki magukat, amely újra a saját spirálisán haladva a csúcsa felé indul el, s ott ismét csak a pusztulás vár rá."
--------------------------

Talán nem mindennap olvas az ember bolgár sci-fit, főleg nem az 1960-as évekből, de azt kell mondanunk, Ljuben Dilov könyve valóságos csemege.

Két civilizáció találkozása mindig is érdekes téma, elég, ha csak arra gondolunk, hogy elkerekedhetett a szeme a középkori bolgároknak, amint az első oszmán-törökök partra szállnak Európában, a Balkánon, a Dardanelláknál - talán génjeik legbelsejében már érezték, ezek a pogányok 500 év múlva is itt lesznek, s még máig sem takarodtak vissza Anatóliába...
Vagy gondoljunk az Amerikában partra szálló derék spanyolokra, portugálokra, angolokra, franciákra, hollandokra és egyebekre, akik nem csupán az Újvilág kultúráját és civilizációját alakították át gyökeresen, hanem természetföldrajzát is.

Vajon hány középkori bolgár, hány újvilági indián agyában villant át a Dilov könyvében is feltett kérdés, amikor meglátták a saját kontinensükön partra szálló első idegeneket: "Mit, mit, mit ... akarnak, akarnak, akarnak ... maguk, maguk, maguk ... tőlünk, tőlünk, tőlünk..."?

Az interkulturális kommunikáció igazi nagy helyzetei lehettek ezek, s bár a nyelvészek szerint bizonyos univerzálék minden emberi nyelvben fellelhetők, ezáltal a civilizációk közti kommunikáció is elvben könnyebb lehet(ett), azt azért nem lehet elmondani, hogy pl. középkori bolgárok és oszmán-törökök, amerikai indiánok és a conquistadores között kizárólag a felek kölcsönös megelégedésére szolgáló kebabsütéssel és grillpartikkal zajlott volna le a nagy kapcsolatfelvétel.

Ha a civilizációk közti kapcsolatteremtés már a mi kis sárgolyónkon is szemmel láthatólag leginkább azon az elven alapul, hogy ki nyírja ki elébb a másikat, óhatatlanul érdemes Dilov nyomdokain elgondolkodni azon, a napjainkban tudományosan (és nem is annyira fantasztikusan) is felmerülő kérdésen: vajon egyedül lennénk széles e univerzumban? S ha nem, akkor mi lesz...?
Ha pusztán a Nyolcadik utas a halál vagy az Alien vs Predator c. csodás darabokra gondolunk - hol az emberiség őt megillető helye a világegyetemben? Mi vagyunk e ebben a játékban a bolgárok/indiánok, vagy esetleg az oszmánok/spanyolok szerepét méri ránk a sors?

Az interkulturális kommunikáció problémáit világméretű közegbe ágyazva Dilov azt intergalaktikus kommunikációként veti fel: vajon hogyan kommunikálunk majd egy totálisan más, nem is földi létformával, ha már - a történelem tanúsága szerint - ez nem ment zökkenőmentesen Ázsia és Európa ill. Európa és Amerika között sem?

Igazi kihívás ez nyelvészeknek: nem csupán interkulturális nyelvészetről van itt szó, hanem intergalaktikusról... Márpedig, ahogy azt a némileg átalakított latin mondás is tartja: Communicare necesse est.

Ljuben Dilovval egyetemben meggyőződésünk, hogy a kommunikáció szerepét nem lehet elhanyagolni a kultúrák közti dialógusban, legyen az Földön belül vagy valahol az Univerzumban. Hogy mennyire így van ez, az Dilov könyvében is visszaköszön annál a kétségbeesett résznél, amikor a főhős saját gyermekkorára emlékszik vissza, egy édesapjával folytatott beszélgetésre, melynek során felvetődik, mi van akkor, ha az emberiség az idegen, földönkívüli civilizációnak csak annyit jelent, mint nekünk a muslincák - s emiatt hiúsul meg bármilyen kapcsolatfelvétel...

Nem kell messzire menni, csupán Douglas Adams néhány évtizeddel későbbi halhatatlan írásáig, amikor is a Galaxis Útikalauz Stopposoknak c. remekművében felveti az intergalaktikus kommunikáció egyik lehetséges csődjét, nevezetesen, amikor is az Univerzum egyik végéről kiküldött csillagközi flottát az Univerzum másik végén - számításbeli, értelmezési és kommunikációs félreértések groteszk összjátékának eredményeképp - felnyalja egy arra járó kiskutya...

Amíg azonban amiatt kell izgulnunk, hogy ez esetleg bekövetkezik, és amiatt, hogy a Dilov könyvében emlegetett civilizációs spirál (és ezzel civilizációnk) végére érünk, nem árt elgondolkodni azon az emberi hozzáálláson is, hogy "beavatkozni márpedig kell...".

A könyv azt sugallja, nem feltétlenül van ez így. Ha tényleg úgy gondoljuk, mindenkit fel kell szabadítani az elnyomás alól, legyen az elnyomott rabszolga Amerikában, politikai elnyomás alatt sínylődő kíniak, kínai megszállás alatti tengődő tibetiek, burkát viselő muzulmán nők, Dilov nyomán gondolkodjunk el azon is: "Szabadságot a csirkéknek!"

És ha mindezen elelmélkedtünk, idézzük eszünkbe a Mátrix Smith ügynökét, ugyancsak a dilovi civilizációs spirál nyomdokain haladva, mely szerint az emberen kívül csupán a vírus az, mely addig szaporodik, míg saját környezetét - és ezzel önmagát is - halálra ítéli.

Reméljük, a könyv enyhén negatív - realista - világképe nem távolít el senkit attól, hogy mindeközben nyugodtan álmodozzon arról, milyen is lenne az élet, ha az oszmán-törökök nem szállnak partra a Dardanelláknál, ha Bulgária világot hódít, felfedezi és meghódítja Ázsiát, Afrikát, Amerikát, s ha a jövőben a Todor Zsivkov űrhajón kapitánykodó Ljuben Karavelov kapitány azt az üzenetet küldi a Marson levő Hriszto Botev űrbázisnak: "Ivan Vazov tábornok úrnak jelentem, az I. Bolgár Intergalaktikus Flotta megérkezett!" - s a háttérben felcsendül Ivo Papazov ritmusos klarinétja...: http://www.youtube.com/watch?v=kNvxd_iyYCE&feature=related

Ahogy azt maga Ivan Vazov (az író, nem a fentebb elképzelt tábornok) fogalmazta meg: Да живее целокупна, неразделна и велика България! Éljen az egységes, osztatlan és nagy Bulgária!


2011. március 19., szombat

A Gyűrűk Ura - A király visszatér


The Lord of the Rings: The Return of the King


színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi-német kalandfilm, 201 perc, 2003 (12)
Dolby Surround


Rendezte: Peter Jackson
Szereplők: Elijah Wood, Viggo Mortensen, Ian McKellen, Sean Astin, Orlando Bloom, John Rhys-Davies, Liv Tyler, John Noble, Cate Blanchett, Miranda Otto, David Wenham, Billy Boyd, Dominic Monagham

Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek.

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=57193&i_city_id=3372&i_county_id=-1

2011. március 15., kedd

Yasar Kemal: A Sovány Mehmed


Magvető, Budapest 1963

504 oldal

Ez a regény, egy negyvenéves török író könyve, az utóbbi évek kiemelkedő világsikere volt: az angolul olvasók éppoly lelkesen fogadták, mint az oroszok, franciák vagy kínaiak. Pedig a témája korántsem új – vagy talán éppen ez a siker egyik indítéka? A népből jött, osztályos társaiért harcoló, illegalitásban élő hős, akit az urak „rablónak” bélyegeznek, régi mondhatni, ősi figura, s nem véletlenül bukkan fel minden nemzet mondavilágában, de regényirodalmában is. Gondoljunk csak Robin Hoodra, Eulenspiegelre vagy Rózsa Sándorra. Joggal tehető fel az a kérdés: lehet-e még róla újat mondani? Kemalnak sikerült! Az olvasót magával ragadja különös, nyers írói ereje, mesélőkedve, figyelemre méltó pszichológiai készsége. A regény számos megoldása, fordulata révén közvetlenül az ősi európai, közel-keleti mesemondás, hősi énekek, eposzok sokszázados hagyományaihoz kapcsolódik, s mindez: évezredes népi és múlt századi romantikus motívumok mai újjáélesztése – friss forrásként hat az olvasóra.

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-sovany-mehmed&ID=45058
-------------------

"A Taurusz sziklás lejtői a Földközi-tenger partjától nem messze kezdődnek, és lépcsőzetesen emelkednek a járhatatlan csúcsok felé. A fehéren tajtékzó tenger fölött fehér felhők gomolyognak. Az agyagos partvidék egészen sík. A fénylő, dús agyag akár az eleven hús. Törökország belseje felé haladva, még órákon át érezzük a tenger, a sós végtelen átható illatát."

"A bogáncsfélék gyökeret vernek a legmostohább, legkietlenebb talajon is. Az itteni sajtfehér földeken nem nő se fű, se fa, de még kaktusz sem. De megél az ördögszekér, kedve szerint, szabadon növekszik-burjánzik. "

"A gyermek, ahogy a bogáncsmezőn futott, teljesen kifulladt. Régóta szaladt, megállás nélkül. Most megtorpant, és ránézett a lábára. Vér gyöngyözött a tüskék nyomán. Alig volt ereje annyi, hogy állva maradjon. Félt. Félt, hogy bármelyik pillanatban utolérik."

"'Az én falumban nem verik a gyerekeket. Nem kötik őket az eke elé. Az én falum körül sehol nem nő bogáncs...' Oda megyek én!"

"- Abdi aga! Abdi aga! Csókolom a kezed-lábad, Abdi agám! Az én Mehmedem még nem jött haza."

"Micsoda dühbe gurult Abdi aga!"

"Abdi aga egy intéssel lova elé rendelte Dönét. Aztán ráparancsolt a szolgákra:
- Három rész nekünk, egy Dönének!
Döne a kengyelre vetette magát.
- Ne tedd ezt, agám! Éhen fogunk halni ezen a télen! Ne tedd ezt, ne tedd ezt! Megcsókolom lábad nyomát, agám!
- Ne jajgass, Döne - szólt az aga -, azt adom neked, ami jár.
- Egyharmad a járandóságom - nyöszörgött az asszony."

"- Döne, Döne, te hazamehetsz! Egy gabonaszem nem sok, annyit sem adok néked. Menj haza, Döne! Ezidáig senki meg nem szökött az én szolgálatomból, hogy másik faluban pásztornak szegődjék! Béresnek valaki máshoz! Ezt csak az a drágalátos fiacskád tudta kieszelni. Te már indulhatsz is!"

"- Az istentelen Abdi...
Amint Abdi neve Mehmed tudatába hasított, a fényecske újra ott táncolt a szemében.
- Áldott annak a keze, aki megöli - jelentett ki Ali."

"- Tehát annak az istentelen Kecskeszakállú Abdinak a falujából jöttök? ... Hallottam, hogy Abdiból aga lett, és úgy dolgoztatja a falusiakat, mint a jobbágyait, mégis éhen halhatnának felőle. Igaz-e, hogy telente mindenki félig éhen hal tifelétek? ... Beszélik azt is, hogy engedélye nélkül senki sem köthet házasságot, még csak el sem hagyhatja a falut."

"- ... ki ennek a városnak az agája?
- De hát, fiam, miféle agáról beszélsz? Hát van aga egy városban? Egy városban nincsen aga. Itt mindenki, akinek pénze van, a maga agája. És mennyi van belőlük!..."

"- [...] Ellened van a mindenható Abdi aga, öt falu ura. Unokaöccse kéri a lányt... Lehet ennek jó vége? Állj el a tervedtől! Mintha nem akadna más lány...
Mehmed megdühödött. Ritkán bőszítette föl az anyja, de most nagyon:
- Nincs más lány! Kerek e világon nincs! Nincs más, csak Hatcse!"

"- Hallod-e, te koldus, koldus ivadéka! Senki, de senki nem vethet szemet unokaöcsém menyasszonyára. Darabokra téplek, és holttestedet a kutyák elibe vettetem! Jól figyelj rám: feléje se mégy többé a lánynak! Megértetted? A házuk táját is elkerülöd!"

"Bármilyen szűk is az ember látóköre, a képzelte féktelen. Még azé is, aki sosem hagyta el Malomárkot, hogy lásson más világokat. Még az ilyennek is végtelen a képzeletvilága. A csillagoknál is messzebb ragadhatja... Ha nem tudja az ember, hová vegye az útját ezen a földön, elszáll a Kaf-hegyen, a csodálatos anka-madár tanyáján túl. Ha ezt sem lehet, az a hely válik paradicsommá, ahol éppen vagyunk... Most, az éj közepette kedvükre tobzódnak az álmok Malomárok faluban is. Ebben a szegénységtől és szenvedésektől sújtott faluban más emberek, új sorsok kelnek álombeli életre.
Mehmed is álmodozik. Fél, de azért álmodozik."

"Szokás a Taurusz falvaiban, hogy akinek megszöktették a leányát, vagy ellopták ökrét, lovát, kakasát, kiáll a portája elé, és átkozza a falut, az irigyeket, a rosszakarókat. Így tart ez órák hosszat. A kárvallott csupán azért pihen meg időnkint, hogy annál hevesebben folytathassa. A falusiak sosem válaszolnak tombolására. Később a sértegető megnyugszik. Ekkor kezdődhet az eset tulajdonképpeni megvitatása."

"Mehmed a vőlegény ellen fordította fegyverét, és három golyót eresztett beléje.
- Végem van! - jajdult föl a vőlegény is. És összerogyott."

"- A mindenit, Mehmed! Ezután betyár lesz belőled. Remélem, nem fosztod ki a mi portánkat, hé!"

"Mehmed közben megfigyelte, hogy a betyárok mind piros fezt viselnek. Meghonosodott szokás ez a bujdosók között. A fez a betyárélet jelképe. Soha nem lehet török betyárt sapkában vagy kalapban látni. Nem tudni, kitől ered ez a szokás. Azt se, ki folytatta azután is, hogy a fez viseletét megtiltották. Talán, a reform idején, voltak már olyan szegénylegények a hegyek között, akik fezt viseltek, és nem tartották szükségesnek levetni. A később jöttek aztán követték példájukat."

"- Nem szabad elnyomni a szegényeket, a sorsüldözötteket. Az igazságtalanokkal, a gonoszokkal tégy, amit akarsz."

"A betyárok vigyorogva hallgatták.

Fenyőből gyanta csurran,
lány után legény surran!
A lány csöcse két kerek,
jó szagú, érett narancs."

"Mindenki tudta: ha Abdi aga nem ver meg valakit, amikor az hibát követett el, akkor szörnyű sorsot tartogat számára. Élete végéig bűnhődni fog a szerencsétlen a vétkéért!"

"Azt a cellát, amelyben a női foglyokat őrizték, valamikor hozzáragasztották a börtönhöz. A meszelés régen lekopott-lehullott a vérfoltos falakról, melyeken szúnyogok százait, ezreit nyomták szét. Mennyezet, padló, ablak, ajtó el volt korhadva, egyre jobban korhadt.
Bűzlött a nedvesség, a húgyszag. Az ajtó mögött bádogedény állt. Az őr szólt az új fogolynak: ha kell, éjjel azt használja. Hatcse undorodva harapott a kenyérből, amit az őr hozott. Sokáig rágta az első falatot, de lenyelni nem bírta. Kiköpte. Másnap, harmadnap se tudott enni. Kegyetlen kínok világában élt. Sosem fog ehhez hozzászokni!"

"Először életében érezte azt Mehmed, hogy valahol idegennek számít, idegen attól a helytől, mindentől. Önmagától, saját lényétől is."

"- Bolond Durdu a gatyát is elveszi azoktól, akikre rátört. Vesd le hát a ruhádat, öregem!"

"Tíz embert is meg lehet büntetlenül gyilkolni, ha nincs rá bizonyíték. Ha nem akad tanú, aki látta a dolgot, vagy tud róla, ha maga a tettes sem vall, akkor a törvény nem tekinti az embert gyilkosnak... Iraz először sehogy se tudta fölfogni ezt a nyilvánvaló igazságtalanságot. Később, apránként, megértette."

"Nem a mi gyerekeink hibája, ami történt! Vedd inkább a mi életünket... Találd meg az Istentelent, és öld meg. Nem a mi fiaink bűne..."

"- Ez a piláf, ez a piláf - dörmögte elismerően az Őrmester. - Olyan finom, hogy a sebemet is feledteti velem. Ízes, zsíros, amilyennek mindig is kedveltem ezt az ételt."

"Évek óta ő az első az öt falu népe közül, aki szembeszáll a zsarnokkal. Igazi férfi."

"- Tessék! Abdi bent van. Számoljatok el egymással - vetette oda az agg."

"Csukorova síksága csupa mocsár meg csalit volt. Csak a hegyek lábánál törték föl keskeny csíkokban. Lélek nem lakta ekkoriban a vidéket... Tavasszal áthaladtak rajta a türkmének fehéren csillogó, vándorló juhnyájai."

"- Ez már így van, fiacskám! Ilyen az ember: hol gonosz, hol még gonoszabb."

"- A föld mindenkié - folytatta Mehmed. - Nem csupán az Istentlené. Öt falu senyved Abdiért. Olyanok vagyunk, mint a rabszolgák."

"Beszélni akarok velük. Elosztom köztük a földet. Nem lesznek jobbágyok többé, sem rabszolgák."

"Körte öt csüng az ágon,
Hajnallik már, tillárom.
Anyád mért nem takart be?
Csöcsöd a dér belepte."

"Azt mondják, jövőre, a Nemzeti Ünnepre, lesz közkegyelem! Addig a hegyen maradunk, a barlangodban."

"A nagy nemzeti ünnepen bekövetkezett az amnesztia. A legtöbb hegyi betyár lejött a síkra, fegyvereit átadta a hatóságoknak."

"Úgy tűnt el, mint egy fekete felhő."

-------------------

Sovány Mehmed híres nyája/Csörög-morog a Tauruszba - danolhatnánk Kodállyal, ám Yaşar Kemal a hírforrások szerint (csak) Bartókkal találkozott. Mindenesetre a betyárélet őt is megfogta.
A Sánta Mehmedben a Sánta Mehmed, a történet főhőse egy névtelen, isten háta mögötti faluból származó kis fiú (kisfiú) ütközik meg Abdi agával, öt falu agájával.
Valamikor az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején járhatunk a kilikiai török vidékeken, Kemal Atatürk reformjai után, melyek azonban helyi szinten még hagynak némi kívánnivalót maguk után.
A helyi kiskirály, Abdi aga, saját kényére-kedvére gyötri honfitársait, a nincstelen parasztokat, adná hozzá unokaöccséhez a falu szépét, Mehmed menyasszonyát, Hatcsét, és kínozza halálra Mehmed anyját.
Mehmed elébb az unokaöccsel számol le, majd beáll török betyárnak, ám ott is az igazság bajnokának bizonyul: fizessenek a gazdagok, éljenek a szegények! S mindenki megnyugtatására: a rossz elnyeri méltó büntetését, bár áldozat van dögivel.
Vérontás és anekdoták végtelen sora, a helyi etnográfia színe-javával megspékelve, Ángel F. Rojas ecuadori anzixa után itt van Yaşar Kemal török lázadása az elnyomás, a kiszolgáltatottság és a zsarnokság ellen.
Éljen a török szabadság, éljen a haza!
Éljenek a szegények, le a gazdagokkal!
Anarchy in Turkey.

2011. március 14., hétfő

Harcosok klubja


Fight Club


színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 139 perc, 1999

Rendezte: David Fincher

Szereplők: Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter

Amerika nagyvárosainak pincéiben egy titkos szervezet működik: ha egy éjjel az utca összes nyilvános telefonja összetörik, ők jártak ott; ha egy köztéri szobor óriás fémgömbje legurul talapzatáról, és szétrombol egy gyorsétkezdét, az az ő művük; ha egy elegáns bank parkolójának összes autóját rettentően összerondítják a galambok - az sem véletlen. Vigyáznak a leveleinkre, átveszik telefonüzeneteinket, kísérnek az utcán: és még csak készülnek a végső dobásra: a nagy bummra... Pedig az egészet csak két túlzottan unatkozó jóbarát találta ki: azzal kezdték, hogy rájöttek, nincs jobb stresszoldó, mint ha alaposan megverik egymást. Pofonokat adni jó. Pofonokat kapni jó. Számukra ez a boldog élet szabálya.

A történetet egy jól szituált, de cinikus és kiábrándult fiatalember meséli el. Nevét nem tudjuk, néha Jacknek (Edward Norton) hívja magát. Önismereti terápiás csoportokba jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül összeismerkedik Tylerrel (Brad Pitt), akiben felfedezi hiányzó tulajdonságait. Tyler egy különös, titkos társaság megalapításával próbál megszállottan úrrá lenni a világ káoszán. A Harcosok Klubjának híre hamar elterjed a túl hamar meggazdagodott menedzser nemzedék tagjai között, akik egyre intenzívebb élményekre várnak. Az egyetlen, aki a két rokonlélek közé ékelődik, egy nő. Marla (Helena Bonham Carter) kétségbe vonja Tyler erőltetetten férfias ideológiáját.


http://www.port.hu/harcosok_klubja_fight_club/pls/fi/films.film_page?i_film_id=9635

2011. március 13., vasárnap

A Gyűrűk Ura - A két torony


The Lord of the Rings: The Two Towers

színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi-német fantasztikus kalandfilm, 210 perc, 2002
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott


Rendezte: Peter Jackson

Szereplők: Elijah Wood, Ian McKellen, Viggo Mortensen, Sean Astin, Orlando Bloom, Christopher Lee, Liv Tyler, Cate Blanchett

Hamarosan eldől Középfölde sorsa: a gonosz ereje egyre nő, mert szövetséget kötött a két torony: Barad-dúr, Szauron, a sötét úr vára és Orthanc, amely Szarumán, az áruló mágus erődje. Frodó, a Gyűrűhordozó és hű barátja, Samu Mordor földje felé tart, hogy a tűzbe hajítsa terhét: ám egy újabb veszéllyel kell szembenézniük - felbukkan Gollam, aki magának követeli a kincset. Eközben a szövetség még élő tagjai a Kósza vezetésével újabb harcokba keverednek. Rohan lovasai mellett küzdenek és különös szövetségesekre lelnek: az Entekre. Árnyék vetül a világra. A Sötét Úr hadseregei Gondor felé vonulnak. Kezdetét veszi a Gyűrűháború.

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=51664&i_city_id=3372&i_county_id=-1

A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége


The Lord of the Rings - The Fellowship of the Ring

színes, magyarul beszélő, új-zélandi-amerikai fantasztikus kalandfilm, 178 perc, 2001
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Rendezte: Peter Jackson

Szereplők: Elijah Wood, Ian McKellen, Viggo Mortensen, Sean Astin, Orlando Bloom, John Rhys-Davies, Sean Bean, Liv Tyler, Cate Blanchett, Christopher Lee


Frodó (Elijah Wood), az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf (Ian McKellen) Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. A szabadnépek tanácsán megújul a Szövetség, és Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn (Viggo Mortensen), a tünde Legolas (Orlando Bloom), Gimli, a törp (John Rhys-Davies), és Boromir, az emberek képviseletében, nekivágnak a reménytelen küldetésnek. A jövő attól függ, hogyan alakul a szövetség sorsa.



http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=37577&i_city_id=3372&i_county_id=-1

2011. március 12., szombat

District 9


színes, feliratos, amerikai sci-fi, 112 perc, 2009

Rendezte: Neill Blomkamp

Szereplők: Sharlto Copley, Nathalie Boltt, Jason Cope

Lassan már 28 éve, hogy az idegenek űrhajója Dél-Afrikába érkezett. Alig vártuk, hogy a földönkívüliek végre kapcsolatba lépjenek velünk, de a találkozást nem ilyennek képzeltük. A két faj között elmérgesedett a helyzet. Az állam és az MNU ideiglenes szállásokon látta vendégül őket, ami mára már emberek elől elzárt terület, mely egy élhetetlen szeméttelepre hasonlít. Az idegenek lassan olyanokká váltak, mint az állatok. Már nem akarjuk, hogy itt legyenek. Miért nem mennek el? Miért nem arra fordítja az állam a pénzünket, hogy végre kitessékelje őket az űrbe? Polgárháború fenyeget. Az MNU át akarja telepíteni a tiltott zónában élő lényeket egy másik, városon kívüli területre. Ekkor elszabadul a pokol.

http://port.hu/district_9/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=104201

2011. március 9., szerda

Kramer kontra Kramer


Kramer vs. Kramer

színes, hangalámondásos, amerikai filmdráma, 110 perc, 1979

Rendezte: Robert Benton

Szereplők: Dustin Hoffman, Meryl Streep

Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna... Az egyre gyorsabban rohanó világ veszélyben lévő kapcsolatait, kiüresedő értékeit és újra megtalált esélyeit egy válás krónikáján keresztül bemutató filmet 1980-ban öt Oscar-díjjal jutalmazták: legjobb film; legjobb rendezés; legjobb adaptált forgatókönyv; legjobb férfi alakítás (Dustin Hoffman); legjobb női epizódalakítás (Meryl Streep)

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1423


2011. március 6., vasárnap

Amadeus

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 160 perc, 1984

Rendezte: Milos Forman

Szereplők: F. Murray Abraham, Tom Hulce, Elizabeth Berridge

"Mozart és Salieri: a tehetség és a középszerűség ellentéte, örök harca sokakat megihletett már. Milos Forman szakított e művészi hagyományokkal. Filmje nem a középszerűség szívósságát és a zseni törékenységét ábrázolja. Az Amadeusban két súlyos egyéniség mérkőzik, ütközik meg. Forman Salierije cseppet sem kisszerű, csupán a tehetség félreismerhetetlen nagyvonalúsága hiányzik belőle. Az a fajta művészi és emberi természetesség, ami Mozartot igazán naggyá tette... Mozart halálos ágyánál Salierinek lassacskán megvilágosodik: hiába a düh és a görcsös akarás, a tehetség egészen más anyagból van. Mozarttal olyan ember távozott, aki valóban a teremtő kegyeltje volt."

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=51

Ángel F. Rojas: A menekülő falu


Táncsics Könyvkiadó, Budapest 1961

351 oldal

A latin-amerikai modern szépprózában különösen kiemelkedő helyet foglalnak el az ecuadori fiatal írók. Közéjük tartozik Ángel F. Rojas is, akinek nevével és művével most ismerkedik meg a magyar olvasó.
A menekülő falu tiszta és becsületes szándékú regény. Ecuador Loja nevű tartományában, a hegyek között, ahol az Andok vonulatai lassan elsimulnak az Amazonas lapályain, egy apró, magányos tanya gazdája, Joaquín Reinoso egy délután különös, távoli dübörgést hall. Lehet, hogy vihar közeledik, talán földrengés, vagy mégis bűnhődnie kell a régi bűnért, amely miatt ide menekült, s most érte jönnek? Nem. A falu, az ő elhagyott faluja, Yangana fáradtan, gyötrődve az úttalan hegyi ösvényeken, mind a százhatvan család, állataival és minden megmozdítható vagyonával.
A különös, modern szerkezetű regényből lassan kibontakozik a teljes kép. A kis falu sorsában, mint vízcseppben a tenger, benne tükröződik Dél-Amerika őslakosságának szomorú sorsa. De felvillan már egy-egy fénysugár is, gyülekeznek az új erők, akik, ha még nem találtak rá az igaz útra, odáig már eljutottak, hogy fellázadnak a tehetetlenség, a teljes kiszolgáltatottság ellen.
A regény a mai Latin-Amerika központi problémájának művészi megjelenítése, rendkívül érdekes, színes, nem mindennapi olvasmány.

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-menekulo-falu&ID=100958
-----------------------

"- De hát mi ez? - kérdezte önmagától, ki tudja, hányadszor már, Joaquín Reinoso, palandai magányos tanyáján. - Mi történik itt?"

"Soha nem tapasztaltak még érzékei semmiféle ehhez hasonló dübörgést."

"Vagy százhatvan család léptei alatt dobban a föld."

"Jön don Lisandro Fierro.
Don Lisandro Fierro a közösség legöregebb tagja."

"Jönnek a Mendieta testvérek.
A két Mendieta fivér a legjobb lovas a faluban."

"Jön a 'Fügefa Szüze', a környék legszebb lánya, így mondják."

"Vele jön anyja, doña Pascuala Bailón, a legnagyszerűbb vipera-asszony."

"Jön don Joaquín Torres, orvos és patikus egy személyben."

"Jön doña Petrona Alcocer, a bábák rangidőse."

"Jön Fermín López, akit üldöz a tűz."

"Jön don Patricio Aldeán özvegye, a helység legelőkelőbb hölgye."

"Jön don Vicente Muñoz, Yangana legműveltebb lakója.
Azt beszélik, nemesember fia."

"Jön Ignacio Gordillo, Elías Gómez és Benjamín Betancur, a három leghíresebb muzsikus: elöl a hegedű, utána egy furulya, amelybe izzó tű hegyével égették a lyukakat, azután a gitár, ez a sorrend."

"jön Jacinto Peñaflor, másképpen, amikor éppen nem hallja: 'Madár Jacinto', foglalkozására nézve varga."

"Jön Ulpiano Arévalo, a nemzeti hadsereg egykori katonája."

"Jön Joss Vallejo, vagy csúfnevén 'a Kínai', egyébként asztalos."

"Jön José Clemente Piedra, a futballista."

"Jön Joaquín Gordillo, a volt mezőgazdász-hallgató, aki ugyancsak idegen."

"Jön doña Liberata Jiménez, a falu leghíresebb pereskedője."

"Jön Josefina Luna, a legvaskosabb fiatal nő a karavánban."

"Jön don José Toro, a bronz- és vasolvasztár Herkules."

"Jön Carmen Valle, aki a világ legősibb női foglalkozását űzi."

"Jönnek a Vásquez testvérek, az agyagmívesek."

"Jön Eliseo Aliaga, a magvető."

"Jön María de los Ángeles Zaragocín, a megbélyegzett."

"Jön Víctor Zaruma, a bőrcserző."

"Jön doña Francisca Aldeán, a háromszoros özvegy."

"Jön Carlos Alcocer, azaz Carlos Botado, Yangana Don Juanja."

"Jön Serafín Armijos, a föld alatti kincsek kutatója."

"Jön Juanita Villalba, középiskolát végzett, az a híre, hogy megmételyezett istentagadó és semmiben sem hisz."

"Jön Melchor Celi, a csavargó."

"Jön a falu mészárosa, Yangana egyetlen hivatalos mészárosa, José Manuel Medina, mellette friss és rózsás bőrű felesége... no és huszonnégy gyermeke!"

"Jön Sebastián Japa, szíjgyártó."

"Jön Manuel Gustán apó, a vén 'többnejű' kacika."

"Jön Augustín Labanda, a kovács."

"Jön Froilán Zapata, a feltaláló és szerszámkészítő."

"Jön, összebújva és csak egymással törődve a tisztes házaspár: Vicente Orozco, a borbély, és Rosa Pullaguari, a kocsonya-készítő."

"Jön Matías Puglla, a cukorgyártó."

"Jön Rosita Sandoya, aki engedély nélkül készít pálinkát és mindenféle kisüstit."

"Jön don Baltasar Zárate, a kereskedő."

"A bankok - mondogatta -, bizony, a bankok bűne, hogy olyan rosszul mennek a dolgok."

"Jön José Angelo Maridueña, a hazugok fejedelme."

"Jön Augustín Carrasco, dohánytermelő és szenvedélyes dohányos."

"Jön egy szent: doña Justa Carreño - azaz Justa kisasszony."

"Jön a nagyszájú Camilo Isidro, Yangana legtrágárabb beszédű lakója."

"És jönnek mind a többiek [...]"

"Ez a festői falucska régi település, bár erre vonatkozóan hitelt érdemlő feljegyzés nincs."

"A falu közepén, a főtéren végzett, négyszeresen ellenőrzött mérés szerint Yangana tengerszint feletti magassága 1298 méter."

"Utcái jóformán nincsenek. Házai szimmetrikusan gyülekeznek a középponti főtér körül."

"A főétkezés általában két tál étel: az egyik húsos, a másik sajtos."

"Külön kell megvizsgálnunk a hétköznapi és külön az ünnepi öltözéket."

"És feljegyzek egy érdekességet, talán komolytalannak tűnik, de így van: a yanganai asszonyok, amint elmúlnak negyvenévesek, nem viselnek bugyit. No, de enek a nem egészen ártatlan megfigyelésnek elemzése inkább a szociológusokra és a freudistákra tartozik."

"Épp most olvastam át eddigi feljegyzéseimet, s lassanként magamnak is úgy tűnik, mintha Utópia országáról írnék."

"E tartomány legnagyobb hibája, hogy egyáltalán nincsenek útjai. Az egész tartomány átka ez a hiányosság és a belőle fakadó elszigeteltség."

"Ezek az emberek haragban vannak a központi kormányzattal. Kértek a falu részére állami vegyes iskolát: nem kapták meg. Helyiséget kértek az iskola számára, azzal hogy majd saját pénzükön tartják fenn: ezt sem kapták meg. Heti egyszeri postajáratot kértek: nem kaptak. Kérték, építsenek utat a város felé: nem építettek. Kérték, hogy legalább hozzák rendbe államköltségen az említett, szörnyű öszvér-csapást: kérésüket elutasították. Távíróvonalat kértek: nem kaptak. Kértek két ösztöndíjas helyet a városi középiskolában: nem kapták meg...
Ehelyett a kormány nyakukra ültetett egy rendőrbiztost, akinek működésére rengeteg a panasz."

"Mindezek után elképzelhető, miféle tisztelettel viseltethet Yangana népe a törvény tekintélye és az állam gondoskodása iránt."

"- Gyilkos kézzel ki támadta a Komtúrra?
- Hogy ki, Uram? Fuenteovejuna!
- S ki Fuenteovejuna? Lássam!
- Mindahányan!"

"Figyelemre méltó, hogy ez a falu gazdaságilag csaknem teljesen független a világtól."

"Természetesen, Yanganának is megvan a maga helyi híressége. Ebben sem marad el más, ecuadori falvak mögött."

"Yanganában vakon hisznek a borszokányokban és a varázslatokban."

"Az aratás és földművelés s a használati tárgyak készítésének módja, bizony, régmúlt idők emlékét idézi modern korunkban. Határozottan középkori módszerek, sőt még olyanok is fellelhetők, amilyeneket a legelső, spaynol hódítók találhattak a bennszülöttektől elfoglalt területeken."

"Ugyancsak megdöbbentő ezeknek az embereknek közömbössége a pénz iránt."

"Ezek az emberek szívesen iskoláztatják gyermekeiket."

"Yangana bolondul a látványosságokért."

"Ezek az emberek igen nyugodtan élnek. Sehol máshol nem tapasztalt béke uralkodik ebben a faluban."

"A falu népe, amelynek jóformán semmi kapcsolata sincs a világgal, amely ilyen eseménytelenségben él és aránylag keveset dolgozik, bizony, örömét leli abban, hogy beszélget, hazudozgat, pletykál, jó tanácsokat ad és meséket mond."

"Úgy élnek ezek az emberek, mint az eklogák hősei."

"Meddig tarthat még így ez az élet? ... ezt kérdezem önmagamtól."

"... az ország hivatalos vezetői csalhatatlan érzékkel választják meg munkatársaikat olyan emberek közül, akik aztán a lehető legtöbb kárt okozhatják a hatáskörükbe utalt lakosságnak."

"Azt állítják, hogy egyiküknek sincs (a földbirtokosok közül) semmiféle törvényes jogcíme a birtokra, önkényesen ragadták magukhoz a közös földeket, amelyek a gyarmati idők óta a falu tulajdonában voltak."

"- És mindezt a törvény nevében, testvérkém! 'Jogom van hozzá', hangoztatta Ignacio Gurumendi. 'Nem én találtam ki. Ez a törvény...' Mit tehetünk?"

"ÓVAKODJA A LASSÚ VÍZTŐL
Komédia egy felvonásban, három képben
(A szereplők költött személyek)"

"LAPZÁRTAKOR - (De Oliva) - A kormány megkapta a különleges meghatalmazást, hatvan napra. 'Andinos 27' zászlóalj és lovasosztag erőltetett menetben tart a fellázadt falu felé. További részletek következnek. (Cenzurázva) - A tudósító."

"Tudniuk kell, mi történt Yanganában, meg kell érteniük, miért kellett idejönnünk, hogy megtanulják tisztelni apáikat, s megismerjék ellenségeiket."

"Őrségváltás ideje volt. A tábor különböző pontjai felől katonai vezényszavak hallatszottak. Tízszer ismétlődött a jelszó: 'Szabad Yangana!'"

"Éljen az Új Falu!"

----------------------

Ángel F. Rojas könyve valóságos műfaji tobzódás: regény, etnográfiai-kultúrantropológiai kalauz, de van benne még egy egyfelvonásos színdarab is.
A könyv in medias res kezdődik, az egykori bűnei miatt magányba kényszerült Joaquín Reinoso távoli, nem azonosítható dübörgést hall - mint kiderül, ez a menekülő falu, Yangana.
Homéroszi enumeráció következik hosszú oldalakon át: a menekülő falu lakosainak teljes spektrumát látjuk magunk előtt elvonulni. Különböző emberi sorsok, melyek egy pontban találkoznak: mindenki, az egész falu menekül.
Kisebb közjátékok és egy külső, pártatlan (észak-)amerikai megfigyelő dokumentarista leírása következik a faluról: Mr. Sparks éleslátású megfigyeléseket tesz az Ecuador távoli vidékén elszigetelt, a külvilágtól elzárt, majdhogynem gazdaságilag teljesen önálló, egyfajta ősi, közösségi tulajdonviszonyokba beágyazott falu életéről.
A XX. század és a modern államiság korában semmi sem lehet azonban elég messze a korrupt államhatalomtól, mely csak elnyom, követel és kizsákmányol, valamint az emberi önzéstől, mely a faluban soha nem volt, de ezúttal a jog által támogatott földbirtokosok sajátja. E földbirtokosok és az őket mindenben támogató állami hivatalnokok és a társadalom legalját jelentő jogászok egy ügyes, ám a falu ősi szokásaitól idegen, a modern állami jogrendben meglevő furmányos kiskapuval meglelik a módját, hogy a közföldeket elprivatizálják, kisajátítsák, a nagybirtokosok kezére játsszák.
Az eleddig türelmes és nyugodt falusiak, akik megpróbálják lebeszélni a földbirtokosokat esztelen és igazságtalan - bár az állami jog által támogatott - lépéseikről, egy falusi mulatság alkalmával, melynek során egy komédiát is előadnak a helyzettel kapcsolatban, váratlan helyzet alakul ki: a felizgatott tömeg - egy emberként - felkoncolja a főkolomposokat.
Kollektív gyilkosság, kollektív az ezt követő döntés is: a falu lakossága elhagyja ősei földjét, beveszi magát a fővárostól és az állami megtorlástól még messzebb levő határvidékekre, új, szabad életet keresve - menekül a falu.

Ángel F. Rojas könyve igazi csemege. Ecuador a XX. század első felében: színes, mozgalmas, látványos, dél-amerikai ízű világ.

2011. március 1., kedd

Ámosz Oz: Hogyan gyógyítsuk a fanatikust


Európa Könyvkiadó, Budapest 2007

80 oldal

Ámosz Oz, a legismertebb és legnépszerűbb izraeli író, tipikus bevándorlók gyermekeként érte meg Izrael régóta várt kikiáltását. Később, felnőttként többször fegyvert fogott hazája védelmében. Mégis, már a hetvenes évektől a Peace Now (Békét most) nevű mozgalom alapítójaként egyike volt azoknak a nagyon keveseknek, akik békét követeltek.

Ebben a kis könyvében - amely két esszét, egy előadást és egy interjút tartalmaz - korunk végtelennek és megoldhatatlannak tetsző konfliktusáról, az izraeli-palesztin viszályról szól. Kiindulópontja szerint "az izraeli zsidók és a palesztin arabok közti harc nem vallásháború, habár a fanatikusok mindkét oldalon nagyon szeretnék azzá tenni. Alapjaiban tulajdonképpen területvita a fájdalmas kérdés körül: - Kinek a földje?

http://www.libri.hu/konyv/hogyan-gyogyitsuk-a-fanatikust.html
--------------

"Az izraeli-palesztin konfliktus nem westernfilm. Nem a jó és a gonosz közti küzdelem, sokkal inkább tragédia, a szó ősi és legpontosabb értelmében: a jó és a jó összecsapása; egy igen erős, megalapozott és meggyőző követelés ütközik meg egy másik, nagyon különböző, de nem kevésbé meggyőző, nem kevésbé erős, és nem kevésbé emberi követeléssel."

"A kompromisszum azt jelenti, hogy a palesztin nép sose könyörögjön térden állva, és az izraeli zsidók se."

"Soha nem harcolnék területszerzés céljából, akkor inkább a börtön. Soha nem harcolnék azért, hogy a nemzetnek legyen még egy szobája. Soha nem harcolnék szent helyekért. Soha nem harcolnék úgynevezett nemzeti érdekekért. Ám ha harcolnék, akkor mint akibe belebújt az ördög, úgy harcolnék az életért, a szabadságért. Semmi másért."

"S ahogy a költő Robert Frost emlékeztet bennünket: 'jó szomszédság, jó kerítés'."

"Abban nem hiszek, hogy hirtelen kitört a szeretet Izrael és Palesztina között."

"Egyvalamiről biztosíthatom az európaiakat: a mi közel-keleti konfliktusunk valóban fájdalmas és véres és kegyetlen és ostoba, de nekünk nem fog ezre évbe telni, hogy eljussunk az euró közel-keleti megfelelőjéhez."

"Az izraeli-arab, az izraeli-palesztin konfliktus legrosszabb része nem a jelen, hanem az a sok-sok eltelt év, a sok évtized, amikor a két fél képtelen volt kiejteni a másik nevét."

"Amit javasolok, az az első közöz terv, melyet az izraeli zsidóknak és a palesztin araboknak azonnal meg kéne valósítani, amint végbement a válás és kialakult a 'két-állam megoldás'. Ez a terv, melyhez nem szabad külföldi segítséget kérnünk, mely a két néptől egyenlő befektetésket kíván, legyen múltbéli butaságunk, múltbéli ostobaságunk közös emlékműve: azaz mindenki tudja, hogy amikor a békeegyezmény végre életbe lép, a palesztin nép sokkal kevesebbet kap, mint kaphatott volna ötvenöt éve, öt háborúval ezelőtt, 150 000 áldozat nélkül."

"Vagyis a jövendő palesztin állam határa hat kilométerre húzódik majd egyetlen nemzetközi repülőterünktől. Palesztina az izraeli zsidó lakosság felétől húsz kilométerre fekszik majd. Jeruzsálem lesz a másik oldalon. Az izraelieknek nem könnyű meghozni ezt a döntést, de kénytelenek. A palesztinoknak pedig fel kell áldozni részeket az 1948 előtti területből, és ez is fájni fog. Isten veled, Haifa, isten veled Jaffa, isten veled Beersheba, és még sok város és falu, amely arab volt, de már nem az, soha több nem lesz Palesztina része. Pokolian fog fájni."

[Jó és jó között]

"A fanatizmus sajnos az emberi természet szerves része, vagy ha úgy tetszik, egy gonosz gén."

"Létezik egy elmezavar, mely a 'Jeruzsálem szindróma' néven közismert: az ember Jeruzsálembe jön, belélegzi a csodálatos, tiszta hegyi levegőt, és hirtelen nekiáll mecseteket, templomokat vagy zsinagógákat gyújtogatni. Vagy leveti a ruháját, feláll egy kőre, és jósolni kezd. Soha senki nem hallgatja meg a másikat."

"Semmiképpen nem azt mondom, hogy akinek határozott véleménye van, az már fanatikus. Azt mondom, hogy a fanatizmus magja mindig a megalkuvást nem ismerő önhittségben rejlik, amely sok évszázada velünk van."

"A konformizmus és uniformizmus, a vágy valahová tartozni és a vágy másokat is odatartozóvá enni, ezek a fanatizmus legszélesebb körben elterjedt, sőt talán legveszélyesebb formái. Gondoljunk arra a részre a csodálatos Monty Python-filmben, a Brian életé-ben, amikkor Brian azt mondja leendő tanítványainak: 'Ti mind egyéniségek vagytok!', és a tömeg visszaüvölti: 'Mi mind egyéniségek vagyunk!', kivéve egyiküket, aki bátortalan hangon azt mondja: 'Én nem', és erre mindenki dühösen lepisszegi."

"A humorérzék nagyszerű orvosság. Soha életemben nem láttam humorérzékkel megáldott fanatikust, és azt sem, hogy humorérzékkel rendelkező személyből fanatikus lett volna, hacsak el nem vesztette a humorérzékét. A fanatikusok gyakran szarkasztikusak. Néhányan erősen szarkasztikusak, de a humorérzékül nulla. A humorban benne foglaltatik a képesség, hogy nevessünk magunkon. A humor relativizmus; a humor az a képesség, hogy olyannak lássuk magunkat, ahogy mások láthatnak; a humor annak a felismerése, hogy bármennyire igazunk van is vagy bármekkora igazságtalanság ér is bennünket, az életnek mindig van egy kicsit vicces oldala. Minél inkább igazunk van, annál viccesebbek leszünk."

"Ha legyőzni nem tudjuk is a fanatizmust, talán kicsit visszaszoríthatjuk."

"- Tudod - mondta -, a keresztények azt hiszik, a Messiás egyszer itt járt, és egy napon bizonyosan visszatér. A zsidók szerint a Messiás még nem jött el. Emiatt volt annyi harag, üldözés, vérontás, gyűlölet. Hogy miért? - kérdezte. - Az emberek miért nem tudják kivárni? Ha a Messiás eljön, mondván, 'Helló, örülök, hogy újra találkozunk', a zsidóknak fejet kell hajtani. Ha viszont a Messiás azzal jön, hogy 'Jó napot, örülök, hogy találkozunk', az egész keresztény világnak kell bocsánatot kérnie a zsidóktól. Addig is - mondta bölcs nagyanyám - élni és élni hagyni."

[Hogyan gyógyítsuk a fanatikust]

"Apám viccelődve mondogatta nekem, hogy Csehszlovákiában három nemzet él: csehek, szlovákok és csehszlovákok, azaz mi, zsidók."

"A szüleim remek nyelvészek voltak. Apám tizenhat-tizenhét nyelven olvasott. Tizenegy nyelven beszélt, mindegyiken erős orosz akcentussal Még arabul is erős orosz akcentussal beszélt. Anyám hat-hét nyelven beszélt. Egymás közt oroszul és lengyelül beszéltek. Művelődés céljából németül, franciául és angolul olvastak. Úgy hiszem, talán jiddisül álmodtak. Nekem csupán egyetlen nyelvet tanítottak meg: a hébert. Talán attól féltek, hogy elcsábít Európa halálos bája, odautazom, és ott ér a halál."

"Nincs boldog kompromisszum: a boldog kompromisszum ellentmondás."

"Az UNESCO statisztikája szerint az izraeliek többet olvasnak, mint bármely nemzet a nap alatt, kivéve Izlandot, de ők amúgy sem a nap alatt vannak. Viszont az európaiaktól, a németektől, az izlandiaktól eltérően az izraeliek nem az olvasás öröméért olvasnak. Nem azért olvasnak irodalmat, hogy kikapcsolódjanak, hogy szélesítsék a látókörüket. Nem, ők azért olvasnak, hogy dühöngjenek!"

[Titkos örömök]

"Még hosszú út áll előttünk, és ahogy az arab közmondás tartja: 'Egy kézzel nem lehet tapsolni.'"

"A csüggedés és reménytelenség a polgári társadalom, tehát a demokrácia legnagyobb ellenségei."

"Nézetem szerint elképzelni a másikat nem esztétikai kérdés. Erkölcsi imperativus."

"Igen, hiszem, hogy a humor nagy gyógyerővel bír, de hogyan ültessünk humort az emberekbe, hogyan tegyük képessé az embereket, hogy nevetni tudjanak magukon, más szóval hogyan láttassuk velük magukat úgy, ahogy mások látják őket? Nos, hosszú távon a regényolvasás nagy segítség, de nem varázsszer. Nagyon ritka a varázsszer bármire."

[A Teáskanál Rend. Interjú Ámosz Ozzal]

---------------------------
Vannak fanatikusok, vannak optimisták és vannak szkeptikusok. Ámosz Oz töretlen optimizmussal vallja, hogy a fanatikusokkal szembeni harcnak eredményei lehetnek. Ám vannak, akik ennek a harcnak a sikerét némiképp szkeptikusan látják.
Az emberi ostobaság és a fanatizmus egy tőről fakadó kétfejű sárkányával szembeni szent háború (nevezhetnők éppen dzsihádnak is) megnyerhetetlen. Ha csatát is nyer az ember, a levágott sárkányfej helyére nő (legalább két) másik. A harc kilátástalan.

A két esszét, egy előadást és egy interjút magában foglaló kis kötetecskében Ámosz Oz - némi ismétléssel - körvonalazza mindazt, amit a palesztin-izraeli konfliktusról, annak gyökereiről, esetleges megoldásáról s úgy általában a fanatizmusról és annak talán egyedüli ellenszeréről, a humorról gondol. S szerencsére mindezt roppant humorral teszi.

Mindazonáltal az izraeli-palesztin 'határrendezés' Ámosz Oz által javasolt verziója olyannyira utópisztikusnak tűnik, mint egy harmadik vagy negyedik bécsi döntés. Gondoljuk csak el, átalakítva kissé Ámosz Oz egyik mondatát: "Isten veled, Kassa, isten veled Kolozsvár, isten veled Újvidék, és még sok város és falu, amely magyar volt, de már nem az, soha több nem lesz Magyarország része. Pokolian fog fájni." És ezt a játékos mondatot számos nemzetnek el kéne morzsolgatnia magában, egyfajta mantraként. Bár nem tudni, segít-e.

Ámosz Oz szerint feltétlenül humorérzék kell ahhoz, hogy az ember magát megpróbálja olyannak látni, ahogy mások láthatják - a mások szempontjának megértése pedig a másokkal folytatott viszony és kompromisszum szükséges előfeltétele.

Persze a humor nem győzheti le - véglegesen - a fanatizmust, a kompromisszum pedig nem happy end.
Viszont a humor és a kompromisszum az élni és élni hagyni elvének elengedhetetlen feltételei.
Érdekes, hogy az abszolút igazság 'birtokosai' azonban képtelenek ennek az egyszerű elvnek a követésére. Soha nem is voltak képesek. Az abszolút igazságba vetett hit feleslegessé és értelmetlenné tesz minden párbeszédet, kizárja a toleranciát, a humort, a kompromisszumot.

Némi humorral (és kompromisszummal) azt mondhatnánk: Az az abszolút igazság, hogy nincs abszolút igazság.
S zárásul immáron nem először, de nem fanatikusan, Ulpiánust (és vele önmagunkat) citálhatjuk csak ismét: Honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere. Ez minden kompromisszum alapja.

UI: Vajon Hitler, Sztálin vagy éppen Szálasi és Rákosi milyen humorzsákok voltak?
UI2: S csupán nagyon apró lábjegyzetben merjük megkérdezni: humorosak-e a 'dakota' viccek?
UI3: Abban pedig, hogy az emberi ostobaság és fanatizmus elleni harcot márpedig kíméletlenül folytatni kell, tudván, hogy nincs végső győzelem, Ámosz Ozzal szólva: erkölcsi imperativus.
UI4: S hát addig is: olvassatok minden nap. Az segít.