2011. január 30., vasárnap

Gao Xingjian: Lélek-hegy


Noran Kiadó, 2008

Gao Xingjian kínai író, műfordító, rendező, kritikus és festőművész. 1986-ban miután tévesen tüdőrákot diagnosztizáltak nála, s hogy elkerülje a politikai zaklatásokat, nekivágott egy 15.000 kilométeres útnak délnyugat Kínában. Az utazás során született meg a megrendítő, magával sodró, epikus Lélek-hegy, mely megmutatja, hogy az ősi hiedelmek, sámán énekek, félelmetes-misztikus történetek gyűjtése során, hogyan válik a lélek a képzelet által szabaddá. Miként szakad el az egyén a valóság talajáról abba a világba, ahol önmagával élhet harmóniában, a saját Lélek-hegyén. Regényéért a francia száműzetésben élő kínai író 2000-ben kapott Nobel-díjat. A számos önéletrajzi elemet tartalmazó mű most először jelenik meg magyar nyelven.

http://www.libri.hu/konyv/lelek-hegy.html

2011. január 29., szombat

Leon, a profi


Léon


színes, magyarul beszélő, francia-amerikai akciófilm, 110 perc, 1994


Rendezte: Luc Besson

Szereplők: Jean Reno, Natalie Portman

Leon (Jean Reno), a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó (Gary Oldman) kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda (Natalie Portman) Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt...

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1485

2011. január 24., hétfő

Becstelen Brigantyk


Inglourious Basterds

színes, feliratos, amerikai-német háborús filmdráma, 153 perc, 2009 (18)
Dolby Digital


Rendezte: Quentin Tarantino

Szereplők: Brad Pitt, Diane Krueger, Mélanie Laurent

Franciország német megszállásának első évében Shosanna Dreyfus családját a lány szeme láttára végzi ki Hans Landa náci ezredes. Shosannának éppen hogy sikerül megmenekülnie, és Párizsba szökik, ahol új személyiséget vesz fel: egy mozi tulajdonosa és üzemeltetője lesz. Európa egy másik részén eközben Aldo Raine hadnagy egy csoport amerikai zsidó katonát verbuvál gyors, sokkoló megtorlóakciók végrehajtásához. A később "Brigantyk" néven elhíresülő osztag csatlakozik Bridget Von Hammersmark német színésznőhöz és titkosügynökhöz egy akcióban, melynek célja a Harmadik birodalom vezetőinek kiiktatása. Hőseink sorsa egy mozi bejáratánál fut össze, ahol Shosanna a saját bosszútervét készül végrehajtani.

http://www.port.hu/becstelen_brigantyk_inglourious_basterds/pls/fi/films.film_page?i_film_id=100594

2011. január 23., vasárnap

A lámpás


magyar tévéfilm, 93 perc, 1972

Rendezte: Hajdufy Miklós

Szereplők: Kozák András, Gyöngyössy Katalin, György László, Horváth Teri, Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Pécsi Sándor, Gurnik Ilona, Császár Angéla, Sinkovits Imre, Dégi István, Schütz Ila, Iványi József, Őze Lajos, Velenczey István

"Ha az ember élni akar, szolgálni kell!" Kovács Ágoston néptanító szolgál. Lámpása falujának, melyben tanít, világosság, fény a kis közösség életében. Megtesz mindent, hogy teljesítse hivatását, harcol eszméiért, a hazájáért, de közben elveszti a feleségét, a boldogságát. A tanító azonban nem adja fel, dolgozik, küzd és keresi a szerelmet és a boldogságot a szabadságharc utánni Magyarországon. Gárdonyi Géza művének televíziós feldolgozása.

http://www.port.hu/a_lampas/pls/fi/films.film_page?i_film_id=49735

2011. január 22., szombat

Attila, Isten ostora


Attila the Hun


amerikai-litván kalandfilm, 172 perc, 2001

Rendezte: Dick Lowry

Szereplők: Gerard Butler, Powers Boothe, Simmone Mackinnon

Időszámításunk szerint a IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön pedig a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot, és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát "Az Isten ostora"-ként ismerik, majd neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált. A film a hun hadvezér Attila, és népe történetét mutatja be.

http://port.hu/attila,_isten_ostora_attila/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=14576386&i_topic_id=1

2011. január 21., péntek

Harry Mulisch: A merénylet


Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986

241 oldal

Hogyan élhet valaki azzal a tudattal, hogy az egész családját kiirtották? Meddig kísért a múlt, meddig kell újra szembesülni vele? Anton Steenwijk tizenkét esztendős volt, amikor szüleit és bátyját a németek „mint az állatokat” leterítették. Mindez Hollandiában, a háború utolsó hónapjaiban történt. Harry Mulisch, az egyik legismertebb és legelismertebb kortárs holland író nem a szó szoros értelemben vett háborús regényt írt. Őt inkább az érdekli, meddig és hogyan játszhat még szerepet a háború a túlélők életében. Érdekfeszítő szellemi izgalmat is nyújtó és elgondolkodtató könyvéből, melyet már majdnem minden európai nyelvre lefordítottak, Hollandiában tizenöt hónap leforgása alatt több mint kétszázezer példány fogyott el.

http://www.fokapu.hu/index.php?cikklap_id=11504&int=&sorokszama=14&PHPSESSID=c63be71cada939ebc83e46f7d56d751f
------------------------------

„Olyan lesz majd az élet, mint ezek az önfeledt és meghitt esték, olyan titokzatos, olyan végtelen.”

„1945 januárja volt. Csaknem egész Európa felszabadult már, evett, ivott, ünnepelt, szerelmeskedett, és lassanként feledni kezdte a háborút; de Haarlem napról napra jobban hasonlított azokra a szürke salakdarabokra, amelyeket a kályhából szedtek ki, abban az időben, amikor még volt szén.”

„Tíz-tizenöt évvel a háború után az Anton név újra polgárjogot nyert, ami eléggé bizonyítja Mussert jelentéktelenségét; de az Adolf név körül még mindig nem csitultak el a kedélyek. A második világháború igazából akkor süllyed csak a múltba, amikor megint lesznek majd Adolfok, de ehhez egy harmadik háborúra lenne szükség: vagyis az Adolfok ideje soha nem érkezik el.”

„Gondolj csak a ’szimbólum’ szóra, ez a szümballo származéka, ami azt jelenti, hogy ’egyesíteni’, ’találkozni’. Tudod, mi volt a szümbolon? […]

– Mi az, papa? – kérdezte Anton.

– Egy kő, amelyet kétfelét törtek. Tegyük fel, valaki vendégül lát engem egy másik városban, és én arra kérem, fogadjon szívesen téged is: miből tudja meg, hogy te vagy a fiam? Fogunk egy szümbolon-t, az egyik felét ő tartja meg, a másik felét pedig neked adom odahaza. És amikor felkeresed, a két fél kő épp egymásba illik.”

„Láthatjuk-e nevetség nélkül az embereknek az ő cselekedeteit?”

„A gyűlölet, az a sötétség, a rossz. És nekünk mégis gyűlölnünk kell a fasisztákat – és ez jó. Hogy lehet ez? Úgy, hogy mi a világosság nevében gyűlöljük őket, ők pedig a sötétség nevében gyűlölnek bennünket. Mi a gyűlöletet gyűlöljük, és ezért a mi gyűlöletünk jobb, mint az övék.”

„Ha az ember szeret valakit, mindig azzal indokolja meg a dolgot, hogy a szeretett lény szépségéről – testi vagy erkölcsi szépségéről – beszél, vagy esetleg mind a kettőről, pedig mások semmit sem látnak ebből a szépségből, és nem is láthatnak. De aki szeret, az mindig szép.”

„Csupa remegő, olajos ócskavas volt minden, és Antonnak ez a kép furcsamód többet mondott a háborúról, mint minden egyéb, amit meséltek róla. Tűz és ócskavas – ez volt a háború.”

„… a belpolitikának akkor sem szentelt sok figyelmet; legfeljebb annyit, amennyit egy légikatasztrófa túlélője szentel a papír repülőgépeknek.”

„… a Budapestre bevonuló szovjet tankok robajának visszhangja Amszterdam kövezetét is megremegtette, és ezt legerősebben annak az utcának a sarkán lehetett hallani, ahol Anton lakott. Itt állt az a nagy XVIII. századi épület, az egykori, Felix Meritisről elnevezett tudományos társaság székhelye, amely most a kommunista párt vezetőségének adott otthont. A városban megvadult hordák tomboltak, és szétvertek mindent, amihez a kommunistáknak így vagy úgy közük volt, feldúlták a könyvesboltjaikat, beverték a házuk ablakát – a sajtó serényen a kezükre jár: a tárgyilagos tudósítás örve alatt megírták, hogy a párt ilyen és ilyen nevű vezetőjének a háza, mely ebben és ebben az utcában van, a múlt éjjel csupán kisebb károkat szenvedett. A tömeg másnap annál jobban kitett magáért.”

„… mégiscsak van valami különbség a te apád és az én szüleim halála között.

– Igazán, és micsoda? – kérdezte Fake támadóan.

– Az én szüleim ártatlanok voltak.

– Az én apám is!”

„Mikor nektek a házatokat felgyújtották, nekünk az apám halálhírét hozták meg. Gondoltál te erre? Én sokszor gondoltam arra, ami veled történt; de te, te vajon gondoltál-e valaha is énrám?”

„Szemtől szemben állni azzal az emberrel, aki lelőtte Ploegot 1945 januárjában, olyan volt ez, mint egy mese.”

„Egy háborús bűnös beteg, ó, édes istenkém, szegényke. Rajta, szabadítsuk ki gyorsan, hiszen nem fasiszták vagyunk, ó, nem, a mi kezünk tiszta. Hogyan? Hogy az áldozatai belebetegedtek? Micsoda bosszúszomjas emberek ezek az antifasiszták, semmivel sem jobbak az ellenségeiknél!”

„Pokol ez a világ – gondolta -, pokol. És ha holnap leszállna a földre a paradicsom, a múlt eseményei nem engednék, hogy az valóban paradicsom legyen. A rossz jóvátehetetlen. Az élet kudarc a világmindenségben, jobb lett volna, ha soha meg nem jelenik. Csak azon a napon, mikor az élet minden nyoma eltűnik majd, és szétfoszlik az utolsó halálsikoly emléke is, csak azon a napon tér vissza újra a rend a világba.”

„És aztán… és aztán… Múlnak az évek. ’Az élet egy darabja már mögöttünk – szoktuk mondani -, de milyen lesz, ami még előttünk van?’ A szokásos nyelvhasználat szerint a múltat a hátunk mögött hagyjuk, és a jövő felé nézünk, és a legtöbb ember ezt így is éli meg. Előttünk a jövendő, mögöttünk a múlt. Tetterős emberek számára a jelen egy hajó, mely orrával a jövendő háborgó tengerének hullámait hasítja, a resteknek inkább tutaj, mely nyugodalmasan ereszkedik alá a folyamon.”

„Amikor fiát karjába vette, néha arra gondolt, hogy ez a gyerek messzebb van a második világháborútól, mint ő az elsőtől – és ugyan mint is jelentett Anton számára az első világháború? Annyit sem, mint a peloponnészoszi háború.”

„De hát mi lehet az, ami egyre rosszabb?’”

„Nem ő háborodott, meg, a világ háborodott meg körülötte…”

„Egy szép napon öregebb volt, mint az apja valaha is; mintha egy tiltott határmezsgyén lépett volna át, szinte várta a megérdemelt korholást: Quod licet Iovi, non licet bovi! Régen soha eszébe nem jutott volna ilyen közmondásokat idézni, hogy ’Késő bánat, eb gondolat’, vagy: ’Nincsen öröm ütöm nélkül’, esetleg hogy ’Az istenek azzal büntetik a halandókat, hogy teljesítik kívánságaikat’, de most már elég idős volt hozzá, hogy ezeket a közhelyeket gyakran nagyon is valóságosnak érezze. Most már úgy látta, hogy ezek nem pusztán elszomorító szólamok, hanem tömörségükkel nemzedékek élettapasztalatát is összegzik – persze többnyire elkeserítő igazságokat mondanak ki. Nincs bennük forradalmi bölcsesség – hisz a forradalmároknak nincs bölcseletük -, de hát Anton nem is volt soha forradalmár. Az események tettek róla, hogy elvegyék tőle a kedvét.”

„De fontos ez? Mindent elborít a feledés. A kiáltások elhalnak, a hullámok elsimulnak, az utcák kiürülnek, és visszatér a csönd.”

--------------------------

A 2010 őszén elhunyt holland író, Harry Mulisch jelen alkotása a maga rövidségében is drámai. Az alaphelyzet az, hogy egy békés holland család megkísérli túlélni a II. világháborút, melynek vége a könyv kezdetén már belátható közelségben van.

Ekkor következik be azonban a merénylet, melyről a regény is címét kapta: a holland ellenállás lelövi a környéken bicikliző egyik holland kollaboránst.

Az eseményre ráadásul még csak nem is a főhős, az 1945-ben még alig 12 éves Antonék háza előtt kerül sor, sötét is van, igazából tanúk sincsenek, de a megtorlás mégis rájuk sújt le.

Egész családját lemészárolják, házukat lerombolják, egyedül a kis Anton éli túl a borzalmat. A rendőrségi cellában, ahova viszik, találkozik a holland ellenállás egyik sebesült tagjával, akiről utólag kiderül, hogy részt vett a megtorlást kiváltó merényletben. Ezt követően – a könyv több mint 35 év eseményeit foglalja össze – Anton találkozik az érintettekkel: a korabeli szomszédokkal, a merényletben meggyilkolt kollaboráns fiával és a rendőrségi cellában talált sebesült ellenálló társával…

Fokozatosan kiderül, hogy a megtorlás alanyaiul mily banális és egyúttal nagyon is emberi események véletlen összjátéka tette Anton családját – közben pedig az olvasónak többszörösen is alkalma van elmélkedni a bűn és bűnhődés holland verziója felett, míg végül talán csak az hoz feloldozást, hogy életünk a véletlenek groteszk összjátéka csupán, s legvégül aztán úgyis mindent „elborít a feledés. A kiáltások elhalnak, a hullámok elsimulnak, az utcák kiürülnek, és visszatér a csönd.”

Óriási könyv alig néhány oldalon. Harry Mulisch műve méltán klasszikus.


2011. január 19., szerda

Spiró György: Az Ikszek

Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1981

641 oldal

„ Mélyen tisztelt Professzor Úr! Kétszer találkoztam Önnel Varsóban 1975. áprilisában, s bár – talán az Ön számára is kellemes meglepetésként – leomlott közöttünk a több nemzedéknyi, nyelvi és egyéb gát, nem mertem megemlíteni, hogy regényt írok nagyszerű monográfiájának hőséről, Wojciech Boguslawskiról, mert mégiscsak szokatlan, hogy egy fiatalnak mondott magyar a lengyel történelem egyik furcsa, lengyel írók által is feldolgozatlan korszakáról írjon regényt. Mégis megírtam, mert a két nép történelme hasonló ugyan, de nem annyira, hogy a kívülállót megbénítanák a tabuk és az előítéletek. Ön Professzor Úr, pontosan tudni fogja, hol tartottam magam szinte kínos pontossággal a megtörtént eseményekhez, és hol tértem el tőlük, kijavítandó a történelem esetlegességeit. Ön tudja, hogy Boguslawski 1799 után már nem próbálkozott Lvovban; hogy csak 1829-ben halt meg; hogy palotáját saját maga építette; hogy Pierozynska nem ápolhatta; hogy Grudzinska nem játszott a Mesternél és csak 1820-ban ment férjhez; regénytechnikai okokból több évet összevontam, és, mit tagadjam, nem kötöttem meg a fantáziámat. De azt is láthatja, hogy kivétel nélkül valamennyi szereplőm történelmi személy, a nagyhercegtől az ügyelőig, az antikváriustól a súgóig, a leírt előadásokat pedig a forrásokhoz híven reprodukáltam. Ön, Professzor Úr, bizonyára betéve tudja az ikszeknek általam szó szerint fordított írásait, amelyek Szwankowski professzornak és Önnek köszönhetően jelentek meg az Ossolineum kiadónál 23 évvel ezelőtt a több mint 600 oldalas, alapos jegyzet- és képanyaggal ellátott kötetben. Számomra az Ikszek Társasága többet jelent a valóban létezett titkos szövetségnél. Látni fogja, hogy regényemben tágabb értelemben mindenki Iksz: az Ipszilonok, a Zérók és a problémáin kívül maradók is, hiszen valamennyien a társadalom tagjai: ez a titokzatos betű a bennünk lakozó közös ismeretlent vagy a tőlünk független, valamennyiünkből táplálkozó megnevezhetetlent egyaránt jelölheti.”

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=az-ikszek&ID=51184

2011. január 18., kedd

Amélie csodálatos élete

Le fabuleux destin d'Amélie Poulain

színes, magyarul beszélő, francia-német romantikus vígjáték, 117 perc, 2001
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
DTS


Rendezte: Jean-Pierre Jeunet

Szereplők: Audrey Tautou, Mathieu Kassovitz

Amélie, a naiv fiatal lány Párizsban él, a Montmartre-on. Élete egyhangúan telik, egy környékbeli bisztróban felszolgálóként dolgozik, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Ám egy nap váratlan fordulat történik: A lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik, rájön, hogy valami módon képes környezetét boldogabbá tenni.. Szívesen boronál össze magányos embereket, amiből gyakran komoly bonyodalmak származnak. De jótéteményei közepette megismer egy különös fiatalembert (Mathieu Kassovitz) és most már a környezetén a sor, hogy segítsenek rajta...

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=42164

2011. január 15., szombat

Mátrix


The Matrix


színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 144 perc, 1999

Rendezte: Andy & Lana Wachowski

Szereplők: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Mosse, Hugo Weaving

Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott - de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot.

Egy éjszaka Neo találkozik egy gyönyörű ismeretlennel, Trinityvel, aki elvezeti őt egy másik világba, ahol Neo találkozik Morpheusszal és személyesen megtapasztalja az igazságot a mátrixról. Neónak egy kérdésre is választ kell találnia, amely ugyanolyan mellbevágó, mint az első. Vajon ő a kiválasztott? Még mielőtt felfoghatná, miről van szó, Neo biztos abban, hogy a kérdésre nem a válasz. Mások, mint Morpheus társa, Cypher egyetértenek. Ám akadnak olyanok is, akik nem egészen biztosak ebben.

A mátrixnak védelmezői is vannak. Vezetőjük a könyörtelen és szó szerint fékezhetetlen Smith ügynök. A mátrix őreinek módszerei egyszerre ámulatba ejtőek és rémisztőek. Neo, Morpheus és Trinity élethalálharcot folytat a mátrix gonosz és szinte legyőzhetetlen őrei ellen, hogy választ találjanak kérdéseikre, ráeszméljenek valódi erejükre, és megismerjék sorsukat. Minden mozdulat, minden másodperc, minden gondolat döntő jelentőségre tesz szert, ha ki akarnak szabadulni a mátrix rabságából, és elpusztítani mindazt, amit képvisel.


http://www.port.hu/matrix_the_matrix/pls/ci/cinema.film?i_film_id=7241

2011. január 14., péntek

Meseautó


színes, magyar vígjáték, 93 perc, 2000


Rendezte: Kabay Barna

Szereplők: Stohl András, Ónodi Eszter, Kern András, Molnár Piroska, Bajor Imre, Bezerédi Zoltán, Pogány Judit

Szűcs János, egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke. Harmincöt éves, gazdag, sikeres és még nőtlen. Évek óta először hosszabb szabadságra készül. Ennek örömére gyönyörű autót vásárol autókereskedő nagybátyjától, Péterfitől. Szűcsnek a mesés autóval már az első napon sikerül fellöknie egy görkorcsolyával száguldozó fiatal lányt, Kovács Verát. Szerencsére nagyobb baj nem történik, hacsak azt nem számítjuk, hogy az elnök beleszeret a lányba.

Vera az üzletközpontban dolgozik, de erről persze Szűcsnek nincs tudomása. Így azt sem tudja, hogy Halmos úr, a titkársági mindenes, aki a küldöncök vezetője, az ő javaslatára éppen aznap rúgta ki az ismeretlen kedvest. Péterfi úr segítségével Vera apja egy ál-rádióvetélkedőn megnyeri a meseautót egy hónapra, sofőrrel együtt. Vera ugyan gyanakszik, hogy éppen az őt elgázoló sofőrt nyerték meg, de nem sokáig. Egy-két nap alatt ugyanis beleszeret sofőrébe, és mint köztudott: a szerelem vak. Szűcs boldog, hogy egyszerű sofőrként szerették meg és nem a hatalom, a pénz, a csillogás kedvéért. Úgy érzi, megtalálta az igazit. Péterfi szerint azonban téved az unokaöccse. Ez a lány is csak olyan, mint a többi: ha találkozna az igazi Szűccsel, dobná a sofőrt.

A két férfi fogadást köt. Egy Visegrádon töltött hétvégén Péterfi Szűcsként, Szűcs egyszerű sofőrként viselkedik. Péterfi nyomul - apartman, virág, vacsora -, de Vera a "sofőr" mellett döntene, ha az időközben szintén Visegrádra delegált Halmos el nem árulná neki, hogy a sofőr valójában a "mi Szűcsünk, az a Szűcs meg nem Szűcs". Vera bosszút esküszik, eljátssza, hogy az ál-Szűcsöt választotta, bármennyire szenved. Persze minden jó, ha jó a vége.


http://www.port.hu/meseauto/pls/fi/films.film_page?i_film_id=27622

2011. január 4., kedd

Francisc Munteanu: A boldog kereskedő


Európa Könyvkiadó, Budapest 1961

247 oldal

Élhet-e az ember gyökértelenül? Kell-e tartoznia valahová? - Ezeket a kérdéseket veti fel és válaszolja meg az író ebben a lebilincselő érdekességű regényében, miközben hősét, az aradi fiatalembert végigvezeti Bukarest színes forgatagán és a háborús évek viharain. Laurenţiu kalandos és hányt-vetett életében elkeseredett korszakok váltakoznak, míg végül az író megfellebbezhetetlen és igazságos módon mondja ki rá ítéletét.


http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-boldog-kereskedo&ID=196460
------------------

„A forradalom tüze elérte a várost. A külső kerületekből, a szomszédos falvakból mordályokkal, kaszákkal és fejszékkel felfegyverkezett emberek jelentek meg. A bankba is munkások érkeztek: két jól megtermett, kialvatlan és borotválatlan marcona legény vette át az intézmény vezetését. A főpénztáros nem tért ki előlük, és nagy csodálkozására, senki sem bántotta. Felhúzta a könyökvédőjét, és elkezdett kifizetni és bevételezni, olyan utalványok alapján, amelyeken aláírás helyett csak egy ujjlenyomat szerepelt. De a forradalom nem tartott sokáig, a francia és a román seregek a forradalmi csapatokat visszavonulásra kényszerítették, egészen a Tiszántúlra.

A fehér terror következett, azután a versailles-i szerződés. Ebből az alkalomból, a volt Imperial Bank csődöt mondott, és Augustine Barna, az őfelsége szolgálatában eltöltött húsz évi elismert munkája után, az utcára került. És a ’vörösök’ szolgálatában eltöltött két hétért nem tudott elhelyezkedni sehol sem.”

„Laurenţiu Barna a negyedik elemibe járt éppen, amikor édesanyja az Andrej Mureşanu utca 2. szám alatti házukat hirtelen eladta, és a város szélére, egy bérelt házba költöztek.”

„– Hogyan, anyám, minden ember meghal egyszer?

– Mindegyik.

– Én is meg fogok halni?

– Te is, Laurenţiu.

– De én nem akarok meghalni.

Végül nem tehetett egyebet, megbékült azzal a gondolattal, hogy valamikor meg fog halni ő is.”

„– Hogy van az, Gavril, hogy apád asztalos és nincs semmi bútorotok.

– Nem tudom – felelte őszintén meglepődve Gavril. – Erre sohasem gondoltam. Majd megkérdezem apámtól. […]

Laurenţiu elhatározta, hogy sohasem lesz belőle bútorasztalos.”

„– Bácsikám, mondd csak, tudod-e, melyik Franciaország leghosszabb folyója?

– Franciaország leghosszabb folyója? Nem, nem gondoltam még soha erre. Miért kérded?

– Mert mi tanuljuk az iskolában.

– Nagyon helyes.

– Te is tanultad?

– Bizonyára igen.

– Akkor miért nem tudod?

– Mert elfelejtettem.

– De mondd, bácsikám, hasznát vetted valaha az életben, hogy tudtad, milyen magas a Himalája?

– Nem, de nem ezért tanul az ember, hanem azért, hogy… - Hirtelen zavarba jött. Nem tudta, mit mondjon.”

„– Hát az orvostudomány csalás, bácsikám?

– A csőcselék számára igen! Azt hiszed, egy orvos sokat törődik holmi mosdatlan fickóval? Örüljön, hogy egy úrnak adhatja a pénzét. Mit csinál a paraszt a pénzével? Elissza. Nem jobb akkor, ha egy úrnak adja oda? Az legalább tudja, hogyan kell elkölteni.

– De így a parasztok sorra elpusztulnak.

– Nem is olyan nagy baj az. Úgyis annyi paraszt van a világon, hogy egyáltalán nem árt, ha néhányan elpatkolnak.”

„A pert Bukarestben tartják. Majd megmutatom én a regáti cigányoknak, mit jelent az erdélyi jogvédelem és ki is az a Virgil Barna!”

Az élet egén felhőként ballagok,

Jelentéktelen töltőtoll vagyok.

Ki tintáját betűknek adja át,

S fogytával teremti saját magát.”

„Európa vajúdik, egy sereg új ország kel életre, köztük az új Románia is. Többé már nem állhatunk félre. Hát ezért hívtalak össze benneteket.”

„Valahol olvasta, hogy létezésének kezdete óta az emberiség egy magasztos cél – a boldogság elérésére törekedett. Mivel az ehhez a célhoz vezető utak még feltöretlennek látszottak, elhatározta, hogy ő is kiveszi a részét. Ehhez azonban szüksége volt a boldogság meghatározására. Megkérdezte Virgil bácsi véleményét. Nagybátyja összeráncolta homlokát, az állát dörzsölgette, aztán kijelentette, hogy szerinte a boldogság a kielégülés, az elégedettség. Valeria asszony már szerényebb volt: ő akkor lenne boldog, ha olyan szerencsés volna a kártyajátékban, mint Virginica postáskisasszony. A cselédlány kezdetben nem akart válaszolni. Laurenţiu azonban kitartóan kérdezősködött, megfogadta, hogy nem leplezi le Valeria asszony előtt, mire bevallotta, hogy számára a boldogság az lenne, ha bérét ötven lejjel felemelnék. E kutatások alapján a fiú arra a következtetésre jutott, hogy minden ember másképpen képzeli el a boldogságot.”

„Nincs semmi célom, nincs ideálom. Nem értenek meg engem, és ami még rosszabb, én sem értek meg senkit.”

„– Megérkeztünk, fiam. Itt kezdődik Bukarest.

A rozoga kis házak, nagy összevisszaságban szétszóródva, a zegzúgos utcák, inkább Arad külvárosára, Ségára vagy Pernyávára emlékeztettek. Egyáltalán nem volt városias, s még kevésbé fővárosias jellegük.

– Ez Bukarest, bácsikám? – kérdezte csalódottan Laurenţiu.

– Nem, ez csak Bukarest szemete.”

„– Miért nem költözünk Bukarestbe, bácsikám?

– Én is sokszor gondoltam erre. De én azt tartom, jobb falun elöljárónak lenni, mint városban hátulkullogónak. Otthon Aradon azt csinálok, amit akarok. Itt elölről kell kezdenem mindent. És ez sokba kerülne nekem.”

„Igyunk, fiam! Az élet olyan, mint egy per a Legfelsőbb Bíróságon. Nincs fellebbezés. Vagy megnyered, vagy elveszted. Azok, akik vesztenek, szolgálnak. Azok, akik nyernek, fogyasztanak.”

„– Igen, igen, Laurenţiu, ilyen az élet. Te tudod, hogy az Úr a világot a saját kedve szerint teremtette. Mi szegény halandók csak lemásoljuk a művét. Nézd ezt a vonatot. Csak egy elsőosztályú kocsi van és négy harmadosztályú. Lépcső pedig négyszer annyi van, mint ahány kocsi. A vonatokat úgy állítják össze, ahogy a természet megköveteli.

– Jó, de az uticél azonos.

– Jobban mondva egyetlen uticél van: a halál. Mindannyian erre az utolsó állomásra igyekszünk. És nincs fontossága annak, hogy ez alatt a rövid ötven, hatvan évnyi szempillantás alatt egyesek elsőosztályú fülkében, mások pedig az ütközőkön utaznak. A fontos az, hogy arrafelé tartunk. A nagy válogatás odaát fog történni. Ha minket, akik az elsőosztályú fülkében utazunk, nem csupán egyetlen, kis példányszámú kiadásban hoztak volna forgalomba, áldozatokat is hozhatnánk. De így? Miért egyek babot, ha csirkét ehetek? Nagyon egyszerű törvény ez. Akinek akartuk, jellemük és szerencséjük van, az elsőosztályú kocsikba szállnak fel. A gyávák, az erőtlenek a lépcsőre. Ott is a helyük!”

„– Néhány nappal ezelőtt nagytakarítást csináltam a régi szekrényemben. Különböző semmiségekre akadtam. Közöttük egy történelemkönyvre is. Szent könyv… minden oldalán meghal vagy születik egy császár. Minden oldalán kegyetlen csatákat vívnak életre-halálra… És most ezek az évek… Szomorú évek, egyhangú évek… Senki sem akar birodalmakat alapítani, senki sem visel háborút…

És München?

Minden csak vitákra, alkudozásokra szorítkozik, mint az ócskapiacon. Miért kellett ilyen szégyenletes időben születnem? Félek, hogy meg fogok halni, és a világ változatlan marad…”

„Elzálogosított ruháiból még három hétig tudott élni. Ez alatt az idő alatt egész nap a városban járkált, hogy munkát keressen. Talán nem volt szerencséje, talán nem értett hozzá, de minden kísérletezése hiábavalónak bizonyult.”

„Az a tény, hogy megtűrt személy lett, alsóbbrendűségi érzést keltett Laurenţiu tudatában. Leszegett fejjel járkált, röviden, igennel, nemmel válaszolt a kérdésekre, és szokatlanul udvariassá vált.”

„Ez a hibánk nekünk, románoknak. Sohasem csinálunk semmit. Hagyjuk magunkat vonszolni, mint a marhák a vágóhídra. Néha el-elbődülünk és csodálkozunk bátorságunkon. Még tapsolunk is magunknak.”

„Reménykedett, hogy végül is tisztázódnak a dolgok, a németek elfoglalják az Uralt, ahol állítólag az oroszok elrejtették összes kincseiket. […]

Laurenţiu csak augusztus 23-a után döbbent rá, hogy sohasem jut el Leningrádba, sem a cárok volt székhelyére. Hálát adott Istennek, hogy nem igényelt zsidólakást és hogy nyíltan nem exponálta magát. […]

Visszavonultan élt, ritkán ment a városba, akkor is szerényen öltözködött, hogy ne legyen szembetűnő.”


A kis Laurenţiu – kinek édesapja már a kötet elején elveszti állását és a körülmények kényszerítő hatása miatt a jobb élet reményében Amerikába vándorol, ám ott egy szerencsétlen baleset folytán csupán adósságot hagy az óhazában maradt családjára –, csekély talentummal és talán még annál is kevesebb ambícióval és fantáziával érkezik világra Aradon, mely születésekor még az Osztrák-Magyar Monarchia része.

Amennyiben korunk álintellektuális divatjának hódolnánk, játszi könnyedséggel mondhatnánk: rossz karmával megáldott gyermek, ám némileg idevalóbbnak érezzük azt állítani, hogy – nemzetének 1918 után némileg megnőtt hazájához, Romániához hasonlatosan – jelentős hátrányokkal indul az élet rajtvonalán: az ország történelmiekkel, a kis Laurenţiu családiakkal.

Az apa állásvesztését majd halálát követően a kis Laurenţiu egyedül maradt édesanyja folyamatosan süllyedő életszínvonal mellett igyekszik megadni gyermekének mindazt, amit lehet – végső elkeseredésében azt a gyermek nagybátyjához, az aradi ügyvéd Virgil bácsihoz küldve, akinek atyai gondoskodása mellett Laurenţiu – akárcsak hazája, Nagy-Románia – elindul az új élet ígéretes horizontja felé.

Lányok, bukaresti élet, jogi tanulmányok – csillogó jövőkép várja Laurenţiut, ki az ugyancsak nagy reményeket ébresztő új Romániához hasonlóan, helyét keresi a világban. Nagy szerepekről, nagy lehetőségekről ábrándozik mindkettő, ám hamarosan rá kell ébredni, a glamour is csak addig csillog-ragyog, míg a felsőbb hatalmak úgy határoznak felőle.

Ahogy az adottságok és a lehetőségek egyre inkább konfliktusba kerülnek egymással, a vágyálmok is szertefoszlanak.

Amint Virgil bácsi meghal, Laurenţiu is kénytelen szembenézni azzal, hogy bizony-bizony, önerőből azzal, ami van, nem lehet jutni semmire – Románia pedig a németek oldalán elveszti a második világháborút, s amint saját nagyságának ábrándját szertefoszlani látja, az ország is betagozódik a keleti blokk szürke téglái közé. Laurenţiu pedig – mind saját maga, mind országa számára is szimbolikusan – megtalálja azt a helyet, ami neki legmegfelelőbb: dinnyeárus lesz, s boldogan él felesége mellett, kiről korábban azt sem tudta elképzelni, hogy akár csak hozzá ér…

Francisc Munteanu hihetetlen tehetséggel és a fokozatos hanyatlás lenyűgözően színes palettáját felhasználva festi elénk az új Nagy-Románia (és benne Laurenţiu) születését, adottságait, reményeit, vágyait és lehetőségeit, hogy aztán a nagy világégést követő szereposztásban helyükre kerüljenek a figurák az élet nagy színpadán. Mindezek után a végszóban a szerző ekként mondja ki az ítéletet országa és főhőse felett: „Visszavonultan élt, ritkán ment a városba, akkor is szerényen öltözködött, hogy ne legyen szembetűnő.”

Nehéz szembesülni azzal, ha a nemzet vagy az egyén önnön jövőjéről szőtt reményei, ábrándjai, elképzelései szertefoszlanak. Nehéz szembesülni azzal, hogy csupán dinnyeárusi szerepre szán valakit a sors. De ha ezt felismeri és képes elfogadni, akár a szereptévesztésből fakadó frusztrációtól és feszültségtől mentes boldogságra is lelhet, s járhat úgy, mint Laurenţiu Barna, aki „olykor-olykor mosolyogva fordult a vevőkhöz:

– Jó aradi dinnye. Édesebb, mint a cukor.”

2011. január 3., hétfő

Szerelemmel fűszerezve


The Mistress of Spices

Színes, magyarul beszélő, amerikai-angol romantikus dráma. 92 perc.(2005) 12 éven felülieknek.

Rendezte: Paul Mayeda Berges

Szereplők: Aishwarya Rai, Dylan McDermott, Padma Lakshmi

Tilo indiai bevándorló, aki fűszerüzletet vezet San Franciscóban. A fiatal nő különleges képességgel bír: belelát vevői életébe, ismeri a vágyaikat. Különböző fűszereket ad nekik, melyek segítségével elérhetik azt, amit akarnak. Ám ahhoz, hogy valakiből a "fűszerek úrnője" legyen, be kell tartania bizonyos szabályokat. Soha nem hagyhatja el az üzletet, nem érinthet másik embert, és csak a fűszereket szeretheti. Egészen addig nincs is semmi gond, míg egy napon be nem lép az üzletbe a jóképű amerikai. Doug felkavarja Tilo érzelmeit, és a lánynak hamarosan választania kell a szerelem és a szabályok között.

http://ingyenfilmek.centrumnet.hu/online_film_ingyen_letoltes/letoltheto_filmek/szerelemmel_fuszerezve

A Provence-i fűszeres


Le Fils de l'épicier

francia filmdráma, 96 perc, 2007

Rendezte: Éric Guirado

Szereplők: Nicolas Cazalé, Clotilde Hesme


A harmincas évei elején járó Antoine sok idő után, apja betegségének hírére tér vissza Provence-i szülőfalujába, ahol kénytelen-kelletlen átveszi az öreg üzletét, ami egy lakókocsiba épített mozgó élelmiszerboltot és azzal állandó tanyáról-tanyára való vándorlást jelent. A nagyvárosban eltöltött évek után a falusi élet örömeit lassan felfedező férfi mogorvaságát a mellé sodródó életvidám Claire oldja, akinek gyönyörű mosolya nemcsak a vevőket csalogatja vissza, de a szerelem ígéretét is magában hordozza.

http://port.hu/a_provence-i_fuszeres_le_fils_de_l_epicier/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=14411153&i_topic_id=1


2011. január 2., vasárnap

Haydn: A teremtés - Újévi hangverseny


Szabóki Tünde – szoprán, Lothar Odinius – tenor, Michael Nagy – bariton
Közreműködik: az Európa Kórus és a Chamber Orchestra of Europe
Vezényel: Fischer Ádám

A Művészetek Palotája 2008 óta rendezi meg újévi koncertjét, melyen minden alkalommal Haydn 1798-ban bemutatott csodálatos oratóriuma csendül fel. „A teremtésre szükségünk van – írja Batta András a műről–; vágyunk arra, hogy valaki ismét megmutassa a világ szépségeit, és azt az érzést közvetítse, hogy jó élni a Földön. Ezért válhat A teremtésből a mindenkori újrakezdés zenéje.” Az első újévi koncert egyúttal Magyarország a schengeni övezethez való csatlakozását is ünnepelte – azóta is a népek Beethoven által is megénekelt testvériségét hivatott reprezentálni. Az újévi hangversenyek visszatérő házigazdája, a Haydn muzsikáját anyanyelvi szinten beszélő Fischer Ádám mindig más együttessel szólaltatja meg az európai zene ezen emblematikus remekművét. Az előző években az Osztrák–Magyar Haydn Zenekart, a Londoni Filharmonikus Zenekart és a Freiburgi Barokk Zenekart vezényelte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, jobbnál jobb kórusok és szólisták közreműködésével. 2011-ben azt az együttest dirigálja, amely a testvériség szellemiséghez talán a legközelebb áll. Az 1981-ben alapított Chamber Orchestra of Europe ötven tagja az öreg kontinens tizenöt nemzetét egyesíti, nincs művészeti vezetője. A korai években Claudio Abbado és Nikolaus Harnoncourt sokat dolgozott az együttessel, és jelentős szerepet játszott abban, hogy kialakult ma is jellemző profilja. A tagok Európa vezető zenekarainak szólistái, neves intézmények professzorai – a válogatott muzsikusgárda koncertjei világszerte maradandó zenei élményben részesítik a hallgatót.

http://mupa.hu/program/ujevi-hangverseny/2011-01-01_19-00