Őrség

Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. A vidéket gyakran összetévesztik a Vendvidékkel, az ottani szlovén településeket „őrségi szlovén falvakként” emlegetve, valójában azonban ezek mind néprajzilag, mind etnikailag nagyon különbözőek. Látnivalókban, természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális gazdag tájegysége hazánknak. Vas megye délnyugati szegletében találjuk meg e tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek, akik a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat, akik munkájuk fejében különböző kiváltságokat kaptak, közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak. Innen a táj neve: Őrség.

Az Őrség és a Rába-völgye a nyugat-dunántúli flóravidék Castriferreicum flórajárásába tartozik. A patakok mentén égerligetek, szórványosan égerlápok fordulnak elő, helyett adva a struccpáfránynak zergeboglárnak, különféle moha fajoknak a kereklevelű harmatfűnek, a tőzegepernek, a vidrafűnek és még számos védett növénynek. A lápréteken előforduló növények:

A lomberdők és fenyvesek, a kaszálók és a láprétek, a patakvölgyek és a vizes élőhelyek gazdag állatvilágnak adnak otthont. A szitakötők nemzetközi védelem alatt állnak. A Rábában, a Zalában és a mellékpatakokban mintegy 30 halfaj él. A sebes pisztráng, a sujtásos küsz (Alburnus bipunctatus), és egyedülálló ritkaságként a dunai ingola. Egyes patakok tiszta vizében elterjedt a folyami rák. A területen igen sok a kétéltű. Él itt:

Az ugyancsak védett hüllők közül megtalálható:

Az énekes madarak közül figyelmet érdemel a sárgafejű és a tüzesfejű királyka, a keresztcsőrű, a süvöltő, a csíz és az erdei szürkebegy. A ragadozó madarak közül a darázsölyv a legjelentősebb. A templomtornyokban fészkel a fokozottan védett gyöngybagoly. A kisemlősök közül gyakori a csalitjáró pocok és a pirókegér. Az alkonyi órákban találkozhatunk menyéttel, hermelinnel nyesttel, nyuszttal és keleti sünnel is.

A vidék egyetlen, fokozottan védett emlőse a vidra. Él itt néhány borz is. A vaddisznó az őz, a szarvas és a róka általánosan elterjedt. A természeti környezetet az Őrségi Nemzeti Park védi.

Története azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered a táj neve: Őrség. A nyugati határvidéken különös fontosságú volt a határőrizet az Árpádok korában Abban az időben folyamatosan ismétlődő német betörések érték nyugati irányból az országot. A határvédelmet úgy szervezték meg, hogy a lakott központi területet széles biztonsági zóna övezte, amit gyepű előtti térségnek neveztek. A legkülső gyepűvonal Muraszombat (ma: Szlovénia) és Regede (ma: Bad Radkersburg (Ausztria) között húzódott.

A szelíden hullámzó dombvidéken jellegzetes településszerkezet alakult ki. A néhány házból álló dombtetői településrészek a „szerek” , amelyek laza együttese alkotta az egyes településeket. Az itt élő emberek évszázadok alatt alakították ki, a táj mozaikos képét, apró parcellás gazdálkodásukkal., a tájba simuló épületeikkel. Megőrizve a természetet és fenntartva annak változatosságát. Hagyományos építőanyaguk a fa. A boronaházas építésű házak a 19. században váltották fel az oszlopokon nyugvó, kiugró tornáccal ellátott úgynevezett kódisállásos házak. A legszebbek Szalafőn és Pankaszon láthatók.

Az Őrség területén több kora középkori emlék található. Kercaszomor: Szent Vendel templom (Pusztatemető), Őriszentpéter román kori templomfafreskói, Az épületet a török korban erődítménnyé alakították. A szomszédságában lévőközépkori téglaégető ipartörténeti emlék. Veleméren a román kori templomban Aquila János freskói láthatók.

1392-ben az Őrség különleges szabadságjogot élvező határőrei földesúri hatalom alá kerültek. 1524-ben pedig a Batthyány család tulajdonába került a terület és a szabadságjogokat már nem vették figyelembe. A 16. és 17. századokban a hazai adókon kívül a töröknek is robottal tartozott. A korábbi szabadabb státusz maradékaként, külön őrnagy állhatott a németújvári uradalom szervezetében, aki bírói és adóbeszedési jogokkal bírt.

A protestantizmus terjedése a 16. századtól indult meg és az itt élő szabad emberek körében hódított tért. E kor jellegzetes emlékei a haranglábak. Közöttük a legrégebbi a pankaszi. Építése 1755-ben történt. A harangot védő sisakot, fazsindellyel, a szoknyát zsúppal fedték.

A reformáció és az ellenreformáció idején a templomok többször gazdát cseréltek. Bajánsenye központjában 1819-ben épült a templom, ahol a Nemesnépi Zakál György az önálló egyházközség megteremtője emléktáblát kapott. Ezenkívül az ö érdeme a térség első tudományos leírása is. Külön kiállítótermet kapott Pálóczi Horváth Ádám az „Őrség jótevője”. Az 1920-ban kötött békeszerződés az Őrséget kettévágta.

Az érintettek közül egyedül a szomoróciak mertek lázadni a diktátum ellen.

Az összetartozó néprajzi és tájtörténeti értékeit - a jelentőségét lassan elvesztő - határ mindkét oldalán egyaránt megtekinthetjük.

Az „őrségi agyag” megmunkálói az egykori fazekasok voltak. Munkáikat a magyarszombatfai Fazekasház őrzi. Legnevesebb utódaik ma is Magyarszombatfa és Gödörháza környékén élnek.

A honfoglalás után Vér-Bulcsú telepített ide gyepűőrzőket és a későbbi századokban is megmaradtak a határőrvidék lakosságának kiváltságai. Az őrségi falvak füzéresen helyezkednek el. Egy-egy kisebb házcsoport lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódik következőhöz. A szeres településszerkezet jellemző. Egy-egy szert eredetileg vérrokon családok lakták. E vidéken sok helyütt találkozni un. kerített házakkal, udvarokkal. Ezeknél a lakó és a gazdasági épületek négyszöge fogja közre az udvart. Ez nem magyar sajátosság, tőlünk északra az osztrákoknál is megtalálható.

A Magyarországi őrségi falvak a következők: Bajánsenye, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Ispánk, Ivánc, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kisrákos, Kondorfa, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pankasz, Szaknyér, Szalafő, Szatta, Szőce, Velemér, Viszák.