Veres Péter: Szocializmus, nacionalizmus

Mefhosz Könyvkiadó, Budapest 1939

250 oldal

Amikor az emberiség a világmozgató erők sodrába kerül s az ellentétek a nemzetek, osztályok és világnézeti csoportok között úgy kiéleződnek, mint ma, mindig akadnak jóakaratú, avagy egyszerűen csak gyáva emberek, akik az ellentéteket egyeztetni szeretnék. Hálátlan feladat és a legtöbbször hiábavaló erőlködés, mert hiszen az ellentétek a valóságban keletkeznek s szavakkal és jószándékkal nem szüntethetők meg. Én azonban nem azért utasítom vissza a közvetítő vagy ítélőbíró szerepét, mert ez hálátlan feladat, nem is álszerénységből, mintha nem érezném hivatottnak erre a szerepre, hanem azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy az igazság nem a középen van, mint fáradt emberek hiszik, hanem túl mindkettőn a szintézisben, mely nem két ellentét kiegyezése 50%-ra, hanem az ellentétpár egyikének megsemmisülése és feloldódása a másikban, ami által egy harmadik keletkezik, amelyben az előbbiek is benne vannak, de már más alakban és más sorrendben. Világosan szólva azt keresem itt és azt próbálom bizonyítani, hogy a szocializmus és nacionalizmus nem ellentétek mint eszmék, mert a történelmi valóság szülte mind a kettőt, csak sorrendi zűrzavar van körülöttük. És azt keresem, hogyha ez így van, akkor nem is kell megsemmisíteniük egymást, ellenben igazi megvalósításuk előfeltétele az, hogy azok az osztályok vagy bármilyen társadalmi csoportok, amelyek ezeket az eszméket kisajátították, maguk semmisüljenek meg és oldódjanak fel egy magasabb egységben, a kollektív, osztálynélküli társadalomban, amikor aztán majd az eszmék körüli sorrendi zűrzavar és az eszmék meghamisítása is magától megszűnik.

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=szocializmus-nacionalizmus&ID=84107&gb_w=e
----------------

"Nem vitás ma már, hogy a kapitalizmus, a tőkés termelés gazdasági, politikai és társadalmi rendszere a hanyatlás útjára került."

"...az élet elsősorban, legelsősorban önfenntartás. Ez nem eszme, nem elv, nem világnézet, hanem valóság. Még a fajfenntartás is csak második helyre szorul, mert az önfenntartástól függ, mint kikerülhetetlen előfeltétel.
Az önfenntartás táplálkozás útján lehetséges. (Akik sosem éheznek, erről könnyen megfeledkeznek, ezért van annyi zavar a sorrend körül.)"

"...az élet és a világ minden jelenségét társadalmi - nem egyéni, hanem kollektív - szempontból kell nézni s a tudomány minden megállapítását egy az összesség érdekeinek megfelelő helyes sorrendbe kell illeszteni."

"A föld és a termelőeszközök birtokosai nagy előnyben vannak, mert nemcsak a természettel szemben szabadabbak, hanem a birtokuk a társadalomban is valóságos uralmat biztosít. A birtoktalan ember viszont, akinek sem földje, sem termelőeszköze nincsen, a természethez nem is férhet hozzá, munkaerejét és alkotóképességeit csak a gazdáin, munkaadóin keresztül érvényesítheti."

"Aki gyorsan érvényesülni akar mint vezető, vagy aki mint tömegember nyomorúságos sorsából gyorsan szabadulni akar, az oda megy, ahol a gyors sikert, a gyors változást sejti."

"A kollektív világnézet hordozói, tudatos vagy öntudatlan képviselői, csak a ténylegesen dolgozó, nemcsak munkából élő, hanem a munkás-életformát vállaló rétegek, az ipari munkásság, a dolgozó kisparasztság, a földmunkásság és az alkotó értelmiség lehetnek."

"Még ha a primitív gyűjtögető népeket nem számítjuk is, úgyis körülbelül az emberiség 3/4-e paraszt."

"A tömegember szükségképpen ragaszkodik a társadalomszerkezeti normákhoz és a már ismert gondolati sémákhoz, mert másképp nem tudna tájékozódni, anarchia volna az élete, de az alkotónak egyetlen elvhez kell ragaszkodnia: a legnagyobb tömegek, a dolgozó emberiség, tehát az egész emberiség végső érdekeihez, ami nem lehet más, mint az emberfaj megmaradása a földön az igazságosabb és egészségesebb társadalomszervezés útján."

"A munkás és paraszt, általában a dolgozó ember látásközpontjában a mindennapi élet tényei és tárgyai vannak. Munka és kenyér, általában az anyagi valóság tárgyai, az önfenntartás eszközei foglalják le a gondolatvilágát. Ennyiből áll a materializmusa. Ebből egyénileg nem szabadulhat."

"Egy másik súlyos ellentmondás, hogy a szocialista mozgalom küzdelmei nyomán lelkileg és gazdaságilag felszabaduló, viszonylagos jólétbe kerülő tömegember a végeérhetetlen igényfokozás, a kényelmesség s végül az öncélú hedonizmus útjára jut, ami már a faj betegsége és az emberiség halála lenne."

"...az ember útja csak addig halad fölfelé, amíg küzdenie kell a kenyérért, ha ezt elérte, megáll s azután lefelé fordul."

"Ha csak egy tekintetet vetünk az utóbbi évtizedek ipari fejlődésére, szembetűnő, hogy elsősorban a szórakoztató iparok fejlődtek. Színház-, mozi-, rádió-, kávéház-, szálloda-, fürdő- és turistaipar. Nem mintha ez önmagában véve ártalmas volna. Az embert nem lehet valami zord puritán sorsra ítélni. Ellenben az a meghökkentő, hogy ugyanakkor az igazi kultúra, sem a tudomány, sem a művészet, sem az irodalom nem tud helyet teremteni magának a tömegben. De ami még ennél is szomorúbb, ebből a táplálkozó, élvező és szórakozó tömegből kivész a közösségi érzés, a közösségi felelősség. Meglevő politikai, társadalmi, kulturális egyesületeibe csak hálni jár a lélek, közösségi ügyre már nincs pénze, holott a fizetésének felét-harmadát nem táplálékra, hanem szórakozásra költi. Ha azt még meg is teszi, hogy leszavaz pártja listájára, ha van még pártja, de tüntetésre, gyűlésre, közös munkára 'nincs ideje'. Holott csak hat-nyolc órát dolgozik naponta."

"S aztán arról is meggyőződhetünk, hogy az ú.n. 'egyéni boldogság'-hoz nem elég a magasabb bér és a jó kereset. Ellenkezőleg, olyan apró érzelmi tények kellenek hozzá, amelyekre az ember, amíg nincs kenyere, nem is gondol. A táj, a közös kultúrélmények, a dal, a tánc, a játékok s a közös szórakozás számtalan változatai, aztán a táplálkozás stílusa, minősége, a nők formája, szokása, színe, vére, 'fajtája', mind-mind fontos dolgok ahhoz, hogy az egyén jól érezze magát."

"A nemzeti közösség összetartó eszméje a nacionalizmus, tehát épp olyan ősi társulási törvény, mint a társas állatfajoké."

"Azonban az imperializmus, mint a nacionalizmus megjelenési formája nem más, mint a sűrített és felfokozott emberi antiszocialitás megvalósulása. Benne a nacionalizmus önellentmondása változik. Mert a nemzeti eszme, mint közösségi összefogó elv, csak úgy igazi, ha minden nemzet kiteljesítheti benne külön nemzeti egyéniségét és képviselheti e nemzeti egyéniség öncélúságát. Ha azonban a nagyobb, erősebb, vagy szerencsésebb nemzetek leigázzák a kisebbeket, avagy csak az árucserén, a gazdasági és pénzforgalmon keresztül megrövidítik és kizsákmányolják őket, már ellene cselekszenek a nacionalizmusnak, a többi népek öncélúságának, vagyis imperialisták. Már nem népközösségek, hanem uralkodó népek."

"Az 'egy akol, egy pásztor' elv intellektuelneurózisból fakadt s imperialista urak a saját céljaikra akarták felhasználni. A kollektív társadalomban érvényesülő egyetemes emberi öntudat ezt a messzianizmust is, éppúgy, mint a szociális, sőt a biológiai, - spirituális irányú - messzianizmust is megszünteti és egyetemes realisztikus szemléletet és öntudatot állít a helyébe."

"...forduljunk önmagunk felé és próbáljuk megvizsgálni, van-e már igazi magyar nacionalizmus, s van-e már a magyar tömegekben igazi nemzeti-közösségi öntudat?
Nincsen, de tegyük hozzá gyorsan: eddig nem is lehetett. A nemzeti közösség élete ugyanis nemcsak jelvényekből, zászlókból, indulókból, díszruhákból, ünnepélyekből, fehér- és zöldasztal melletti fogadkozásokból, - ezek csak jelentéktelen külsőségek - hanem főképpen sok-sok munkából és nehéz küzdelemből áll."

"A szegények, a dolgozó tömegek így bizony kimaradnak a nemzeti vagyon és a nemzeti jövedelem elosztásából, kimaradnak a nemzeti közösség támogató és védő egységéből, elvesztik az érzelmi kapcsolatot a közösség vezető rétegeivel s végső soron a puszta kenyérért, a sovány munkabérért harcra kényszerülnek."

"A dolgozók csak passzív résztvevői a vezető rétegek cselekvéseinek, értelmét, célját - még ha javukra válna is, ritkán látják meg és ritkán érzik át."

"Így aztán az egyik ember gazdagodási tevékenysége a másik ember gazdagodási vágyába, sőt a mai elvadult formában a másik ember megélhetésébe ütközik. A már megszerzett és örökölt tulajdon pedig megrögzíti a kialakult osztályviszonyokat, úgyhogy végül a polgárságnak az akarata válik úrrá a nemzeti közösségen. Hogy megvédje előnyös helyzetét, igyekszik megszerezni az államhatalmat, ha lehet békés választás útján, ha így nem lehet, erőszakkal, ebből a célból pedig összekeveredik a bürokráciával és lejáratja a nemzeti gondolatot. Hiszen a polgárnak a emberek, a nemzet tagjai, legyenek bár igazi fajtestvérek is, elsősorban mégis csak mint munkások, fogyasztók és versenytársak számítanak. Semmiféle humanisztikus vagy fajtestvéri érzés és elv nem akadályozhatja meg benne, hogy megrövidítse őket: a munkásokat a bérnél, a fogyasztókat az árnál, a versenytársakat pedig úgy a vételnél, mint az eladásnál. A 'tisztes polgári haszon' puszta feltevés..."

"A polgári gondolkodás ezelőtt azt hirdette: 'polgáraink jóléte a nemzet érdeke'. Igen ám, de ezeknek a polgároknak a vagyona és a jóléte nem valami összeszedett égi mannából gyűl össze, hanem a nemzet tagjainak, a munkásoknak és parasztoknak a fáradságából, izzadságából, elhasznált erejéből."

"A polgár tehát ma háttérbe szorul, mert senki sem hiszi el többé, hogy a polgárok boldogulása az egész népközösség érdeke, de azt sem, hogy mindenki polgárrá lehet, akiben akarat és szorgalom van."

"A bürokrata szentül hiszi, hogy a jól szervezett és örökké funkcionáló rend a nemzet érdeke, holott ellenkezőleg: a nemzet örök érdeke az, hogy erjedjen, forrjon, buzogjon benne az élet."

"Éppen ezért, az igazi nacionalistának a legelső feladata a parasztság általános, gazdasági, politikai és szellemi felszabadítása."

"A szabad értelmiség legfejlettebb része, az alkotó értelmiség az egyedüli tudatos nacionalista réteg Magyarországon. Írók, tudósok, művészek, tervezők, vezetők és igazi politikusok, egyáltalán a valódi értelmiségiek. Mert nem igaz ám, hogy a 'művész hazája széles e világ'." Ez legfeljebb a műre és az interpretáló, közvetítő művészetre áll, de az alkotóra annál kevésbé. Ellenkezőleg: a világ majd csak akkor ismeri el igazán, ha már kiemelkedett nemzetéből. De viszont az alkotás mégis visszahajtja nemzetéhez, ahhoz a közösséghez, amellyel élményvilága, a művészi teremtés forrása, közös. Pénzt, dicsőséget, hírnevet, jólétet, mindent adhat a nagyvilág az alkotónak, csak éppen azt a szeretetet, bensőséges bizalmat, ragaszkodást nem adhatja, ami az alkotónak leginkább szükséges. [...] Az alkotó értelmiség sorsa, élete célja, élete értelme a közösségért való cselekvés, tehát az ő nacionalizmusa mentesülhet az osztálygátlásoktól, a lélektani és a tárgyi-vagyoni-uralmi akadályoktól."

"Mert a nacionalizmus önmagában üres szó, a tartalom vagy szociális benne, vagy semmi. A nemzeti vagy faji testvériséget realizálni csak szociális síkon lehet. A dolgozó magyar tömegek mindennapi kenyere, szabadsága, érvényesülési lehetősége, egészsége a legelső nemzeti követelés. Aki ezt ellenzi, vagy aki ennek érdekében előjogairól és fölös javairól önként lemondani nem tud, de még, aki a hatalom birtokában ezt elhanyagolja és közömbösen vagy cinikusan lavírozik a folyton ütköző osztályérdekek között, az nem lehet nacionalista, ha százszor hajlandó életét is áldozni a hazáért. Mert a nemzeti közösség jövőjének fontosabb az állandó, egyszerű és igazságos élet, mint az egyszeri indulatból meghozott hősies áldozat, ha mögötte hanyagság, közömbösség és erőszak áll."

"...azok, akik sokat és nehezen dolgoznak: rosszul táplálkoznak; akik könnyen és kevés munkát végeznek: azok jobban táplálkoznak; s akik semmi munkát nem végeznek: azok nagyon jól táplálkoznak."

"...egyetlen elvnek, egyetlen legfőbb törvények minden körülmények között érvényesülni kell: a biológiai létminimumot minden ember és minden gyermek számára biztosítani kell."

"Szocialista és nacionalista követelés: nem a nemzet van a rendszerért, hanem a rendszer a nemzetért."

"Az alapelv: ami az egyiknek jár, az a másiknak is jár, ezen áll a közösség belső egyensúlya."

"Akinek csak az a jó magyar, aki az uralkodó rétegek politikai nézetét, világnézetét és ami ezek mögött a lényeges, gazdasági érdekeit elfogadja, az nem igazi nacionalista és nem igazi nacionalista és nem is igazi értelmiségi, hanem csak közönséges osztályember, akinek előbbvaló az egyéni és szűkebb osztályérdek, mint az egyetemes kisebbségi közösségi érdek."

"Vezetők alatt tehát nem az uralkodó és örökletesen uralomra nevelt osztályt, hanem vezetői képességgel rendelkező embereket értek."

"Az utóbbi években ugyan egyes államokban a katonák és a hivatalnokok beavatkoztak a vagyonszerzők kíméletlen versengésébe és kényszerítették őket, hogy okosabban éljenek a vagyonuk által megszerzett hatalommal (Hitler, Mussolini, Roosevelt stb.), de ez szintén a meglevő 'rend', a vagyoni és értéktöbbletelosztási egyensúly érdekében történt. Mert Mussolini és Roosevelt beleavatkozhatik a nemzeti jövedelem elosztásába, de arra nem tud kényszeríteni senkit, hogy nyereség nélkül dolgoztasson és termeljen, mert így elpusztulna a tőke, vagyis akarva-akaratlanul a meglevő gazdasági egyensúlyt és akarva-akaratlanul a vagyonszerző tőkés-okosak szelektáló értékrendszerét fogadják el."

"Régi vita, hogy az ember alapjában poligám vagy monogám lény-e? Úgy látszik mindegyikre hajlamos, mert sokféle fajfenntartási forma volt és van érvényben a földön."

"Már régen hirdetem, de senki se hallgat rám a mai zűrzavarban, még a mi kicsiny magyar közösségünkben sem, - hogy minden nemzet csak a saját biológiai adottságaira építheti a maga kultúráját."

"Tudósaink még ma is keresik, hogy honnan jött és kiktől ered a magyar nemzet. Mi csak annyit tudunk, amit már a történelemből ismerünk, hogy magyar, jász, kun, besenyő törzsek összeolvadásából keletkezett a magyar fajta. A mai magyar nemzet vértörzse ezek szerint feltétlenül különbözik a környező népektől.."

"Más kérdés, hogy kik váltak valóban testileg-lelkileg magyarokká és kik nem."

"Ahelyett, hogy az ilyen közhelyeket szaporítanám, mint: a magyar 'józan', 'bölcs', 'higgadt', 'méltóságteljes', avagy ellentéteiben: 'heves', 'indulatos', 'szalmaláng' nép, jobb, ha minden részletes bizonyítás nélkül csak azt állítom, hogy van magyar jelleg."

"A magyarságnak még nomád korából van egy közmondása: 'idegen kutyának lába közt a farka'. [...]
Nos, a mi magyar viszonyainkra alkalmazva ezt a törvényt, azonnal szembetűnik, hogy a szláv és román beolvadók magától értetődően betartják, a németek kevésbé, s a zsidók még kevésbé.
Miért?
Azért, mert úgy a német, mint a zsidó minden egészséges emberében ösztönösen magasabb rendűnek tartja magát a magyarnál, sőt, ha jól sejtem, a világ összes többi népeinél is."

"...hiába erőlteti magát az egyes zsidó vagy német, hogy elfogadja a magyarság értékrendszerét, amíg ezt a faji ösztönt el nem veszíti. [...] (Nagyon jellemző, hogy sok asszimiláns németből és zsidóból kijön italos állapotban a 'büdös magyar'.) [...] Ilyenekből lesz az áldzsentri, az álnépies, a Rákosi Jenő-féle 30 millió magyarról ábrándozó álmagyar imperialista."

"Legyünk őszinték, azok a hazánkfiai, akik a nagyvilágban karriert csináltak, jórészt 'német-magyarok' és 'zsidó-magyarok'. (Liszt Ferenc, Zukor Adolf, Pulitzer stb.)"

"Én egészen kicsi gyermekkoromban, tehát még az iskola előtt, a mongolos kun-magyar ideáltípust tartottam szépnek. Én is ilyen szerettem volna lenni. [...] Piros arc, fekete haj, nagy bajusz, fekete szemöldök s aztán vastag és görbe lábak, zömök test: így nézett ki az az ember, amilyen én szerettem volna lenni.
Később aztán az iskola, az újságok, a képeslapok, egyáltalán, a 'nyugati kultúra' elmosta bennem ezt az ideáltípust és a magas, karcsú férfi volt az ideálom. Nőben pedig egészen germán befolyás alá kerültem: csak a szőke volt a szép. A szőke angyal volt, a barnát cigánynak néztem.
[...] Néhány kísérlet és tájékozódás után, miközben még mindig a szőkét tartottam az igazi szépnek, végül mégis egy barna, nem 'cigánybarna', hanem 'törökbarna' lánynál állapodtam meg, akitől aztán már nem tudtam szabadulni, hiába vallottam még a házasságom után is jóideig, hogy az igazi szép mégis csak a szőke."

"Lehet a zsidó tisztább, finomabb, sőt szebb is, mégsem kell a vérnek és az ízlésnek.
Viszont a zsidóságnak meg az a tragédiája, hogy aránytalanul nagy mértékben kívánkozik kifelé a saját fajtájából."

"Hiszen, hogy a zsidóság fennmaradjon, ahhoz gazdaságilag és társadalmilag boldogulnia kellett; ez viszont a zsidóságban egy sajátos kontraszelekciós folyamatot fejlesztett, amely évezredeken át megint más irányból rontotta és mérgezte a fajt. Nagyon is érthető. Ahhoz, hogy az egyes zsidó a gazdanépben boldoguljon, nagyfokú alkalmazkodásra, hízelgésre, stréberségre, szolgalelkűségre, csalásra, ügyességre volt szüksége. Így bizony a zsidóknak mindig és mindenütt elsősorban a szemetje került felül. A zsidók java emberanyaga a gettókban maradt, mert több volt bennük az emberi öntudat, avagy, ha kikerültek a gettókból, a szellem remetéivé váltak. A Spinozák, Marxok, Freudok és Einsteinek azonban sohasem egyensúlyozhatták ki a társadalmi és gazdasági területen tolongó antiszociális harács-zsidó ellen kialakuló ellenszenvet. Annál is inkább, mert a harács-zsidó bevonul a szellem területére is, az újságírást, az irodalmat, a képzőművészetet, a zenét, a politikát, sőt még a szaktudományoknak számító orvostudományt is ellepték ezek a félművelt és lelkiismeretlen emberek, s bizony érthető, ha a durván általánosító és szintén félművelt tömegek nem tudták megkülönböztetni a pelyvától a tiszta búzát. Különösen, ha tudatos politikai propaganda is segített terjeszteni a zűrzavart a fejekben."

"Az átlagos tömegember ú.n. 'boldogsága' nem az eszmékben, nem elvont célkitűzésekben, nem láthatatlan közösségi fikciókban, hanem magában az egyszerű élésben van. Az 'élet'-ben. Az élet azonban az egészség."

"Egyetlen uralkodó szempont vezetheti ezen a téren is az embert, mint egyebekben: az egyes ember egyéniségén keresztül a fajta, de általában az emberiség fennmaradását kell szolgálnia. Ha nem is lehet minden ember egészséges, széptestű és boldog, de a fajta többségének annak kell lennie, mert máskülönben a halálba vezet az út."

"Mesterségesen beosztani és állandóan egyensúlyban tartani a folyton változó születési és foglalkozási fluktuációval a képességek és tulajdonságok céltudatos kinevelését és alkalmazását, nemcsak képtelen gondolat, de megvalósulás esetén a legostobább biológiai falansztert jelentené, sokkal rosszabbat, mint amilyet Madách képzelete a Tragédiában, vagy Huxley képzelete a 'Szép új világ'-ban megalkotott és nevetségessé tett."

"Itt csak annyit jegyzek még fel a magyarság egészségéről, hogy ez a nép már többször állott a teljes kipusztulás útján. Amint tudjuk, a török kitakarodása után alig volt itt több, mint egy millió magyar. S mégis ma, már ellenére a világháborús veszteségeknek, újra tizenhárom millió magyar él a földön."

"Van-e hát mégis valami lehetőség a magyar faj céltudatos nemesítésére? Nincsen más, mint a védekező módszerek: a terheltek és a bizonyíthatóan veszedelmes korcsok és hülyék magtalanítása. Egyébként a fajtanemesítés útján, mint egyéb téren is, már kifejtettem: az öntudat és a szabadság!"

"A társadalmat atomizáló liberál-individualizmusból, az 'aki bírja, marja' elvből szükségképpen következik nemcsak az egyén önmagáért való felelőssége, hanem ennek a reakciója, az élet minél teljesebb kiélésének az ábrándja, a hedonizmus is. A 'boldogság'-ot nem a családjukban, nem az emberi közösségben, a fajtában vagy az osztályban keresik az emberek, hanem önmaguk kényelmében, jólétében és az élvezetekben, amelyekben a változatok és a lehetőségek végtelenek. A folyton fokozód élethajsza és az anarchisztikus életmód arra kényszeríti őket, hogy a munka, foglalkozás és hivatal rabszolgaságából az élvezetekhez meneküljenek. Ezen az úton nagy akadály a gyerek."

"A hedonisztikus felelőtlenség tehát betegség, amely mindig ott és akkor keletkezik, ahol és amikor a fajfenntartási ösztön egészséges kiélése az adott társadalmi-gazdasági rendben nem lehetséges. A szegények, a dolgozók számára a rabszolgaéletből, a családot felbomlasztó és minden tagját munkára kényszerítő tőkés termelésből, az elgépiesedett életformából, a gazdagok számára a túl nagy jólétből, az örökölt vagyonnal szükségképpen járó felelőtlen kényelmességből, s aztán a túlzott élvezetekből eredő biológiai elfáradásból nincs más menekülés, mint a biológiai reakció: a szaporodás beteges korlátozása."

"Az 'aki bírja, marja' elvéből és gyakorlatából következik, hogy az ember csak magára gondol. Igaz, hogy első fokon ez az egyéni önzés azonosul a családdal, az egyén kiélési, boldogulási közösségével, de ahogy szűkülnek a terjeszkedési lehetőségek, ahogyan nehezebbé válik a megszerzett életnívó és vagyon fenntartása, aszerint csökken a család, végül pedig, a deklasszált fokon egyedül marad az egyén kielégítetlen és kielégíthetetlen boldogságszomjával, élvezetéhségével, belesüllyed a hedonizmusba. A nemi partner már nem élettárs, nem a fajfenntartás alanya a számára, hanem csak élvezeti cikk, mint minden egyéb, legfeljebb és legjobb esetben kölcsönösen ez a viszony férfi és nő között."

"Ha az ember nem tudja az ellentmondásokat alapjukban feloldani, akkor hamis megoldásokkal, áligazságokkal kárpótolja magát, helyesebben így odázza el lelkileg a megoldást, mert állandó feszültségben, testi-lelki ellentmondások között nem lehet élni. Az igazi megoldás keresését, osztálynélküli társadalom vállalását viszont az osztályösztön, az uralmi ösztön, a kialakult, kényelmes, hedonisztikus életszemlélet gátolja a deklasszálódó tömegekben."

"A gyermek úgyis a közösségé, benne van a közösség jövője s ha megszűnt a 'kaparj, kurta, neked is lesz' rendszere, semmi értelme, hogy individuális neveléssel továbbra is ezt a szerző, kaparó ösztönt fejlesszük benne."

"Itt az ideje, hogy tisztázzuk a fajtánk megmaradása érdekében, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Európában élünk, igaz, de a törzsünk, ezer év óta kínlódó népünk mongolos-turánias. Szomszédainknak is, nekünk is jobb lesz, ha megállapodunk abban, hogy ilyenek is akarunk maradni. Annál is inkább, mert igazán másformák úgysem tudunk lenni. Ne álljunk szembe Európával, ne tévedjünk a vértisztasági mániába."

"Nincs itt egyébről szó, mint arról az egyszerű igazságról, ami egyébként minden egyénre, de egyáltalán minden élőre vonatkozik, hogy: 'mindenki csak a maga módján üdvözülhet'. Mindenki csak a saját testével élhet, a saját szemével nézhet és a saját lelkével érezhet. Vagyis a legmagasabb kollektivista szemlélet és a legigazabb individualista szabadság és felelősség a nemzetek viszonyára éppúgy érvényes, mint az egyénekére."

"Nem egyszerű és ésszerű dolog-e hát, ha megmaradunk a saját fajiságunkban a saját nemzeti kultúránkban és a saját 'stílusunk' szerint éljük az életünket és vívjuk meg a harcunkat a természet ellen a nemzetek közösségében."

------------------

Veres Péter 1939-ben megjelent könyvében bőven oszt apait-anyait kortársainak: arisztokratáknak, kis- és nagypolgároknak, de kendőzetlenül ír a parasztságon és a munkásságon belül meglevő ellentétekről és különbségekről is. Szilárd elszántsággal szapulja a mindenkori politikai elitet, mely önös és messze nem nemzeti érdekeket képvisel.

1939 óta sok víz lefolyt a Dunán, a világ és benne Magyarország is jelentős társadalmi-politikai-gazdasági átalakuláson ment át. Ma Veres Péternek az a mondata, hogy "az emberiség 3/4-e paraszt", legfeljebb átvitt értelemben igaz; Magyarországon mindenképp. Minekutána a magyar lakosság gerincét ma már messze nem a földműves parasztság alkotja, a "népiesch" irányzat 1939-ben meghirdetett vonalát ma új irányba kell terelni, újra kell fogalmazni.

Bizonyos dolgok azonban nem változtak 1939 óta sem.

Alighanem nem csupán 1939, de már a reformkortól kezdve a magyar "közteherviselés" voltaképpen ugyanazt jelenti: a köz viseli a terhet. Az átlag. A tömeg. A massza. A birka, a paraszt, a munkavállaló. Nem mindenki, csak ők. Akiket el lehet kapni, akiket le lehet nyúlni. Akik nyomonkövethetőek.

Ugyanígy nem változott az sem, talán már azóta, hogy az első honfoglalók leszálltak a nyeregből (bármikor is volt az első honfoglalás...), hogy Magyarország - lózungország. Ebben a hazában minden politikai vezető, a lassan már szitokszóvá degradálódott ún. 'politikai elit' jelszavaiban a hazáért és annak haladásáért küzd. A gyakorlatban ez mások (gyakorta fizikai, de minden bizonnyal anyagi, financiális) megsemmisítését és kizsigerelését jelenti.

Veres Péter 1939-es könyvében nem tud megnevezni egyetlen olyan politikai rezsimet sem a magyar történelemben, mely ne partikuláris érdekeinek szolgálatában rabolta-fosztogatta volna az ország "fenntartóit", a lakosság zömét alkotó parasztságot (és kisebb mértékben munkásságot). Ha Veres Péter 2011-ben feltámadna, s újraírná könyvét, csak a terminológiát kéne kicsit átgyúrnia (parasztok helyett munkavállalók, bérből és fizetésből élők), a végkonklúzió maradhat: a szavakban és választási üzenetekben a hazáért, a nemzetért küzdő országnagyok, a magyarság politikai apostolai saját zsebük és klikkjeik, ligáik és oligarcháik érdekében teszik zsebre az országot, egyfajta gazdasági újraelosztást valósítva meg a hatalom bennfenteseinek szűk körében (hasonlatosan Szent István és Károly Róbert, a Neoacquistica Commissio és Rákosi Mátyás tevékenységéhez), míg a közterhek javát az államháztartásba befizetők a lét határán vegetálnak.

Veres Péter ezért a szocializmust, a társadalmi igazságosság gondolatát és a nacionalizmust, a nemzeti érdekek képviseletét kísérli meg összebékíteni - talán nem eredménytelenül - ebben a művében.

Nyilvánvaló, hogy 1939-ben a két fogalom, nacionalizmus és szocializmus ilyesfajta házasítása már egy akkor is erős ideológiai konnotációval rendelkező mozgalmat jelölt határainkon belül és kívül (NSDAP, Magyar Nemzeti Szocialista Párt) - a nemzetiszocializmus kifejezés ideológiai terheltsége 1939 óta pedig - mondhatni - egy cseppet sem enyhült...

Talán ezt érezve, emiatt habozva Veres Péter nem ad egyértelmű elnevezést annak a mozgalomnak, irányzatnak, melyet zászlajára tűz, s melyet szociális alapokon nyugvó nemzeti mozgalomként, a társadalmi igazságosság nacionalista képviseleteként ír körül, de úgy érezzük, ma - noha tisztában vagyunk vele, hogy tőlünk nyugatra már ennek a fogalomnak is éles felhangjai vannak , de a magyar közéletben talán még nem rongyolódott el -, 2011-ben is szükség lenne egy magyar szociálnacionalista mozgalomra, irányzatra, pártra, ha úgy tetszik, a Magyar Társadalmi Nacionalista/Magyar Szocialista Nemzeti vagy éppen Magyar Szociálnacionalista Pártra.

Veres Péter 1939-es, kimondva-kimondatlanul, nem nevesítve, de alaposan körülírva már megszabja egy ilyen irányzat célját, mely 2011-ben sem olyan kereszténydemokratákból és magyar polgárokból állna, akik közt több az egykori kommunista, mint a volt KGB-ben, nem olyan szocialistákból állna, akik közt több a kapitalista és milliárdos, mint a Wall Streeten, nem olyan nemzetiekből állna, akik saját választási céljaik érdekében, üres frázisokat dobálva használják fel a határon túli magyarság szavazatait, miközben rettenetes károkat okoznak a szomszédsági politikában, s ezáltal többet ártanak a nemzet érdekeinek, semmint használnak annak; se nem urnaforradalmárokból, akik a választási matematika szabályait fel- és kihasználva ignorálnak mindent és mindenkit, ami és aki nem a saját kutyájuk kölke széles e hazában (az 'egy akol, egy pásztor' elve ebben a könyvben is mélységes kritikát kap a szerzőtől).

Veres Péter minden bizonnyal csizmás lábbal rugdosta volna méltó helyükre, a hódmezővásárhelyi városi pöcegödörbe korunk lázárjánosait, akik végtelen ostobaságukban saját koalíciós partnerük állítólagosan keresztény értékvilágát is dőre (böszme) módon halálra sértik akkor, amikor primitívségükben azt mondják: "nagy baj lenne, ha olyan emberek ülnének [a képviselőtestületben], akiknek semmijük nincsen."
Krisztus hiába halt meg a kereszten, emberek! Egy nincstelen nem lehet az emberiség képviselője az Úr színe előtt! Egy senki nem válthatja meg a világot! - ez a tizennyolcmilliós lázárjánosok krédója.

A Magyar Szociálnacionalista Párt és leendő kormánya tagjainak önként kell vállalnia, hogy a haza és a nemzet érdekében politikai ténykedésük ideje alatt sem maguk, sem családtagjaik nevében nem folytatnak semmilyen gazdasági tevékenységet, ismerőseiknek, rokonaiknak, barátaiknak nem szolgáltatnak ki üzleti titkokat, befolyásukat nem használják fel és a munkájuk során szerzett információkat nem szolgáltatják ki másoknak gazdasági előnyök szerzésére, csak a köz által neki juttatott bérből és fizetésből (költségtérítés, szolgálati gépjármű és más juttatások nélkül) munkálkodnak szorgalmasan - ha pedig korrupción kapják őket, vagy esküjüket megszegnék, mehetnek a lázárjánosok mellé: szarnak a pöcegödörben a helye.

Egyet kell értenünk Veres Péter könyvének szellemében azzal, hogy - szemben a lázárjánosok 'szakértő' véleményével - ma Magyarországon hiteles politikus, a tömegek, a többség (s nem egyes lózung-forradalmárok szerinti, a szavazásra jogosultak 64%-ának 53 %-át megnyerő 'kétharmados' többségéről beszélünk) egyedül hiteles képviselője szociális szempontból csak az lehet, aki 1) maga sem rendelkezik többel, mint az átlag (= nincsen semmije), 2) nem is lesz többje a ciklus végére, mint az átlagnak (=nem is lesz semmije).
Nemzeti szempontból pedig csak az lehet hiteles, aki nem csak a saját szavazóit tartja a nemzet részének, újabb voksok reményében nem importál máshonnan szavazókat (legyenek azok kékcédulásak vagy határon túliak), a választójog sajátos módosításával nem saját választási győzelmét készíti elő a ciklusra - hanem az, aki a határokon belüli és kívüli nemzeti érdekek valós képviseletében hajlandó a kompromisszumra, a józan belátásra, a kölcsönös érdekek figyelembe vételére, s a magyar nemzeti célokat követve lehetőleg nem vész össze vélt igazának védelmében fél Európával, de legalábbis a szomszédos országokkal.
Talán nem kell bizonygatni, hogy attól nem magyarabb magyar valaki, ha minden mondatában szerepel a magyar és a nemzeti jelző, ha a hungarizmus zászlaja alatt a nemzetvezetés jelszavával porba dönti a Kárpát-Duna Nagy-Hazát, vagy ha a vére nem pusztán piros, de piros-fehér-zöld.

A Magyar Szociálnacionalista Párt követelése szerint tehát fizessenek a gazdagok, éljen a társadalmi igazságosság, s a nemzetek európai közösségében csaknem 500 évvel Mohács és 90 évvel Trianon után a múltba nézés keserveit feledve némileg proaktív jelleggel talán nem ártana megtalálni Magyarország és a magyarság helyét a világban és Európában, mindenkor figyelembe véve azt, hogy a Kárpátok bércei közt laknak mások is.

Éljen a Magyar Szociálnacionalista Párt!

Es lebe der Sozialnationalismus!