Tankönyvkiadó, Budapest 1980 - Kézirat
290 oldal
A nyelvtudomány önállósulása előtt, a nyelvvel való foglalkozásnak tisztán bölcseleti (legtöbbször az öncélú megismerést célzó) ága mellett mindenkor voltak gyakorlati feladatai is: a nyelvközösségnek a helyes és szép beszédre és írásra való nevelése (ars grammatica) majd később: a születő új nyelvek írásrendszerének megalkotása, a nyelvek regisztrálása, szabályozása, lexikonok kiegészítése, a kanonikus nyelvek szintjére való emelése. A bölcseleti elméletek sem maradtak meg a puszta megfigyelés és elemzés szintjén: az univerzális mathesis mintájára, a tiszta logika eszközeivel megkísérelték az "ideális egyetemes nyelv" megszerkesztését. Ez a folyamat akkor szakad meg, amikor a nyelvészet önálló tudománnyá válik (történeti-összehasonlító iskola); de nem a nyelvészetben, hanem a logikában és a matematikában folytatódik, és csak napjainkban kerül vissza az alkalmazott nyelvészetbe a matematikai logika, matematikai nyelvészet csatornáján. Nyelvoktatás is az ókor óta létezik: mind anyanyelvi, mind idegen nyelvi, és mindenkor (akár bevallottan, akár nem) nyelvtudományi diszciplínának tekintették. Brassai Sámuel (1800-1897) már egyértelműen ki is mondja: a nyelvoktatás nem a pedagógia egyik ága, hanem "alkotó" nyelvészet. (Kaiblinger 1910)
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=bevezetes-az-interlingvisztikaba&ID=394020
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése