2012. április 18., szerda

Antonio Tabucchi: Itália tér


Magvető Könyvkiadó, Budapest 1980

238 oldal

„Két kocsin érkeztek, a Giovenizzát énekelték. Tíz suhanc, bojtos sapkával, halálfejes gallérral. Kötelet kötöttek a király nyakára, a szobor az első rántásra ellenállás nélkül lezuhant, és porfelhőt vert fel a földről. Vasúton koporsóforma láda érkezett, TÖRÉKENY felirattal, az elöljáró jelenlétében nyitották ki. A félmeztelen, rohamsisakos, Duce fölszegte állát, és úgy rémlett, mintha Garibaldi nagy szívességet tenne neki, amikor fölajánlja Olaszországot.”
„Garibaldo átvágott a szélben a téren, fél kezével kalapja karimáját fogta. Megállt az emlékmű előtt, tarisznyáját letette a földre és levizelte a szobor talapzatát, közben fölnézett a Demokrácia túlságosan húsos alkarjára, amellyel a Két Világ Hősének kezéből átvette Olaszországot. – Ez Garibaldo – mondta Guidone. – Ez Garibaldo. Kiengedték.”
„- Ez a javaslatom – kiáltotta Garibaldo. Odaállt a Demokrácia lábához, fél karjával átölelte, nehogy leessen. Mélységes csend lett. Az emlékmű senkiföldje volt a tömeg és Mario Soldati a felsorakozott rendőrök között. A rendőrkapitány utasításokat adott a közelében álló Gavino LeddaLuigi Di San GiustoAlberto MoraviaR. C. Hutchinson beosztottjainak, fejével Garibaldo felé intett. De a tömeg már előrenyomult, körülvette az emlékmű talapzatát. Garibaldót nem lehetett volna leráncigálni, élesre kellett tölteni.”

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=italia-ter&ID=261994

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése