Rüya eltűnt. Galip, az isztambuli ügyvéd magánnyomozásba kezd, hogy felkutassa feleségét. Vajon a szépséges nő Celâlnál bujkál, akinek hírnevét Galip irigyli? Ha így van, miért nincs senki Celâl lakásában? Galip egy hirtelen ötlettől vezérelve magára ölti Celâl személyazonosságát, viseli a ruháit, fogadja a telefonjait, sőt még fanyar cikkeit is hamisítja, de ha a titokra fény derül, az végzetes következményekkel jár... A Fekete könyv a közel-keleti és a muszlim kultúra elképesztő gazdagságú szőttese, amelyet eláraszt Isztambul fénye és pompája, miközben a lélektani utazás a lélek egyre sötétebb bugyraiba visz minket. A Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb szerzője, akinek munkásságát Gabriel García Márquez, Umberto Eco és Franz Kafka írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő író számos sikerkönyvet tudhat magáénak, hogy csak a Hó, a Fehér vár vagy A nevem Piros című regényeket említsük. A szerző életműsorozatának újabb fontos állomása a Fekete könyv.
http://bookline.hu/product/home.action?type=22&id=75597&_v=Pamuk_Orhan_Fekete_konyv
----------------------
"...elménk mélységeinek sötét pontjait nem annyira magunkban, mint az érthetetlen nyugati világ pompás regény- és filmhőseiben kell keresnünk, akiket annyira szeretnénk, de sehogy sem tudunk utánozni."
"Arról beszéltem, hogy valójában mindent elfelejtettem, mindent elfelejtettem, mindent elfelejtettem. Arról beszéltem, hogy valójában öreg, boldogtalan, elviselhetetlen és magányos vagyok, hogy meg akarok halni."
"...lassanként rádöbbentek arra, hogy a 'gesztusnak' nevezett mozdulatok az orrtörléstől a hahotázásig, a félrenézéstől a járásig, a kézfogástól egy üveg kinyitásáig - a mindennapi mozdulatok is megváltoztak: elveszítették naívságukat. [...] A szerintük legfontosabb kincsünknek számító gesztusok, a mindennapi élet apró mozdulatai akárha egy láthatatlan 'karmester' irányítására, lassan, de biztosan változnak, eltűnnek, és helyüket nem tudni, honnan származó újfajta mozdulatok veszik át. Aztán [...] megértették: 'Az átkozott filmek tehetnek róla.'"
" - Mert tudtam, hogy semmit sem változtat, ha bebizonyítom, hogy az élet, amelyet élünk, valaki másnak az álma."
" - Harminc éve igyekszem azoknak a szegény kis művészeinknek a titkait megfejteni, akiket az amerikaiakat majmolva 'sztárnak' nevezünk. Most már tudom: nem igaz, hogy az emberek párosával vannak teremtve. Senki nem hasonlít senkire. Minden szerencsétlen filmcsillagunk a maga módján szerencsétlen. Mindegyik magányos csillag az égen; párja nincs, szerencsétlen csillagocska.
- Kivéve a Holywoodban lévő eredetijét [...].
- Minden élet páratlan! [...] Minden történet más, egyiknek sincs párja. És minden író egyedülálló, szegény."
"Az élet tele van bajokkal, szenvedéssel, ha az egyik elmúlik, jön a másik, s mire az egyiket megszokjuk, újabb szenvedés szorítja háttérbe, s teszi egyformává mindannyiunk arcát. Ha egyszerre érkeznének, tudnánk, hogy már régóta úton voltak, és felkészültünk volna rájuk, de amikor szenvedés úgy tör ránk, akár egy rémálom, valami magányfélét érzünk, reménytelen és elkerülhetetlen magányt, ám ha hisszük, hogy megoszthatjuk másokkal, akár boldogok is lehetünk."
"Isztambul próbakő: nemcsak az jelent önfeladást és vereséget, ha ott él az ember - elég, ha beteszi oda a lábát."
"Szerintem minden épeszű férfinak el kell felejtenie minden férfit, aki üdvözli a feleségét."
"A reményteleneknek meg kell mutatni azt, aki a nyomorért felelős, hogy higgyék: fejének eltaposásával a Paradicsom száll le a földre."
"Természetesen, ahogy a könyvek is írják, minden mindennel összefügg."
"A retusált fényképek megölik a lelket!"
"Az a legfontosabb, hogy megértsük: mindenütt, mindenben, minden tárgyban és minden emberben ott van a titok. A világ jelek tengere; minden cseppjében érezhető a rejtély nyitját jelentő sós víz."
"... a Kelet és a Nyugat osztozik a világ két felén, s - amiképpen a jó és a rossz, a fehér és a fekete, az ördög és az angyal - egymásnak ellentétei, egymás tagadásai. Ez a két világ - hiába képzelnek mást az álmodozók - nem élhet békében egymás mellett. Hol emez, hol amaz kerekedik felül a másikon, valamelyikből úr, a másikból meg elkerülhetetlenül szolga válik."
"... logikusan követik egymást a Kelet, illetve a Nyugat fölényének periódusai. Mindig az a fél győzte le és tiporta el a másikat, amelyik 'az adott történelmi időszakban' képes volt a világot titkokkal teli, kétertelmű, rejtélyes helynek látni. Vesztésre és elkerülhetetlen szolgaságra vannak ítélve azok, akik a világot egyszerű, egyértelmű, mindenféle titoktól mentes helynek képzelik."
"... ha egy civilizáció elveszíti a 'rejtély' gondolatát, és a gondolkodásának nem lesz középpontja, annak a rend látja kárát."
"Mert mi más volna az olvasás, mint hogy a másik ember emlékezetét lassan birtokba vesszük?"
"Elég, ha valaki rádöbben arra, hogy más emberré lett, s máris könnyen elhiszi azt is, hogy mindenestül más lett az egész világ [...]."
"Szégyelljük magunkat az európaiak előtt is, ezért néha válsaztásokat tartunk. Így aztán nyugodtan mondhatjuk a nyugati újságíróknak, hogy hasonlítunk rájuk."
"A világunk egyetlen világ, nincs daragokra esve. Ezen a világon belül van egy másik világ, de az nem rejtőzik látszat vagy dekorációk mögé, ahogy a nyugatiaknál; nem vár arra, hogy diadalmasan leleplezzük azért, hogy meglássuk az igazságot. A mi szerény világunk jelen van mindenütt, nincs közepe, és térképeken nem lehet rátalálni. Ennyi a mi titkunk, de ezért nehéz, nagyon nehéz felfogni. Meg kell szenvedni érte."
"Soha nem tudtam veled elfogadtatni, hogy miért hiszek egy hős nélküli világban. Soha nem tudtam veled elfogadtatni, hogy miért nem hősök azok a nyomorúságos írók, akik azokat a hősöket kitalálták. Soha nem tudtam veled elfogadtatni, hogy nem olyanok, mint mi, másféle emberek azok, akiknek a fényképei megjelennek azokban a lapokban. Soha nem tudtam feled elfogadtatni, hogy bele kell nyugodni a mindennaposságba. Soha nem tudtam veled elfogadtatni, hogy a mindennapi életben nekem is helyem kell hogy legyen."
"De épp ez volt a csodálatos: Isztambul még mindig olyan, mint egy újonnan meghódított város."
"Gondolj a török szótárakra, amelyeket muszáj forgatni ahhoz, hogy az ember megtalálja a szűk, sötét és ijesztő lépcsőházak ezeregyféle szagának forrását és a belőlük létrejövő tízezernyi kombináció leírásához szükséges százezernyi szót."
"Az Isztambul és Anatólia legkülönbözőbb pontjairól érkező válogatott vendégek számára a zene, a kábítószer, az ital és a lányok mellett a város szépségeinek élvezetét kívánta nyújtani."
"A nyilvánosházat hivatalosan 'A klasszikus török művészetek támogatóinak klubja' néven jegyezék be [...]"
"mindazok a népek, melyek nem tudtak önmaguk lenni; a másokat utánzó civilizációk és azok a népek, melyek a mások történeteitől képesek csak boldognak érezni magukat - feledésre vannak ítélve."
---------------
Amikor az ember kezébe vesz egy könyvet, még nem tudja előre, pontosan mire is számíthat, főleg nem a fülszövegek leírása alapján.
Ezek után kellemes felfedezés, hogy a fülszövegben leírtakhoz képest minőségileg más történet rajzolódik ki a Fekete könyv lapjain, hiszen az egyszerűnek tűnő kerettörténet (Galip keresi Rüyát) mögött számos olyan kérdés bontakozik ki, mely a népek, s benne az egyes egyedek (kulturális) önmeghatározásával kapcsolatos.
Nem szeretem a politikát felemlegetni irodalom kapcsán, hiszen az irodalom egyetlen nyomtatott sorának értéke is messze túlmutat bármely megélhetési politikus életművén, de azt hiszem, korunk elvetemült, önigazolást és dicső múltat, jelent és jövőt (hiába) kereső politikusaink és különösen Szőcs Géza kultusz-államtitkár számára is kötelező olvasmány kéne, hogy legyen a Fekete könyv: "mindazok a népek, melyek nem tudtak önmaguk lenni; a másokat utánzó civilizációk és azok a népek, melyek a mások történeteitől képesek csak boldognak érezni magukat - feledésre vannak ítélve". Nem a Turáni-medencében, az Eufratész és a Tigris partján, a Marson vagy a Jupiteren kell keresni a magyarság (kulturális) önmeghatározását, hanem ott, ahol van.
Orhan Pamuk jelen művében azon túlmenően, hogy az egyén saját magára találásának vagyunk olvasó tanúi, megtapasztalhatjuk a modern Törökország (és benne az évezredes múlttal rendlekező) modern Isztambul útkeresésének és magára találásának. Törökország (és Isztambul és Galip) nem más, nem több és nem kevesebb, mint önmaga, és nem (is lehet) más.
Ezt kell felismerni, ezt kell belátni. A saját szerep, saját életsors, saját rendeltetés felfedezése, megértése és elfogadása - ez lehet talán a Fekete könyv legfőbb mondanivalója számunkra. Ismétlem, ha egyszer kultuszminiszter leszek - nem államtitkár -, a kötelező török nyelvoktatás mellett Orhan Pamuk Fekete könyve is benne foglaltak majdan a tananyagban (a szintén általa írt Isztambullal egyetemben).
De amíg nem leszek miniszter, ajánlom mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése