Patrik Ouředník: A megfelelő pillanat, 1855

Kalligram, Pozsony 2006

164 oldal

A méltán világsikert aratott Europeana szerzője, Patrik Ouredník ezúttal egy kalandos utazás groteszk krónikáját nyújtja át olvasóinak. A megfelelő pillanat, 1855 utazóit nem a meggazdagodás vágya vagy ismeretlen világok fölfedezésének szándéka, hanem a korlátlan szabadság és az abszolút egyenlőség utópisztikus ábrándja készteti arra, hogy hazájukkal, korábbi életükkel gyökeresen szakítva útnak induljanak Dél-Amerika egyik távoli zuga felé.
Miközben feltárul előttünk az európai kivándorlók hányatott sorsa, újra és újra alkalmunk van eltöprengeni afölött, vajon mi valósult meg az 1789. évi francia forradalom patetikus jelszavából, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség hitvallásában kifejeződő ideálokból? A vonzó(nak tűnő) eszmékről és botladozó szabadságkeresőkről szóló regényt lebilincselő története, szellemessége és iróniája, stílusának közvetlensége és elevensége, a visszaemlékezés és a napló ötvözésén alapuló kompozíciója olyan olvasmánnyá teszi, amely joggal számíthat mindazok érdeklődésére, akik az elmúlt években felfedezték vagy most szeretnék felfedezni maguknak korunk egyik legeredetibb (és legfontosabb) cseh íróját.
A regény 2006 tavaszán egyszerre jut el a cseh, a magyar és a francia közönséghez.

http://konyvudvar.net/olcso-konyvek/szorakoztato-irodalom/a-konyv-a-megfelelo-pillanat-1855
------------------------

"Meghajolni Ön előtt annyit tesz, mint bevallani az Ön iránti szerelmemet, ama átmeneti fellángolást, az érzékek nem éppen önkéntes összezavarodását, amely kevésbé meggyőzővé teszi mindazt, amit vallottam és hirdettem; s bár Ön tudja ezt, önző módon olyan őszinteséget kíván tőlem, amilyenre senki mással szemben nem volnék képes. [...] Még ma is, amikor már nem találok Önben semmit, ami figyelemre méltó volna, amikor ámulok afölött, hogy valaha is szerethettem Önt, még ma is védtelenné tesz és térdre kényszerít a szó, amely az Ön ajkán kél, és visszatérít az éretlenség és az ifjúkori botladozás idejébe, aki olyan parancsokat és utasításokat teljesített, amelyeket nem értett."

"Azt kívánja, meséljem el Önnek 'életem regényét' - hiszen olyan régen nem láttuk egymást!"

"Az én művem az életem; mivel azonban az élet évekig tart, a mű pedig csak egy pillanatig, megpróbálom pontosabban elmondani, milyen irányba tartottak a gondolataim."

"Nem az írástól ódzkodom, csak az irodalomtól. Az írásban igazság rejlik, az irodalom hazugság."

"Csak az tud életet lehelni a szavakba, aki saját életét élte."

"Megváltoztatni a világot? Hát nem tanultunk semmit a francia forradalomból? Csak egyetlen út van, melyen haladva létrehozható az a társadalom, amely ha nem is az egyenlőségen, de a testvériségen alapul: összefogni azokkal, akik ugyanúgy gondolkodnak, és önként egy új világot építeni, távol a régitől; egy múlt és gyűlölködés nélküli világot, amely - talán! - puszta létével, békeszeretetével, méltóságával fokozatosan hatást gyakorol majd másokra."

"Miért is nem találtuk meg az egymáshoz vezető utat, annak dacára, hogy ez volt az akaratom, és - bátorkodom állítani - Ön vonzódott hozzám? Mi választott szét bennünket? Mi teszi az embert oly konokká, oly megközelíthetetlenné? Miként lehetséges, hogy az emberek nem állnak közelebb egymáshoz? Miért ölik meg a természetes emberi vágyat oly gyakran a szabályok és az automatizmusok, amelyeket elfogadunk - mint afféle fűrészporral kitömött és rabszolgák görnyedő alázatával eltelt magatehetetlen bábok? Miként lehetséges, hogy az emberek képtelenek egymást meghallgatni, hogy minden beszélgetés valamilyen vélekedés színlelése csupán, ostoba és megszokott reflexek sora, melyeknek az égvilágon semmi közük nincs se az értelemhez, se az érzelemhez?"

"A filozófia? La belle affaire! Azok, akiket ma az emberiség világosságának nevezünk, legfeljebb szurokcsóvák voltak, de semmiképp se fáklyák; csak egyenként válhatunk azokká, s csakis akkor, hogyha ama bálványok ellenére is készek vagyunk az igazságunkért élni, amelyeket a társadalomnak nevezett eltompult tömeg imád.
Rejtőzhet talán könyvekben az emberi igazság? Írások! Értekezések! Libido sciendi, mondja Ön; én pedig ezt válaszolom: Libido dominandi. A könyvek írása csak egy további módja annak, hogyan igázzuk le felebarátunkat, kényszerítsük rá akaratunkat, tévesszük meg saját kicsiségünket és kicsinyességünket, késleltessük a halál előtti utolsó álmatlan éjszakát. A legutolsó botanikus is, aki a természet titkait kutatja, előbb-utóbb a világmindenség ismerőjeként kezdi majd szemlélni magát, s meggyőződésévé válik, hogy megértett valamit, s ezt a valamit rendnek fogja nevezni, s a maga rendjét rá akarja majd erőszakolni az egész világra."

"Arra van szükség, mondják a politika bölcselői, hogy újjászervezzük az államot, az egyházat, a közigazgatást, a kézműipart, a tudományt. Hogy újjászervezzük! S önmagunk elől is leplezzük el azt a tényt, hogy a reformok két és fél ezer éven át nem hoztak semmit - s hogy itt az ideje az újjászervezést szervezetlenségre váltani. [...] Azt kérdezi, mit jelent a szervezetlenség? Íme, a válaszom: új utakat nyitni az emberi szenvedélyeknek. Keltsünk az emberekben undort a házasságban, a háztartásban, a városban, a civilizációban élt élet iránt, s mámorító gyönyörrel fogja őket eltölteni, hogy szabadon lehetnek felebarátaikkal bárhol a világon, ahol a föld enniük ad. A szabadság lép a rabszolgaság, az egyetemesség a gyilkolás, féltékenység és az irigység helyébe. Kevésbé szenvedélyes talán a szabadság, mint a halál?"

"Mit hoztak még nekünk a reformok? Az általános iskolakötelezettséget? Minek? Hogy a csőcselék magáévá tegye a nyárspolgárok filozófiáját? A tulajdon szeretetét, a rend tiszteletét és a gyűlöletet minden iránt, ami e kettőn túlmegy, ami igazabb és valóságosabb? Vajon mikor tette a műveltség az embert emberibbé? Jobbá, fogékonyabbá, körültekintőbbé? Nem a tudás esztelenül összeválogatott s a különböző intézmények, az egyház, az állam, a forradalom, a monarchia, a timokrácia, demokrácia által megrostált morzsáiból lesz talán a legszörnyűbb tudatlanság? Az általános iskolakötelezettség a legjobb módja annak, hogyan gyarapítsuk a balgák sorait. Ne kényszerítsen senkit, hogy iskolába járjon; vagy jelentkezik önként, vagy meglesz nélküle. Ne osztogasson az embereknek kötelező jogokat. Ne osztogasson nekik se jogokat, se kötelességeket. Adjon nekik szabadságot.
Miért kéne korom, nemzedékem, nemzetem bálványainak áldoznom? Csak egyetlen istennek áldozom: a sajátomnak. Azt kérdezi, hogyan tudom megkülönböztetni őt a bálványoktól. Nagyon egyszerűen: a bálványok a társadalom művei, istenemet a tudatom választotta. Az én istenem nem ró rám más kötelességet, mint aludni, virrasztani, dolgozni, enni, inni, kiválasztani, szeretni, gondolkodni. A bálványoknak szükségszerűen föl kell áldozni a lelkiismeretet és az akaratot. Könnyű felismerni őket arról, hogy erénnyé nyilvánítják a legsiralmasabb tulajdonságot, amely az emberi lénynél megnyilvánulhat: az engedelmességet. S ez még nem minden! Kevés nekik, ha valaki föláldozza a saját életét: azt akarják, hogy másokét is áldozza föl. Egyszer egy vérszomjas isten, máskor a király dicsőségének nevében; ma a haza oltárán, holnap a faj vagy a civilizáció nevében. A bálványok úgy váltogatják neveiket, mint Ön a lábbelit: tegnap még Poroszországnak hívták az egyiket, ma Németország a neve; tegnap még egy bajor halálát követelte, ma egy franciáét. Olykor a Nemzet nevet viseli, máskor Észnek vagy Népakaratnak hívják. A bálványok nevek tucatjait és százait viselik; a legőszintébb közülük így hangzik: Mit szólnának hozzá a szomszédok. Nevek tucatjait és százait viselik, vágyuk azonban csak egy van: elnyomni az embert, megsemmisíteni, eltávolítani, tönkretenni, semmivé változtatni."

"Következésképpen ha a dolgok rendjét meg akarjuk változtatni, az első és legfontosabb szabály, amelyet alkalmaznunk kell, a nők felszabadítása. A nők társadalmi helyzete a legförtelmesebb bizonyítéka annak, milyen kisszerűek és ostobák a férfiak - s maguk a nők is."

"Nem a nők egyenjogúságát akarom; szabadságról beszélek. Az egyenjogúság nem egyéb, mint a férfiak társadalmának egy újabb átszervezése, egy újabb reform: engedjük meg a nőknek, hogy hasonlatosak legyenek hozzánk hogy gyilkosokká, stratégákká, politikusokká, felelőtlen, önző és hatalomvágyó lényekké váljanak. Adja a nő tudtára, hogy ölhet, nyomjon puskát a kezébe - s ugyanolyan vérszomjas és megvetésre méltó lénnyé változik, mint a férfi. A nők egyenjogúsága? Abbahagyja a trillázást, és bégetni kezd; közelebb leszünk egymáshoz tehát eltompultságban és rabságban. Ezt követelik manapság mindazok, akik az új doktrínát, az új bálványt vallják, melyet feminizmusnak hívnak"

"Mindenekelőtt pedig: szüntessük meg a házasságot! [...] Hogyha az emberiséget csak egyetlen csapástól szabadíthatnám meg, akkor nem a sáskákat, a vallást, a kolerát, a pestist, a magántulajdont, a háborúkat, a kormányokat, a parlamenteket vagy a nemzetébresztőket választanám, hanem a házasságot - a rabság, a képmutatás és ostobaság forrását."

"A munkásosztály nem más, mint újabb torzszülött bálvány, a proletariátus pedig torzszülött, melynek nemzői között ott találjuk a gyűlöletet, a bosszúvágyat és a képzelőerő hiányát; ürüléke csupán annak a kispolgári gondolkodásnak, amelytől állítólag szabadulni szeretne. A program? Egyesek diktatúrája mások rovására. A kommunisták pedig csak folytatják a puritánok művét: Világ proletárjai, egyesüljetek, munkások a burzsoázia ellen, öntudatosak az öntudatlanok ellen, hívők a hitetlenek ellen, egészségesek a göthösök ellen, engedelmesek az engedetlenek ellen. A nacionalistákkal és a puritánokkal együtt a kommunisták az emberi faj legmegátalkodottabb ellenségei, ők hárman jelentik az új évszázad legnagyobb veszedelmét; hálát adok a természetnek, hogy nem sokat fogok benne időzni.Higgyenek szavaimnak:előbb-utóbb hozzálátnak egymás kölcsönös kiirtásához, mert a céljuk ugyanaz, el akarják pusztítani az embert az emberiség megszervezésének, az új elrendezés nevében, a végső rend nevében. [...] Valaha az egyes ember iránti gyűlölet az emberiség iránti gyűlöletet fejezte ki. Ma már előbbre tartunk: újfajta gyűlölet született, az emberiség iránti szeretetből fakadó gyűlölet. A boldogság nem emberi jog, hanem kötelesség - ezt tanítják nekünk a kommunisták. Nem akarsz velünk együtt boldog lenni? Halj meg! Szolgálni az Istent, szolgálni a nemzetet, szolgálni az emberiséget: minden alsóbbrendű arra vágyik, hogy szolgáljon - bármit, csak nem a szabadságot. A szabad ember kiszámíthatatlan: visszautasíthatná a szolgálatainkat. Nem akarod, hogy szolgáljak neked? Halj meg!"

"A szabad embernek önmaga szabadságán kívül nincs semmi sajátja."

"Ha valamicskével több racionalitás szorult volna az emberekbe, a háború ma már elfelejtett szó volna."

"A világ tiszta őrület. Az ember bilincsekben születik. A gyűlölködés és a rossz világába. A hidegben - a rothadáshoz vezető utat keresi. Kevesen szeretnének gyilkosokká válni, de kevesen utasítják el a gyilkolást. A rossz vég nélkül húzódik a történelmen át. Kocsik a sáros gyalogutakon. Nem tudom, tisztábban lát-e az ember, ha megérti a rosszat. Nem tudom, hogy az effajta tisztánlátás megerősíti-e őt a halálra való várakozásban. Csak egyvalamit tudok: a sajátomat nyugodtan, megadóan és sajnálkozás nélkül várom."

"A németek szegényebbek nálunk, olaszoknál, többségüknek nincs szinte semmilyen saját holmija."

"Mi, olaszok, többségben anarchisták vagyunk, a franciák többsége azonban kommunista, és állandóan gyűléseket hívnak össze. Többet veszekednek egymás között, mint mi, olaszok, vagy mint a németek és az osztrákok, de ha kitör a csetepaté, öt perc múlva már mind ölelgetik egymást, és a Marseillaise-t éneklik. [...] Minden veszekedés alkalmával gyűlést hívnak össze, szinte mindennap. A gyűléseket 'közgyűlésnek' nevezik."

"30 főnyi szavazattöbbséggel eldöntöttük, hogy a gyűléseken való részvétel mindenki számára kötelező lesz, mert olyan dolgokat vitatnak meg rajtuk, amelyek mindannyiunkat érintenek."

"Az esti gyűlésre a négerek közül csak Samba, a szakács jött el, holott mindkét néger matróznak szabadja volt. Állandóan mosolygott és tapsolt. A németek közé ült, mert némelyiküket már ismerte, s amikor helyet csináltak neki, azt mondta, hogy Gut, gut."

"A németeknél gyermek született, egy kislány, Hoffnungnak hívják."

"Erre fölállt az egyik szláv, és azt mondta, hogy ő és a társai nem akarnak kitérni a szavazás elől, de hogy nem tudják, miféle telepről van itt szó, s hogy nem magyarázhatnánk-e el nekik, mi is az a Fraternitás. S hogy ő és társai Magyarország és Ausztria bilincseiben sínylődnek, és úgy döntöttek, hogy elmennek aranyat keresni Brazíliába, amelyet aztán elküldenek a hazában maradt barátaiknak, hogy törjék szét a bilincseiket, a pénz pedig revolverekre kell és szabad sajtóra. S hogy ő és társai szabadságot akarnak minden népnek, és ellene vannak a zsarnokságnak. [...] Valamelyik osztrák azt mondta, hogy szégyelli, hogy osztrák, mert országa népek sorát nyomja el, Magyarországot is beleértve, s hogy nincs messze az az idő, mikor minden ember szabad lesz."

"20 francia és 13 német máshol szándékozik letelepedni. Az olaszok viszont Domenico Parodi kivételével folytatni akarják a Fraternitasba vezető utat. Domenico jó viszonyba került egy német családdal, mellyel az Egyesült Államokba akar menni. A telepesek száma most összesen 141. A szlávok egy nap gondolkodási időt kértek. Elmagyarázták nekünk, hogy nem magyarok, hanem szlovákok, a magyarok állítólag nem is szlávok, hanem bitorlók. A szlovákok a többi szlávval együtt állítólag már jóval korábban megérkeztek a szlovák területre, mint a magyarok, s talán a zsidók kivételével a szlávok nyelve a legrégibb a világon, ezért hívják őket szlávoknak, a slovo szó alapján, ami szót jelent. S nemsokára, miután a szlávok széttörik Magyarország és Ausztria bilincseit, a szláv nyelv fog zengeni egész Európában, Párizsban is, és Berlinben is, a paloták mennyezete alatt éppúgy, mint a szegényes padlásszobákban."

"Giacomo azt mondta, hogy a szláv elnevezés nem a slovo szóból származik, hanem egy régi olasz szóból, a sclavóból, a rabszolgából."

"Igen, egy reggel felismertük, hogy az emberek szüntelenül marják és falják és gyűlölik egymást. Ne legyünk emberek, mondtuk magunknak, legyünk fákká, legyünk árnyékká, gallyá, legyünk lábnyomokká. Legyünk meztelenek, alapítsuk meg a meztelenek birodalmát, legyünk áttetszőek és félelmet nem ismerők."

"Úgy gondolom, hogy a szabad szerelem nem ér semmit, ha nem gyakorolják. Decio főleg abban lát problémát, hogy a telepen sokkal több a férfi, mint a nő, és a nők többsége a régi előítéletek rabja, s elutasítja a többférjűséget."

"A négerek végül nem csatlakoztak hozzánk, ragaszkodtak ahhoz, hogy visszatérnek a hajóra, noha Decio igyekezett nekik elmagyarázni, hogy a telepen szabadok lennének, és azt mondogatta, hogy Frídom, frídom. A szlávok elmentek, hogy aranyat keressenek a magyarok elleni felkelés céljaira."

"Decio is sokat iszik. Egy alkalommal ittasan ránk tört, amikor Germaine-nel épp az ágyban voltunk, s ahelyett, hogy elment volna, föl-alá járkált a helyiségben, s azt kiabálta, hogy Basszatok, csak basszatok, a baszás az emberiség jövője."

"Az egyéni szabadságot ideiglenesen felfüggesztették, mert kiderült, hogy az emberek még nem elég érettek hozzá, noha továbbra is a célunk marad, különös tekintettel arra, hogy a harmonikus fejlődés legelső feltételét jelenti."

"Az alkotmány szerint a nők közösek, de a problémák megelőzése érdekében a Végrehajtó Tanács dönt arról, melyikük kivel fog szeretkezni. Néha azonban terven felüli szeretkezésekre is sor kerül."

"Mindegyikünk érdeke egybevág a közösség érdekével. Előbb a szükséges, aztán a hasznos, s csak a legvégén a kellemes."

"Decio visszatért a telepre, fejsze volt a kezében, és ki akarta dönteni az udvaron álló árbocot, amelyen a vörös-fekete zászló leng."
--------------------------------------
A könyv első felében egy levélformában megírt visszaemlékezéssel találkozik az olvasó, 1902-ből. A szerző - vélhetőleg - egy ifjúkorában anarchista férfi, aki egykori szerelmének levélben foglalja össze életét, nézeteit, reményeit és csalódásait. A kötet második, hosszabb fele naplóformában meséli el egy 1855-ös tapasztalat élményeit, ami egyrészt főként olasz, francia, német, svájci, osztrák és szlovák (!) kivándorlók Európából Brazíliába tartó hajóútját, másrészt az ezek által ott megalapított - ugyancsak anarchista, itt-ott kommunista színezetű - Fraternitas nevű utópisztikus közösség életét, fokozatos hanyatlását és bukását meséli el.

A település Fraternitas/Testvériség elnevezése nem véletlen: az egész kötet a nagy francia forradalom eszméinek, a szabadság-egyenlőség-testvériség szentháromságának elvi és gyakorlati kérdéseit taglalja egy színes parabolában; Madách Az ember tragédiájának mintájára alcímként azt adhatnánk neki: Az eszmék tragédiája.

Hiszen erről szól Patrik Ouředník remekbe szabott műve: bármilyen elvont és magasztos eszme, mely az emberi agyból kipattanni csak képes, attól a minutumtól kezdve, hogy azt emberi lények megkísérlik a gyakorlatba átültetni, korrumpálódik, bemocskolódik, elhal.

A kivándorlók hozzák magukkal kulturális örökségüket, a franciák közgyűléseket tartanak, a szlovákok a magyar elnyomás ellen küzdenek - s teszik ezt annak ellenére, hogy az alapgondolatok egyike: elszakadni a gyökerektől. Minden náció s benne minden egyed saját származásának foglya, melyen felülemelkedni nem képes, s attól a pillanattól kezdve, hogy az alaktalan eszmének, a megvalósítandó jónak ki-ki saját ízlése és vélekedése szerint szabja meg az utat, melyet követni kell a kívánt cél eléréséhez, minden idealizmusnak vége: a legtisztább, legnemesebb, legfelemelőbb gondolat is önnön groteszk és torz karikatúrájává válik - adott esetben akár az eredeti gondolat totális ellentétévé.

Ki korpa közé keveredik, megeszik a disznók - mi emberek közé keveredik, vége. Az intézményesülés az eszme halála.

Ajánlott olvasmány nemzetvezetőknek és nemzetveszejtőknek, pártosoknak és pártatlanoknak, nacionalistáknak, anarchistáknak és kommunistáknak, prófétáknak és vallásalapítóknak. Meg azoknak, akik nem tartoznak sehova - ha vannak ilyenek.