Magvető Könyvkiadó, Budapest 1974
382 oldal
Giovinezza, giovinezza, primavera di bellezza - Fiatalság, fiatalság, micsoda gyönyörű tavasz - így kezdődik az a fasiszta induló, melyre kötetünk első regényének címe is utal. Beppe Fenoglio, a fiatalon meghalt piemontei író, aki az olasz hadsereg tiszti iskolájának növendékeként és később a partizánok sorai közt élte át a második világháború nagy itáliai fordulópontját, a szemtanú döbbenetével idézi fel azt a drámai eseménysorozatot, amelybe Mussolini "gyönyörű tavasza" sodorta az országot.
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=micsoda-gyonyoru-tavasz&ID=22629
-------------------------------
"Johnny nem érezte a csípős hideget, üres tekintettel belebámult az árnyékszék lefolyójába."
"Johnny nyúlánk, sovány fiú volt, szinte már szikár, a tekintetéből szépség és erő sugárzott. Amikor megkapta a behívót, éppen egyetemi tanulmányi közepén tartott, angol nyelv- és irodalomtanárnak készült. Az angoltanárnője keresztelte el Johnnynak, még a harmadik gimnáziumban; az osztálytársai azonnal felkapták ezt a nevet, aztán már otthon is, sőt, az egész városban így hívták."
"A háborúnak abban az utolsó esztendejében már maguk a kiképző tisztek is eléggé lecsúsztak: egyenruhájuk szúrós, hazai posztóból készült, másoktól levetett derékszíjat és nyersbőr csizmát hordtak; hol voltak már 1940 júniusának szívdöglesztő egyenruhái!"
"A menetgyakorlat előtt misét kellett hallgatniuk.
- Jaj, de undorító - dühöngött Johnny a templom előtti téren.
- Ne mondj ilyet, Johnny - mondta Girardi, egykori gimnáziumi osztálytársa, egy jól megtermett, szelíd fiú, aki mérnöknek készült, s akivel egy szakaszba volt beosztva -, semmi sem undorító, ami az egyházzal kapcsolatos.
- Undorító bizony, én mondom neked. Minden undorító, amit kötelezővé tesznek. Katonai kiképzés ürügyén akkor is ideterelnének, ha mohamedán lennél vagy mormon. Mit szólnál mindehhez, ha mohamedán lennél?
- Ugyan, mindannyian katolikusok vagyunk.
- Honnét tudod?"
"- Éljen a Duce!
- Du-ce! Du-ce! Du-ce!
- Ce-du! Ce-du! Ce-du!
- Disz-nó! Disz-nó! Disz-nó!"
"Jacoboni nehézkesen magyarázta az ütőszeg és a töltény hüvelyfedelének működését: szigorú tekintetét végighordozta a feszengő hallgatóságon, és jobbnak látta, ha egy példával is illusztrálja: - Az ütőszeg pontosan úgy hatol be a töltény hüvelyfedelébe, mint egy kemény f... egy szűz p...ába. - Hajaj, csak úgy bugyborékolt a déliekből a röhögés, üres tekintetű, olajbarna szemük sötéten villant fel."
"A frontokon rohamosan romlott a helyzet."
"Az összes többi szakasznak, még a legnyavalyásabb lövészeknek is megvan a maguk szép indulója. Az ötödik szakasznak azonban nincs, mert nem voltak képesek arra, hogy kitaláljanak valamit. Mégis lángésznek képzelitek magatokat!"
"Az ellátás romlott, teljes két héten keresztül nem kaptak mást, mint zöldséges rizst ebédre, vacsorára."
"De amikor újra feltűnt a láthatáron a hús, egy zavaros lében úszkáló, cipőtalpszerű cafat, a növendékek között egyszeriben kitört a vérhas. Az árnyékszékek egyetlen éjszaka leforgása alatt eldugultak, és még csak kísérletet sem lehetett tenni a kitisztításukra, mert a tiszti iskolások feltartóztathatatlan menetben, halálra vált arccal és térdig leeresztett nadrággal igyekeztek a latrinák felé."
"Megindult a vonat, s az ének hangjai kavicsokként pattantak a vasutasok arcára, az ütött-kopott táblákra és az irodák koszos ablakaira, s az utolsó peron rőfnyi betűkkel odarótt, megfakult feliratára: 'GYŐZELEM'"
"Johnny jól emlékezett rá: nem ilyennek látta azokat a katonákat, akik 1940 júniusában utaztak a katonavonatokon nyugatra, a hófödte Alpokon át, a földre tepert, kiszolgáltatott Franciaország kívánatos teste felé."
"Katonák jöttek kávéskannákkal, és ennek az ébredésnek kínos közérzetében Johnny még világosabban megállapíthatta, hogy milyen mocskos, toprongyos, szedett-vedett csürhe lett az olasz hadseregből: az angolszászok szemében valószínűleg olyannak tűnt, amilyennek ő látta a Drinápolyt ostromló balkáni hadsereget a Pro Familia-sorozat fényképein, amelyet vallásos nagynénjétől örökölt."
"- Le van szarva az egész!
- Ez igen!
- Miért, talán nem ők tanítottak arra, nem éppen ők verték belénk, hogy szarunk le mindent? Tehát leszarás minden vonalon, ha komolyan belegondolunk a dologba.
- Igaza van - helyeselt Teresio Oprandi. - Az ember vagy mindent leszar, vagy semmit sem. Ebben nem lehet különbséget tenni.
- Egyébként is, ha egy komoly országban élnénk - tette hozzá Lippolis -, Mussolini már jó ideje kihűlt hulla lenne."
"- Mit röhögsz ennyire?
- Azokon röhögök, akik diadalmenetben akartak végigvonulni a Trafalgar téren."
"- Képzelem, mi lesz a vége, ha nem sietünk békét kötni. Az lesz a vége, hogy az amerikaiak feldühödnek, egy hatalmas repülőgép-anyahajóval betörnek a Földközi-tengerre, rákötöznek az Alpokra egy jókora dróthuzalt, nekiveselkednek, hórukk, s az anyahajó mögött máris ott himbálózik vontatókötélen egész Olaszország, rajta mi mindannyian, királyostul, Ducéstul, pápástul."
"- Megtörtént - mondta Johnny -, megtörtént, ami még hiányzott ehhez a háborúhoz: bombázták Rómát."
"- Ez aztán szép. A többi várost azért bombázzák, ami benne van, a Fiat-művek, a kikötők miatt. De Rómát nem, Rómát éppen azért nem szabad bombázni, ami benne van: a vacak kövek miatt!"
"Átfutották az előző napi újságokat. A cenzúra fehér foltokon kívül alig hagyott valamit a durva papiroson. A szövetségesek már közel jártak ahhoz, hogy elfoglalják egész Szicíliát, a fotószolgálat azonban a németek erőfölényét tanúsította. Öt felvétel közül négy német katonákat és német állásokat ábrázolt: német gyalogság, német légierő, sőt német haditengerészet; Hitler katonáinak arca olajfoltoktól mocskos, régi uniformisuk egészen elrongyolódott."
"- Hát ti mit csináltok itt még egyenruhában és fegyverrel? Vagy nem is tudjátok? Tegnapelőtt Badoglio megkötötte a fegyverszünetet."
"- Húsz német megadásra kényszerítette a kaszárnyánkat, amelyben háromezren voltunk."
"Savona állomáson azonban újra megjelentek a németek. Minden tele volt velük; egy teljes ezredük Piemontéból útban dél felé. Izgatott olasz hangok sugdolóztak körülötte, hogy a szövetségesek állítólag partraszálltak Salernóban."
"- Újrakezdetnék velünk! - dörmögte a tüzér. - Már úgy látszott, hogy egyszer és mindenkorra vége, és akkor jön ez a kurva Graziani, ez a gyáva áruló. És csak azért, mert piszokmód féltékeny Badoglióra. Még az afrikai háború miatt.
Johnny nem is tudott válaszolni, annyira elhatalmasodott rajta, annyira fojtogatta a vágy, hogy bárcsak megdögölne ez a Graziani marsall: életében először kívánta és képzelte el egy ember elpusztítását, és látta magát, ahogy könnyedén, sőt, némi erkölcsi elégtétellel végrehajtja rajta az ítéletet. Közel járt a végkimerüléshez, és a rátörő szédülést csak fokozta gyilkos dühe.
- Oda kell állítani tíz kivégzőosztag elé, aztán belelőni a hátába.
A tüzér azonban megvonta a vállát.
- Ami engem illet - mondta nyugodtan -, jöhet nekem tízezer Graziani marsall, mindet leszarom."
"- És mit akartok még egyenruhában és felfegyverkezve?
- Folytatjuk a háborút. Harcolunk a németek ellen."
"És Johnny megérezte, hogy Garisióban sokkal messzebb lesz az otthonától, mint Rómában volt, és elkeseredetten hátrafordult, hogy még egy utolsó pillantást vessen a hazafelé vezető útra."
"Közeledett a német - fiatal arc, elnyűtt egyenruha -, és most leeresztette a ráirányított géppisztolyát."
[Micsoda gyönyörű tavasz]
"Huszonkét esztendős korára már két keserű barázda húzódott a szája két oldalán, s a homlokára mély árkokat vont az örökös homlokráncolás."
"A fasiszta úristenit - káromkodott magában. - De hát mi jöhetett rá?"
"Az az igazság, hogy most már az égvilágon semmi nem érdekel. Egyszeriben nem érdekel semmi, de semmi. Sem a háború, sem a szabadság, sem a bajtársaim, sem az ellenség. Egyedül csak az igazság."
"- Egyébként, ha érdekel, közlöm veled, hogy ma töltöttem be a harmincadik évemet.
- Ez aztán a rekord.
- Azt akarod mondani, hogy ha holnap felfordulok, már így is szégyenletesen öregen múlok ki?
- Igazi rekord. Nem is kívánok semmit, csak gratulálok."
"- Mondd meg neki, hogy elmentem túszt szerezni Giorgio helyébe."
"A vörösök számára mindenfajta egyenruha gyanús volt, és átkozottul hajlamosak voltak német mundérnak nézni az angolok egyenruháját."
"A Duce hatalmas, mindenkinél hatalmasabb hős. Ti vagytok a nagy csirkefogók. És mi is csirkefogók vagyunk, mi, a katonái."
"Én meg csak azt mondom, a Duce igazi hős, soha nem látott nagy hős, mi olaszok pedig, ti is, mi is, hitvány férgek vagyunk, akik meg sem érdemeljük őt."
"De ez a te Ducéd olyan gyáva csirkefogó, amilyet a föld még nem hordott a hátán."
"Mert a Duce a gyávák gyávája. Ő a leggyávább olasz, aki csak világra jött, amióta Olaszország Olaszország, és gyávaságban nem is fog akadni párja, egymillió évig álljon is fenn Olaszország."
"- De hát miről beszél?
- A két fiamról - válaszolta az asszony, és egyre mosolygott -, akik meghaltak tífuszban, harminckettőben. Az egyik huszonegy éves volt, a másik meg húsz. Annyira elkeseredtem, hogy majd beleőrültem, hogy még azok is el akartak záratni, akik igazán jóakaróim voltak, de most már örülök. Most, hogy a fájdalmamat már megenyhítette az idő, örülök és nyugodt vagyok. Ó, milyen jó helye van az én két szegény fiam, milyen jó helyen van a föld alatt, ahol nem kell féniük az emberektől..."
" - Ide figyelj. Ne lassíts, csak hallgass rám figyelmesen. Mindenekelőtt nem akarlak megölni. Értetted? Nem öllek meg. Albában a társaid elfogták egy bajtársamat, és agyon akarják lőni. Én azonban kicserélem őt teveled. Csakhogy időben oda kell érnünk, neked meg nekem. Tehát Albában kicseréllek. Hallod? Mondj már valamit."
"- Nekem egyetlen hitvallásom van, és ez az, hogy az ember semmilyen körülmények között ne öljön, csakis csatában. Ha valaha hidegvérrel ölnék meg valakit, én is olyan módon vesznék el."
"- Hát ezek?... - kérdezte öreges arckifejezéssel.
- Igen, velük kell menned - szólt gyorsan a főhadnagy.
- Meghalni?
- Igen.
A gyerek a mellére szorította a kezét.
- Agyonlőnek. De miért?"
"- A parancs az parancs - mondta a főhadnagy. - Nem várhatunk. Nincs mit tenni... Rajta, Riccio, indulj.
- Nem - jelentette ki Riccio elszántan.
- Rajta, Riccio, bátorság.
- Nem. Én még csak tizennégy éves vagyok. És előbb látni akarom az anyámat."
"Tágra nyitott szemmel futott, alig látva valamit a földből, s az égből mit sem látva. Tudta, hogy már egyedül van, hogy körülötte mindenfelé csönd van és béke, de mindegyre futott, könnyedén, feltartóztathatatlanul. Aztán föltűnt előtte egy erdő, és arrafelé vette az útját. Amint beért a lombok alá, úgy tetszett, mintha fallá zárkóznának mögötte a fák. Lépett még egyet, és leroskadt a földre."
[Magánügy]
------------------------------
Az egykori olasz partizán, Beppe Fenoglio, nem érte meg negyvenegyedik születésnapját sem, mikor 1963-ban meghalt, de partizánemlékeiből merített írásai máig rendkívül érdekes betekintést kínálnak Olaszország 1943-1944-es életébe.
Jelen kötetben két, a témával kicsit más szemszögből foglalkozó regénye is szerepel: az első, a Micsoda gyönyörű tavasz, már címében is kihívás a Mussolini-korral és az olasz fasizmus dicsőséges évtizedeivel szemben.
A cím a híres olasz fasiszta induló, a Giovinezza refrénjének második sora (http://www.youtube.com/watch?v=Iw08RExTyY8&feature=related), a regényből pedig kiderül, hogy Mussolini távolról sem hozott Olaszországnak olyan szép tavaszt 1944-re, amilyet a dal sugall...
A könyv olvasásakor a hadsereg és az értelmetlen kényszerközösségek elutasítása, a fasiszta rezsimmel szembeni kemény kritika fogalmazódik meg a főszereplő, az angol szakos egyetemista, a piemontei Johnny (Giovanni?) életének utolsó néhány hónapján keresztül. Látjuk, amint hősünket besorozzák az olasz fasiszta hadsereg tiszti iskolájának növendékeként, látjuk, amint Rómába vezénylik a messzi északról, látjuk a fegyverszünet aláírásakor, amikor Mussolini lemond, látjuk, amint a hadsereg szétesésekor fogja magát, s elindul északra, szülőföldjére, s látjuk, amint véletlenül találkozik a partizánokkal, otthonához már igen közel - ez a találkozás azonban örökre lehetetlenné teszi, hogy valaha is hazaérjen...
Mindez azonban rendkívül élvezetes, olykor komikus, olykor tragikomikus, olykor tragikus nyelvezettel.
A kötet másik regénye, a Magánügy, az északi olasz partizán, Milton életének néhány aspektusán át vetíti elénk ugyanazt az Olaszországot, ami a Micsoda gyönyörű tavaszban is már ábrázolásra kerül - ez a regény azonban, noha a fasizmussal szembeni kritika ugyanolyan erős, az emberi értékek melletti kiállás nem gyengébb - talán kevésbé humoros, mint a kötetben szereplő párja.
Milton ugyanis korábbi (bizonyára inkább plátói) szerelméről gondolkodik, akiről apránként, véletlenül kiderül, hogy valamilyen szinten liaisonban állott Milton partizántársával, Giorgióval - utóbbi azonban jelenleg a fasiszták foglya...
Milton ezért fejébe veszi, hogy a helyzetet tisztázandó, maga is ejt egy fasiszta foglyot, akire kicserélné Giorgiót, ám a fogoly szökni próbál...Milton túl veszélyes terepre kerül, s a régióban állomásozó összes fasiszta a nyomába ered - a kötet végén az üldözött Milton pedig összeesik, hogy a kimerültségtől avagy egy halálos találattól, nem derül ki...
A két regényből azonban egy biztosan kiderül mindenki számára: szemben a korabeli olasz fasiszta propagandával (Mussolini sempre ha raggione - Mussolininek mindig igaza van, ld. video), mindenki tévedhet. A Duce is.
Amikor eljön az igazság pillanata, oda az egyenruhák csillogása, üresekké válnak a nagy beszédek, semmitmondóvá a vezetők ígéretei, s miután minden összeomlik a dolgok logikájának csapásai alatt - semmi sem marad, a nagyság látszata sem. Szerencsés esetben csak a nevetségesség. Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus - tartja a latin közmondás Horatius óta, s ez igaz nem csak Mussolini Olaszországára, de napjaink minden elmebeteg politikai rezsimjére is: Vajúdnak a hegyek, s nevetséges kisegér születik.
"Minden undorító, amit kötelezővé tesznek" - mondja Fenoglio a Micsoda gyönyörű tavaszban. Igaza lehet. A kizárólagosságra törő politikai rezsimek és kurzusok, az önmagukat nemzetük megváltójaként kikiáltó politikusok, a fogadatlan prókátorok, önjelölt próféták, a nemzetüket saját hülyeségük oltárán feláldozó nemzetveszejtők talán saját magukat húznák le a latrinában, s tűnnének el örökre a világ színpadáról, ha elolvasnák a Micsoda gyönyörű tavaszt, ha megértenék annak finom humorát és tragikomikumát - ha képesek lennének olvasni és értelmezni az olvasottakat. És ha lenne humorérzékük.
Ennek hiányában viszont bátran ajánljuk a kötetet mindenki másnak - Johnnyknak és Miltonoknak is, s minden partizánnak, aki a szellemi, kulturális, politikai és társadalmi korlátoltság és ostobaság ellen fegyvert ragad.
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=micsoda-gyonyoru-tavasz&ID=22629
-------------------------------
"Johnny nem érezte a csípős hideget, üres tekintettel belebámult az árnyékszék lefolyójába."
"Johnny nyúlánk, sovány fiú volt, szinte már szikár, a tekintetéből szépség és erő sugárzott. Amikor megkapta a behívót, éppen egyetemi tanulmányi közepén tartott, angol nyelv- és irodalomtanárnak készült. Az angoltanárnője keresztelte el Johnnynak, még a harmadik gimnáziumban; az osztálytársai azonnal felkapták ezt a nevet, aztán már otthon is, sőt, az egész városban így hívták."
"A háborúnak abban az utolsó esztendejében már maguk a kiképző tisztek is eléggé lecsúsztak: egyenruhájuk szúrós, hazai posztóból készült, másoktól levetett derékszíjat és nyersbőr csizmát hordtak; hol voltak már 1940 júniusának szívdöglesztő egyenruhái!"
"A menetgyakorlat előtt misét kellett hallgatniuk.
- Jaj, de undorító - dühöngött Johnny a templom előtti téren.
- Ne mondj ilyet, Johnny - mondta Girardi, egykori gimnáziumi osztálytársa, egy jól megtermett, szelíd fiú, aki mérnöknek készült, s akivel egy szakaszba volt beosztva -, semmi sem undorító, ami az egyházzal kapcsolatos.
- Undorító bizony, én mondom neked. Minden undorító, amit kötelezővé tesznek. Katonai kiképzés ürügyén akkor is ideterelnének, ha mohamedán lennél vagy mormon. Mit szólnál mindehhez, ha mohamedán lennél?
- Ugyan, mindannyian katolikusok vagyunk.
- Honnét tudod?"
"- Éljen a Duce!
- Du-ce! Du-ce! Du-ce!
- Ce-du! Ce-du! Ce-du!
- Disz-nó! Disz-nó! Disz-nó!"
"Jacoboni nehézkesen magyarázta az ütőszeg és a töltény hüvelyfedelének működését: szigorú tekintetét végighordozta a feszengő hallgatóságon, és jobbnak látta, ha egy példával is illusztrálja: - Az ütőszeg pontosan úgy hatol be a töltény hüvelyfedelébe, mint egy kemény f... egy szűz p...ába. - Hajaj, csak úgy bugyborékolt a déliekből a röhögés, üres tekintetű, olajbarna szemük sötéten villant fel."
"A frontokon rohamosan romlott a helyzet."
"Az összes többi szakasznak, még a legnyavalyásabb lövészeknek is megvan a maguk szép indulója. Az ötödik szakasznak azonban nincs, mert nem voltak képesek arra, hogy kitaláljanak valamit. Mégis lángésznek képzelitek magatokat!"
"Az ellátás romlott, teljes két héten keresztül nem kaptak mást, mint zöldséges rizst ebédre, vacsorára."
"De amikor újra feltűnt a láthatáron a hús, egy zavaros lében úszkáló, cipőtalpszerű cafat, a növendékek között egyszeriben kitört a vérhas. Az árnyékszékek egyetlen éjszaka leforgása alatt eldugultak, és még csak kísérletet sem lehetett tenni a kitisztításukra, mert a tiszti iskolások feltartóztathatatlan menetben, halálra vált arccal és térdig leeresztett nadrággal igyekeztek a latrinák felé."
"Megindult a vonat, s az ének hangjai kavicsokként pattantak a vasutasok arcára, az ütött-kopott táblákra és az irodák koszos ablakaira, s az utolsó peron rőfnyi betűkkel odarótt, megfakult feliratára: 'GYŐZELEM'"
"Johnny jól emlékezett rá: nem ilyennek látta azokat a katonákat, akik 1940 júniusában utaztak a katonavonatokon nyugatra, a hófödte Alpokon át, a földre tepert, kiszolgáltatott Franciaország kívánatos teste felé."
"Katonák jöttek kávéskannákkal, és ennek az ébredésnek kínos közérzetében Johnny még világosabban megállapíthatta, hogy milyen mocskos, toprongyos, szedett-vedett csürhe lett az olasz hadseregből: az angolszászok szemében valószínűleg olyannak tűnt, amilyennek ő látta a Drinápolyt ostromló balkáni hadsereget a Pro Familia-sorozat fényképein, amelyet vallásos nagynénjétől örökölt."
"- Le van szarva az egész!
- Ez igen!
- Miért, talán nem ők tanítottak arra, nem éppen ők verték belénk, hogy szarunk le mindent? Tehát leszarás minden vonalon, ha komolyan belegondolunk a dologba.
- Igaza van - helyeselt Teresio Oprandi. - Az ember vagy mindent leszar, vagy semmit sem. Ebben nem lehet különbséget tenni.
- Egyébként is, ha egy komoly országban élnénk - tette hozzá Lippolis -, Mussolini már jó ideje kihűlt hulla lenne."
"- Mit röhögsz ennyire?
- Azokon röhögök, akik diadalmenetben akartak végigvonulni a Trafalgar téren."
"- Képzelem, mi lesz a vége, ha nem sietünk békét kötni. Az lesz a vége, hogy az amerikaiak feldühödnek, egy hatalmas repülőgép-anyahajóval betörnek a Földközi-tengerre, rákötöznek az Alpokra egy jókora dróthuzalt, nekiveselkednek, hórukk, s az anyahajó mögött máris ott himbálózik vontatókötélen egész Olaszország, rajta mi mindannyian, királyostul, Ducéstul, pápástul."
"- Megtörtént - mondta Johnny -, megtörtént, ami még hiányzott ehhez a háborúhoz: bombázták Rómát."
"- Ez aztán szép. A többi várost azért bombázzák, ami benne van, a Fiat-művek, a kikötők miatt. De Rómát nem, Rómát éppen azért nem szabad bombázni, ami benne van: a vacak kövek miatt!"
"Átfutották az előző napi újságokat. A cenzúra fehér foltokon kívül alig hagyott valamit a durva papiroson. A szövetségesek már közel jártak ahhoz, hogy elfoglalják egész Szicíliát, a fotószolgálat azonban a németek erőfölényét tanúsította. Öt felvétel közül négy német katonákat és német állásokat ábrázolt: német gyalogság, német légierő, sőt német haditengerészet; Hitler katonáinak arca olajfoltoktól mocskos, régi uniformisuk egészen elrongyolódott."
"- Hát ti mit csináltok itt még egyenruhában és fegyverrel? Vagy nem is tudjátok? Tegnapelőtt Badoglio megkötötte a fegyverszünetet."
"- Húsz német megadásra kényszerítette a kaszárnyánkat, amelyben háromezren voltunk."
"Savona állomáson azonban újra megjelentek a németek. Minden tele volt velük; egy teljes ezredük Piemontéból útban dél felé. Izgatott olasz hangok sugdolóztak körülötte, hogy a szövetségesek állítólag partraszálltak Salernóban."
"- Újrakezdetnék velünk! - dörmögte a tüzér. - Már úgy látszott, hogy egyszer és mindenkorra vége, és akkor jön ez a kurva Graziani, ez a gyáva áruló. És csak azért, mert piszokmód féltékeny Badoglióra. Még az afrikai háború miatt.
Johnny nem is tudott válaszolni, annyira elhatalmasodott rajta, annyira fojtogatta a vágy, hogy bárcsak megdögölne ez a Graziani marsall: életében először kívánta és képzelte el egy ember elpusztítását, és látta magát, ahogy könnyedén, sőt, némi erkölcsi elégtétellel végrehajtja rajta az ítéletet. Közel járt a végkimerüléshez, és a rátörő szédülést csak fokozta gyilkos dühe.
- Oda kell állítani tíz kivégzőosztag elé, aztán belelőni a hátába.
A tüzér azonban megvonta a vállát.
- Ami engem illet - mondta nyugodtan -, jöhet nekem tízezer Graziani marsall, mindet leszarom."
"- És mit akartok még egyenruhában és felfegyverkezve?
- Folytatjuk a háborút. Harcolunk a németek ellen."
"És Johnny megérezte, hogy Garisióban sokkal messzebb lesz az otthonától, mint Rómában volt, és elkeseredetten hátrafordult, hogy még egy utolsó pillantást vessen a hazafelé vezető útra."
"Közeledett a német - fiatal arc, elnyűtt egyenruha -, és most leeresztette a ráirányított géppisztolyát."
[Micsoda gyönyörű tavasz]
"Huszonkét esztendős korára már két keserű barázda húzódott a szája két oldalán, s a homlokára mély árkokat vont az örökös homlokráncolás."
"A fasiszta úristenit - káromkodott magában. - De hát mi jöhetett rá?"
"Az az igazság, hogy most már az égvilágon semmi nem érdekel. Egyszeriben nem érdekel semmi, de semmi. Sem a háború, sem a szabadság, sem a bajtársaim, sem az ellenség. Egyedül csak az igazság."
"- Egyébként, ha érdekel, közlöm veled, hogy ma töltöttem be a harmincadik évemet.
- Ez aztán a rekord.
- Azt akarod mondani, hogy ha holnap felfordulok, már így is szégyenletesen öregen múlok ki?
- Igazi rekord. Nem is kívánok semmit, csak gratulálok."
"- Mondd meg neki, hogy elmentem túszt szerezni Giorgio helyébe."
"A vörösök számára mindenfajta egyenruha gyanús volt, és átkozottul hajlamosak voltak német mundérnak nézni az angolok egyenruháját."
"A Duce hatalmas, mindenkinél hatalmasabb hős. Ti vagytok a nagy csirkefogók. És mi is csirkefogók vagyunk, mi, a katonái."
"Én meg csak azt mondom, a Duce igazi hős, soha nem látott nagy hős, mi olaszok pedig, ti is, mi is, hitvány férgek vagyunk, akik meg sem érdemeljük őt."
"De ez a te Ducéd olyan gyáva csirkefogó, amilyet a föld még nem hordott a hátán."
"Mert a Duce a gyávák gyávája. Ő a leggyávább olasz, aki csak világra jött, amióta Olaszország Olaszország, és gyávaságban nem is fog akadni párja, egymillió évig álljon is fenn Olaszország."
"- De hát miről beszél?
- A két fiamról - válaszolta az asszony, és egyre mosolygott -, akik meghaltak tífuszban, harminckettőben. Az egyik huszonegy éves volt, a másik meg húsz. Annyira elkeseredtem, hogy majd beleőrültem, hogy még azok is el akartak záratni, akik igazán jóakaróim voltak, de most már örülök. Most, hogy a fájdalmamat már megenyhítette az idő, örülök és nyugodt vagyok. Ó, milyen jó helye van az én két szegény fiam, milyen jó helyen van a föld alatt, ahol nem kell féniük az emberektől..."
" - Ide figyelj. Ne lassíts, csak hallgass rám figyelmesen. Mindenekelőtt nem akarlak megölni. Értetted? Nem öllek meg. Albában a társaid elfogták egy bajtársamat, és agyon akarják lőni. Én azonban kicserélem őt teveled. Csakhogy időben oda kell érnünk, neked meg nekem. Tehát Albában kicseréllek. Hallod? Mondj már valamit."
"- Nekem egyetlen hitvallásom van, és ez az, hogy az ember semmilyen körülmények között ne öljön, csakis csatában. Ha valaha hidegvérrel ölnék meg valakit, én is olyan módon vesznék el."
"- Hát ezek?... - kérdezte öreges arckifejezéssel.
- Igen, velük kell menned - szólt gyorsan a főhadnagy.
- Meghalni?
- Igen.
A gyerek a mellére szorította a kezét.
- Agyonlőnek. De miért?"
"- A parancs az parancs - mondta a főhadnagy. - Nem várhatunk. Nincs mit tenni... Rajta, Riccio, indulj.
- Nem - jelentette ki Riccio elszántan.
- Rajta, Riccio, bátorság.
- Nem. Én még csak tizennégy éves vagyok. És előbb látni akarom az anyámat."
"Tágra nyitott szemmel futott, alig látva valamit a földből, s az égből mit sem látva. Tudta, hogy már egyedül van, hogy körülötte mindenfelé csönd van és béke, de mindegyre futott, könnyedén, feltartóztathatatlanul. Aztán föltűnt előtte egy erdő, és arrafelé vette az útját. Amint beért a lombok alá, úgy tetszett, mintha fallá zárkóznának mögötte a fák. Lépett még egyet, és leroskadt a földre."
[Magánügy]
------------------------------
Az egykori olasz partizán, Beppe Fenoglio, nem érte meg negyvenegyedik születésnapját sem, mikor 1963-ban meghalt, de partizánemlékeiből merített írásai máig rendkívül érdekes betekintést kínálnak Olaszország 1943-1944-es életébe.
Jelen kötetben két, a témával kicsit más szemszögből foglalkozó regénye is szerepel: az első, a Micsoda gyönyörű tavasz, már címében is kihívás a Mussolini-korral és az olasz fasizmus dicsőséges évtizedeivel szemben.
A cím a híres olasz fasiszta induló, a Giovinezza refrénjének második sora (http://www.youtube.com/watch?v=Iw08RExTyY8&feature=related), a regényből pedig kiderül, hogy Mussolini távolról sem hozott Olaszországnak olyan szép tavaszt 1944-re, amilyet a dal sugall...
A könyv olvasásakor a hadsereg és az értelmetlen kényszerközösségek elutasítása, a fasiszta rezsimmel szembeni kemény kritika fogalmazódik meg a főszereplő, az angol szakos egyetemista, a piemontei Johnny (Giovanni?) életének utolsó néhány hónapján keresztül. Látjuk, amint hősünket besorozzák az olasz fasiszta hadsereg tiszti iskolájának növendékeként, látjuk, amint Rómába vezénylik a messzi északról, látjuk a fegyverszünet aláírásakor, amikor Mussolini lemond, látjuk, amint a hadsereg szétesésekor fogja magát, s elindul északra, szülőföldjére, s látjuk, amint véletlenül találkozik a partizánokkal, otthonához már igen közel - ez a találkozás azonban örökre lehetetlenné teszi, hogy valaha is hazaérjen...
Mindez azonban rendkívül élvezetes, olykor komikus, olykor tragikomikus, olykor tragikus nyelvezettel.
A kötet másik regénye, a Magánügy, az északi olasz partizán, Milton életének néhány aspektusán át vetíti elénk ugyanazt az Olaszországot, ami a Micsoda gyönyörű tavaszban is már ábrázolásra kerül - ez a regény azonban, noha a fasizmussal szembeni kritika ugyanolyan erős, az emberi értékek melletti kiállás nem gyengébb - talán kevésbé humoros, mint a kötetben szereplő párja.
Milton ugyanis korábbi (bizonyára inkább plátói) szerelméről gondolkodik, akiről apránként, véletlenül kiderül, hogy valamilyen szinten liaisonban állott Milton partizántársával, Giorgióval - utóbbi azonban jelenleg a fasiszták foglya...
Milton ezért fejébe veszi, hogy a helyzetet tisztázandó, maga is ejt egy fasiszta foglyot, akire kicserélné Giorgiót, ám a fogoly szökni próbál...Milton túl veszélyes terepre kerül, s a régióban állomásozó összes fasiszta a nyomába ered - a kötet végén az üldözött Milton pedig összeesik, hogy a kimerültségtől avagy egy halálos találattól, nem derül ki...
A két regényből azonban egy biztosan kiderül mindenki számára: szemben a korabeli olasz fasiszta propagandával (Mussolini sempre ha raggione - Mussolininek mindig igaza van, ld. video), mindenki tévedhet. A Duce is.
Amikor eljön az igazság pillanata, oda az egyenruhák csillogása, üresekké válnak a nagy beszédek, semmitmondóvá a vezetők ígéretei, s miután minden összeomlik a dolgok logikájának csapásai alatt - semmi sem marad, a nagyság látszata sem. Szerencsés esetben csak a nevetségesség. Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus - tartja a latin közmondás Horatius óta, s ez igaz nem csak Mussolini Olaszországára, de napjaink minden elmebeteg politikai rezsimjére is: Vajúdnak a hegyek, s nevetséges kisegér születik.
"Minden undorító, amit kötelezővé tesznek" - mondja Fenoglio a Micsoda gyönyörű tavaszban. Igaza lehet. A kizárólagosságra törő politikai rezsimek és kurzusok, az önmagukat nemzetük megváltójaként kikiáltó politikusok, a fogadatlan prókátorok, önjelölt próféták, a nemzetüket saját hülyeségük oltárán feláldozó nemzetveszejtők talán saját magukat húznák le a latrinában, s tűnnének el örökre a világ színpadáról, ha elolvasnák a Micsoda gyönyörű tavaszt, ha megértenék annak finom humorát és tragikomikumát - ha képesek lennének olvasni és értelmezni az olvasottakat. És ha lenne humorérzékük.
Ennek hiányában viszont bátran ajánljuk a kötetet mindenki másnak - Johnnyknak és Miltonoknak is, s minden partizánnak, aki a szellemi, kulturális, politikai és társadalmi korlátoltság és ostobaság ellen fegyvert ragad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése