Jelenkor Kiadó (Útravaló Sorozat), Pécs 2007
190 oldal
A huszonegy kisprózát tartalmazó kötet legtöbbször a szó konkrét és erotikus értelmében is egy kitűnő író őszinte hódolata a nőknek; minden érdek nélkül: „csakis azért, mert nők”. A kiadó a következő mottóval indítja útnak zsebkönyvsorozatát: Egyre többet vagyunk úton. Utazunk hazulról a munkahelyünkre, faluról városba, városból falura, valahonnan valahová Európában. Cervantes szerint az út mindig jobb, mint a fogadók. Különösen ha egy jó könyvet olvashatunk közben. Az ÚTRAVALÓ sorozat éppen ezt kínálja: rövid, tartalmas és szórakoztató olvasmányokat az egyik megállótól a másikig.
http://www.libri.hu/konyv/miert-szeretjuk-a-noket.html
----------------------------
"Az osztálytársaim tíz kilós magnetofonokat cipeltek a suliba, hogy francia órán zenére táncolhassanak... [...] Páran svéd pornómagazinokat lapozgattak a hátsó padban...Egyedül én, aki a könyvek világában éltem, írtam elszántan a táblára egy-egy Camus- vagy T. S. Eliot-idézetet, ami persze falra hányt borsó volt az osztály züllött és igénytelen légkörében."
"Nem sznobizmusból beszéltem idézetekben, és nem is azért, hogy felvágjak (felvágni különben is csak rockzenével lehetett volna, vagy az elcsábított lányok listájával, egyéb nem is jöhetett számításba), hanem mert akkor már a bolondulásig rajongtam egy-egy íróért, azonosultam velük, és azzal vigasztalódtam, hogy csakis az ő szavaik képesek a világ mély igazságát kifejezni, mert minden egyéb süket duma."
"Semmit sem tehetünk azért, hogy stílusunk legyen. Mivel a stílus nem birtokolható, az ember maga a stílus. Ott van kiporciózva a gerincoszlop szerkezetében, a gerincvelőben, a testnedvek működésében, a barna pupillák fényében. Az olyan gondolkodás bölcsességében, amely halad, amikor az univerzum halad, és visszahúzódik, amikor az univerzum visszavonul."
"Odavagyok az érett asszonyokért, akik mindig annyira súlyosak, akik mindig annyira megérinthetetlenek, annyira megkeményedtek életük présében, ám ha elhatározzák, hogy felszabadítják magukat, akkor ők a legérzékenyebb és legédesebb szeretők."
"Nem szeretnék képmutatónak tűnni. Ugyanolyan férfi vagyok, mint más. [...] A pornográfiától sem undorodom mindig - férfiként helyénvalónak tartom azt az ezer meg ezer oldalt az interneten és azt a száz meg száz magazint is, amelyeket a nők sohasem vásárolnak meg - és van úgy, hogy szexuális fantáziálásra vágyom. Ennek ellenére mindig elszomorít, valahányszor idegen vagy érdektelen nővel szeretkezem, és semmiért a világon nem szeretkeznék prostituálttal. Nem a kockázat miatt, és nem is a hűségem rettent vissza.
De meggyőződésem, hogy a bizalmon alapuló szex egyszerűen jobb, mint a bizalom nélküli."
"A szexualitás feltételezi az öntudat leszűkítését, alámerülést az erkölcsi és társadalmi konvenciók legaljára, a tabuk és az undor elvetését, kutakodást a kéjben és a perverz élvezetekben. A szexuális aktus legintenzívebb pillanataiban a szerelmet, kulturális meghatározottsága miatt, fel kell függeszteni, hogy lefejthessük magunkról a tudat páncélját, amivel a meztelenségünket takarjuk."
"Sokan éppen azért félnek az együttléttől, mert olyankor lehetővé válik a másikat méltatlan helyzetekben látni. De az én szerelmemet éppen ez táplálja. Szeretek vele vásárolni, kávézni, elnézni őt a kádban, ufókról fecsegni vele. Szeretem nézni, amikor eszik és amikor ruhát tereget.Szeretkezés közben legértékesebb a bizalmunk, mert az élvezetünk is attól függ."
"Valójában akkor válunk szexuálisan éretté, amikor valakivel közösen éljük át azt a szolipszizmust, amikor azt mondhatjuk, hogy az egész univerzumban csak két lény létezik, aki igazán szeretkezik: én és a szerelmem."
"Egyetemista voltam, bölcsész, grafomán, mindig ugrásra kész, tetőtől talpig költő (legalábbis szerintem), és mégis olyan senki, akkora nulla, olyan halálosan gyenge, hogy az emberiségnek éppen az a része, amelyik leginkább érdekelt volna, a lányok közössége, egyszerűen keresztülnézett rajtam, mint az üvegen. Iszonyúan magányos voltam."
"A legnevetségesebb, legütődöttebb barátaim is lehengerlő hódításokkal hencegtek, részletesen elmesélték, hogy mi történik a 'teadélutánokon', a 'kúró-sezlonyokon', ahogy a heverőket nevezték a manzárdokban és alagsorokban, ahol meghúzták magukat. Már huszonhárom éves voltam, de az én kúró-sezlonyomra még mindig nem került senki."
"A legtöbben a külső környezetben élünk, és (háromévente egyszer) a tükörképünkkel azonosítjuk magunkat. Vagyunk, akik vagyunk. Ha azt mondjuk, 'én', a mellkasunkra mutatunk: a testem vagyok, ez a valaki a kerek világon. Általában nem érünk rá önvizsgálatra, és amikor önmagunk után kutatunk, nem magunkba nézünk, hanem az életünk folyton változó, színeit változtató külső felülete felé, mintha egy versenyfutó a startnál visszafelé indulna el. Legtöbbször nem 'átgondoljuk', hanem csak 'éljük' önmagunkat, mivel az aktuális körülmények háttérbe szorítják a belső életünket."
"Van egy barátnőm, akit teljesen lenyűgöz saját személyisége, és mégis mindig a magazinok folyton változó, legfrissebb divatja szerint öltözködik, sminkeli magát, és a tiszavirág-életű művészeti irányzatok szerint művelődik. [...] Lelkesen olvas egy hirtelen felfedezett könyvet, magasztalja, misztikus hatalmat tulajdonítva áldoz neki, akár egy bálványnak, de holnap már másikat választ, s az elsőt kiejti kegyeiből. Ezt az árulássorozatot, a pillanatnyi lelkesedések hordalékát ő mégis 'személyiségnek' tartja. nem kétlem, hogy ez a nő is keresi önmagát, de szándékosan és módszeresen éppen ott, ahol nincs, mert éppen attól fél, hogy végül megtalálja."
"Az énünk nem egyéb, mint az a légüres tér, amit túlzsúfolt, túlpörgetett életünk hozott létre bennünk, amikor már nem válaszolhatjuk azt, 'ami tényleg számít'.
Mégis, a magányos órák, a boldogtalanság percei, életünk válságai, az álmaink és merengéseink, a depressziónk, a határesetek, a nyugtalanságaink - ezek mind másról beszélnek. Minden, ami kizökkent a 'valós' élet rutinjából, azt mutatja, hogy ha nem reflektálunk önmagunkra, egyre lejjebb csúszunk a benyomások, elismerések, képzelgések, pletykák, tárgyak, hazugságok és csillogások lejtőjén, egyre távolabb valódi lényünk magjától. Egyszerű fogyasztóvá válunk, aki elsősorban önmagát fogyasztja el. És ilyenek maradunk, hacsak az élet úgy nem határoz, hogy beverjük a fejünket a gerendába."
"...nincsenek illúzióim: nem vagyok igazából sem jobb, sem rosszabb, sem lelkileg szebb, nem lehetnék mintája senkinek, és az életben nekem sincsenek mintáim. Az utólagos tapasztalatok arra is megtanítottak, hogy ne csapjam be magam. Nagyon jó érzés tudni, hogy igazából mi lakozik az emberben. Van egy barátom, akit csalhatatlannak tartanak. Szörnyű, ahogy a kudarcait mindig győzelemmé konvertálja, ahogy igazolja a tévedéseit, megfeledkezve azokról, amelyeket nem lehet igazolni. Ha őt hallgatom, az a benyomásom, hogy találkoztam az egyetlen emberrel, aki még soha nem tévedett. Minden, amit tesz, tökéletes, az egész világ őt csodálja, minden lehetséges dologról csak neki lehet helytálló véleménye. Védekező mechanizmusa mindig készenlétben áll: semmilyen rossz hír nem juthat el énje túl gőgös füléhez. Óriási a szakadék a saját képzelete szerinti és a valóságos személye között."
"A bensőnk azonban nem fényképalbum. Nem tárgyak, hanem folyamatok vagyunk. Én, végső soron, önmagam keresése vagyok. Nem azért keresem, hogy megtaláljam: az a tény, hogy keresem, biztos jele annak, hogy már meg is találtam."
"Lám, az író, akinek kevés nője volt: legendákat gyárt..."
"Mivel örök életemben hittem a predesztinációban, nemigen hiszek a véletlenekben, főleg amikor a véletleneket illetően az élet túllépi a határokat."
"Az életünkben az a legragyogóbb nő, aki igazán szeret minket és akit igazán szeretünk mi is."
"Hallgassatok rám, én már épp elég ilyet elfogyasztottam: ha láttok egy ilyen kúrni való, jusson eszetekbe, hogy egy pasas már vele is torkig jóllakott! Lehet a világ legdögösebb csaja, lehet maga Brizsitbardó, valakinek mégis csak annyi tér, mint nekem a feleségem..."
"Az a biztos jele, hogy a világ legragyogóbb nőjével találkoztál, akit valóban szeretni tudsz, ha nem a combjait meg a dudáit látod, mintha a hormonok visszahúzódnának a felforrt agyadból, hogy olyan tiszta és ártatlan legyen, mint a kisgyermeké, és olyan áttetsző, mint a csiga szarvacskája. Férfiaggyal szeretkezünk, de szeretni csak hiszékeny, függő, szeretetet vágyó és adó, ragaszkodó gyermeki aggyal tudunk."
"Sokan teljesen megfeledkeznek arról, hogy milyen értékes ajándékot kaptunk: részesülünk a létezés csodájában, élhetjük az életet, önmagunkat tudatosan átélhetjük. Sokan fel sem teszik ezeket a kérdéseket: Tulajdonképpen ki vagyok én? Miért vagyok a földön? Talán azért kaptam ezt a csodát, hogy csak annyit fogjak fel belőle, hogy buszsofőr vagyok vagy reklámot gyártok? Vajon nem úgy fogok meghalni, hogy semmit sem tettem ezen a földön?"
"...az volna a legjobb, ha emberhez méltó, anyagilag megállapodott életünkön olykor-olykor áttörnének a nagy és igazi boldogság őrült fényei."
"Mert nők, mert nem férfiak, mert nem egyebek. Mert belőlük jövünk, és beléjük térünk vissza, és mert a gondolatunk nehéz bolygóként mindig, mindig, mindig csak körülöttük forog."
----------------------------
A Jelenkor Kiadó Útravaló sorozata a fülszöveg szerint "rövid, tartalmas és szórakoztató olvasmányokat" kínál "az egyik megállótól a másikig."
Mircea Cărtărescu: Miért szeretjük a nőket? c. könyve is e sorozatban jelent meg, s valóban kiolvasható a Budapest Déli-Szekszárd vasúti viszonylatban (sárbogárdi átszállással), rövid is, tartalmas is és szórakoztató is.
Őszintén ajánlható nem csupán férfi olvasóknak is, egyúttal kíváncsian várjuk a női olvasók reakcióját: vajon M. C. elfogadható választ kínál-e a nők számára a férfiak nevében?
Persze a könyvecske nem csupán a címben sugallt témakör körül jár, hanem egy másik, ehhez szorosan köthető és ettől csaknem elválaszthatatlan kérdés körül is: "Kik vagyunk mi?"
Reméljük, hogy ezen egyetemesen emberi kérdések egyúttal Magyarországon is felkeltik az érdeklődést a kortárs román irodalom iránt. Hiszen (a könyv elolvasása után legalábbis úgy tűnik), "Dunának, Oltnak egy a hangja" s a "magyar, oláh, szláv bánat/Mindigre egy bánat marad" és vélhetőleg magyarul is éppoly élvezetes Mircea Cărtărescu könyve és annak problémafelvetése, ahogy az románul is élvezetes lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése