Raszul Gamzatov: Az én Dagesztánom

Európa Könyvkiadó-Kárpáti Könyvkiadó, Budapest-Uzsgorod 1978

239 oldal

Gamzatov, a kitűnő Lenin-díjas avar költő ebben a könyvében prózaíróként mutatkozik be az olvasónak. A népi bölcsességeken, gazdag folklorisztikus hagyományokon épülő művet hőn szeretett hazájának szenteli a szerző. Ez a keletiesen színpompás, bölcs humorral és finom iróniával átszőtt könyv igaz, őszinte vallomás Dagesztánról, e távoli, égbe nyúló hegyóriások közé ékelt kis országról, amelyben a költő az avarok őseiről, szokásairól, énekmondókról, művészekről, az egyszerű hegyi pásztorokról s az élet megannyi érdekes, megkapó eseményéről tudósít és mesél, rendkívül kifejező, tiszta, ízes költői nyelven.


http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=az-en-dagesztanom&ID=72448
----------------
"A szó nemcsak annak nyelvén akadhat meg, aki dadog, de azén is, aki a legmegfelelőbb, legszükségesebb, legbölcsebb szót keresi. Nem reménykedem, hogy bölcsességgel elkápráztatom az olvasót, de nem vagyok dadogós. Keresem a szót."

"Azokat a verseket is egyszer írják, melyeket egy életen át ismételgetnünk."

"Igen, a gondolatok és érzések úgy jönnek, mint a vendégek a hegyi falvakba, meghívás nélkül, bejelentés nélkül."

"Tisztelt folyóiratszerkesztő! Teljesítem a levelében közölt kérést. Rövidesen hozzáfogok a Dagesztánról szóló könyv megírásához. Csak ne haragudjon azért - az ön által megszabott határidő számomra valószínűleg nem lesz elegendő. [...] Nem tudom összecsomagolni az én Dagesztánomat az ön kilenc-tíz papírlapjába se."

"Ha megkérdezik tőlem, ki vagyok, felmutathatom papírjaimat, személyazonossági igazolványomat, abban benne van minden főbb adat. Ha a néptől kérdezik, kicsoda ő? - a nép, mint igazolványait, felmutathatja íróit, zenészeit, tudósait, politikai vezetőit, hadvezéreit."

"- Honnan ismernének bennünket, amikor mi magunk sem ismerjük még magunkat eléggé úgy, ahogy kellene. Milliós nép vagyunk. A dagesztáni hegyek sziklamarka fog össze bennünket. Egymillió ember és negyven különböző nyelv..."

"Dagesztán az én bölcsőm. Dagesztán az én tűzhelyem."

"Mindenből, amit Dagesztánban láttam, mindenből, amit magam is átéltem, mindenből, amit átélt előttem vagy velem egy időben élő valamennyi dagesztáni - dalokból, folyókból, szólásmondásokból, sziklákból, sasokból, patakokból, hegyi ösvényekből, sőt a hegyek visszhangjaiból teremtődött bennem az én saját Dagesztánom."

"Mihez hasonlítsam az én Dagesztánomat? Milyen hasonlatot találok én, hogy kifejezzem, mit érzek, amikor én olvasom sorsát, történelmét? Lehet, hogy majd találok jobb, méltóbb szavakat is, de ma azt mondom: 'A világ hatalmas óceánjára nyíló kis ablak.' Vagy még rövidebben: 'Kis ablak a hatalmas óceánra.'"

"Mostanában a dagesztáni fiatalok nem hordják a mi nemzeti viseletünket. Pantallót, zakót, teniszinget viselnek, vagy hosszúujjú inget nyakkendővel, akárcsak Moszkvában, Tbilisziben, Taskentben, Dusanbében vagy Minszkben."

"Gyakran lehet találkozni szép nővel, aki nem okos, vagy nagyon okossal, aki nem szép. Ugyanígy vannak a művészeti alkotások is."

"Az irodalmi főiskolán egy avartól megkérdezték a vizsgán, mi a különbség a realizmus és a romanticizmus között. Az avar, úgy látszott, erről semmit sem olvasott, de válaszolni csak kellett valamit. Egy keveset gondolkozott, és így szólt:
- Realizmus, amikor sasnak nevezzük a sast, és romanticizmus, amikor sasnak nevezzük a kakast.
A professzor elnevette magát és beírta földimnek az osztályzatot."

"Avar költő vagyok. De az én szívemben a felelősség nemcsak Avarisztánért, nemcsak egész Dagesztánért, nemcsak egész hazámért, de az egész földkerekségért dobog. A huszadik században másként élni nem lehet."

"Két anyja van az én népemnek, az én kis országomnak, minden egyes könyvemnek is.
Az egyik anya - szülőhazám, Dagesztán. Itt születtem, itt hallottam először anyanyelvemet, itt tanultam meg, itt vált húsommá, véremmé. [...]
A második anyám a nagy Oroszország, a második anyám - Moszkva. Ő nevelt fel, ő adott szárnyakat, ő vezetett ki a széles útra, ő biztosított táguló látóhatárt, ő mutatta meg nekem az egész világot."

"Az irodalom forrása a szülőföld, a nép és az anyanyelv. Azonban ma minden igaz író tudata tágabb saját nemzetiségénél. Az egész emberiség ügye, az egész világ ügye dobogtatja szívét és feszíti eszét."

"Azt álmodta a patak, hogy nagy folyóvá változott - szétfolyt a homokon és ott felivódott."

"Vannak, akik nem azért beszélnek, mert agyukban már nem férnek el a fontos gondolatok, hanem mert viszket a nyelvük."

"Nincsenek szavak, csak úgy egyszerűen. A szó vagy átok, vagy üdvözlés, vagy szépség, vagy fájdalom, vagy szenny, vagy virág, vagy hazugság, vagy igazság, vagy világosság, vagy sötétség."

"Dagesztánban van egy kis nemzetiségi csoport: a lakok. Lak nyelven talán ötvenezer ember beszél."

"ABUTALIB egyszer Moszkvában vendégeskedett. Valahol az utcán valami miatt meg kellett szólítania valakit. Talán azt kérdezte, merre van a piac. Abutalib éppen egy angolt állított meg. Nincs ebben semmi csodálnivaló - Moszkva utcáin sok külföldi járkál.
Az angol nem értette, mit kérdez Abutalib, így hát visszakérdezett először angol, majd francia, aztán spanyol és lehet, hogy még valamilyen más nyelven is.
Abutalib viszont először oroszul, aztán meg lak, meg avar, meg lezg, meg darg, végül kumik nyelven próbált meg magyarázni. Úgy váltak el egymástól, hogy egyik sem értette, mit beszél a másik. Egy túlságosan is művelt dagesztáni, aki angolul is tudott két és fél szót, később így igyekezett meggyőzni Abutalibot:
- Látod, mit tesz a műveltség. Ha műveltebb lettél volna, akkor elbeszélgethettél volna az angollal, érted?
- Értem én - válaszolta Abutalib. - Csak azt nem értem, miért kell az angolt nálam műveltebbnek tekinteni, amikor ő sem értett egy nyelven sem, amelyen én akartam vele beszélni."

"Számomra a népek nyelvei olyanok, mint a csillagok az égen. Én nem szeretném, ha az égen valamennyi csillag eggyéolvadna, és a fél eget betakaró nagy csillagot alkotna. Arra való a nap, hogy nagy legyen. A csillagok pedig csak ragyogjanak külön-külön. Hadd legyen minden embernek saját csillaga."

"Drága avar anyanyelvem! Te vagy a szűkös napokra tartogatott egyetlen kincsem, vagyonom, gyógyír minden betegségre."

"Igen, ismerek olyan embereket, akik úgy vélik, hogy anyanyelvük szegény, kicsi, ezért hát elindultak keresni másik nyelvet - gazdagot, nagyot. És úgy járnak, mint a kecske az avar mesében: erdőbe ment a kecske, hogy farkasfarkat növesszen, de amikor visszajött, a szarva is hiányzott."

"A dagesztáni írók tíz nyelven írják műveiket, és kilenc nyelven adják ki őket. De vajon mit csinálnak azok, akik a tizedik nyelven írnak? És miféle nyelv az a tizedik?
A tizedik nyelven azok írnak, akiknek sikerült elfelejteni anyanyelvüket - legyen az avar, lak vagy tát -, de még nem sikerült megtanulniuk az idegent. Ők azok, akik nincsenek se itt, se ott.
Írjanak idegen nyelven, ha az idegen nyelvet jobban ismerik, mint a sajátjukat. Vagy írjanak anyanyelvükön, ha nem ismernek igazán jól semmilyen más nyelvet. Csak ne írjanak azon a tizedik nyelven.
Igen, én ellensége vagyok a tizedik nyelvnek. A nyelvnek ősinek, ezerévesnek kell lennie, csak akkor jó valamire. "

"Az én témám a hazám. Nekem nem kell keresnem, válogatnom. A hazát nem mi választjuk magunknak, a haza választott minket már a kezdet kezdetén."

"Bárhol jártam ott, bármilyen vidéken, mindenhonnan szálak nyúlnak vissza Dagesztánhoz."

"Az én kis Dagesztánom és az én hatalmas világom. Az én életem, az én szimfóniám, az én könyvem, az én témám."

"Ostoba ember fegyvere a kiabálás, a bölcs emberé - a helyénvaló szólásmondás."

"Az irodalmi főiskolán ilyen volt a hallgatók megoszlása: az első évfolyamon: húsz költő, négy prózaíró, egy drámaíró. A második évfolyamon - tizenöt költő, nyolc prózaíró, egy drámaíró, egy kritikus. A harmadik évfolyamon - nyolc költő, tíz prózaíró, egy drámaíró és hat kritikus. Az ötödik évfolyam végén: egy költő, egy prózaíró, egy drámaíró és a többi mind kritikus."

"AZ AVAROK AZT MONDJÁK: 'A költő száz évvel a világ teremtése előtt született.' Ezzel nyilván azt akarják mondani, hogy ha a költő nem vett volna részt a világ teremtésében, a világ nem lenne olyan gyönyörű, mint amilyen."

"A lelke mélyén mindenki egy kicsit költő."

"A próza messzebbre, a költészet magasabbra száll. A próza óriás repülőgéphez hasonlít, amely nyugodtan körülrepülheti a földgolyót. A költészet viszont üldöző vadászgép, meredeken száll fel az égbe, és egy szempillantás alatt utoléri a próza nagy repülőgépét, bármilyen magasan szálljon is az."

"Ha elhatároznám, hogy drámát írok, a cselekvés helyéül Dagesztánt választanám, az aulokat, a városokat, továbbá más országokat és az egész világot. A hegyek, az égbolt, a föld, az élő folyók, a tengerek lennének a díszlet. Történne az elmúlt századokban, napjainkban és az elkövetkezendő jövőben; az évezredeket a pillanatokkal keverném össze. A szereplők: én magam, apám, a gyermekeim, a barátaim és a már rég meghalt és a még meg nem született emberek is."

"- Miért kiabálsz?
- Én nem kiabálok. Ilyen a beszédmodorom.
HÁZASTÁRSAK BESZÉLGETÉSÉBŐL

- A te verseid nem is hasonlítanak versre.
- Ilyen az írásmódom.
AZ OLVASÓ ÉS A KÖLTŐ BESZÉLGETÉSÉBŐL"

"Most, amikor elmúltam negyvenéves, itt ülök negyven könyvemmel, lapozgatom őket, és látom, hogy az én búzámmal bevetett mezőkre olyan növények is kerültek, amelyeknek magvait nem én szórtam el. Még ha nem is gaznövények, hanem gabonafélék - árpa, zab vagy rozs -, akkor is idegenek az én búzaföldemen.
Idegen juhokat látok az én nyájamban. Azok sohasem fogják megszokni a hegyvidék magaslati levegőjét.
Saját magamban is észlelek néha idegeneket. Ebben a könyvben azonban szeretnék én - én magam lenni. Jó vagyok vagy rossz - fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok."

"Nem akarok se rosszabb, se jobb lenni, mint amilyen vagyok. Ha húszéves korában valakinek nincs ereje, hiába várja, később sem lesz. Ha harmincéves korában valakinek nincs esze - hasztalan várja, később sem lesz. Ha negyvenéves korában valakinek nincs pénze - hiába várja, később sem lesz. Ezt mondja az orosz közmondás."

"Amíg Frosza az asztalterítéssel foglalatoskodott, én a külföldi szeszesital-gyűjteményemmel dicsekedtem. Volt ott távoli országokból szép színes üvegben rum is, konyak is, gin is, whisky is, calvados is, abszint is, vermout is, slivovica is meg magyar unicum is... És a konyakok is különbözőfélék: martini, camus, pliszka.
- Válassz, Abutalib, mit akarsz inni.
- Ezt az egész zagyvalékot, Raszul, elzárhatod. Ha akarsz, kínálj meg egy fehérpecsétes vodkával. A fehérpecsétes vodka nemcsak azért jó, mert ismerjük, hanem azért is, mert ő is ismer minket. Ezek, amiket itt mutogatsz, lehet, hogy nagyon jóízűek, de valamennyi messziről érkezett ide, más - számomra ismeretlen - nyelven beszél, én meg olyan nyelven beszélek, amely nekik ismeretlen. Aztán a szokások, a viselkedés? Egyáltalán nem ismerjük mi egymást. Ezek az üvegek olyanok, mint az ismeretlen vendégek, akikkel előbb el kell beszélgetni, meg kell ismerkedni, meg kell enni velük egy pud sót. Félek, hogy mi nem értjük meg egymást ezekkel az üvegekkel. Hagyd meg őket moszkvai íróbarátaidnak. Hagyj belőle azoknak is, akik elfelejtették az ősi tűzhelyen édesanyjuk által készített ételek ízét."

"- Azelőtt a faggyúgümőtől, vagyis a jó zsíros, egészséges ételektől lett széles válla az embereknek, most meg a vattától. Korábban énekelték a dalokat, és kumuzon játszottak hozzá, most meg papírról olvassák fel. Nagy változások mennek végbe a világon. Nem tetszenek nekem ezek."

"- Lehetséges, hogy ő nagyszerű ember, de nem férünk össze.
- Ugyan miért?
- Túlságosan művelt. Azonkívül én túlságosan falusi vagyok, ő meg túlságosan városi. Én túlságosan hegyvidékpárti, ő meg túlságosan síkságpárti. A szögletes kucsmáink is különbözőek. Valószínűleg a fejünk sem azonos. Én a földünk fia vagyok, ő meg a foglalkozásának a fia."

"Honnan eredne az eső, ha nem lenne felhő? Honnan szállingózik majd a hó, ha nem lesz ég? Honnan lesz majd Raszul Gamzatov, ha nem lesz Avarisztán, nem lesz avar nép? Honnan lesznek neked saját törvényeid, ha nem lesznek már a nép számára századokon át kialakult általános törvények?"

"PÉLDABESZÉD A HARMADIK FELESÉGRŐL. Egy fiatal dagesztáni költő elutazott Moszkvába tanulni az Irodalmi Főiskolára. Eltelt egy év, és egyszer csak megjelent egy hirdetés, hogy a hallgató válópert indított a távoli hegyi faluból való felesége ellen.
- Miért akarsz elválni? - kérdeztük tőle. - Nemrég házasodtál meg, úgy látszott, szerelemből, mi történt hát most?
- Nincs már közös nyelvünk. Ő nem ismeri Shakespeare-t, nem olvasta az Anyegint, nem tudja, mi a Tavi iskola, sohasem hallott Mérimée-ről.
Nemsokára megérkezett a fiatal költő Mahacskalába moszkvai feleségével, aki nyilván hallott Mérimée-ről és Shakespeare-ről. Mindössze egy évig élt városunkban az asszony, aztán vissza kellett utaznia Moszkvába, ugyanis a férje válópert indított ellene.
- Miért akarsz elválni? - kérdeztük tőle. - Nemrégen házasodtál, úgy látszott, szerelemből, hát most mi történt?
- Kiderült, hogy nem egy nyelven beszélünk. Egy szót sem tud avarul, nem ismeri avar szokásainkat, nem érti a hegylakók természetét, nem szereti földijeimet, nem akarja vendégül látni őket. Nem ismer egyetlen avar közmondást sem, sem egy avar találós kérdést, sem egy avar népdalt.
- Mit fogsz most csinálni?
- Úgy látszik, harmadik feleséget kell keresnem.

Azt hiszem, jó volna, ha a fiatal költő, mielőtt elindul harmadik feleséget keresni, saját magát találná meg."

"Egyszer Japánban különböző országok képviselői benyomásaikról kezdtek beszélgetni. Egy szökőkút mellett álltunk, amely olyan volt, mintha dagesztáni kövekből rakták volna, ugyanolyanokból, mint amilyenekből az aulokban a hegylakók gyülekezőhelyét rakják ki.
- Csodálatos ország - szólalt meg először egy amerikai zeneszerző. - Japán arculatában, szerintem, egy az egyben fel lehet fedezni az indusztrializált Amerika arculatát.
- Ugyan kérem - tiltakozott egy újságíró Haitiből. - Most jöttem vissza egy japán faluból - japán legjobban a mi kis szigetünkre hasonlít.
- Ne vitatkozzanak, uraim, itt megtalálható Párizs minden vidámsága és komorsága - vetette ellen mindkettőnek a francia építész.
Én meg csak néztem a japán szökőkút köveit, amelyek ugyanolyanok voltak, mintha egy avar aulból szállították volna oda, és arra gondoltam: 'Csodálatos ország Japán. Minden megtalálható benne, ami a világ országaiban megtalálható, és ugyanakkor egyetlen más országra sem hasonlít. Ő Japán.'"

"Kövek vagyunk. Mind falakká leszünk mi:
Vár, pajta, templom vagy börtön falai.
KŐFELIRAT"

"Amikor az ember elindul célja felé, a cél messzire van. Lesz-e bennem elég bátorság, szeretet, türelem, hogy elérjem célomat?"

"Mindenki tudja, mire van szüksége, de nem mindenki tudja beszerezni. Mindenki látja célját, de nem mindenki éri el. Vannak emberek, akik azt hiszik, tudják, hogyan kell könyvet írni, de nem értenek a könyvíráshoz."

"A tehetség tehát olyan, hogy vagy van, vagy nincs. Azt senkinek sem adhat, de el sem veheti senki. Tehetségesnek születni kell."

"- De drága Gamzat - kiáltott fel a hegylakó -, ahhoz, hogy úgy írjon valaki, ahhoz tehetség kell!
- Azt hiszem, igazad van, egy kis tehetség nem ártott volna.
- Honnan lehetne venni, adjon tanácsot - örült meg a hegylakó, nem értve az iróniát apám válaszában.
- Az áruházban ma jártam, ott nincs, talán a bazárban kellene megnézni."

"Hiába működik az agy, ha a kéz semmit sem csinál: amikor csak az agy működik, olyan malomhoz hasonlít amely üresen jár, ahelyett, hogy lisztet őrölne."

"A bátor emberek nem változtatják meggyőződésüket. Tudják, hogy a Föld forog. Tudják, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld a Nap körül. Tudják, hogy az éjszakát feltétlenül felváltja a reggel, a reggelt a nappal, a nappalt az éjszaka... A telet fölváltja a tavasz, a tavaszt a gyönyörű nyár...
És eljön az idő, amikor a lelkiismeret korbácsa, a tisztesség korbácsa, az igazság korbácsa végleg legyőzi a hazudozókat és a képmutatókat, a hazugság pedig sohasem fogja legyőzni az igazságot."

"Azonkívül: ne nevezz semmilyen gondolatot se helytelennek csak azért, mert nem hasonlít a tiedre!"

"Avar vagyok, annak születtem, és más nem is lesz belőlem. Az első emberek, akiket megláttam, amikor kinyitottam a szemem - avarok voltak. Az első szavak, amelyeket először hallottam, avar szavak voltak. Az első dal, amelyet bölcsőm fölött anyám elénekelt, avar dal volt. Az avar nyelv lett az én anyanyelvem. Ez a legértékesebb kincs számomra, de nem is csak az én számomra, hanem az egész avar nép számára.
Az avarok nincsenek sokan, mindössze háromszázezren. De ez nem is kevés. Dagesztánban vannak költők, akik olyan nyelven írnak, amelyet mindössze kétezer ember beszél.
Az államhatárok elválasztják az embereket, de még jobban elválasztják az embereket a nyelvek. a határok meg is változhatnak, vagy teljesen eltörölhetik őket, vagy csupán formálisan maradnak meg. A nyelvet a népek örök életükre kapják, azt nem lehet sem elcserélni, sem eltörölni."

"Mellesleg, ahogy a mohamedánok mondják, ami előre elrendeltetett, az be is következik."

------------
Hála a magyar bulvársajtó kultúrmissziós tevékenységének, az átlag hazai Blikk-olvasó mentális térképére az utóbbi időben olyan nevek is felkerültek, mint Dagesztán - igaz, csupán három tulajdonnév vonatkozásában, melyek valának: a Futbolnij Klub Anzsi Mahacskala, a válogatott labdarúgó Dzsudzsák Balázs és a magyarországi viszonylatban is minden idők egyik legnagyobb megélhetési intelligencia-hányadosával rendelkező plázacelebritás, Zimány Linda.
Az természetesen, hogy ez a Dagesztán végül is micsoda, eszik-e vagy isszák, a jótékony homályban marad az átlagpolgár (és talán a fent említett két személy) számára is, noha el kell ismernünk az esetleges tévedés lehetőségét. A vájt fülű magyar olvasó bizonyára könnyedén beilleszti hangzás alapján a Dagesztán elnevezést abba a logikai szekvenciába, hogy Pakisztán, Afganisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán stb., esetleg rögtön tovább is folytatja - na és aztán, hát aztán... - s azzal a dolog el is van felejtve.
Mindazok számára, akik azonban némileg alaposabb rálátást szeretnének nyerni Dagesztánra, annak kultúrájára, meleg szívvel ajánlhatjuk a dagesztáni avar költőóriás Raszul Gamzatov jelen prózai alkotását, melyet mahacskalai elutazásuk előtt, kapcsolatuk fényesebb napjaiban Balázs és Linda is nyilván rongyosra olvastak.
Ha a híres, ám fiatalon elhunyt magyar történész, Szűcs Jenő megérhette volna rendszerváltásaink magyar történelmét, bizonyára külön fejezetben emlékezett volna meg munkássága során a nemzet és nemzeti identitás tárgykörében kifejtett munkássága során arról a - nem csupán magyar - jelenségről, hogy korunk hőseinek legújabb viszonyítási pontjai, csoportidentitásának meghatározói nem az isten, haza, család szentháromsága körül kristályosodnak ki; ezt a szerepet a bankszámla, a pénztárca és a haszon mammonjának háromfejű sárkánya vette át.
Ezért is különösen érdekes olvasmány Gamzatov írása, aki maga költőként azonosítja magát, majd rögtön családjának és auljának tagjaként, majd ezt követően az avar nép és Avarisztán gyermekeként, aztán Dagesztán polgáraként, majd a minden oroszokat és egyéb nemzeteket frigybe kovácsoló Oroszország/Szovjetunió polgáraként, végül pediglen az emberiség oszlopos tagjaként.
Talán csak az arányokra érdemes odafigyelni: a kétségtelenül nagy egóval s bizonyára hozzá méltó tehetséggel rendelkező Gamzatov, a Sztálin-, Lenin- és Botev-díjas avar költőfejedelem minden elért sikere ellenére egyetlen percre sem felejti el, ki ő és honnan jött: az alig pár százezres avar nép gyermeke ő, Dagesztánból. S ha Dagesztán és az avarok hálásak lehetnek nagy költőjükre és büszkék Gamzatovra, az százszor is hálásabb és büszkébb hazájával szemben. Hiszen végső soron minden siker, amit elért, csak azáltal születhetett meg, hogy ő annak a közösségnek a tagja, melyből származik. Raszul Gamzatov nem a semmiből keletkezett - ex nihilo nihil...
Gyönyörű könyv a hazaszeretetről, a nemzethez való tartozásról, a valódi értékekről. Prózai alkotás, de valódi óda a hazához.
S álljon itt zárásként a Darvak című Gamzatov-vers, megzenésítve, orosz fordításban és előadásban, a Szállnak a darvak c. Arany Pálma-díjas szovjet film képeivel:

http://www.youtube.com/watch?v=g3j1kZfCewQ&NR=1

És bónusz trekként ugyanez más előadásban, spanyol felirattal:

http://www.youtube.com/watch?v=RYeVCA4khiM&feature=related