Magvető 2008, 238 oldal
Fiatal férfi ül a tévétorony kilátóteraszán. Nagyon úgy fest a dolog, hogy le fog ugrani, de előbb még elmeséli az életét. Ő Arthur Beerholm, a világ legünnepeltebb mágusa. A jóságos nevelőszülők házában töltött gyerekkor, a svájci internátusban végigunatkozott évek, a tévelygések és gyötrődések korszaka után végre eljött a siker, amelynek csúcsán éppen arra készül, hogy kilépjen a kétszáz méteres mélység fölé. Amit tervez, nem öngyilkosság, hanem élete legnagyobb, végső mutatványa, egyenes következménye mindannak, amit megtanult és átélt. Mutatványainak tétje ugyanis a tökéletes illúzió: a varázslat, amely magát a mágust is elvarázsolja.
http://www.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=2586025
-------------------------
"Különös, milyen szenvedélyesen vonzódunk az emelkedett nézőpontokhoz! Felülről nézve a leglepusztultabb, kockaházakkal borított táj is elviselhető. Ha van valahol egy domb, az emberek tülekednek, hogy feljussanak a tetejére."
"Az óvoda maga volt a pokol. Fokozhatatlan zűrzavar, önkény és bizonytalanság..."
"Sosem voltam nagy könyvmoly; már az elemi iskolában is kevéssé érdekelt a német nyelv és irodalom, csak számtanból voltam kitűnő."
"Ha annak idején ott lettél volna a halászok között, mit mondtál volna Jézusnak?"
"...minden tantárgyból meglehetősen gyenge voltam, matematikából viszont olyan jó, hogy az kiegyenlített egyet s mást."
"Idegen nyelvekből gyenge voltam, mert nem beszéltem őket..."
"Aztán ott van még a torna. Kérlek, ne kényszeríts, hogy erről beszéljek: a nagy, levegőtlen teremről, ahol zöld filcpadló, mindent átható izzadságszag és értelmetlen öngyilkos feladatok vártak ('Ugorj fel a trambulinra és csinálj egy szaltót! Próbáld meg! Szedd össze a bátorságod!'), mindenütt kikandikáló fémperemek, amelyek csak arra várnak, mikor zúzhatnak össze egy fiatal csuklót, egy idióta tanár, aki mélységesen csalódott sikertelen életében. Labdajátékok! Az értelmetlen ugrabugrálás egy darab bőr után, formátlan - nagy kezű, hosszú nyakú, megbicsakló hangú - kamaszok futkosása és lökdösődése, a 'csapatok' mesterkélt ellentéte. Furcsa: azok az emberek, akik szeretik a futballt, többnyire nagy hazafiak is."
"Bizonyára rá akartam jönni valamire, egy lehetőségre, amely a távolban öltött alakot, egy idegesítő matematikai konstellációra, két párhuzamos vonatkozásában, amelyek a ködös végtelenben akarnak találkozni..."
"Nos, mit jelent tehát a kártyalap visszatérése? Mit jelent a mágia? Egyszerűen azt jelenti, hogy a szellem előírhatja az anyagnak, hogyan viselkedjék, s ennek engedelmeskednie kell, ha amaz parancsol."
"A szellem végtelen hatalma egy másodpercre teljes őszinteséggel mutatkozik meg. S vele együtt az igazság, hogy a világon egyetlen dolognak sincs ereje ahhoz, hoy ellenálljon belső matematikai kötelességének."
"Hát jó, elárulom. Teológiát akartam tanulni.
Mondd csak (ezt a kérdést minden értelmes ember feltenné, és fel is teszi), hogy jutott eszedbe ilyesmi? És mikor? És mindenekelőtt: miért?"
"Képzelje el - mondta a matematikatanár -, hogy egy síkidom metsz egy hasábot; az így keletkező metszet egy négyzet. A vizsgakérdés: kit érdekel?"
"Megjelent Mózesnek egy égő csipkebokorban, elpusztította Szodomát, felemelte magához Ézsaiást. Szeret és gyűlöl. Ő nem számtani feladvány."
"Délután üdvtörténet (ki hinné, hogy létezik ilyen nevű tantárgy?)..."
" - Szóval különbnek tartja magát másoknál? - kérdezte Fassbinder atya.
- Attól tartok, igen.
- A kevélység halálos vétek, Beerholm.
- Mit tehetek ellene?
- Maga nem is akar tenni ellene. Mert tetszik magának. Éppen ez benne a bűn."
"Tudsz róla, hogy az ember tulajdonképpen szakadatlanul beszél saját magának?"
"Nem, pap biztosan nem leszek. Ezt már eldöntöttem anélkül, hogy akár csak egyetlen világos és konkrét okot meg tudtam volna nevezni. Minek próbálkoznék hát vele most, ennyi idő elteltével? Ugyan ki érti meg önmagát? Ki ért meg bárkit is? Csak a gyengeelméjű mer olyat állítani, hogy megért másokat. Senki sem ért meg senkit, talán még Isten sem. Különös gondolat: az ember mint legfőbb lény. De vajon miért? Mert ő másmilyen, mint a nedves orrú állatok és a tündöklő angyalok. Mert Isten őt, egyedül őt nem érti teljesen. Hát az illuzionista? Ha úgy vesszük, ő, a legzavarbaejtőbb az emberek között, azok legfelső foka lehet. A teremtés célja...
- Ez eretnekség! Ráadásul milyen ostoba."
"Mágia volt."
"A világ romlott, és attól, hogy valaki szép, még lehet gonosz."
"Isten, írta Spinoza, senkit sem szeret."
"Mégis voltak kétségeim? Vagy inkább, félelem ide vagy oda, arra vágytam, hogy még egyszer átéljem?"
"Az a tény, hogy egy közönséges autótól megsérültem, a kaján megkönnyebbülés hullámát indította el."
"Hét másodperc. És még mondja valaki, hogy a matematikának semmi köze az élethez! Ha elszakadok a korláttól, ez a hét másodperc lesz minden, ami nekem a világból és az időből, a végtelen időből megmarad. Hét másodpercig fogok zuhanni."
------------------------
A hétköznapi, unalmas, mondhatni fájdalmas gyermekkor után hősünk, aki a matematika bolondja, egyszer csak felfedezi egy kártyatrükk szigorú szabályait, s onnantól kezdve nincs megállás: ha a mágia, az illúzió is matematikai törvényeknek engedelmeskedik, hol a határ? Vagy van-e egyáltalán? Ha matematikalag minden leírható, minden elképzelhető, mi szab határt a képzeletnek? Ha a képzelet mindent elkövethet, meddig támasztható alá matematikai szabályokkal? Ha az illúzió matematika, a matematika illúzió? A lét határozza meg a tudatot, a tudat a létet? Isten csupán számtani feladvány? A szabadesésnek is csupán érzelemmentes képlete van? S mi van azután? Engedelmeskedve a matematika ismert szabályainak becsapódunk-e a talajba a rendelkezésre álló hét másodperc után, vagy az akarat diadala következik, s megváltoztathatóak az ismert szabályok?
Egy biztos, a regény utolsó oldalainak páratlan öngyilkos-élménye már önmagában is érdemessé teszi a könyvet egy magányos téli esti olvasásra.
Ha pedig a fentebb felvázolt kérdésekre is találni vélünk választ, talán még a nyolcadik másodpercet is megéljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése