Mérték Kiadó, 2005, 190 oldal
Az 1920-as években a szép és nagyon gazdag nő megismeri a nincstelen fiatalembert, akit csak a modern zene érdekel. Élete végére a férfi híres és dúsgazdag karmester lesz, a nő pedig ott áll egyetlen fillér nélkül, de még mindig egyre inkább űzve-kergetve az emésztő szerelemtől, amiről sem a férfi, sem senki nem tudott. A könyv párkötete, az Apám könyve, ugyanazt a történetet meséli el, csak a másik oldalról, de mennyivel más az a történet...!
----------------------------------------------
"Jó karmester volt. És amikor meghalt, ő volt az ország leggazdagabb embere."
"Valaha, egészen fiatalon, szegény volt, akár a templom egere. Egy bútorozott szobában lakott a külvárosban, és majd' szétvetette a becsvágy meg az akkor még szunnyadó tehetség."
"Edwin szegény, anyám gazdag: kezdetben ez volt a helyzet."
"Az ő belső világa csupa fény volt és ragyogás, erdőkkel, mezőkkel, utakkal, amelyek ide és oda vezettek. Pillangók, szentjánosbogarak. Lovasok a messzeségben. Ő maga is ott szökdécselt ebben a csodás világban, cigánykerekeket hányt, ujjongott. Bájos ruhácskát viselt, szalagot a hajában, fehér cipőt, szalmakalapot csupa búzavirággal. Mindenki szerette, igen, ő volt a kedvence mindenkinek. De nem királynő volt, legfeljebb csak olykor-olykor, nem, ő volt a legszerényebb mindenki közül, mindenét megosztotta a legszegényebbekkel."
"Anyám apjának apja ugyanis, a fuvaros, még sötétebb bőrű volt. Mivel az ő apja fekete volt, afrikai, az Egyenlítőtől délre fekvő felföldről származott, és mindez egy alpesi völgyben!, ahol még azt sem tudta senki, hogy a hegyek mögött is élnek emberek."
"Edwin tehát karmester volt immár, karmester zenekar nélkül."
"Már akkoriban sem volt jellemző anyám természetére, hogy csak úgy dúdolgasson magában. Pláne nem Bartókot."
"Jó szakácsnő volt. Az apja megdicsérte: - Ez aztán finom, gyermekem. Majdnem olyan jó, mint otthon. - Otthon? Hisz ez az otthona."
"Anyám ettől fogva ott volt a Fiatal Zenekar minden hangversenyén."
"Anyám az összes megjelent kritikát kivágta, és egy albumba ragasztotta. Lelkes volt. Boldog volt."
"Edwin valahogy anyám szobájában kötött ki, és megcsókolta. Anyám természetesen visszacsókolta. Hisz ő volt az igazi. "
"Miután minden egyes papírt átnézett, miután minden bank képviselőjével beszélt már, miután az apja íróaszatalánál ülve minden számot összeadott, majd újra és újra összeadott, olyan hirtelen hasított belé a felismerés, hogy felugrott, és feltépte az ablakot. Kapkodva szívta be a hűvös őszi levegőt, és jó néhány mély lélegzetvétel után végre megértette. Hogy teljesen tönkrement."
"Úgy találta, hogy az élet szép, igen, voltaképpen csak akkor nem volt az, ha eluralkodott rajta az ő furcsa természete."
"Amikor végül visszatért a városba, újra lefeküdt Edwinnel. A férfi most máshogy szeretkezett, mint Párizsban. Parancsolón."
"A vendégek olykor, [amikor] senki sem volt már egészen józan, elénekelték az Internacionálét, állva, férfiak és nők együtt, fénylő arccal, egy szebb és jobb jövőben bízva. Azok a tekintetek!"
"Nem sokkal később Bartók Béla először látogatott el a városba."
"Anyám megmutatta Bélának és Dittának - ők pedig Clarának szólították! - a város nevezetességeit: a nagy székesegyházat, a kis székesegyházat, a bástyákat, a céhházakat. Csakhamar azonban már Bartók volt az, aki anyámnak magyarázta, hogy mit is látnak éppen."
"Sütött a nap. Lágy szellő lengedezett. Platánok nyújtottak árnyékot, ágaik között madarak csiviteltek. Az utcákon autók, néhány lovas kocsi is. Az emberek jókedvűnek látszottak. Gyerekek, akik örömükben rikoltozva csépelték egymást. Szerelmespárok. Itt-ott férfiak barna egyenruhában, piros karszalaggal, és mindenütt zászlók."
"Aztán Edwin megnősült."
"Anyámnak nem sokkal később volt a születésnapja, és a virágbolt küldönce hatalmas dobozba csomagolt orchideát hozott neki, a természet remekművét, mellette egy kártya, amelyen ibolyakék tintával ez állt: 'Minden jót! E.' - Egy ilyen dobozt és egy ilyen kártyát még harminckét éven át kapott anyám, mindig a születésnapján jött, mindig orchidea, mindig ibolyakék tinta. Egyszer aztán - anyám éppen a hatvanegyet töltötte be - nem jött orchidea. Soha többé, bár anyám még huszonhárom évet élt ezután, Edwin pedig még sokkal tovább."
"Mialatt az utolsó bajtársak még az asztalokon állva ürítették ki a poharukat, a fehér ruhás látogató autója már el is indult. Ő lett volna a Duce? (Te jó ég, ez a Duce volt, saját szemével látta a Ducét!)"
"Aztán világra jött a gyermeke, én, és ezúttal valóban örülni akart. Örülni akart, amikor ránéz a gyerekre. Amikor fürdeti, amikor szoptatja. Amikor ringatja, dalokat énekel neki, becézgeti és ölelgeti. Amikor sétálni viszi. Amikor megmutatja neki, milyen csodálatos a világ, a nap, a fény. - De mégsem tudott örülni, egyszerűen nem ment neki."
" - Nem bírom tovább! - A falba verte a fejét. Nem bírta tovább."
"A kerti slagot egy egérlyukba gyömöszölte, megnyitotta a csapot, és ásóval ütötte agyon a többi lyukon át menekülő egereket. (Hitler már Narvikban volt, csaknem az Északi-sarkon.)"
"És ha egyszer egy lótücsök cikázott az ágyások fölött, szörnyű lármát csapott! (Mussolini is megőrült, és bevonult Görögországba.)"
"Így élt tehát. Hitler megtámadta a Szovjetuniót, anyám pedig hagymát duggatott. Hitler Moszkvát ostromolta. Anyám kihúzta a répákat. Rommel páncélosai végighajszolták a Szaharán Montgomery páncélosait. Anyám a tűz füstjébe bámult, amelyben a száraz ágak égek porrá. Hitler elérte a Dont. Anyám magasra nőtt kukoricaszárak között állt."
"A háborút Edwin arra használta, hogy felvirágoztassa a gyárat."
"Edwin, aki már azelőtt is gazdag volt, most nagyon gazdag lett."
"Nem bírom tovább. Élvezzétek tovább az életet és nevessetek. Clara."
"Láttam Edwint Bartókkal, Edwint Sztravinszkijjel, Edwint a fiatal angol királynővel, és egyszer, amikor a kamera végigpásztázta az egyik hangversenyen a közönséget, az erkélyen, a távolban, egy villanásnyi időre feltűnt egy árny - anyám lehetett talán."
-------------------------
Hodie tibi, cras mihi - tartja a mondás. Főleg akkor fájdalmas ez, ha - mint azt Urs Widmer könyvében is megtapasztaljuk - a gazdag, ámde sajátos személyiségű nő kvázi mecénásként felkarolja a szegény, de annál tehetségesebb karmestert, akivel még össze is gabalyodik - aztán jön a fordulat: ma neked, holnap nekem. 1929, Wall Street, ahol egyetlen nap alatt vagyonok és életek szűnnek meg, míg mások szekere felível. Bartók, a Duce, a náci Németország, majd a világégést követő évtizedek - a modern kultúra és annak talán kevésbé kulturált történelmének nagyjai és eseményei vonulnak el a szemünk előtt, s a fiú szemében anyja szeretője (?) mindeközben egyre gazdagabb, egyre sikeresebb, anyja pedig egyre inkább magába forduló, a sikertelenség, csőd, érzelmi válság elől egy egyre sajátosabb belső világába menekült emberré válik - a végső megoldásig.
A karrier fel- és a személyiség leépülésének regénye ez - a fiú szemszögéből.
De vajon kié a fiú?
http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=35376&type=22&_v=Widmer_Urs_Anyam_szeretoje_ahogyan_a_fiu_latja_anyja_tragikus_eletet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése