A Magyarországon is méltán népszerű Michelson beiktatása és Menny-kő című művek után ismét egy történelmi tárgyú Jaan Kross-regény. Vajon miért tér az író minduntalan vissza a történelemhez, méghozzá hazája történetéhez? Ő maga így válaszol a kérdésre: "Lehet, hogy történelmi érdeklődésem abból az időből származik, amikor ötéves gyerekként édesapámmal a tallinni óvárosi templomokat és házakat jártam, amikor a városháza termében a magisztrátus ezüsttárgyait csodáltam, s amikor kisfiúként a tallini tornyokban mászkáltam… S hogy miért nem írok távoli országokról? Mert nehezen versenyezhetnék egy madagaszkári íróval Madagaszkár ismeretében, de bármikor versenyre kelhetek kortársaimmal, ha arról van szó, hogy mi történt országunkban négyszáz évvel ezelőtt…
Hőseimet sok esetben a szimpátia alapján választom ki, máskor meg a pszichológiájuk érdekel… Egyébként A cár őrültjé-ben olyan hőst választottam, aki par excellence ellensége minden kompromisszumnak."
http://moly.hu/konyvek/jaan-kross-a-car-orultje
----------------------------------
"Egyszóval: azért határoztam el, hogy naplót fogok vezetni, mivel olyan dolgokba csöppentem, amelyek szerintem túl szokatlanok ahhoz, hogy egy gondolkodó ember, akit a körülmények a történetek szemtanújává tettek, kísérletet ne tegyen leírásukra."
"Eeva füléhez hajoltam, s megkérdeztem - csak később eszméltem rá, hogy észtül, ami mintegy jeladás volt a jövőre nézve, hogy ezekről a dolgokról csak észtül szabad beszélnünk:
- Eeva, mit csináltak a fogaival?
Eeva szintén suttogva válaszolta:
- Egyenként kiverték őket."
"Nem szeretem a húgomat. Nem. Túlságosan könnyedén ugrott az ismeretlen dolgok tengerébe, amikor az úrfi intett neki. Túlságosan természetellenes körülmények közé ugrott, s engem is magával rántott. Igen. A körülmények már akkor is túlságosan természetellenesek lettek volna, ha az egész história nem lett volna több, mint egy parasztlány házassága egy báróval..."
"Eeva, mondd meg nekem: Timo csakugyan őrült? Ahogyan hivatalosan állítják?"
"Szent Mihály havának vége felé Timo és Eeva megjött Pétervárról. Az ortodox egyház szertartása szerint összeeskették őket. Eeva a papírok szerint Katharina lett. Katharina von Bock."
"- Szóval ön szerint mind a mai napig normális?
[...]
- Édes istenem, mit jelent az, hogy normális?"
"- Mesdames et messieurs, continuez donc en français, pour moi c'est moins difficile que pour vous l'estonien. (Hölgyeim és uraim, folytassák csak franciául, ez számomra könnyebb lesz, mint önöknek az észt.)
Egyik-másik vendégnek nyitva maradt a szája a meglepetéstől (- A szép fejőlány, akit ez a bolond Bock feleségül vett, csakugyan jó neveltetést kaptt, ahogy egyesek beszélték...), volt, aki felszabadultan beszédes és kíváncsi lett. A kíváncsiság azonban nem lépte túl a művelt emberekhez illő keretet, bár néha így is közel járt hozzá, hogy komikussá váljék. Különösen mikor rájöttek, hogy Eeva nem egyedüli kuriózuma a társaságnak, hanem ott van még egy magamfajta német nadrágos, franciául beszélő bugris."
"Nem kellene-e meztelenre vetkőznünk, paraszti gúnyát öltenünk, és elmenni - mit tudom én - mocsári szigetekre, földkunyhókba, hogy a becsületről és Istenről elmélkedjünk?"
"Őszintén meg kell mondanom, nem értem, hogy Jette egy végtelenül romlott fiatal ribanc-e vagy pedig egy fatális módon belém habarodott szerencsétlen gyermek."
"...valóban ki kellene hirdetnie a cárnak az alkotmányt. De nem fogja tenni."
"A főkormányzó odaszólt a díványról:
- Je dois vous prier de parler une langue comprehensible. (Kérem, beszéljenek érthető nyelven.)"
"Mondd, mit jelent ez a egész? Mért vitték el Timót? Mit csinált?"
"S ha napjainkban még mindig van zsarnokság és rabság, most, amikor a nép tudatára ébredt egységének és erejének, annál elemibb erővel tör fel a törvényes és becsületes élet iránti vágy..."
"Lobanov egy orosz nyelvű beszédet tartott nekik. A parasztok egy árva szót sem értettek belőle, s a dühös Lobanov, amiért száz év alatt nem tanultak meg oroszul, kiöltötte rájuk a nyelvét, és elkergette őket..."
"A lovagok nem magukhoz hasonló teremtményeket láttak az észtekben, lettekben, hanem ugyanúgy, mint az ókori Rómában, félig megszelidített vadállatoknak tekintették a rabokat..."
"Tudják-e, uraim, melyik észt szóbol származik a görög türannia? Nem tudják? Látszik, hogy nem tudják! Azért is tűrik el! (Türa a hímvessző egyik régi, vulgáris neve [észtül]."
"A hivatalhoz való jogot a tudásnak kell adnia..."
"Oroszországnak állampolgárokra van szüksége, rabja a kelleténél több van..."
"Ne légy hasonlatos a képmutatókhoz, akik az utcasarkokon imádkoznak, s harsonákat fúvatnak, amikor adakoznak, hanem légy inkább olyan, mint a gyermekek, mert övék a mennyeknek országa..."
" ... az apa, a fiú és az unoka, legalábbis nálunk Észak-Livóniában már tetőtől talpig abból az új vállalkozó fajtából való, akik tanulatlan vagy tanult embereket bérért gépekkel dolgoztatnak, s ily módon pénzt kaparnak össze (amelyet a földesurak mostanáig elsősorban a földekről kapartak össze), s a társaságban apránként azt a szerepet kezdik játszani, amelyet eddig a nemesség játszott (akinek vág az esze, meglehet, még fontosabbat is)."
"S ekkor egyszerre eszembe villant, kire gondoltam egyre a sötétség és a szótlanság leple alatt...kire gondoltam folyton-folyvást Anna ölelése közben...Nem őrá. Hanem Jettére! Annára csak annyiban, amennyiben valamilyen megmagyarázhatatlan módon Jettéhez hasonlít... Igen. Annára csak azért, mivel csodálatos módon valóban hasonlít Jettéhez."
"Egyébként a házasságomnak ez a hogy úgy mondjam csalásra alapozottságát önmagában véve nem tartom tragikusnak. A férfiak és a nők kapcsolatának nagy része, sőt úgy vélem, nagyobbik része általában vagy legalábbis időnként ugyanilyen, ám legyen - csaláson alapul. Természetesen nagy egoistának kiálthatnám ki magam, ha feltétlenül szenvedni akarnék amiatt, hogy az én házasságom a nagyobb és rosszabb, nem pedig a kisebb és jobb csoportba tartozik. De hála istennek, túl öreg vagyok már az efféle ideagörcsökhöz. Mind a családhoz (ha a saját dolgaimra gondolok), mind az államhoz (ha Timo álmodozásait tartom szem előtt) való viszonyulásomban. Igen."
"Jakob, hát nem fogod fel, [...]: ez az én ütközetem a cárral, a cári birodalommal, azzal, ami nálunk van... Hálát adok Istennek, hogy erőt adott a döntéshez."
"...azon töprengtem, nem volt-e Jette elhagyása olyan júdási cselekedet, amelyért harmad- és negyedíziglen lakolni fognak a gyermekeim - mind a fiam, aki világra jövetele előtt Júdáshoz hasonlóan felakasztotta magát."
"Sohase vádoljuk az uralkodóinkat! Ők olyanok, amilyenné tesszük őket. Ha a bölcsőtől fogvást mérgezzük őket a hason csúszásunkkal, hogyan kívánhatjuk tőlük, hogy kedves legyen számukra a jólétünk?"
"Gondoljunk csak bele, mi történik már második éve Lengyelországban: először is kizavarták az országból a nagyherceget és a királyi helytartót - hallatlan dolog! [...] Aztán persze odaküldték Gyibics tábornokot kétszázezer emberrel rendet csinálni... [...] Az őt követő Paszkevics még keményebb kezű ember. [...] ... s most már rend van Lengyelországban, a haditörvényszék meg a sírásók alig győzik a munkát..."
"- Jüri, tudod-e, miért történt apáddal, ami történt? - kérdem.
- Egy petíció miatt, amint hallottam. Senki sem tudja pontosan."
"Kicsik és nagyok - a múló időben mind elenyészünk, porrá leszünk, a annak nincsenek örömei és félelmei.
Nincs maradandóbb vezérgondolat a világban, mint a Szeretet, az Igazság és az Isten."
"Sokáig fontolgattam, hogy elutazásom esetén mit csináljak Timo memorandumával. [...]
- Eeva - motyogtam -, ezt annak idején a võisikui kastélyban találtam... Gondosan őriztem az elmúlt években, hol a falban, hol a padló alatt... [...] Tudom, hogy te hűségesebben őrzöd, mint bárki más..."
"A mai napig bajban voltam a füzetet illetőleg. [...] Ma megtaláltam a megoldást. [...] Úgy gondolom, és ebben senki se akadályozhat meg:
Ha Jüri megsemmisíti a naplót, nincs miben reménykednie a világnak.
Ha megtartja, van miben reménykednie.
Milyen jó, hogy nem tudom meg, mit fog tenni.
Ez lehetőséget ad számomra, hogy akkor is reméljek, ha már minden reménytelennek látszik."
----------------------------
Vannak olyan szerencsésebb nemzetek, kiket a balsors már régen tép ugyan, de mégis csak elvannak valahogy immáron évszázadok óta, míg vannak olyan kevésbé szerencsés népek, kiket a balsors nem csupán tép, de már születésüktől fogva rájuk telepszik és az istennek sem száll le róluk.
Az észtek (talán 1991-ig) ez utóbbi kategóriába tartoztak. (Minket a balsors még mindig tép, de ez más történet.)
Nem túl hálás feladat a nemzetté válás folyamata olyan szomszédok mellett, mint Oroszország és Németország.
Jaan Kross regényében a XIX. század első felében járunk az észtek lakta vidékeken, melyek ekkoriban a cári Oroszország elválaszthatatlan részét képzik, ráadásként két főkormányzóságra osztva.
A regény voltaképpen a paraszti származású Jakob Mättik naplója, aki e naplóban elmeséli húgának, Eevának (aki házassága révén aztán Katharina lesz) és a nemesi származék Timotheus von Bocknak házasságkötését, s ami ennél a "botránynál" is több: Timónak a cárhoz írt memornadumának történetét.
Talán az észtek éppen irigykedhetnek olyan közép-kelet-európai nagy sorstestvéreikre, mint a lengyelek vagy a magyarok, akiknek minden hányattatás ellenére legalább megadatott az önálló állami lét már a középkorban s a nemzetállami lét már az újkor hajnalán is, a cári abszolutizmus ellen felszólaló Timotheus von Bock (akit tettéért őrültté nyilvánítanak és börtönbe is zárnak) memorandumában azonban máig ható érvénnyel találhatunk olyan tanácsokat, melyek kis hazánkban még napjainkban is a meghallgatásra várnak, s melyeket viszont az észtek talán már át is ültettek a gyakorlatba újkeletű függetlenségük elmúlt alig 19 évében. De ne irigykedjünk minuszkulus nyelvrokonaink modern kori sikereire. Hiszen büszke múltunk nekünk van. Állítólag.
Egy a lényeg: Timo próbálkozása heroikus, egyszemélyes, s eleve bukásra ítélt. Az észtek a XIX. században csupán távolról és csodálkozva figyelik, mi zajlik az ugyancsak Oroszországhoz tartozó Lengyelországban, ahol Paszkevics tábornagy vérbe fojtja az 1831-es felkelést (zárójeles megjegyzés: ez ugyanaz a Paszkevics, aki nálunk 1849-ben ugyanúgy semmi perc alatt elfojtja a szabadságharc csíráját is). Az észtek lakta vidékeken hasonló kaliberű harcokról, megmozdulásokról, lehetőségekről még csak álmodni sem szabad, de nem is érdemes. Ők nem vívhatják ki a szabadságot, az majd eljön, ha az észteknél nagyobb és őket uraló nemzetek úgy gondolják. A függetlenség nem az ő kezükben van. Ennek felismerése hiányzik talán a nemes Timóból, míg Timóhoz képest a paraszti származású, de húga házassága révén onnan kiemelkedő Jakob magatartása talán jobban szimbolizálja az észtek korabeli lehetőségeit: túlélés, hallgatás és elhallgatás, reménykedés az egyszer majd (talán nem is a az ő életükben) bekövetkező pozitív változásban (szabadságról, függetlenségről tényleg ne merjünk álmodni, az majd generációk múlva jön). Jakob, aki véletlenül találja meg Timo kritikus feljegyzéseinek kéziratát, egy életen át rejtegeti azt, s ugyanígy néma szemtanúként ír a korról, melyben él, s naplóját csak élete alkonyán adja át Timo fiának, Jürinek, aki - bár ez a regényből, a naplóból már nem derül ki - tovább élteti a reményt. S élete során pedig egy másik igen fontos dologra ébred rá: be kell látni lehetőségeinket és korlátainkat, kihasználni benne a legjobbat, ami adódik, aztán várni, várni, várni...még ha el is múlik az élet: talán utódainknak jobb lesz.
Nem túl kacagányos, kurucos perspektíva ez büszke, nagy múltú, vagy önmaguknak nagy múltat képzelő nemzeteknek, de minden bizonnyal a kicsik igazságából is van mit tanulni: ennek megértése talán minket is közelebb visz saját helyünk felismeréséhez itt, a Duna-Tisza közének tejjel-mézzel folyó Kánnaánjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése