Mihail Solohov: Új barázdát szánt az eke

Új Magyar Könyvkiadó, 1951

332 oldal

A kiváló szovjet író Új barázdát szánt az eke című világhírű regényében az új útra lépett doni kozákság életét írta meg. A regény egy évtizeddel a polgárháború után játszódik. Végképp eldőlt a hatalom kérdése, most a falu szocialista átalakításán, a mezőgazdaság kollektivizálásán a kolhozok megszervezésén volt a sor. Az ellenség már nem nyíltan, a csatatéren, szervezett katonai egységekkel, hanem alattomban, a mindennapi életben, szabotázsokra bujtogató beépített ügynökei révén támad. Különösen éles a harc a doni földön, ahol a cári időkben bizonyos kiváltságokat élvező kozákság kulák és középparaszti rétege fegyverrel, körmeszakadtáig próbálja védelmezni magántulajdonát.
Az író páratlan művészettel eleveníti meg egy kozák falu küzdelmekkel teli hétköznapjait, s mesteri emberábrázolással teszi felejthetetlenné az olvasó számára a falu lakóinak alakját, kezdve a sziklaszilárd Davidovtól, a rendkívül emocionális és gyakran ingadozó Rázmotnovon át a "partizán" módszerekkel dolgozó, türelmetlen Nagulnovig: a belülről áskálódó kulák Osztrovnovtól, az önmagával becsületesen vívódó Majdannyikovig. De ugyanilyen életszerű és hiteles Polovcev kozák-kapitány vagy az ellenállhatatlan belső humorral jellemzett Scsukar apó figurája is.


http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=uj-barazdat-szant-az-eke&ID=19167

----------------------------

"1930 januárjának egyik estéjén a Gremjácsij Log-telep felé vezető úton egy lovas ügetett."

" - A helyzet nálunk különösen bonyolult. A kerületben 14,8 százalék van kollektivizálva, leginkább szövetkezetiek."

"Én olvastam Marx Károlyt is és a kommunista párt híres kiáltványát. Tudod, mi lesz a kollektív gazdaságokból? Először kollektív gazdaság, aztán kommuna, azaz minden magántulajdon megsemmisítése. Nemcsak az ökröket, hanem a gyerekeket is elveszik tőled és a városi otthonokban fogják nevelni. Minden közös lesz.: gyerekek, asszonyok, csészék, kanalak. Ha galuskás libaaprólékot akarsz enni, zabkását adnak majd eléd. A földhöz leszel kötve, mint valami jobbágy."

"Gremjácsij Log szegényparasztjainak és aktív lakosainak száma harminckét embert tett ki: egy szív, egy lélek."

" - Elvtársak, én a vörös Putyilov-műveknek vagyok a munkása. A kommunista párt és a munkásosztály küldött hozzátok, hogy segítsek nektek a kollektív gazdaság megszervezésében és a kulákoknak, a mi közös piócáinknak a megsemmisítésében."

"Gyerekkorom óta gyűlölöm a magántulajdont. Innen jön minden gonosz. Nagyon helyesen mondták a tudós Marx és Engels elvtársak. A szovjetkormány alatt is úgy tülekednek az emberek ezért a tulajdonért, mint disznó a vályú körül. És mi volt a cárok alatt. Rettenetes!"

"Andrej csak nehezen tudta összeírni a holmit. A szobából Gyemka Usákov, Árkáska és Vaszilisza - az egyedüli nő a csoportban - össze-vissza kiáltozta:
- Egy női bunda!
- Báránybőrbunda!
- Három pár új csizma, kalucsnikkal!
- Három vég szövet!
- Andrej Rázmjotnov! Egész áruház van itt! Szövet, selyem és vászon és minden egyéb..."

"- Persze, hogy tud az állat dolgozni, ha így etetik! Tiszta kenyeret zabál! Nálunk meg, a szövetkezetben, még a szénával is takarékoskodni kell!"

"Azt hiszed, hogy a múltad miatt mindent elnézünk neked? Elrejted a gabonát..."

"Belőled az ellenség beszél! Azt hiszed, hogy sok vért vesztettem? Van még belőle elég, hogy megérjem azt az időt, mikor az olyanok, mint te, régen a földben fognak rothadni. De ha kell, a pártomért, a munkásosztályért az egész véremet is odaadom! Hallod, te kulákfajzat? Az utolsó cseppig!"

"Én, Kondrtát Hirsztoforovics Majdannikov, középparaszt, kérem, hogy feleségemmel, gyermekeimmel, minden tulajdonommal, élő leltárammal együtt vegyenek fel a kolhozba. Kérem, engedjenek az új élethez, amellyel teljesen egyetértek."

"- Hát ki vele, hol a bunda? Ítéletnapján felelni fogsz érte!
- Felelni? A saját bundámért? - szólta el magát Lápsinov.
- Azért, mert eldugtad!"

"A nép tele van gyűlölettel. A fogaival fogja széttépni a vörösöket!"

"Csak egyet magyarázz meg, Jákov Lukics. Rendben van. Felkelünk és agyonverjük a kommunistákat. Mi lesz akkor? Mit csinálunk, ha a vonat katonaságot hoz ránk? Ki fog bennünket vezetni? Nincsenek tisztjeink, tudatlanok vagyunk, a sötétben tapogatózunk. A háborúban pontosan kell tudni, mit akar az ember. Nekik térképeik, terveik és hadiiskolában tanult embereik vannak. Kéz még csak van nálunk, de hiányzik a fej."

"Hoprov kisparasztnak és feleségének rejtélyes meggyilkolása megmutatta, hogy ezt a gépezetet titkos rugók irányítják. Sejtette, hogy ez a tett valamiképpen összefüggésben áll a kollektivizálással, ezzel az új dologgal, amely aláássa az elkorhadt, szétforgácsolt magángazdálkodást."

"Én ellene vagyok a 'vöröskozák' elnevezésnek, ez semmitmondó és kétértelmű. Régebben a munkásokat a 'kozák' szóval nyugtalanították. Én azt javaslom, kedves elvtársak és kolhoztagok, hogy a szocializmus felé vezető utunkon adjuk kolhozunknak a Sztálin elvtárs nevét. Mindenki tudja erről az elvtársról, hogy egyenes úton halad, se jobbra, se balra el nem tér. Rajvonalban fogjuk őt követni küzdelmünkben a szocializmusért, amelyért harcoltunk, elhagytuk feleségünket, gyermekünket, lemondtunk fiatal életünkről és kezünket mások és saját vérünkbe mártottuk."

"Tehát, testvérek és elvtársak, sokáig éljen és vezessen bennünket a mi Ioszif Visszárionovics Sztálinunk! Javaslom, hogy tiszteletére álljunk fel és vegyük le a sapkánkat!"

"Amikor Cáricint védelmeztük, saját szememmel és fülemmel láttam és hallottam Sztálint a tűzvonalban. Akkor Vorosilovval együtt a forradalmi tanácsban volt. Civilruhában volt, de csak rá kellett nézni! Felszólított bennünket, hogy tartsunk ki."

"Jákov Lukics jól tud számolni. Nem akarja, hogy az ő juhainak a húsa egy gyár éttermébe, a munkások, vagy vöröskatonák kaszárnyájába kerüljön. A munkás és a katona a kormányé. Ez a kormány tíz éven át adókkal és terhekkel kínozta Jákov Lukicsot és megakadályozta, hogy nagyranövelje gazdaságát és tiszta, bőséges életet éljen. A szovjetkormány és Lukics ellenségek."

"Ezért vág le Jákov Lukics, a 'Sztálin'-kolhoz tagja, tizennégy juhot. Inkább odaveti a hús a kutyája elé, amely most Polovcev lába előtt nyalja a gőzölgő vért, mintsem odaadja a juhokat a kolhoznyájba, hogy gyarapodjék és a gyűlölt szovjetkormánynak legyen haszna belőle! Polovcevnek igaza van.
- Le kell vágni a jószágot. Pokollá kell tenni a bolsevikok életét. Dögöljenek meg a rosszul táplált ökrök. Ha majd újból hatalomra kerülünk, újat küldenek nekünk Amerikából és Svájcból. Éhséggel, pusztítással és felkeléssel fogjuk megfojtani őket!"

"- A juhnak véleményem szerint azért van farka, hogy eltakarja vele a szégyenét. Miképp segítene különben másképpen magán? Hát az asszony az én számomra ugyanaz, mint a farok a juhnak. Én a világforradalomért élek, egyedül csak arra gondolok. Minden már mellékes. Az asszony is. De asszony nélkül nem lehet meglenni. A szégyent el kell fedni. Én beteges ember vagyok, de mégis férfi, akinek otthon megvannak az igényei. Ha az asszonynak több vágy van, ám tegyen, amit gondol. Én mindig megmondtam neki: 'csinálj, amit akarsz. Csak semmit se hozz haza magaddal, betegséget sem, mert akkor kitekerem a nyakad!'"

"- Ha majd minden korlátot ledöntöttünk, én fogom elsőnek odakiáltani: 'Vegyünk el valamennyien idegen asszonyokat!' Össze fognak keveredni az emberek. Nem lesz többé a világon olyan hely, amelyet egyedül csak fekete, sárga, vagy fehér ember lakna. Senki sem fog többé szemrehányást tenni egymásnak a külseje miatt. Csupa jóformájú, barna ember lesz, mindenki egyforma lesz."

"- Leölik ezek a kutyák a jószágot! Inkább betegre zabálják magukat a hússal, csakhogy ne kelljen odaadni a kolhoznak! Hát én a következőt javaslom: fogadjon el a gyűlés határozatot, amely felszólítja az illetékes hatóságot, hogy mindenkit, aki levágja marháját, lőjenek agyon!
- Micsoda-a-a?
- Igen, lőjék őket agyon!"

"- Fogd be a pofádat, te kulákcseléd! Ne törődj te a kolhoz ügyeivel. Nélküled is boldogulunk! Hát nem vágtad le te is a hároméves üsződet?
- Én azt csinálhatok az enyémmel, amit akarok."

"- Á, gyerekek, el se hiszitek, csaknem elpatkoltam. Két teljes napot töltöttem az udvaron, anélkül, hogy begomboltam volna a nadrágomat. Hasmenés. De ilyet még nem láttatok! Nem lehetett kibírni, azt hittem, hogy a végét járom.
- Sok húst ettél?
- Igen, húst.
- Levágtad a borjadat?
- Igen, nincs többé borjacskánk."

"A kolhoznak már százhatvan tagja volt. Három csoport osztották be őket. Jákov Lukicsot bízták meg azzal, hogy a kisajátított bundákat, ruhákat és csizmákat a nélkülözők között szétossza."

"Gremjácsij Logtól északra, messze, túl a sötét sztyeppe hullámos dombjain, szakadékok, mélyutak és erdők mögött áll a Szovjetunió fővárosa. Villany-fényözön borítja el. Hangtalan tűzvész fényeként hullámzik kékes ragyogása a sokemeletes házak felett és kiszorítja a hold és a csillagok gyenge fényét.
Másfélezer kilométernyire Gremjácsij Logtól él a moszkvai kőrengeteg. Hosszan elnyújtva sípolnak a mozdonyok. Szól a sok, különböző hangú autókürt, csikorognak, csengetnek, üvöltenek a villamosok. A Lenin-mauzóleum mögött, a Kreml falai mögött, a magasan szálló hideg szél lobogtatja, csapkodva lengeti az égen a szovjetzászló vörös szövetét. hatalmas villamos fényszórók világítják meg, úgy lobog és hullámzik, mint az eleven vér. A város fölött elsuhanó szél gyűri, csavarja a nehéz hullámokat, aztán újból magasra emeli, kelet felé, nyugat felé, lángoló felkelésre, harcra szólítva."

"Mikor szabadulok meg már végre tőled, te átkozott tulajdon utáni fájdalom? Mikor fogsz kiszáradni, te mérges növény? Mikor múlik el a kínlódás?"

"Végül bevallotta, hogy tegnapelőtt itt járt Vojszkovójéból egy apáca. Tyimofej Borscsovnál aludt és azt magyarázta neki, hogy minden tyúkot be fognak küldeni a városba és ott levágják őket. Az öregasszonyokat pedig külön erre a célra csinált kis székecskékbe ültetik, hogy kiköltsék a szalma közé rakott tojásokat. Aki meg mer mukkanni vagy elszalad, azt odakötik."

"Én tudom, miért kelek fel; én a sasok közé tartozom! Apámnak ötezer hektár szántóföldje volt és vagy nyolcszáz hektár erdeje. A hozzám hasonlót nem elégíti ki, hogy elhagyja az országot és valahol külföldön, ahogyan mondják, arca verejtékével keresse a kenyerét. De te? Mi vagy te? Paraszt, kenyértermelő és kenyérfogyasztó! Egy féreg!"

"Hát most a szovjetkormányra és a pártra hivatkozol, te ellenforradalmár disznó!"

"Nem is hittem volna, hogy a kapitalista országokban ilyen aljasul kínozzák és bántalmazzák az embereket."

"Igen, a mi román ifjúkommunistánk a munkásosztály hőseként halt meg. Meghalt, hogy a dolgozóknak jobb dolguk legyen. Nekünk meg segíteni kell megdönteni a kapitalizmust, létrehozni a munkás- és parasztkormányt."

"Március 20-án reggel a küldönc elhozta az újságot Sztálin elvtárs cikkével: 'Akiknek a siker a fejükbe szállt'."

"Sztálin elvtárs azt mondja, hogy a munkát a helyi viszonyokhoz kell alkalmazni."

"Másnap huszonhárom kilépési nyilatkozatot nyújtottak be a kolhozhoz."

"Mariska március 20-án nyújtotta be kilépési nyilatkozatát, amelyben arra hivatkozott, hogy a kolhoz nem 'istennek tetsző'.
- És az, hogy Andrujskával egy ágyban alszol, tán istennek tetsző?"

"Én kommunista vagyok, úgy-e? Angliában is szovjetkormány lesz. Bólogatsz, tehát elismered. Azt kérdezem hát tőled: hány orosz kommunista tud angolul? Meg lehet őket számolni az ujjunkon. Az angol burzsoázia elfoglalta már Indiát, majdnem a fél világot és sok fekete és más sötétszínű népet igázott le. Micsoda állapotok ezek! ha ott ki fog törni a forradalom, sok angol kommunista nem fogja tudni, hogy milyen az osztályellenség és mit kell vele csinálni. Akkor én azt fogom kérni, küldjenek engem hozzájuk, én majd megtanítom őket. Ha tudok beszélni a nyelvükön, már első nap fején találom a szöget. 'Revolusnt csináltok? Kommunizmust? Nagyon helyes, fiúk! Kaszaboljátok le a kapitalistákat és a tábornokokat. Mi Oroszországban, 1917-ben, butaságból engedtük futni őket. Később aztán kínoztak bennünket, ahol csak tudtak! Aprítsátok le őket, hogy aztán ne legyen velük baj, hogy allright legyen!'"

"A világ ellenforradalmáraival angolul, a magam módján fogok beszélni! Vigyázzanak magukra! Makár Nágulnov nem... nem enged tréfálni magával! Nincs kegyelem: szívtad az indiaiak és valamennyi elnyomott nép vérét? Kizsákmányoltad a munkást? Akkor a falhoz veled, pióca! Nem sokat fogunk beszélni! Először ezeket a szavakat tanulom meg kívülről, hogy könnyen ki tudjam őket mondani."

"Egy régi párttagot, a Vörös Zászló-rendjel tulajdonosát egy-kettőre kizárni! Eszeteknél vagytok, elvtársak?"

"- A párttagsági könyvet nem adom oda!
- Akkor kényszeríteni fogunk rá!"

"- Mit csináljak én a párt nélkül? Mit? Nem, a tagsági könyvet nem adom oda. Beletettem az egész életemet. Az egész életemet.."

"...Polgártársak, mi, bolsevikok megszoktuk, hogy térdre kényszerítsük a proletariátus ellenségeit. A világproletariátus minden ellenségét!"

"- Ti buta libák, ostoba fehércselédek! A szakállamnak estek és még csak azt se értitek meg, hogy ez nem egyszerű béka volt, hanem osztriga!
- Micsoda? - csodálkoztak az asszonyok.
- Osztriga, mondom nektek, osztriga! A béka utálatos, de az osztriga, az nyalánkság!"

"- Azt kérdezem a csoporttól, mi történjék azzal a kolhoztaggal, aki becsapja a kolhozt és a szovjetkormányt és három és fél versok helyett csak másfél versok mélyen szánt? Mi történjék vele, ha az ökröket tudatosan tönkreteszi, mert esőben szánt, szép időben meg alig a felét végzi el a munkának?"

"- [...] A könyvekben az áll, hogy Egyiptomban állítólag kétszer egy évben lehet vetni és aratni. De Gremjácsij Log nem Egyiptom, Dávidov elvtárs. Itt szigorúan be kell tartani az időt.
- Micsoda opportunizmus ez! - bosszankodott Dávidov. - Be fog érni a búza. Ha kell, készer is aratunk. A föld a mienk, meg kell találni a módját, hogy annyit hozzunk ki belőle, amennyit csak lehet.
- Maga úgy beszél, mint egy gyerek!
- Na meglátjuk! Általában azt veszem észre, Osztorvnov polgártárs, hogy a te beszédeidben jobboldali elhajlás mutatkozik; olyan irány, amelyet nem tűr a párt."

"- Micsoda-a-a? Hát te azt hiszed, hogy az emberek a hivatal miatt lépnek be a pártba?
- Nálunk minden pártembernek van hivatala és tisztsége."

"- Tulajdonképpen ki ön, tisztelt uram? Önt kérdem, Polovcev kapitány úr! Mindjárt elárulom önnek, hogy kicsoda. Kérem, ön egy hazanélküli hazafi, hadseregnélküli vezér. És ha ezeket a hasonlatokat túl elvontnak találná: olyan játékos, akinek egy rézkopek isncs a zsebében!"

----------------------------

Solohov Új barázdát szánt az eke című regényében a sztálini kolhozosítás egyik nagy hullámát dokumentálja, egy olyan faluban, ahol ráadásul a rebellióra hajlamos kozákok élnek. 1930-ban járunk: központi parancsszóra pártaktivisták érkeznek a Szovjetunió legtávolabbi vidékeire is, hogy minél ütemesebben készítsék elő és valósítsák meg a kolhozosítást.
A szerény vagyonkájához, nehezen megszerzett magántulajdonához ragaszkodó parasztok és a pártvezetés kollektivizálási elképzelései természetesen köszönőviszonyban sincsenek egymással.
Ezért is rendkívül megrázó erejűek a kuláktalanítás folyamatát, a jogsértések végtelen özönét leíró sorok. A százszázalékos kollektivizálás sztálini útját járva Gremjácsij Log lánglelkű kommunistái a földeket, a nagy- és aprómarhát, minden ingó és ingatlan vagyont bevisznek a kolhozba; a kuláksággal mint osztállyal való leszámolás személyes vetületét is láthatjuk (száműzetés és teljes vagyonelkobzás a sorsa annak, akit a párt kuláknak bélyegez); sor kerül túlkapásokra is (a gabonabeszolgáltatás kapcsán fegyveresen kicsikart vetőmagról és beismerő vallomásokról is szól e könyv).
De vajon ki a kulák? Az, akinek három pár csizmája van? Két bundája? Az, aki vetőmagot ad kölcsön szegényparasztoknak, de másfélszer annyit kér vissza?
Néhány hónap telik el csupán a könyv lapjain, amikor Sztálin cikke megálljt parancsol a kollektivizálásnak, elítélve a baloldali (jobboldali?) elhajlókat, a túlkapásokat: ez egyrészt megindítja a kolhozból való kilépések végtelen áradatát, másrészről pedig a pártból kizárja, ezáltal örökre tönkreteszi a világforradalom eljöttében reménykedő szélsőséges (trockista? vagy egyszerűen csak naiv?) pártaktivistákat.
Az a helyes, az az éppen követendő, amit a nagy vezér és a többség, a bolsevikok mondanak. Mindenki más elhajló, ellenség. Jobb- és baloldalt egyaránt. Ha Sztálin elvtárs és a párt azt mondja: erre, akkor erre. Ha arra, akkor arra, természetesen. Vitának helye nincs.
Mindeközben pedig a háttérben a kozákság egy része, mely képtelen belenyugodni a vörös uralomba, a háttérben készül a felkelésre. Közben szabotálnak, ahol tudnak: a kötelező beszolgáltatás előtt levágják az állatokat, kárt okoznak, amiben csak lehet. A nagy fehér felszabadító hadsereg azonban csak nem jön el...

Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a kulák, akit az 1930-as évek Szovjetuniójában megbélyegeztek, elvették mindenét (csizma, bunda, nadrág, ház, állatok, adott esetben saját élete stb.) vajon a kor Angliájában vagy Amerikájában is kuláknak minősült volna-e, ill. a lefelé egyenlősítés ilyen mértékű megvalósításának vajon tényleg milyen magasztos értelme lehetett (utóbbi kérdés költői).
Hasonlóképpen, sztálini szemmel ma vajon hány kulákgazdaság üzemelhet a nagy Oroszországban és a világ többi részén? Az is lehet persze, hogy ha ma Solohov egy névtelen követője újraírná a regényt, az új kulákságtól nem három pár csizmát és egy báránybőr bundát vennének el, hanem pl. részvénycsomagokat, kastélyokat, privát hotelláncokat, olajkutakat, magánrepülőket, magánszigeteket stb.
Szintén nem szabad elfelejteni azt sem, hogy 1930-ban még csak jövő idő volt a nagy ukrajnai éhínség is, a holodomor, mely a kollektivizálásnak és Sztálin elvtárs bölcs iránymutatásának köszönhetően valóságos népirtássá vált a kollektivizálás és kolhozosítás jegyében.

Biztosak vagyunk benne, hogy Solohov nagyszerű regénye napjainkban is felkeltheti a magántulajdonnal rendelkező, a magántulajdonnal nem rendelkező, a mindenkori hatalomtól független jogbiztonság elvét valló, a megszerzett (többségi) hatalomnál fogva a jogot saját szája íze szerint formáló, a demokratikus eszmények és a diktatórikus módszerek felé hajó emberek figyelmét egyaránt.