A regény hőse egy olasz tábornok, aki húsz évvel a háború után azt a megbízást kapja a kormánytól, hogy gyűjtse össze és szállítsa haza az Albániában elesett olasz katonák hamvait. Ennek a halott hadseregnek lett tehát a tábornoka. Kutatásai során feléled a múlt – olasz katonák és albán partizánok emléke támad fel, drámai helyzetek alakulnak, lépten-nyomon folyik a szembesítés és egyben a leszámolás is.
Noha a háború árnyéka vetődik a regény cselekményére, ezt az árnyékot átragyogja az igazság fénye. Ennek az igazságnak a fényében tragikomikus figurává válik az olasz tábornok, valamint a hasonló megbízást teljesítő német altábornagy, akik semmit sem tanultak a múltból, és semmit sem értenek a jelenből.
http://moly.hu/konyvek/ismail-kadare-a-halott-hadsereg-tabornoka
"Ezer és ezer anya várja a fiát. És már több, mint húsz éve. Igaz, az a várakozás kissé különbözött az igazi várakozástól, amikor élve várják haza a fiaikat, de azért a halottakat is várják. Elviszi az anyáknak fiaik hamvait. Azoknak a fiúknak a hamvait, akiket az ostoba tábornokok nem tudtak megfelelően vezetni a harcban. Büszke volt küldetésére. Minden tőle telhetőt el akart követni."
"Szóval ezek volnának az albánok! [...] Nagyon is mindennapi emberek. Az ember el sem tudja képzelni, hogy a háborúban olyanok lesznek, mint a fenevadak."
"Mit tegyünk? Az emberek beszélgetése ilyen vagy olyan formában a drámákra vagy a komédiákra emlékeztet."
"Az albán kemény és elmaradott nép. Már csecsemőkorukban a bölcsőjükbe rakják a puskát, úgyhogy a puska elválaszthatatlan élettársuk lesz."
"Az albánok mindig szívesen öltek vagy ölették meg magukat. Ha nem volt kivel harcolniuk, egymást ölték. Hallott a vérbosszújukról?"
"Az ön küldetése merő képmutatás!"
"Ilyen kicsi és szegény ország, és ilyen egyedül van..."
"- Tragikus ország ez [...]. Még az öltözékük is tragikus. Ezek a fekete szűrök és a nők szoknyája. Nézze csak!
- Látom.
- Hát nem tragikusak?
- Hát még ha hallaná a dalaikat! Csupa gyász, sőt még annál is rosszabb! Az ország sorsával függ össze. Az évszázadok során sorsuk mindig sokkal mostohább volt, mint bármelyik más népé."
"...végső soron nem vagyok semmi egyéb, mint egy félig-meddig megvert sereg katonája, szolga, idegen, legyőzött ember, szóval egy senki vagyok. A császár és a fasizmus tett azzá."
"Hova jutott ez a világ!"
"Háborúban nehéz elkülöníteni a tragikust a nevetségestől, a hősit az elszomorítótól."
"Gyászos volt a mi hadseregünk epilógusa Albániában [...]. Az a sok fegyveres katona, rangostul, egyenruhástul, kitüntetéseivel együtt, mind beállt szolgának, béresnek, segédnek. Elfog a szégyen, ha arra gondolok, milyen munkát végeztek."
"Most egész hadseregem van halottakból [...], csakhogy most egyenruha helyett mindegyiknek egy nylonzsákja van. Kék zsák, két fehér csíkkal és fekete madzaggal, az Olimpia cég különleges gyártmánya. Utána ezeket a zsákokat koporsóba teszik, kis koporsóba, meghatározott méretekkel, a tanácsi vállalatnál kötött szerződésnek megfelelően. Eleinte csak néhány szakaszra való volt a koporsókból. Aztán megszülettek a századok, majd a zászlóaljak, most pedig kiegészülnek a hadosztályok és az ezredek. Egész hadsereg, nylonba csomagolva."
"A háború ennek a nemzetnek szerves alkotórésze, a vérében van, mint az alkoholistának a szesz."
"Az albánok ősi harcos beállítottságát mai kormányunk elvi színvonalra emelte, megtette saját politikájává, és szomszédainak szerencséje, hogy mindössze kétmilliónyian vannak."
"Az albánok élete olyan, mint valami nagy színjáték [...], melyet az ősi szokásjog szabályoz."
"...alighanem arra gondol, hogy ha ön lett volna a parancsnokuk, akkor talán minden másként történik, mert ön nem vezette volna a katonákat kudarcba és a biztos halálba, hanem megmentette volna őket."
"Akiket egyáltalán nem találtak meg, ott maradnak Albániában."
"Hát nem érted, hogy fölösleges vagy itt, te átkozott?"
"A halált mindenütt respektálják."
"Vajon mit vettek emlékbe a katonák, amikor Albániából hazafelé mentek?"
"Szép kis munkával bíztak meg bennünket!"
"- Az ön katonái agyonlőtték a mi katonáinkat, bár szövetségesek voltunk.
- De önök elárultak bennünket [..].
- Mi nem árultuk el önöket, hanem kapituláltunk.
- Egyre megy. Otthagytak bennünket a csávában. [...]
- Nem a mi hibánk, hogy letettük a fegyvert.
- Hát ki volt a hibás? [...] Van szerencsém feltenni önnek a kérdést, bajtárs uram. Ki volt a hibás?
- Az ördög tudja! [...]
- Akkor én megmondom önnek! [...] Önöknek nyomorúságos hadseregük volt, amelynek egyében sem járt az esze, mint a nőkön meg a makarónin."
"- Hiányzik egy csontvázunk. Száznyolcvankét centiméteres testmagasságú.
- Hát ez fogas kérdés! [...] Száznyolcvankét centi? Akarja, hogy eladjak önnek egy ilyen csontvázat?
- Nem."
"- Azt hiszem, magam is száznyolcvankét centi vagyok."
--------------------
Ismét egy könnyed, nyári olvasmány! Halott olasz, német, albán katonák, erőszak, vér, csontvázak. Exhumálás fizikai és lelki értelemben, 336 oldalon keresztül. Igazán jól megírt könyv, melyben megkapja magáét a szokásjogban-vérbosszúban élő és megcsontosodott albánság, az önmagát nagyhatalmi ábrándjába ringató, s abból durva vereségre, katonai megaláztatásra ébredő Olaszország és a "nőkre és makarónira" gondoló olasz katonák, s a világ legszervezettebb hadseregét alkotó németek is, akik nem haboztak kiírtani saját (volt) szövetségeseiket sem. És legfőképp: 20 évvel a háború után úgy fest, semmi sem változott.
Vajon Kadare miről írna a XXI. század elején? Mi történt az azóta eltelt 40-50 évben Albániában? Mi a helyzet a háborúkkal, szokásjoggal, vérbosszúval? A gyászos albán néplélek, a háborúban is élvhajhász latin temperamentum és a halálos és kíméletlen német precizitás vajon módosult-e a XXI. század elejének globális dolce vitájának hatására, vagy minden maradt a régiben? Az újsütetű csilivili külső alatt évszázadok óta lappangó mélység ott van még mindig a népekben?
S végső soron: gyászos albán, élveteg latin, brutális árja - ezek valós fogalmak, vagy csupán képzelt sztereotípiák, pusztán tévhitek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése