Az élet néha nagyon fösvény: az ember ilyenkor napokig, hetekig, hónapokig élhet úgy, hogy nem érez semmit. De ha egyszer kinyílik az ajtó – és ez volt Maria esete is Ralf Harttal –, valóságos lavina zúdul be rajta. Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amennyit el tudsz fogadni.
Maria, az egyszerű brazil lány többet akar a többieknél, a saját életét akarja élni, és ezért hajlandó kockáztatni. Keresi önmagát, az igaz szerelmet és a jó szexet. A három persze szorosan összefügg egymással.
Maria már kamaszkorában kiábrándul a szerelemből. Ennek persze az az oka, hogy nem meri magát átadni, fél a kiszolgáltatottságtól, fél, hogy elveszíti önmagát. És fél a csalódástól. Közben vágyik is rá, de a félelem erősebb. Ezt persze nem mondja ki, hanem önmagát is áltatva kijelenti, hogy őt nem érdekli a szerelem. Ő ugyan nem lesz szerelmes soha többé. (Különben is a szex is jobb egyedül, biztonságosabb, egyszerűbb, és nem is fáj.) Az emberek nagy része pontosan így éli le az életét. A saját szűk korlátain belül, önáltatásokkal, szürkén, megalkuvásokkal, lemondásokkal. De a Coelho-szereplők mindig küzdenek az álmaikért, az önmegvalósításukért.
Maria tehát felhagy az önáltatással, és a változás útjára lép. Elkezd változtatni az életén. Akárcsak a népmesehősök, akik elindulnak világot látni, szerencsét próbálni. Elutazik Rióba, majd onnan tovább, Európába. Ez már önmagában is bátor lépés, tekintve a távolságot, az egyedüllétet és a nyelvi akadályokat. A legtöbb ember már itt megtorpanna. De Maria továbbmegy, bártáncosnő lesz, majd prostituált. És itt jön a hamisítatlan Coelho-szellemiség: Maria nem züllik el, nem keseredik meg, ahogy esetleg várnánk, hanem folyamatosan fejlődik, megy előre, tanul, levonja a tanulságokat és ha kell, változtat. Filozofál, naplót ír, elemzi önmagát és a környezetét, a férfiakat, az életet. Persze hibázik, elbukik, fél, kudarcot vall, el is keseredik sokszor, de nem keseredik meg, hanem javít, föláll, egyre bátrabb, egyre jobban vállalja önmagát. Fejlődik. És ez teszi őt példává a nők számára.
A szextéma, a prostituált főszereplő és a dekadens közeg izgalmas kontrasztot képez a Coelhótól megszokott fennkölt spirituális kereséssel. S noha a regényben Nyah közönségessége és Brigitte szexuális nélkülözése egyáltalán nem hangsúlyos és nem humoros, a darabban mindez igen szerencsésen hangsúlyozza a kontrasztot Maria tisztaságával és önmegvalósító fejlődésével. És a végén éppen a szexuális élmény válik a legkatartikusabb spirituális élménnyé.Már csak azért sem nevezhető pornográfnak sem a regény, sem a darab, mert a szexuális gyönyör nem önmagáért való, nem valami testgyakorlat útján szerzett kellemes tapasztalat, hanem igazi spirituális élmény. A szerelmi egyesülés gyönyöre egyszerre önmegtalálás, önátadás, az öntudat elvesztése, eksztázis és megváltás (hiszen Maria és Ralf kölcsönösen megváltják egymást), sőt, Istennel való találkozás, mágikus, ezoterikus élmény.
Az alcímben említett „elérhető boldogság” egyszerre jelenti azt, hogy a boldogság lehetséges, és azt, hogy tenni kell érte. El kell érni. Nem kiérdemelni, nem várni, nem tétlenül bízni a szerencsében, hanem tenni érte, küzdeni, nem föladni, lépni, vállalni a kockázatot és a felelősséget, döntéseket hozni, akár rossz döntéseket is, de utána mindig felállni, továbblépni, okulva a hibákból. A bátorságról szól ez a darab, akárcsak a Coelho-könyvek: merjünk kockáztatni, mert csak akkor élünk. Merjünk igent mondani a kalandra, az életre, a kockázatokra, az esetleges kudarcra, mert nincs mit veszítenünk.
Tulajdonképpen ennyi a darab lényege, hiszen ezt teszi Maria is, kezdve attól, hogy elindul a vidéki brazil kisvárosból a nagyvilágba szerencsét próbálni, majd jó és rossz döntések sorozatán keresztül eljut önmaga és a szerelem vállalásáig, és ez pedig már maga a boldogság. És ezt az ívet tökéletesen zárja le az előadásban Brigitte, aki levonja a tanulságot Maria boldogságából, és ő maga is elindul a saját boldogsága keresésére, mintegy felhívva ezzel a közönséget is példája követésére.Boldog akarsz lenni? Gyerünk, tegyél érte!
http://www.thalia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=512:paulo-coelho-tizenegy-perc-tanmese-az-elerhet-boldogsagrol&catid=11:hirek&Itemid=10
---------------
A darab itt-ott talán kicsit ellaposodik, ám ettől függetlenül érdemes megnézni. Ami pedig Coelhót illeti, ha pár gondolattal hamarabb hagyja abba a regény írását, alighanem megírhatott volna egy világirodalmi műremeket, egy igazi drámát; ezzel a heppiendes befejezéssel azonban igazi hallivúdi lavsztori lett a dologból: a XXI. század ponyveregényírója írt egy újabb, népszerű (hogy azt ne mondjam, populáris) besztszellert - de hogy ez spirituális-e...? És voltaképpen mi is az a spirituális? Egy kis keresztény, egy kis muszlim, egy kis zsidó, egy kis hindu, egy kis buddhista, egy kis taoista, egy kis animista, egy kis vudu, egy kis materialista, egy kis idealista, egy kis szexista, egy kis pszichoanalitikus, egy kis ez, egy kis az, nyakon öntve saját szánk íze szerinti szósszal, széles fogyasztásra. A modern konyha receptje, amikor a hagyományos kosztot már senki nem tudja rendesen elkészíteni, hát még fogyasztani. S akinek nem tetszik, saját recept alapján újra főzheti az egészet, s így keletkeznek a spirtituális konyha önjelölt sztárszakácsai, a XXI. századi guruk. Semmi nem eredeti, csak az arányok mások. Ettől populárisabb, ettől népszerűbb, ettől spirituális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése