Art Nouveau, 2003
288 oldal
J. M. Coetzee a posztgyarmati kultúra és irodalom jelképes alakja, akinek kétszer is sikerült elnyernie a rangos Booker-díjat, és életművét 2003-ban irodalmi Nobel-díjjal is elismerték. E sokszínű életmű jellegzetes darabja A semmi szívében, melynek tragikus sorsú és szenvedélyes hősnője Dél-Afrika egyik távoli farmján él, s innét figyeli meg az életet, amelyből kirekesztették. Egyszerre megkeseredett és metszően intelligens asszony, akinek létezéséről érzéketlen apja tudomást sem akar venni, és aki befelé fordulásával leplezi eltökélt vágyát, hogy ne csupán a történelem egy elfeledett áldozata legyen. Amikor apja afrikai ágyast vesz maga mellé, felborul a farm látszólagos rendje...
http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100838979&type=10&_v=Coetzee_Jacobus_M_A_semmi_sziveben
----------
"Apám ma hazahozta új feleségét."
"Több részletet nem árulhatok el, hacsak nem hagyatkozom a fantáziámra, mivel nem láttam őket."
"Szóval itt vagyok én, aki alig járok ki a szobámból, egyfolytában olvasok, írok vagy migrénnel küzdök."
"Ő az új feleség, a réginek tehát halottnak kell lennie. A régi feleség az édesanyám, aki oly sok éve meghalt, hogy jóformán nem is emlékszem rá."
"Távol maradtam. És nem hiányoztam. Apámnak sosem tűnik fel, ha távol maradok. Apámnak egész életében nem hiányoztam."
"Talán beszélgettünk közben? Nem, nem beszélhettünk, csak néma csendben méregettük egymást és táráguk magunkat a vacsoraidőn, szemünk, az ő fekete szeme és az én örökölt fekete szemem üres tekintettel pásztázta végig a látómezőt. Azután visszavonultunk aludni, megálmodni hiú vágyaink allegóriáit, amelyeket szerencsénkre mi magunk se tudtunk értelmezni, reggel pedig kiszámított önsanyargatással versengtünk, ki kel fel elébb és rak tüzet a hideg kandallóban. Élet a farmon."
"Élek, gyötrődöm, vagyok. Ha kell, agyafúrtsággal és álnoksággal, de harcolok azért, hogy ne vesszek el az időfolyamban."
"Dacos öntudat vagyok, de még ennél is több."
"Vajon tényleg felül akarok kerekedni önmagamon?"
"Szánalmas fekete aggszűz vagyok, és a történetem az én történetem, még ha unottan közhelyes, ostobán nyomorúságos kis történet is, híján minden jelentésnek és értelemnek, sőt vélhetően a boldog végkifejletnek is. Vagyok, aki vagyok. A jellem a végzet."
"Nem élek sem egyedül, sem közösségben, mintha csak gyermekek közt lennék."
"De hát mit ér a szellem tobzódása a test szerelme ellen?"
"De hogy adhatnám fel a valóságot a mélyben parázsló vágyakozásért?"
"Többé nem kell amiatt szoronganom, hogy mivel töltsem ki a napjaimat. Megszegtem a legsúlyosabb parancsolatot, és egy bűnös sosem unatkozhat. Meg kell szabadulnom két kifejlett hullától, nem is beszélve erőszakos tettem egyéb nyomairól."
"A vegetatív élet olyan vegetatív állapotra csupaszítja le az embert, mint a puszta indulat, a puszta falánkság, a puszta restség?"
"Azt kérdem magamtól: mihez kezdjek a hullákkal?"
"Az igazság természetesen az, hogy bármire képes vagyok."
"Hat hónappal ezelőtt Hendrik hazahozta új feleségét."
"Lenyűgöző ez, a gyarmatok történelme: azon tűnődöm, lehetett-e egy ilyen spekulatív történelem valóság, ahogyan lehetett-e valóság a spekulatív filozófia, a spekulatív teológia, sőt immár a spekulatív etimológia is, amit mind úgy szoptam ki a hüvelykujjamból, hogy a kősivatag földrajzáról és az állattartás kérdéseiről már ne is beszéljek."
"Semmiképpen sem akarok olyan emberré válni, aki belenéz a tükörbe és nem lát semmit, vagy kisétál a napra és nem vet árnyékot. Minden csak rajtam áll."
"A mai birkasült fenségesre sikerült: porhanyós volt, zamatos és szaftos. Mindennek jut hely. Az élet a sivatagban is lehetséges."
"Mindig is ez akartam lenni: a belső terek poétája, a kövek belső mivoltának, a hangyák érzelmeinek, a gondolkodó agy tudatosságának felfedezője. Ha leszámítjuk a halált, ez tűnik az egyetlen becsvágynak, amiért érdemes itt élnem, ebben a kősivatagban."
"'Állj bosszút az ifjúságért, ami sosem adatott meg neked', sziszegem és köpködöm, már ha a pókok képesek köpködni."
"Üresség vagyok, amely sírva vágyik betelni."
"Bárcsak sose tanultam meg volna olvasni."
"Akármerre fordulok, falakba ütközöm."
"Sok dolgot hiányolok, de a szabadság nem tartozik ezek közé."
"Túl sok nyomorúság, túl sok magány bárkit ösztönlénnyé változtat. Kezdem elveszíteni az emberi jellegem."
"Nem gondoltam volna, hogy bárki is képes ilyen hangosan sikítozni.
A retesz a helyére zárul, az üres hüvely csilingelve hull a lábamhoz, a második töltény hűvösen becsusszan az űrbe.
A sikolyok egyre kurtábbak, kezdenek ütemessé válni."
"Lehetséges, hogy van magyarázat mindenre, amit teszek, és hogy ezt a magyarázatot bennem kell keresni, akár egy konzervdobozban zörgő kulcsot, ami csak arra vár, hogy elővegyék és felhasználják egy titkos ajtó kinyitásához?"
Akarok egy második esélyt!"
"Az egész életem elhibázott!"
"A víz a szó, amit motyog. Bólintok.
Felemelem a takarót és megnézem. Vér- és szartengerben fekszik, ami máris kezd kérgesedni. Visszatuszkolom az ágyneműt a hóna alá.
- Igen, apa - mondom."
"Kellett lennie egy napnak, amit én elmulasztottam. Talán átaludtam."
"Nem lehet így élni."
"- Kisasszony, a kávé elfogyott, a liszt elfogyott, szinte minden elfogyott.
- Igen, tudom.
- És a kisasszony még mindig tartozik nekünk.
- Nincs pénzem. Különben sem dolgoznak már, miért kellene fizetnem?
- Igaz, de a kisasszony akkor is tartozik nekünk."
"Asszonyi lélek, tehát könyörületes. Egyetemes igazság ez is?"
"Nincs itt más, csak a Nap."
"Kell lennie más módszernek is az üres napok kitöltésére, mint a portalanítás, söprés és polírozás."
"Az Úr gondoskodik az övéiről; ha pedig nem tartozom az övéi közé, meg is érdemlem, hogy elpusztuljak."
"Hogy élhetnék téveszmék között, amikor ilyen tisztán gondolkodom?"
"Az elmúlt éjszaka ezt hallottam: Amikor azt álmodjuk, hogy álmodunk, közel a felébredés. Eltűnődöm ezen a megállapításon."
"A hangok azt mondják: Minden külső ellenség és ellenállás híján, nyomasztó szűkösségbe és rendszerbe kényszerítve az embernek végül nem marad más választása, mint hogy önmagában leljen kalandra. Azzal vádolnak, ha jól értelmezem, hogy unalmamban fikcióvá alakítottam az életem."
"Akik visszafogják vágyaikat, azért tesznek így, mert vágyakozásuk elég erőtlen ahhoz, hogy vissza lehessen fogni."
"... még sokáig kell várnom, amíg eljön az ideje, hogy bemásszak a mauzóleumba és behúzzam magam mögött az ajtót..."
"Mit kerestem én ezen a barbár határvidéken?"
"Sosem éreztem magam más ember teremtményének (végre, mily édes a végkövetkeztetés), a saját szavaimmal fogalmaztam meg az életem (mekkora vigasz), minden pillanatban magam választottam a végzetem, hogy itt halljak meg ebben a megkövült édenben, a lezárt kapuk mögött, apám csontjai közelében, ahol ott visszhangoznak azok a himnuszok, amelyeket én is megírhattam volna, de mégsem tettem, csak mert (úgy gondolom) túl könnyű lett volna."
------------------------
Karinthynak van egy Ady-paródiája az Így irtok ti c. kötetében, mely keserédes humorral idézi fel a külvilág üressége által vergődésre és végső soron halálra ítélt zseni képét:
Jött értem a fekete hajó
Jött értem fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.
Moslék-ország, hajh, cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.
Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagú föld.
Már nem megyek el, fekete hajó
Moslék-ország hagy’ örülj, szegény!
Laza ferdinen, laza ferdinen
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját, szomoru legény.
Talán ezért is lehet, hogy J. M. Coetzee talán nem véletlenül kapta meg 2003-ban az irodalmi Nobel-díjat.
Jelen kötetének főhőse, Magda, a világ vége mögötti sivatagban levő farm olvasott, művelt kisasszonya a külvilág sivárságával szemben egyes egyedül saját belső világának végtelen gazdagságát állíthatja csatasorba.
Ám a küzdelem kegyetlen, az esélyek nem egyenlőek.
A napi rutin, az eseménytelen hétköznapok, a sivatag és a nagy semmi kínálta ürességgel szemben Magda csupán saját elméjének párhuzamos univerzumaiba menekülhet.
Mire számíthat bárki is ott, ahol az ebéd gyanánt az asztalra kerülő napi birkasült (hiszen minden nap az van ...) tegnapi, mai és holnapi milyensége közti eltérések vagy éppen a portalanítás, a söprés és a polírozás nyújtotta élmények jelentik az egyetlen szellemi kihívást és nyújtják az egyetlen élményt?
A szellemi, lelki (és testi) toprongy dél-afrikai változata érezhetően túl van azon a vicces-játékos határon, amit Karinthy csillant meg briliáns módon a fenti versikében.
A lét elviselhetetlen szürkeségének felismerése Magda kisasszonyt napról napra arra készteti, hogy a világ általa ismert szereplőiből saját bábszínházát, saját világát, saját darabjait rendezze meg - s mindezt csak agyban.
A fantázia, a szabad szellem végtelen, színes lehetőségeinek és a barbár külvilág rideg, színtelen világának összecsapásából azonban csupán egy zavaros, véres és kilátástalan határmezsgyéjű fikció születhet: az eseménytelenség és kilátástalanság hosszú-hosszú évei felőrlik a leggazdagabb, legkitartóbb önálló és szabad elmét is.
Magda, miközben saját vágyainak és lehetőségeinek foglyaként végig asszisztál apja haldoklásához (akit egyébként gondolatban többször megölt és meghalasztott), végül megköti a külvilág barbár valóságával saját békéjét, mely felér egy feltétel nélküli megadással: Csak azért lett senki, mert ő akarta így; s csak azért nem lett valaki, mert az olyan egyszerű lett volna.
Egy könyv, mely csak azok számára ajánlott elolvasásra, akik úgy gondolják: a világban a nekik rendelt helyen vannak és azt maximálisan el is fogadják.
Bizonytalankodók, önnön sorsukkal elégedetlenek, frusztrált lelkek még csak véletlenül se üssék fel e kötetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése