Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Cartaphilus, 2008

237 oldal
Megelőzte korát. Remekműbe öntötte azt, ami később bekövetkezett, s kis híján évszázadunk keserű valóságává lett.
Jevgenyij Zamjatyin -civilben jégtörőhajó-mérnök, a bátor zseni megsejtette, hogy hová tarthatunk, ha nem vigyázunk, miféle embertelen társadalom fenyeget, a számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel.
Közben kitalált egy új műfajt, az antiutópiát.
Megírta a remekművet. Anyanyelvű, orosz kiadásának azonban nem örülhetett, 15 esztendővel megjelenése előtt, az életét pár esztendővel meghosszabbító emigrációban halt meg.
Évekig, évtizedekig nem ismertük, nem ismerhettük. Legfeljebb hallásból. S azokból a művekből, melyek rá épülve, általa ihletve jelentek meg. Sajnos nem szülőhazájában, Oroszhonban. Ahonnan el kellett mennie, mert elűzte a félremagyarázó, leegyszerűsítő önkény. Irodalmi és politikai.
Őt, az örökösen lázadót, aki semmit nem fogadott el, ami ellentmond az értelemnek. Ám hatása, mint búvópataké a cseppkőbarlangban, ott van minden képződményben, csodára ébresztő sztalaktitban és sztalagmitban. Ott van Huxley tíz évvel, Orwell negyedszázaddal később született, világhírű művében. Őt egy időre méltatlanul elfelejtették, de az idő igazságot szolgáltatott. Könyve, ha késéssel is, itt van közöttünk. Él, hat és figyelmeztet. Mellesleg, de nem utolsósorban szórakoztat is.


http://www.cartaphilus.hu/zamjatyin-mi
----------------------------

"Ezer esztendővel ezelőtt hős elődeitek az Egységes Állam hatalma alá hajtották az egész földgolyót. "

"Rátok vár, hogy a szellem jótékony igája alá hajtsátok idegen bolygók ismeretlen lényeit, akik talán a szabadság vad állapotában vergődnek. Ha pedig nem értik meg, hogy a matematikailag hibátlan boldogságot hozzuk el számukra, az a kötelességünk, hogy rájuk kényszerítsük a boldogságot."

"Jótevőnk nevében kihirdetjük az Egységes Állam összes számának: mindenki, aki érez erre magában erőt, köteles értekezéseket, poémákat, kiáltványokat, ódákat vagy egyéb műalkotásokat szerezni az Egységes Állam szépségéről és nagyságáról."

"Teljesen őszinte leszek: a boldogság feladatának abszolút pontos megoldásával még mi sem rendelkezünk: napjában kétszer, 16 órától 17 óráig és 21 órától 22 óráig ez az egységes, hatalmas szervezet sejtjeire bomlik szét: ezek a Rend-Tábla által megszabott Magánórák."

"És talán nem abszurd, hogy az állam (képes volt államnak nevezni magát!) minden ellenőrzés nélkül hagyta a szexuális életet? Bárki, bármikor s ahányszor akart...Teljesen tudománytalanul, akár az állatok. S akár az állatok, egymás után szülték a gyerekeket. Hát nem nevetséges: ismerték a kertészetet, a baromfitenyésztést, a halgazdálkodást (pontos adataink vannak róla, hogy mindezt ismerték), s képtelenek voltak eljutni e logikai lépcső utolsó fokáig: a gyermektenyésztésig."

"Valamelyik antik bölcselő, természetesen véletlenül, okos dolgot mondott: "A szerelem és az éhség uralkodik a világ felett." Ergo: ha az embert uralkodni akar a világ felett, hatalmába kell kerítenie a világnak ezeket az urait."

"Hiteles információink szerint ismét nyomára bukkantak az eddig felderíthetetlen szervezetnek, amelynek célja, hogy felszabadítsa magát az Állam jótékony igája alól."

"Elmélyült, szigorú gótikus csend.
A hozzánk eljutott leírásokból valami hasonlót érezhettek eleink 'istentiszteleteik' során. Ám ők az értelmetlen, láthatatlan istenüket szolgálták, mi viszont az értelmes és nagyon is pontosan megragadható istent szolgáljuk; az ő istenük nem adott semmit, csak örök, gyötrelmes keresésre kárhoztatta őket, és nem talált ki semmi okosabbat, mint hogy nem tudni, miért, de fel kell áldoznod magad - mi viszont a mi istenünknek, az Egységes Államnak hozunk áldozatot, nyugodt, meggondolt és értelmese áldozatot."

"Elpusztulok. Képtelen vagyok teljesíteni kötelességeimet az Egységes Állammal szemben... Én..."

"Abban a pillanatban, amikor megéreztem őrangyalomat, éppen a Boldogság című szonettben gyönyörködtem. Úgy vélem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy szépségét és gondolatainak mélységét tekintve ritka alkotás. Íme az első négy sora:

Örök szerelmes kétszer kettő
Oly szenvedélyes közös négyetek
Nincs lángolóbb, mint a ti szerelmetek -
Egymáshoz láncolt kettő meg kettő

S így tovább, egyre csak erről: a szorzótábla bölcs és örök boldogságáról."

"Arra gondoltam: mi lehet az oka, hogy elődeinknek nem tűnt fel irodalmuk és költészetük haszontalansága? A művészi szó hatalmas és nagyszerű erejét teljesen értelmetlenül pazarolták el. Egyszerűen nevetséges: mindenki arról írt, ami eszébe jutott."

"A mi isteneink itt vannak, lent, velünk a Hivatalban, a konyhában, a műhelyben, a mellékhelyiségben; az istenek olyanokká lettek, mint mi: ergo mi olyanokká lettünk, mint az istenek."

"I vállamra tette a kezét, s lassan, merőn a szemembe mélyedt.
- Mindent meg akarsz tudni?
- Igen, mindent. Meg kell tudnom.
- S lesz bátorságod mindenhová velem jönni, végig, bármerre is vezetlek?
- Igen, mindenüvé követlek!"

"Azt hiszed, ott, a Falon túl eszébe jut valakinek, hogy mi itt vagyunk?"

"Felpattantam.
- Ez lehetetlen! Képtelenség! Hát nem érted, hogy az, amit kiötöltetek, forradalom?
- Igen, forradalom! Miért lenne képtelenség?
- Azért, mert forradalom nem lehet. Mert - ezt nem nem te, ezt én mondom - mi forradalmunk volt az utolsó. S többé semmiféle forradalom nem lehetséges. Ezt mindenki tudja...
Szemöldökének gúnyos, hegyes háromszöge:
- Kedvesem, te matematikus vagy. Sőt, mi több: filozófus - matematikai alapon. Tehát, nevezd meg nekem az utolsó számot!
- Hogyan? Nem értem: miféle utolsót?
- Nos, az utolsót, a legfelsőt, a legnagyobbat.
- De I, hiszen ez képtelenség. Ha a számok sorozata végtelen, hogyan akarhatsz utolsót?
- Akkor te miféle utolsó forradalmat akarsz? Nincs utolsó - a forradalmak soha nem érnek véget. Az utolsó csak a gyerekek számára létezik: őket ijeszti a végtelen, az pedig nagyon fontos, hogy a gyerekek éjszaka nyugodtan aludjanak...
- De mi az értelme, mi ennek az egésznek az értelme, a Jótevő szerelmére kérdem? Mi az értelme, ha már mindenki boldog?
- Tegyük fel... Na, jól van: legyen hát így. De mi lesz tovább?
- Nevetséges! Abszolút gyerekes kérdés. Mesélj el valamit a gyerekeknek az elejétől a végéig, mégis feltétlenül megkérdezik: és utána, és tovább?
- Csak a gyerekek bátor filozófusok. S a bátor filozófusok feltétlenül gyerekek. Éppen azt kell kérdezni, amit a gyerekek, mindig azt kell: hogyan tovább?"

"'Az Állami Tudomány utolsó felfedezése: a fantázia központja szánalmas agygóc a Varoliev-híd tájékán. Ha röntgensugarakkal háromszor kiégetjük ezt a gócot, kigyógyultok a fantáziából -
Örökre.
Tökéletesek lesztek, mint a gépek; akadálytalan az út a százszázalékos boldogsághoz. Siessetek hát mindnyájan - öregek és fiatalok - siessetek, hogy alávessétek magatokat a Nagy Műtétnek. [...] Éljen a Nagy Műtét! Éljen az Egységes Állam, éljen a Jótevő!'"

"Hisznek- e önök abban, hogy meghalnak? Igen, az ember halandó, én ember vagyok: következésképpen..."

"Figyeljen már ide, hisz magának beszélek! Válaszolnia, válaszolnia kell: és ott, ahol véget ér a maga véges világmindensége? Mi van ott - azután?"

"S remélem, győzni fogunk. Mi több: biztos vagyok benne: győzni fogunk. Mert az értelemnek győznie kell."

---------------------------------

Zamjatyin könyvében, a jövőbeli Egységes Államban számokká degradált (emelt?) állampolgárok szigorúan beosztott napirend alapján élik életüket - bár a tökéletesség még nem teljes, hiszen minden számnak van napi két-két, szabadon eltölthető órája... De az Egységes Állam idővel gondoskodik arról is, hogy a fantázia néven ismert betegség, mely esetlegesen bomlaszthatná a közösséget, eltávolításra kerüljön a számok agyából, s így végre az utolsó forradalom is belecsontosodik a legfőbb, változatlan és változtathatatlan tökéletességbe.
Vannak azonban egyesek, akik nem is annyira számok, mint inkább az Egységes Állam határaink kívülre szorult emberek, akik máshogy gondolják az egészet, s készülnek - a történet elbeszélőjének, az igen fontos állami szerepet betöltő matematikus D-503-nak segedelmével - az utolsó utáni forradalomra...
Idestova száz éve, hogy Zamjatyin megírta művét, de mindamellett, hogy - hazájából elűzött - látnokként előre látott sok borzalmat, mely a XX. században bekövetkezett Oroszországban és azon kívül, s ha nem szeretnénk lealacsonyítani Zamjatyin irodalmi nagyságát a XXI. század magyar belpolitikájának primitív körülményeihez, akkor azt mondhatnánk, átszerkesztve a a szerző mondanivalóját, s ezáltal könyvének meglepő - de hangsúlyozottan vulgárprimitív - pannon aktualitást adva: "Nincs utolsó urnaforradalom..."

Mivel azonban Zamjatyin munkásságának és érdemeinek ilyetén lealacsonyításától mereven elzárkózunk, ajánljuk e művet mindenkinek, aki nyitott gondolatokkal tekint a világra és hisz abban, hogy az emberek nem számok csupán - példának okáért bankszámlaszámok, pin számok, kódszámok, statisztikai számok...