GABO Kiadó, Budapest 2005
317 oldal
Vlagyimir Vojnovics 1932-ben született. Hányatott gyermekkor és ifjúság után érkezett Moszkvába. Az 1., 4., 6., 7. és 10. osztályt végezte el, de egyiket sem egy helyen. Sikertelen felvételik és befejezetlen főiskolák közben és után sokfelé dolgozott, négy évig volt katona. A kazahsztáni szűzföldeken kezdett novellákat írni. A hallatlan népszerűséget hozó Csonkint 1963-ban kezdte el, első fejezetei a szamizdatból Nyugatra kerültek, ahol 1969-ben jelentek meg. Ettől kezdve az írót nem publikálták, sőt üldözték. 1973-ban nyilvános levelet írt Szolzsenyicin védelmében, kifigurázta a cenzúrát, ezért kizárták az Írószövetségből.
1980 februárjában közölték vele, hogy „a szovjethatalom és a szovjet nép türelmének vége”. Ekkor az ő türelmének is vége szakadt, és elhagyta a Szovjetuniót. Brezsnyev megfosztotta állampolgárságától.
Némi vándorlás, többek között a Princeton Egyetem katedrája után, Vojnovics Münchenben telepedett le.
Nem az olvasó hibája, ha nem tudja, kicsoda Vlagyimir Vojnovics, és az sem, ha csak lassan ébred rá, hogy Iván Csonkint csak a moziból ismeri, a cseh Jiri Menzel humoros filmjéből. A regényt ugyanis akkor, amikor íródott (1963-tól), csak illegálisan lehetett terjeszteni, majd részletekben Nyugaton kiadni. Azután a szerzőt emiatt betiltották, meghurcolták, és fokozatosan jobb belátásra bírták – azaz nem volt más választása, mint hogy disszidáljon. A Szovjetunió recsegett-ropogott, majd összeomlott, s ez alatt a pár év alatt az Iván Csonkin azokban az országokban is megjelent, ahol addig a cenzúra tiltotta, azaz minden egyes európai országban, és más fölrészeken is, csak Magyarország maradt kivétel. Nálunk Vojnovicsnak mindössze három novellája jelent meg eddig antológiákban, így a hatvanas évek nemzedékéhez tartozó Vojnovics lényegében most, ezzel a kötettel mutatkozik be Magyarországon.
Az Iván Csonkin elsöprő humorú és nagyon szomorú paródia. Velejéig szatirikus, leleplező és ellenzéki regény. A szovjet hadsereg, falu és „államvédelem” feneketlen ostobasága, sötét elmaradottsága kerül szembe egy nem túl okos és elég csúnyácska kiskatonával, aki szeret enni, inni, formás lánnyal ágyba bújni. Miközben megismerjük az eltűnt sztálini rendszer abszurditását, azt is meglátjuk a többször megcsavart vicces történetben, lehet-e itt győzni.
Ne felejtsd el, állandó megfigyelés alatt állsz.
Ne siess a parancsot teljesíteni, előfordulhat, hogy visszavonják.
Az ember akármit megcsinál, csak ne legyen kötelező.
Rém okos ember... úgy válaszol, hogy egy mukkot se érteni. Biztos felsőfokú végzettsége van. Még az is lehet, hogy franciául is tud.
Mostanság még a hülyék is okosak lettek.
A tömeggyűlés olyan rendezvény, ahol sok ember gyűlik össze, és a szónokok azt mondják el, amit nem gondolnak, a tömeg pedig azt gondolja, amit nem mond el.
Az egyik arról fecseg, amiről kell, a másik arról, amiről nem kell. Ha arról fecsegsz, amiről kell, mindened meglesz, és még egy kicsivel több is. Ha arról fecsegsz, amiről nem kell, akkor oda kerülsz, Ahova Kell.
Az Intézmény becsületére legyen mondva, nem minden (névtelen) levél ügyében foganatosított intézkedéseket, hiszen ha megtette volna, nem maradt volna szabadlábon egyetlen ember sem az országban.
A munka nemesít. Persze, attól függ, kit.
A részeg embert az Úristen egy kicsit oltalmába fogadja.
A fő, hogy az ember idejében és jókor azt mondja, hogy „igenis”, aztán nem feltétlen kell teljesíteni a parancsot.
http://www.gabo.hu/vojnovics.html
---------------------
"Az eset állítólag közvetlenül a háború kitörése előtt, 1941-ben történt, május végén vagy június elején, úgy valahogy a kettő között."
"Olyan hőség volt, hogy Nyúra teljesen kimerült, mire három soron végigment. Ruhája átnedvesedett a hátán meg a hóna alatt, és ahogy megszikkadt, kikeményedett rajta a fehér só. Az izzadtság a szemébe folyt."
"Szerjozsa, a kandisznó éppen a tornác mellett túrta a földet."
"A pilóta meglátta Vállast, kicsatolta rögzítőszíjait és fülkéjéből kihajolva odakiáltott neki:
- Hé, muzsik, miféle falu ez?"
"A 'Vorosilovban" az utóbbi két évben három elnök is váltotta egymást: az elsőt lopásért ültették le, a másodikat kiskorúak megrontásáért, a harmadik, akit erősítésnek küldtek, eleinte erősített egy kicsit, aztán ivásnak adta a fejét, és addig iszogatott, amíg szépen el nem itta az összes holmiját és a kolhozpénztárt, s végül delíriumában föl nem akasztotta magát az irodájában. A búcsúlevelében csak annyit írt, hogy 'Eh', három felkiáltójellel. Hogy ez az 'Eh!!!' mit akart jelenteni, senki nem értette. Ami viszont az itteni elnököt illeti, az is nyakló nélkül iszik, de még reménykedik."
"Az asszonynépség után botorkáltak az öregek, a távoli földekről pedig, munkájukat sorsára hagyva futottak a többiek, a kolhoztagok, kapástul, kaszástul, gereblyéstül, és így a jelenet erősen emlékeztetett a járási kultúrház falán látható 'Parasztfelkelés' című képre."
"Az elnök már nem is félt tőlük, de minthogy a természet megáldotta némi ésszel, sejtette, hogy ez nem lesz így örökké, és hogy egyszer lesújt a Legfelső Legeslegfelelősebb Inspekció, és az fogja kimondani az utolsó szót."
"- Golubev Iván Tyimofejevics, a kolhoz elnöke - mutatkozott be szertartásosan, és mindenesetre igyekezett, hogy ne leheljen a pilótára."
"A törzsparancsnok odament a falon lévő térképhez és megkereste rajta Vörösfalvát.
- És most mit csinálunk? - kérdezte elbizonytalanodva.
A másik megvonta a vállát.
- Maga a parancsnok, magának kell tudnia. Szerintem jelenteni kell az ezredparancsnokságon."
"'Miért nem tudott a szerző az életből meríteni egy igazi daliás hőst, egy magas, izmos, fegyelmezett katonát, aki jeleskedik a harci kiképzés és a politikai tudományok terén?' Megtehettem volna, így igaz. De sajnos elkéstem vele. Szétkapkodták előlem az összes éltanulót, nekem meg csak Csonkin maradt. Először el is keseredtem, de aztán belenyugodtam. Hiszen a könyv hőse olyan, mint egy saját gyerek - olyannak születik, amilyen, nem lehet kihajítani az ablakon. Lehet, hogy a mások gyereke jobban sikerült, okosabb is, de a saját gyerek mégis csak kedvesebb, mint bármelyik más, éppen mert a sajátunk."
"Amikor olyan idők jártak, kulákokat kezdtek keresni a faluban, de egy szálat se találtak. Márpedig megparancsolták, hogy feltétlenül kell találni, legalább egyet, mutatóba. Akkor aztán rátaláltak Csonkinékra, akik idegen munkaerőt zsákmányoltak ki, ráadásul egy gyereket! A Csonkin-házaspárt száműzetésbe küldték, Iván pedig árvaházba került, ahol két teljes éven át minden ok nélkül és tisztára fölöslegesen számtantanulással kínozták. Eleinte megadással viselte, de amikor az egész számok maradékos osztásáig fajult a dolog, nem bírta tovább és hazaszökött a szülőfalujába."
"A szolgálatokat hamar megszokta, és hamar elsajátította az alapszabályokat. Például: 'Míg a katona alszik, a szolgálat telik.' Vagy: 'Ne siess a parancsot teljesíteni, előfordulhat, hogy visszavonják.' Meg ilyenek."
"Egyetlen foglalkozás alól nem mentették csak föl, és ez a politikai oktatás volt."
"Amíg olvasott, a katonák mindenfélével foglalatoskodtak. Volt, aki társai háta mögé bújva a Bovarynét olvasta, ketten torpedóztak, Csonkin pedig átadta magát a gondolatainak. Különböző gondolatai voltak. Ahogy figyelmesen szemlélte az életet, és meg akarta érteni a törvényeit, rájött, hogy nyáron általában meleg szokott lenni, télen pedig hideg. 'Na most, ha fordítva volna - gondolta -, nyáron hideg, télen pedig meleg, akkor a nyarat télnek hívnák, a telet pedig nyárnak.' Aztán egy másik gondolat fogalmazódott meg a fejében, egy még fontosabb és még érdekesebb, de azon nyomban el is felejtette, mi volt az, és sehogy nem tudott rájönni. És az a gondolat, hogy elveszett a gondolat, rettenetesen kínozta."
"- Feltennék még egy kérdést: miért nevezik a hadseregünket néphadseregnek?
- Mert a népet szolgálja - vágta rá gondolkodás nélkül Balasov.
- Helyes. És a kapitalista országok hadseregei kit szolgálnak?
- A kapitalisták bandáját."
"Meglehet, hogy a kérdés ostoba volt, de korántsem egyszerű.
- Igaz az - kérdezte Csonkin -, hogy Sztálin elvtársnak két felesége volt?
Jarcev olyan fürgén pattant fel, mintha egy bizonyos testrészébe karót szúrtak volna.
- Miiii?! - üvöltött a dühtől és a rettegéstől reszketve."
"Ez egy nagyon komoly kérdés, az embereket minden nap szigorúsággal kell kezelni, mert ha kesztyűs kézzel bánunk velük, akkor ők velünk szemben disznók lesznek. Vegyünk példának egy egyszerű családot. Ha nem nevelik szigorúan a gyermeküket, nadrágszíjjal, akkor abból gazember lesz és huligán, márpedig, Ljuba, a gyermek az életünk célja. És ha nincsen életcélunk, akkor felakaszthatjuk magunkat, vagy golyót röpíthetünk a fejünkbe (csak példának okáért ott van Majakovszkij és Jeszenyin)."
"Szerjozsa, a kandisznó pedig tisztára úgy követte Nyúrát, akár egy hű kutya. Nyúra két éve hozta haza a kolhozból a háromnapos kismalacot, és arra gondolt, hogy idővel majd levágja. De csenevész egy kismalac volt, sokat betegeskedett. Nyúra úgy gondoskodott róla, mint egy gyerekről. Cumisüvegből szoptatta, meleg vizes palackot tett a hasára, szappanos vízben fürdette dézsában, kendőbe takargatta, és maga mellé vette az ágyba éjszakára. Szépen felnevelte, erőre kapott és felcseperedett a malac, de akkor már nem volt szíve levágni. úgy élt mellette, kutya helyett, sovány volt, koszos, az udvaron kószált, kergette a tyúkokat, kísérgette Nyúrát a postára és elé ment, amikor hazatért. Volt ám öröm is, meg hozzá visítás, amikor Nyúra hazaért, az egész falu hallhatta."
"Ne aggódjon, Csonkin elvtárs, maga sérthetetlen személy, és én sem árthatok magának. Azt az utasítást kaptam, hogy közöljem önnel, Sztálin elvtársnak egyáltalán nem volt felesége, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő maga is nő."
"Akkor az égből leereszkedett Sztálin elvtárs. Női ruhát viselt, de a bajusza megvolt és pipát tartott a foga között. A kezében egy puska.
- A tied ez a puska? - kérdezte szigorúan, enyhe grúz akcentussal."
"Golubev kolhoza a mutatók szerint a középmezőnyben helyezkedett el, nem dicsérték, nem is szidták, csak üldögélt és Sztálin új gipsz mellszobrát nézegette az ablak melletti barna virágtartón."
"A teázóban a sör és savanyú káposzta szaga keveredett.
A pultnál álló asszony azonnal észrevette az újonnan érkező vendéget.
- Jó napot, Iván Tyimofejics.
- Adjisten, Anyuta - felelte az elnök, és a sarokba pillantott.
Ott éppen Vállas hörpintette fel az utolsó korty sörét. Amikor az elnök megjelent, felállt.
- Jól van, ülj csak le - intett neki Golubev, és megvárta, amíg Anyuta kitölti a szokásosat, másfél deci vodkát és egy korsó sört."
"Gladisev nemcsak Vörösfalván, de az egész járásban tudós ember hírében állott. Gladisev tudósságát már az a puszta tény is bizonyította, hogy az udvara sarkában álló fabudira nagy fekete betűkkel rá volt írva angolul: 'Water Closet'."
"Gladisev kizárólag önképzés útján szerezte a tudását, nevetséges is lett volna itt a falusi egyházi iskola érdemeire hivatkozni, ahol mindössze két osztályt végzett. Meglehet, hogy mindaz a tudás, amelyet Gladisev a fejében felhalmozott, haszontalanul rejtve maradt volna, ha nem következik be az Októberi Forradalom, amely felszabadította a népet mindenféle rabság alól, és minden állampolgár számára biztosította a lehetőséget, hogy felkapaszkodjon a tudomány fényes, ámde rögös magaslataira. Meg kell jegyezni, hogy Gladisev felszabadított agyában korábban is megfogant számos eredeti tudományos ötlet. Az élet minden jelensége felkeltette a figyelmét, és a legkülönfélébb gondolatok özönét indította el benne. Meglát például a kemencén egy csomó svábbogarat, és az jut az eszébe: nem lehetne-e őket összekötni és mindet egy irányba terelni? Olyan erőt képviselne, amit hasznosítani lehetne a mezőgazdaságban. Felnéz a felhőre, és arra gondol, nem lehetne-e betenni egy nagy burokba, és léggömbnek használni? Azt beszélik (bár mos már nehéz lenne ellenőrizni, igaz-e), hogy Gladisev volt az első, aki még Sklovszkij professzor előtt megfogalmazta a feltételezést, hogy a Mars mesterséges eredetű."
"- Kézimunkázik? - kérdezte az elnök udvariasan, de gyanakvó hangon.
- Az ember akármit megcsinál, csak ne legyen kötelező - mondta Csonkin és ledobta a hímzéstét a padra."
"- Szóval vannak rendes emberek is a főnökségben? - kérdezte reménykedve az elnök és Zsárov elé tolt egy csomag Delhi márkájú papirosztát. - Gyújts csak rá. Na és mi a helyzet a kultúrműsorokkal?
- Az aztán van doszt - mondta Ljosa. - Mozi, műkedvelő körök, tíznaponta fürdő. Jobb a kultúrműsor, mint fent a városban. Volt ott egy érdemes művész, két kiváló művész, és az amolyan egyszerűeket nem is számoltam. Annyi művelt ember ült ott bent... - Ljosa lehalkította a hangját -, se szeri, se száma. Volt egy akadémikusunk is. Egy tízest varrtak a nyakába, szabotázsért. Meg akarta rongálni a Kreml toronyóráját, hogy az egész országnak rosszul mutassa az időt.
- Na ne! - az elnök hitetlenkedve nézett Ljosára.
[...]
- Meg tudod nekem fejteni, mit jelent az a szó, hogy Delhi?
- Mit kell ezen megfejteni? Delhi az annyit tesz, hogy Delhi. Van egy ilyen város Indiában.
- És még azt tartják, hogy művelt ember - sóhajtott fel Ljosa. - Ha nagyon tudni akarod, akkor a Delhi betűi azt jelentik, 'Dögvész az Egységes Lenini Hős Internacionáléra'."
"Csonkin már korábban is hallott arról, hogy a Föld forog. Nem emlékezett rá, kitől hallotta, de valakitől már hallotta. Csak azt nem volt képes megérteni, hogyan maradnak meg rajta az emberek, és hogyhogy nem ömlik ki a víz."
"Július 14-én Hitler főhadiszállásán megbeszélést tartottak, amelynek során véglegesen pontosították a Barbarossa-terv legutolsó részleteit.
Se Nyúrának, se Csonkinnak fogalma sem volt erről a tervről. Megvolt a maguk gondja-baja, amit ők fontosnak hittek."
"- Én mondom neked, vedd el. Nyurka nagyon rendes egy asszony, senki nem fog neked rosszat mondani róla. Már mióta, hogy egyedül él, soha senkivel nem keveredett össze, és mióta csak ismerem, nem volt neki senkije. Csak a Szerjozsával élt, csak ám.
- Melyik Szerjozsával? - ráncolta össze Iván a szemöldökét.
- Melyikkel, melyikkel... Hát a kandisznójával - magyarázta készségesen Vállas."
"A dalok után híreket mondtak, azután meg a szovjet távirati iroda jelentését olvasták be.
'Lehet, hogy a bilizálásról beszélnek' - gondolta Csonkin, akinek számára a 'mobilizálás' szó, hát még a 'demobilizálás' gondolatban is teljesen kiejthetetlen volt, bár tudta, hogy mozgósítást és leszerelést jelent."
"Ebben a pillanatban megjelent a tálca, amelyen személyesen Sztálin elvtárs volt feltálalva. Tálcáról lelógó kezében híres pipáját tartotta, és ravaszul somolygott a bajusza alatt."
"Gladisev a növénynemesítési kísérleteihez alkalmazott trágyát otthon tartotta speciális kis agyagedényekben. [...] Nemcsak nyáron, hanem télen, csukott ablakok mellett is!"
"- Na, Ványa - mondta, ahogy leült, a félbehagyott beszélgetést folytatva -, megszoktuk, hogy a szarhoz finnyásan viszonyuljunk, mintha valami rossz volna. Pedig ha jól megvakarjuk a dolgot, meglehet, hogy a szar a világon a legértékesebb anyag, mert az egész életünk a szarból jön és a szarba is tér vissza.
- Mármint milyen értelemben? - kérdezte Csonkin udvariasan, éhes tekintetét a kihűlő rántottára meresztve, de nem mert a házigazda előtt belekezdeni.
[...] - Gondolj csak bele. Ha jó termést akarsz, a földet szarral kell megtrágyázni. A szarból nő ki a fű, a gabona, a zöldség, ezt esszük mi is és az állatok is. Az állatok tejet, húst, gyapjút és más egyebet adnak nekünk. Mi pedig mindezt felhasználjuk, és megint szart termelünk belőle. Hát így zajlik, hogy úgy mondjam, a szar körforgása a természetben. És kérdezem én, minek a szart hús, tej, vagy akár kenyér alakjában, szóval feldolgozott formájában fogyasztani? Felmerül a jogos kérdés: nem célszerűbb-e, ha elfelejtjük az előítéleteket, és sutba vágjuk a finnyásságunkat, nem jobb-e, ha tiszta formájában fogyasztjuk, mint csodálatos vitaminokat?"
"- Na, Ványa, hogy ízlik a pálinkám? [...]
- Gabonából vagy céklából csináltad? - érdeklődött Csonkin.
- Szarból, Ványa - mondta Gladisev alig leplezett büszkeséggel. [...] - Egy kiló szarhoz veszel egy kiló cukrot..."
"- A tehéntől nem származhatott az ember - vetette ellen Gladisev mély meggyőződéssel. - Kérdezd meg, miért.
- Nem kérdezem - mondta Csonkin.
- Pedig megkérdezhetnéd. - Gladisev igyekezett belerángatni a vitába, hogy műveltségét fitogtathassa. - Megmondom neked: a tehén nem dolgozik, de a majom dolgozott."
"- Ki látott már olyat, hogy a nép magától gyűljön össze, a vezetőség részéről megnyilvánuló kontroll nélkül?
Kilin érezte, hogy ereiben megfagy a vér.
- Na de Szergej Nyikanorics, te magad... maga mondta, hogy spontán gyűlés...
- Az ám, csakhogy a spontán dolgokat, Kilin elvtárs, irányítani kell! - vágta rá Boriszov."
"A tömeggyűlés olyan rendezvény, ahol sok ember gyűlik össze, és a szónokok azt mondják el, amit nem gondolnak, a tömeg pedig azt gondolja, amit nem mond el."
"- Nemrégiben elolvastam Nyikolaj Osztrovszkijnak 'Az acélt megedzik' című könyvét. Nagyon jó könyv, és ajánlom mindenkinek, aki ismeri a betűket, hogy olvassa el. A könyv egy olyan emberről szól, aki megjárta a forradalom és a polgárháború tüzét és vizét, és nem csak hogy a lábát és a karját vesztette el, hanem még meg is vakult mindkét szemére, és fájó kapcsokkal az ágyhoz láncolva is talált magában elég erőt és kitartást, hogy a népét szolgálja és könyvet írjon. Tőletek senki nem követel ilyesmit. Úgyse fogtok könyvet írni. De azt ajánlom, hogy olvassátok el."
"Gladisev felkönyökölt és belemeredt a sötétbe. Legnagyobb csodálkozására Oszoaviahim [A Szovjetunió Honvédelmének, Repülésügyének és Vegyészetének Fejlődését Támogató Társaság neve, mozaikszó], a herélt ló lépett be. Gladisev megrázta a fejét, hogy magához térjen és biztos legyen benne, nem képzelődik, de minden valóban úgy volt, maga Oszoaviahim állt fújtatva a szoba közepén. Gladisev jól ismerte a lovat, mert vele szokott árut szállítani a raktárba.
- Szervusz, Kuzma Matvejics - szólalt meg hirtelen emberi hangon.
- Szervusz, szervusz - felelte Gladisev tartózkodóan, mert tudatában volt, milyen furcsa dolog történik.
- Azért jöttem hozzád, Kuzma Matvejics, hogy bejelentsem, mostantól emberré váltam és többet nem fogok árut szállítani."
"- Nem tudom, mi legyen Csonkinnal - mondta a századparancsnok.
- Milyen Csonkinnal? - ráncolta homlokát Opalnyikov értetlenül.
- Azzal a vöröskatonával, aki az elromlott gép mellett van."
"Csonkin hallgatta az erős grúz akcentussal elmondott beszédet, mélyen hitt benne, de nem mindent értett. Ha az ellenség szárazföldi és légi erejének legjobb egységei már szét vannak verve, és halálukat lelték, nincs miért aggódni. A rosszabb egységeket már könnyebb lesz szétverni. Azonkívül nem volt világos az a kifejezés, hogy a 'harctéren lelték halálukat'. Miért nem keresték másutt?"
"- Te meg, Kuzma Matvejics, add ide a tehenet, mi meg Nyurkával kifizetjük neked a kerted kárát.
- Hülye! - mondta Gladisev könnyekkel a szemében. - Hogyan tudnád megfizetni a tudományos hőstettet? Én egy világraszóló jelentőségű hibridet akartam kitermeszteni, krumplit és paradicsomot együtt.
-Megadjuk neked - bizonygatta Csonkin -, istenuccse, megadjuk. A krumplit is, és a paradicsomot is. Nem mindegy neked, együtt nő ki vagy külön?"
"- Kapitolina - mondta búgó hangon és egy ragadozó tekintetével nézett a titkárnőre. - Egy férfi nő nélkül olyan, mint egy bika tehén nélkül. - Hasonlatai mindig egyenesek és durvák voltak."
"- Mi a neve?
- Sztálin.
A százados összerezzent, de azon nyomban eszébe jutott, hogy el kell mosolyodjon.
- Hogy mondta?
- Jól hallotta, amit mondtam.
A százados visszanyerte lélekjelenlétét. Volt már dolga mindenféle őrülttel, többek között nagyzási hóbortban szenvedőkkel is. Odakacsintott Szvincovnak, az megmozdította a kezét, és a névbitorló lefordult a székről - nem is kellett hozzá nagy erő. A fejvédője messze repült."
"- Hallgasson ide - mondta Miljaga. - Mojszej...
- Szolomonovics - segítette ki öntudatosan Sztálin.
- Mojszej Szolomonovics, minek viseli ezt a nevet? Hiszen nagyon jól tudja, kinek a neve ez.
- Először is, ez az én nevem - mondta Mojszej Szolomonovics. - Az apám is Sztálin volt és a nagyapám is Sztálin volt. Még a cár előtt adták nekünk ezt a nevet. A nagyapámnak volt egy kis olvasztóüzeme, ahol acélt csinált, ami oroszul sztál. Ezért adták neki a Sztálin nevet.
- Na de mégis kényelmetlen egy ilyen egybeesés...
- Magának kényelmetlen, de nekem nagyon is kényelmes."
"Iván Tyimofejevics Golubev az irodájában munkálkodott, a legutóbbi dekád szénabetakarítási beszámolóját állította össze. A beszámolót az ujjából szopta, mert a legutóbbi dekádban természetesen szinte alig volt szénabetakarítás. A férfiak a frontra indultak, az asszonyok készítették a holmijukat - ki törődött itt a szénával?"
"Be kell nyújtani egy tervet, hogy minden járásban két Intézmény működjön - gondolta a titkár. - Akkor az első végzi a munkáját, a második pedig vigyáz, nehogy eltűnjön az első."
"Revkin telefonált Vörösfalvára. Golubev elnök vette föl a telefont (kiderült, hogy magához tért). Revkinnak arra a kérdésre, hogy hová tűnt a Vörösfalvára kiszállt különítmény, Golubev így válaszolt:
- Hát letartóztatta őket Csonkin meg a babája.
[...] Revkinnak úgy tűnt, hogy Golubev nem azt mondta, hogy 'babjája', hanem azt, hogy 'bandája'.
- Na és terjedelmes az a banda?
- Hát, hogy is mondjam... - habozott Golubev, és próbálta képzeletben felidézni Nyúra alakját -, elég rendes méretű."
"Az 'elvtárs' szó, amellyel ma egymást megszólítjuk, nem csupán a lakosság legkülönbözőbb csoportjai közötti egyenlőségről tanúskodik, hanem a férfiak és nők közötti egyenjogúságról is. Ugyanakkor elvetjük a dolgozók egymás közötti viszonyulásának vonatkozásában a nihilizmus megnyilvánulásait. Vajonha hangoztatta, hogy annak ellenére, hogy új elveket vallunk, egyes hagyományos magatartási formákat mégis meg kell tartanunk a szocialista együttélés során is. Például a tömegközlekedési eszközökön (ilyenek Hosszúfalván soha az életben nem is léteztek) feltétlenül át kell adni az ülőhelyet a rokkantaknak, az időskorúaknak, a várandós és kisgyermekes asszonyoknak."
"A végén a doktornő megingott, de aztán bedugta a bordái alá hosszú, vékony ujjait és elszörnyedve a fejéhez kapot.
- Uramisten! De hiszen magának a mája kétszer akkora, mint másnak. Iszik?
- Előfordul - felelte Golubev, és elfordította a tekintetét."
"A munka nemesít. Persze, attól függ, kit."
"Noha az elmélet azt állítja, hogy a rabszolgamunka nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a gyakorlat, vagyis az Intézmény dolgozóinak alkalmazása a 'Vörös kalász' kolhozban az ellenkezőjét bizonyította. A járási szervezetekhez kezdtek befutni a burgonya betakarítására vonatkozó adatok, és abban olyan számértékek szerepeltek, hogy még Boriszov is nyugtalankodni kezdett, és felhívta Golubevet, hogy megmondja: az rendben van, hogy hazudik, de azért ne essen túlzásokba."
"- Ha elesel, nem ütöd meg magad. Zsanzsak Russzü mondta, hogy az embernek vissza kell ereszkednie négykézlábra és visszafelé menni a természetbe.
- Na és ki ez a Zsanzsak? - kérdezte Csonkin. Csak nagy nehezen tudta kiejteni a nevet.
- A fene tudja. Valamilyen francia - mondta az elnök."
"Végül is Csonkin belefáradt az önmagával vívott harcba, eltorlaszolta az ajtót az asztallal, rátette a fejét és elnyomta az álom. De nem volt nyugodt álma. Benne volt Kuzma Gladisev, Golubev elnök, a Göncölszekér és a részeg Jean-Jacques Rousseau, aki éppen Dunya mamától mászott ki négykézláb, fenékkel hátra, visszafelé. Csonkin tudta, hogy Rousseau a foglya és arra készül, hogy megszökjön.
- Állj! - kiáltott rá Csonkin. - Te meg hová mész?
- Visszafelé - mondta Jean-Jacques rekedten. - Vissza a természetbe."
"A sarokban egy szalmazsákon ült a híradós és letompított hangon dörmögött a kagylóba:
- Fecske, fecske, a jó édes anyádba, itt vércse, mi a szar van, hogy nem felelsz?"
"- Alhadnagy!
- Igenis! - felelt Bukasev.
- Milyen nyelvet tanult az iskolában?
- Németet, ezredes elvtárs.
- Ha a fogoly magához tért, ki tudja kérdezni?
Bukasev elbizonytalanodott. Végül is persze hogy tanult németet, de hogy? Erről az óráról rendszerint moziba lógtak. Azért valamire emlékezett. 'Anna und Marta baden.' Meg 'hajte iszt dasz vasszer varm'. És még néhány szót csak úgy magában.
- Na? - várta a választ az ezredes.
- Hát majd igyekszem, ezredes elvtárs.
- Igyekezzen is. Tolmácsunk úgysincs."
"- Ih bin arbajten in russzis gestapo.
- Gestapo? - a szőke összeráncolta a homlokát, mert a maga módján értette a kihallgatott szavait. - Du kommuniszt lővírt, pif-paf?
- Ja, ja - helyeselt élénken a százados. - Und kommuniszten, und nempárttaginen, mindenkit agyonlövírt, piff-puff."
"Gladisev hirtelen észrevette, hogy a ló mellső patáján nincs patkó.
- Na még csak ez hiányzott - mormogta, és amikor lehajolt, tett egy második felfedezést is. A földbe benyomódott patkó alatt egy papírlap feküdt. Gladisev felvette a papírt, és megcsapta a csodás esemény előérzete. Megnézte a papírt közelebbről, és sóbálvánnyá meredt.
Igaz, hogy már sűrűsödött az esti homály, és nem is látott valami jól, de a növénynemesítő őstehetség mégis el tudta olvasni a rászáradt sár- és vérfoltokon keresztül kirajzolódó nagy, gyerekesen írott betűket: 'Ha elesnék, kérem, tekintsenek párttagnak.'"
--------------------------
Lord Acton 1887-ben elhangzott kijelentése szerint a hatalom korrumpál, a teljes hatalom teljesen korrumpál. Ha pedig valaki átrágta magát a Svejken, esetleg elolvasta Vojnovics jelen kötetét, azt is könnyen felismerhető igazságnak véli, hogy a hatalom elhülyít, a teljes hatalom teljesen elhülyít. Erre int bennünket a négy láb jó, két láb rossz egyetemes orwelli igazsága is, vagy a végső lobotómiával az emberekből az érzelmeket is kioperáló, azokat egyszerű számokká degradáló Zamjatyin-regény, a Mi utópisztikus világa is.
Érdekes, hogy Lord Acton után száz évvel egy Mathias Rust nevű fiatalember szép példáját nyújtja a szovjet rezsim totális demenciájának akkor, amikor repülőjével - kikerülve a szovjet légvédelmet - landol a Vörös téren.
Kerülve azonban az aktuálpolitika sárosan szaros világát, egyik nagy formátumú miniszterünk nem olyan rég elhangzott jelszavával jellemezhetjük azt a célt, mely a totális hatalom birtokosainak legfőbb célkitűzése az alattvalók gondolkodásával és szellemi fejlődésével szemben: simplicity. Ennek örömére álljon itt örök mementóul Karinthy Szabolcska Mihály-adaptációja, melynek címe (meglepő vagy cseppet sem meglepő módon) a fenti jelszóval rímel: Egyszerűség.
"Szabolcska Mihály: Egyszerűség
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szívem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szelíden.
Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.
Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.
Ami a szívemben fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versírást.
Egyszerű és tiszta nóta
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.
A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.
Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még"
Minek is lenne többre szüksége az egyszerű (mert leegyszerűsített) állampolgárnak? Ismét csak Orwellre hivatkozhatunk: "A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő." Uralni csak tudatlanokat lehet és érdemes. A simplicity elérendő célként pedig nyilván azért fontos a hatalom birtokosainak számára, mert maguk is végtelenül egyszerűek. Ami nem olyan, mint ők, s ezáltal már bonyolult: képtelenek megérteni - s nem is akarják. Ezért kell mindennek olyannak lennie, ahogy ők elképzelik. Aki pedig kilóg az egy tábor, egy ország, egy zászló, egy akol kereteiből, aki másként gondolkodó, annak annyi. Szerencsés esetben csak az országtól kell megválnia, melyet hazájának mond, meg állampolgárságától, mint Vojnovics - s esetleg nem az életétől.
Talán nem közömbös megfigyelés az, hogy az abszolút hatalmat kritizálók - talán más, versenyképes és alkalmas eszköz hiányában - a humorral vesznek revánsot a hatalom urain, hiszen 'odafent' a dolgok természetes rendjét követően csak olyan arcok vannak, akiknek annyi humorérzékük sincs, mint egy tányérnak. Hiszen a hatalom humortalanná is tesz, az abszolút hatalom pedig abszolút humortalanná. Hitler, Sztálin és társaik sem humoreszkjeikről ismeretesek, bár lehet, hogy a jövő történészei szolgálnak még meglepetésekkel - ne legyünk elfogultak.
Vojnovics regényének hőse, Iván Csonkin - ezt maga a szerző is bevallja - nem egy észlény. De azért gondolkodik a maga agya adta keretek között: "Különböző gondolatai voltak. Ahogy figyelmesen szemlélte az életet, és meg akarta érteni a törvényeit, rájött, hogy nyáron általában meleg szokott lenni, télen pedig hideg. 'Na most, ha fordítva volna - gondolta -, nyáron hideg, télen pedig meleg, akkor a nyarat télnek hívnák, a telet pedig nyárnak.' Aztán egy másik gondolat fogalmazódott meg a fejében, egy még fontosabb és még érdekesebb, de azon nyomban el is felejtette, mi volt az, és sehogy nem tudott rájönni. És az a gondolat, hogy elveszett a gondolat, rettenetesen kínozta." Simplicity. Talán ezért is tökéletesen alkalmas arra a feladatra, hogy őrizze a regény elején technikai okokból kényszerleszállásra kényszerülő repülőgépet, valahol kint a pusztában. Csonkint azonban a felettes szervek valahogy elfelejtik. Közben kitör a háború, Hitler lerohanja a Szovjetuniót - Csonkin pedig apránként beilleszkedik az őt befogadó (mert hozzá hasonló) közösség mindennapjaiba. Megismerkedünk Golubevvel, a kolhoz alkoholista vezetőjével, kinek elődei vagy börtönbe kerültek, vagy maguk is alkoholisták (és öngyilkosok) lettek. Ilyen elődökkel a háta mögött az életcél egy kolhozigazgató számára is fontos: "Ez egy nagyon komoly kérdés, az embereket minden nap szigorúsággal kell kezelni, mert ha kesztyűs kézzel bánunk velük, akkor ők velünk szemben disznók lesznek. Vegyünk példának egy egyszerű családot. Ha nem nevelik szigorúan a gyermeküket, nadrágszíjjal, akkor abból gazember lesz és huligán, márpedig, Ljuba, a gyermek az életünk célja. És ha nincsen életcélunk, akkor felakaszthatjuk magunkat, vagy golyót röpíthetünk a fejünkbe (csak példának okáért ott van Majakovszkij és Jeszenyin)." Megismerjük Szerjozsát, a kandisznót és gazdáját(-élettársát?), Nyúrát, akivel végül Csonkin összebútorozik. S ott van még Gladisev, a kolhoz autodidakta tudósa, aki növénynemesítési projekteknek él, tovább azon mesterkedik, hogy laboratóriumában, mely egyben saját otthona, közvetlenül a szarból készítsen élelmiszert: "Gladisev a növénynemesítési kísérleteihez alkalmazott trágyát otthon tartotta speciális kis agyagedényekben. [...] Nemcsak nyáron, hanem télen, csukott ablakok mellett is!" Szarból vétettünk és szarrá leszünk, mondja Gladisev: "- Gondolj csak bele. Ha jó termést akarsz, a földet szarral kell megtrágyázni. A szarból nő ki a fű, a gabona, a zöldség, ezt esszük mi is és az állatok is. Az állatok tejet, húst, gyapjút és más egyebet adnak nekünk. Mi pedig mindezt felhasználjuk, és megint szart termelünk belőle. Hát így zajlik, hogy úgy mondjam, a szar körforgása a természetben. És kérdezem én, minek a szart hús, tej, vagy akár kenyér alakjában, szóval feldolgozott formájában fogyasztani? Felmerül a jogos kérdés: nem célszerűbb-e, ha elfelejtjük az előítéleteket, és sutba vágjuk a finnyásságunkat, nem jobb-e, ha tiszta formájában fogyasztjuk, mint csodálatos vitaminokat?"
Probléma csak akkor támad, amikor Nyúráék egyik tehene lelegeli a növénynemesítési projektet, mire a sértett autodidakta tudós feljelenti Csonkint a nemzetbiztonságnál - az elfeledett közkatona így kerül ismét a hatalom látókörébe.
Vojnovics kritikája persze nem csupán a kolhoz egyszerű lakosaira terjed ki: látjuk kibontakozni a teljes szakmai hozzáértése csúcsán levő nemzetbiztonsági szerveket (hogy más ne mondjunk, az egyik legkedvesebb rész Mojszej Szolomonovics Sztálin kihallgatása, vagy a szovjet fogságba esett nemzetbiztonsági százados, Miljaga német (?) nyelvű vallomása az általa fasisztáknak vélt kihallgatói felé). De látjuk Sztálin elvtársat női ruhában és sült malacként egy tálcán, s látunk itt spontán összejött, felsőbb vezetői utasításra szétzavart, majd központilag ismét összehívott tömeggyűlést is (hiszen milyen spontán tömeggyűlés az, melyet nem központilag hívnak egybe...). Miután pedig megtudjuk, hogy "A munka nemesít. Persze, attól függ, kit.", azon sem kell csodálkoznunk, hogy a fifikás nevű ló, "Oszoaviahim [A Szovjetunió Honvédelmének, Repülésügyének és Vegyészetének Fejlődését Támogató Társaság neve, mozaikszó]" megtagadja a munkavégzést, s felemelkedik a ranglétrán - halála esetére így egy ló is kérheti azt, hogy "Ha elesnék, kérem, tekintsenek párttagnak." Elvégre Incitatust Caligula is consullá akarta kinevezni. (Zárójeles megjegyzés: érdeklődéssel várjuk Overdose önéletrajzi írását, Hogyan lettem köztársasági elnök? címmel.)
Ajánljuk a könyvet és a belőle készült filmet (melyet Menzel rendezett: http://www.port.hu/ivan_csonkin_kozlegeny_elete_es_kulonleges_kalandjai_zivot_a_neobycejna_dobrodruzstvi_vojaka_ivana_conkina/pls/fi/films.film_page?i_film_id=8769) mindenkinek, aki esetleg úgy véli, nem egy a tábor, az ország, a zászló, az akol. Tisztában vagyunk persze azzal, hogy a másság nem feltétlenül érték sokak szemében. A birkák viszont kövessék a szamarat. Simplicity-híveknek álljon itt búcsúzóul a román költő, George Topirceanu: A hegyek balladája c. verse - :
"Lenn, hol vége az ösvénynek,
Föltűnik a fehér juhnyáj:
Birkák, kosok mendegélnek,
Gyapjaikra fény hulldogál.
A Homlok-kő alatt lágyan,
A kolompszó messze szárnyal.
Toma bács az esztenában
Bajlódik a két szamárral.
Az út szélén előgyeleg,
Oldozgatva s bogot kötve:
Himbálózik, ring a nyereg,
Sok lom tornyosul fölötte.
Kibukkan a halmok közül
Bogrács, pokróc, zsákok bugyra:
A két szamár nekifeszül,
Másként talán összerogyna.
Ül a juhász kis időig,
Kész - így szól, s már nem áll veszteg.
Induláshoz készülődik,
Némán veti a keresztet.
Föltekint a hegyoromra;
A havas most jaj de árva,
Megy a menet, megy konogva
Le, a völgyek irányába."
